Békés Megyei Hírlap, 1998. január (53. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-31-02-01 / 26. szám

A pszi mesterei (24.) Az operaház fantomja A pszi mesterei sorozat eddig megjelent „szellemes” részeiben — a szerencsétlenül járt repülő­gép két tisztje és a lengyelországi stopos lány esete — két hasonlósá­got figyelhetünk meg. Az első az, hogy a kísértetek általában ott je­lennek meg, ahol éltek, illetve el- haláloztak. A másik egybeesés az, hogy akik észlelték a jelenségeket, azok a fantomokat teljesen élet- szerűeknek látták. A most követ­kező kísértet a szellemek „szülő­hazájában”, Angliában, a londoni Royal Színház folyosóin szokott kísérteni. Az eset igazából akkor vált ismertté, amikor Wilbourn Smith, a színház frissen kinevezett igazgatója egy fő­próbára készült. A direktor az öltö­zők felé vezető keskeny folyosón ha­ladt, amikor hideg fuvallatot érzett. Egy férfi tartott feléje. Az illető, aki­nek markáns arcát világosan látta, ódivatú háromszögletű kalapot, rizs­poros parókát, hosszú szürke kö­penyt és lovaglócsizmát viselt. Mr. Smith elcsodálkozott, mert ilyen jelmezre az aznapi előadáson nem volt szükség. A különös idegen, akit a színházban még sosem látott, látszólag tudomást sem vett a tanács­talanul megtorpanó igazgatóról. Ám előtte egy-két lépéssel hirtelen köddé vált, és eltűnt, majd a megdöbbent direktor háta mögött újra megjelent. A rémült Mr. Smith kiáltozására összegyűlt színészeket az előadott különös történet határozottan felvil­lanyozta. Miután megnyugtatták a még mindig remegő főnöküket, el­mondták neki, hogy már a 18. sz. vé­ge óta vannak feljegyzések arról, hogy a színház falai között egy fan­tom kísért. Pontosan olyan külalak­kal, ahogyan az igazgató úr pár perce látta. Az elmondások szerint, ha a szellem egy főpróba előtt jelenik meg, az mindig azt jelenti, hogy a da­rab tetszeni fog a nagyérdeműnek. A szellem megjelenése most is jó jelnek bizonyult, de a direktor nem tudott belenyugodni a történtekbe, ezért magánnyomozásba kezdett. Körülbelül 4-5-ször figyelte meg az évek során az alakot, aki mindig az öltözőket a színpaddal összekötő fo­lyosón bukkant fel. Útja során érin­tette a díszletraktárt, ahová szellem­hez méltón úgy jutott be, hogy egy­szerűen áthatolt a csukott ajtón, majd a színpad megkerülésével a karzat fe­lé haladt tovább, ahol is az egyik fal­ban eltűnt. Mr. Smith úgy érezte, hogy a meg­oldást itt kell keresni, ezért munká­sokat fogadott, akik miután kibontot­ták a falat, egy üregre bukkantak. Az üregben, amiről rögtön látszott, hogy egy befalazott páholy, egy csontváz feküdt, bordái közül rozsdás tőr me­redt ki. Az elporladt és már csak ma­radványaiban meglévő ruházat ha­sonlított arra, amit a fantomon láttak. A bejelentés alapján megkezdett hatósági vizsgálat csak azt tudta kide­ríteni, hogy a holttest körülbelül 200 éve fekszik háborítatlanul a fülkében. Sem a halott személyazonosságára, sem gyilkosa kilétére sohasem derült fény. A történtek után a színház saját pénzen temetette el a rejtélyes halot­tat. Mindenki azt gondolta, hogy a kísér- tetjárásnak ezzel vége szakad, de téved­tek. A következő főpróbán ugyanis megint feltűnt a fantom. Ezúttal a nem­régiben felfedezett és újra megnyílt pá­holyban jelent meg. Éppen úgy viselke­dett, mintha az alant folyó előadást néz­te volna, majd lassan köddé vált. Az idegen személyéhez fűződő hie­delem ezúttal is helyesnek bizonyult: az előadás nagy sikert aratott. A kísértet, akit mindenki csak „szürkeruhás alaknak” nevezett, ez után az eset után azonban egyre rit­kábban mutatkozott. Legutolsó hite­les észlelése 1977-ben történt. Azóta senki sem látta a színházban. Összeállította: Miki Ottó Feke ] fehéren Tótágast állva A napokban közzétették az országos kármentesítési programot. És ak­kor mi van? — kérdezi a megyénkbeli, aki úgy tudja, errefelé minden rendben van. Fájjon a feje a benzingőztől fuldokló pestieknek, akik­nek földjét mindenféle-fajta gyár össze-vissza és agyon-szennyezte. Ez nem Miskolc, Kazincbarcika, Ózd, Tatabánya, a volt szovjet lak­tanyák megyéje. Mi itt, a Körösök völgyében igazán nyugodtak lehe­tünk, se gyárunk, se bányánk, se veszélyes hulladékunk annyi, hogy tartanunk kellene attól, hogy veszély fenyeget bennünket — még egyszer mondom, gondolja a megyénkbeli. Az ország legegészsége­sebb környezete a miénk — hangoztatjuk fennen, valljuk büszkén. Aztán rápillant az ember az országos kármentesítési programhoz csa­tolt térképre, amelyen apró fekete pontokkal jelzik, 1997-ben hol, s tele­pülésenként hány veszélyeztetett területet tartottak nyilván. Ahogy mon­dani szokás, szél ellenében két kilométerről látni a térképen, hogy a leg­feketébb térség Budapest és környéke, valamint Békés megye. Szép kis lista áll össze azokból a megyei településekből, amelyeken veszélyezte­tett területet tartanak nyilván: Békéscsaba, Csorvás, Elek, Gerendás, Gyomaendrőd, Kardos, Kétegyháza, Körösladány, Lökösháza, Nagyka­marás, Orosháza, Szarvas, Telekgerendás és Újkígyós. Növényvédő szerek, nehéz fémek, ipari és kommunális szennyvizek, festékek és egyéb szennyező anyagok halmozódtak fel e települések összesen mint­egy 20-25 pontján, a talajban vagy a felszín alatti vizekben. Itt tartunk, így állunk, miközben alig volt számottevő iparunk, amely szennyezhetett volna. Mára kiüresedett aligvolt gazdaságunk, a megyék rangsorában lecsúsztunk az utolsók közé. Nagy árat fizettünk — a semmi­ért. Nekünk igazán egy földünk van. Vagy azon boldogulunk, vagy sehol. A kármentesítést 2030-2050-ig elvégzik. Akkor újra „tiszta” lesz a megyénk. Kitartás! Már csak 32-52 év. Ne keseredjenek el, annyit tótágast állva is kibírunk. Árpási Zoltán ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY! Árverésre kerül a gyomaendrődi 14 821, 14 833, 14 834, 14 835 hrsz. alatti 15 894 m2-es földterület a rajta lévő 540 m2-es műhelyépülettel. Becsértéke: 26 200 000 Ft. Megtekinthető: 1998. február 3-án egész nap. Az árverés ideje: 1998. február 4., 11.20. Az árverés helye: Szarvas, Béke-ltp. 1/A (végrehajtói iroda). Érdeklődni: (66) 313-411. Az arany diplomás néptanító: Kiss István Erdélyben, Sepsiszentgyörgyön szü­letett a kétgyermekes, szabóiparos család második gyermekeként. Mindkét élénk észjárású gyermek a pedagógus pályát választotta. István a polgári elvégzése után a kolozsvá­ri Állami Tanítóképzőbe került, ahol csakhamar az élvonalba jutott. Har­madéves tanuló, amikor elveszti édesapját, és ezután a tanulás költsé­geit már magának kell előteremte­nie. Elvállalja Kalotaszegen a farnasi kántortanító helyettesítését, majd a Somogy megyei Basalba ke­rül, ahol Mária nővérével együtt ta­nítanak. Tanulmányait magánúton foly­tatta. 1918-ban behívták katoná­nak, ezért április 26-án képesítő vizsgát tett — jeles eredménnyel. A fiatal tanító az olasz frontra ke­rült, ahol meg is sebesült. A hábo­rú után Mezőtúron anyai nagybáty­ja vétte maga mellé, és elkezdte a pedagógiai munkát. Ezután tanított Tiszasason, majd Kétegyházán, ahol sógora MÁV-tisztviselő volt, és így Mária nővére róla is gondos­kodott. A fiatal tanító egy békéscsabai lá­togatása alkalmával megismerkedett Schneider Juliannával, akivel 1927. július 26-án házasságot kötött. Mivel a családnak lakásra volt szüksége, a Kétegyháza, Petőfi-telepi tanyasi is­kolában vállalt tanítást, itt indult ifjú életük. Tanítványai segítésével régé­szeti felfedezést tett, és Móra Feren­cet Kétegyházára hívta, ahol két he­tet együtt dolgoztak a feltáráson. Megtanulta a régészet kezdő lépése­it. A régészet mellett hódolt gyer­mekkori szenvedélyének, a fúrás-fa­ragásnak is. Remek szemléltetőesz­közöket, valamint repülőmodelleket készített. 1940 őszén Gyulára helyezték, 1942-ben a keleti frontra került ka­tonának, ahonnan sebesülten került haza. Az 1944-es rendszerváltás Gyulán éri, kinevezik az iskola igaz­gatójának, de mint tartalékos tisztet Gyula város katonai parancsnoká­nak is. Kettős tevékenysége válasz­tás elé állította, de ő a tanítói hiva­tásnál maradt továbbra is. 1957-ben nyugdíjazták, és ettől kezdve kizá­rólag barkácsoló szenvedélyének hódolt. 1955. január 1-jén hozzáfogott a „Gyula eleste” című 621 alakos domborművének a kifaragásához, amely a 400. évfordulóra, 1966. szeptember 2-ára készült el. Jelen­leg az önkormányzat ovális termében van ki­állítva. Ezenkívül elké­szítette a vár, az Erkel színkör makettjét. Ké­szített kopjafa mintájú faragott sakk-készlete­ket, szelencéket, hang­szereket, csontfaragvá- nyokat, szarufaragáso­kat, intarziákat, festmé­nyeket, székelykapu-ma- ketteket. 1968. szeptember 16- án a debreceni Tanító­képző Intézettől megkap­ta aranydiplomáját. Ezzel pedagógus munkája elis­merést nyert. Népművé­szeti alkotásait, faragása­it, festményeit, intarziáit nem értékelték megfelelő módon, bár 1967 őszén igen gazdag gyűjtemé­nyes kiállítását láthatták az érdeklődők a Jókai kultúrotthonban. Házas­ságukból három gyermek született — Zoltán (1928—1945) hősi halált halt. Katalin (1930 ) A jó pedagógust az élet igazolja—Kiss István férjezett, két családja (1900. július 25—1973. január 31.) van, Budapesten él. István (1945 —) nős, egy családja v*an, honvédségi al­kalmazott. Az életpálya 1973. január 31-én, 25 éve lezárult. A szíjas székely arc megmerevedett, Kiss István örökre eltávozott közülünk. Csöndben alussza örök álmát a gyulai új refor­mátus temetőben. Nézem a képét, és minduntalan Radó Lili „Tanítónk” című versének részlete jut eszembe. Kézen fogott és megmutatta Hogy milyen szép a mi világunk Az ő szemével kezdtük nézni S ma már a magunkéval látunk. A jó pedagógust az élet igazolja, mert az egykori tanítványok, aho­gyan telnek az évek, rájönnek, hogy volt tanáruk intelme, útmutatása, nevelő szava mennyire igaz volt. így emelkedhet a tanár személye volt diákjai szemében gondolkodást és jellemet meghatározó példakép­pé. Kiss Istvánt is igazolta az élet, mert a volt tanítványai, akikkel be­széltem, szeretettel emlékeznek a kedves tanárukra, az együtt töltött fe­lejthetetlen és vidám tanítási órákra és szakköri foglalkozásokra. D. Nagy András A kép montázstechnikával készült illusztráció

Next

/
Thumbnails
Contents