Békés Megyei Hírlap, 1998. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-30 / 25. szám
1998. január 30., péntek MEGYEI KÖRKÉP Nyolcezer gyanús ügyből egy sem volt pénzmosás Rajtolnak a húskommandók Februártól Budapesten és néhány - főleg kelet-magyarországi - megyében „húskommandók” látnak munkához, és koncentrált, összehangolt ellenőrzéseikkel megpróbálnak a feketevágások nyomára bukkanni. Bencze József, a Gazdaságvédelmi Koordinációs Bizottság elnöke szerint hazánkban évente másfél millió sertést vágnak le engedély nélkül. Ez egészségügyi szempontból veszélyes és mintegy 15 milliárd forintos kárt okoz az államnak. Az ugyancsak engedély nélkül levágott baromfi mennyisége eléri az évi 45-50 ezer tonnát. A zugvágások ellenőrzésére létrehozandó csoportok öt-hattagúak lesznek, és munkatársaikat a helyi hatóságok - a rendőrség, a tisztiorvosi, az állatorvosi szolgálat, esetleg az adóhivatal - jelöli ki. Szükség van rájuk, mert bár csökkent hazánkban a fekete- gazdaság aránya, becslések szerint még mindig 28 százalék. Bencze József szólt a koordinációs bizottság pénzmosással kapcsolatos eddigi törvény- alkalmazási tapasztalatairól is. 1995-1996-ban mintegy 8000, gyanús ügyletekre vonatkozó bejelentés érkezett a rendőrséghez, ám egyszer sem sikerült bizonyítani a pénzmosást. Tavaly a bejelentések száma már csak 400 volt, és ezek közül 30 esetben állapítottak meg valamilyen gazdasági bűncselekményt. Pénzmosás alapos gyanújával egy büntetőeljárást indítottak, egy orosz érdekeltségű kétmillió dolláros ügyben. A bérfejlesztés ára létszámleépítés Számos szabálytalanságot tapasztalt A gyomaendrődi képviselő-testület tegnapi ülésén elfogadta a város költségvetését. Dr. Dávid Imre polgármester elmondta, az ivóvízberuházás, a szennyvíz- beruházás, az útépítés és egyéb fejlesztési célok nem csorbulnak. Kiemelte, hogy idén hatmillió forinttal segítik a fiatal házasok lakáshoz jutását. A képviselő-testület a közalkalmazottak idei bérfejlesztésének biztosítására hat intézményben létszámleépítést rendelt el. A polgármesteri hivatalban racionalizálás címén három dolgozótól válnak meg. A képviselő-testület megszavazta a jogi egyetemen tavaly „Cum laude” minősítéssel végzett dr. Csorba Csaba jegyző személyi illetménye emelését. Elvetették viszont az egyik képviselő képviselői tiszteletdíjak rendezésére vonatkozó indítványát. A képviselő-testület megtárgyalta Varjú Elek, a polgármesteri hivatal műszaki osztálya volt dolgozója beadványára készített jegyzői jelentést. Az ön- kormányzattal korábban munkaügyi perben állt volt köztisztviselő a beadványában többek között azt állítja, számos szabálytalanságot tapasztalt a műszaki osztály munkájában. A beadványra készült jegyzői jelentést a képviselő-testület elfogadta. Cs. R. Még nem kaptak kártalanítást a harsányi gazdák A miniszterelnökhöz fordultak Több tízmillió forintos kárt okozott az a jégverés, amely tavaly július 5-én pusztított Körösnagyharsányban. A természeti katasztrófa az ottani emberek fő megélhetési forrását, a mezőgazdasági kultúrnövényeket semmisítette meg közel ezerhektáros területen. Összesen 158 harsányi lakos adott be kárigényt, amelyek összértéke — a kármegállapító bizottság adatai alapján — 65 millió forint. Ám mind a mai napig egyetlen harsányi ember sem kapott kártalanítást, pedig az Agrárkamara közreműködésével még a nyáron továbbították a kérelmeket a Fölműve- lésügyi Minisztériumba. Máté Pál polgármester szeretné mielőbb rendezni a hónapok óta húzódó, nyomasztó problémát. Harsány első embere most levelet írt Horn Gyula miniszterelnöknek. Ebben kéri, hogy a miniszterelnök méltányossági alapon vegye figyelembe a körösnagy harsány iák jégkár okozta problémáját, s a lehetőségek szerint enyhítse a gazdák veszteségeit. A polgármester a Miniszter- elnöki Hivatalban Koncz István címzetes államtitkárnak adta át a levelet. Koncz István — aki szeghalmi származása és kötődései miatt is jól ismeri a problémát — ígéretet tett arra, hogy lehetőségei szerint segít az ügy megoldásában. A miniszterelnök pedig nyolc napon belül reagál majd a harsányi polgármester levelére. Magyari Barna Új kihívások a szakszervezetek előtt Amikor a létükért küzdöttek a munkavállalók és a szak- szervezetek, amikor a privatizáció idó'szakát élte a magyar gazdaság, megszűntek és átalakultak munkahelyek milliószám, akkor az ezekből eredő sajátos feladatait kellett ellátnia a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének. A napjainkra átrendeződött gazdasági-társadalmi viszonyok új, más irányt szabnak tevékenységüknek. — Ezekkel foglalkozott tegnapi tájékoztatójában Rabi Ferenc, az MSZOSZ alelnöke Békéscsabán, a szakszervezeti házban az MSZOSZ Békés megyei képviseleti testületé ülésén. Negyedik kongresszusára készül a szakszervezetek szövetsége. Az előkészületekről szólva vázolta az alelnök, milyen irányt szabnak az újabb kihívások, a mára kialakult viszonyok. A gazdaságban túlsúlyba került a magánszektor, a munkavállalók és a munkaadók közvetlenül kapcsolatba kerültek egymással, az állam háttérbe vonult. A szakszervezetek számára igen fontos, hogy növekedjék a munkavállalók foglalkoztatási, jövedelmi, szociális és munkahelyi biztonsága. Hasonlóképpen cél a munkavállalók esély- egyenlőségének megteremtése és a munkahelyi kiszolgáltatottság csökkentése. Mindezek érdekében az MSZOSZ a szakszervezeti integrálódás, a szakszervezet helyzetének erősítésén dolgozik a konföderáció és az MSZOSZ keretein belül is. Hasonlóképpen szorgalmazzák az érdekegyeztetés javítását, a Munka Törvénykönyve módosítását. (t) Gyula: egy palesztin és két román Kölcsönadási szerződést sem tudott felmutatni a járművezető Nyugat-európai letelepedés reményében három hónappal ezelőtt indult el szülőföldjéről H. S. palesztin állampolgár. Romániáig legálisan utazott. Egy arabul beszélő román állampolgár vállalta, hogy 600 amerikai dollárért eljuttatja őt Budapestre. A palesztin férfinak Gyula térségében egyedül kellett átlépnie a zöldhatárt, román segítője a főútvonal mellett egy megbeszélt helyen várta (volna). Kevéssel átlépése után azonban H. S.-t észrevette a gyulai Agip benzinkút kezelője, s értesítette a határőrizeti kirendeltség munkatársait, akik elfogták a határsértő palesztint, majd meghallgatás után, január 28-án visszaadták őt a román határőrizeti szerveknek. Fekete színű, kétmillió Ft- ot érő Opel Corsa típusú személygépkocsival január 28- án jelentkezett kilépésre Gyulán egy román állampolgár. Az útlevélkezelőnek feltűnt, hogy a forgalmi engedély más nevére szól, ugyanakkor kölcsönadási szerződést sem tudott felmutatni a járművezető. Mint kiderült, az Opelt Németországból lopták. A román férfi azt állította, hogy őt Budapesten, a Keleti-pályaudvar környékén bízta meg egy német állampolgár a gépkocsi Romániába vitelével. Az ügyet a Gyulai Rendőrkapitányság vizsgálja. Ugyancsak Gyulán történt január 27-én, hogy egy hazatérni szándékozó román állampolgárról kiderült: az útleveléből hiányzik az a bélyegzőlenyomat, amely igazolta volna a Magyarországra történt beléptetését. A kérdőre vont utas elmondta, hogy 1994-ben hagyta el Romániát, azóta megfordult Jugoszláviában, Olasz- és Németországban. A napokban, állítása szerint január 25-én döntött úgy, hogy visszatér hazájába. Arra, hogy pontosan mikor és hol lépte át a magyar határt, nem tudott választ adni. Idegenrendészeti eljárás keretében az Orosházi Határőr Igazgatóság közösségi szállására vitték, majd másnap kiutasították Magyarországról. Végül is — eredeti elképzelésének megfelelően — lépte át a határt. M. Gy. Mégis lesz polgármester-választás márciusban Pusztaföldváron A Békés Megyei Bíróság végzését juttatta el lapunkhoz a pusztaföldvári képviselő- testület „másik” 4 tagja (a többieket Földvárért Frakcióként emlegettük cikkeinkben). A szerdai keltezésű dokumentum arról tájékoztat, hogy Pusztaföldváron 1998. március 31-én időközi választást tartanak, ahol a község lakóinak módja lesz a polgár- mester személyéről dönteni. A „négyek”, Gyarmatiné Laduver Márta, Zalai Antal, Balogh Zoltán és Dénes Lajos a következő állásfoglalást is eljuttatta hozzánk: „Mindent megtett a Földvárért Frakció, a jegyzőnő és a helyi választási bizottság azért, hogy Pusztaföldváron ne valósulhasson meg az időközi polgármester-választás. Munkálkodásukat azonban nem koronázta siker, ugyanis a törvény által előírtakat nekik is be kell tartaniuk... A területi választási bizottság a földvári választási bizottság döntését felülbírálva kitűzte az időközi polgármester-választás időpontját 1998. március 22-ére. Ezen döntés ellen mint képviselő, mint magánember, Gábor Istvánná keresettel fordult a megyei bírósághoz, amely azt elutasította és kitűzte az időközi választást március 31-éré. A bírósági végzés ellen fellebbezésnek helye nincs. A hosszú hónapok óta tartó bizonytalanság után reméljük és bízunk abban, hogy a lakosság végre megoldja a jelenleg fennálló problémát.” Cs. I. Börtön jár az átütésért. Még ebben a ciklusban sor kerül a büntető törvénykönyv több paragrafusának módosítására, illetve a Btk. kiegészítésére. Bűncselekménynek számít a jövőben például az emberi gének manipulációja, a születendő gyermek nemének megválasztása, az emberen végezhető kutatás szabályainak megszegése, illetve a jogellenes szerv- és szövetkereskedelem. Három évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatják a gépkocsik motor- vagy alvázszámát átütő személyeket is. Vita az utolsó ülésről. Nem született döntés az Országgyűlés Házbizottságának csütörtöki tanácskozásán arról, hogy mikor kerüljön sor a parlament utolsó ülésnapjára. A kormánypártok március 16-án kívánják befejezni az Országgyűlés munkáját, az ellenzéki pártok azonban a törvényhozási teendők mennyiségétől teszik függővé a zárás idejét. Kisebbségi álláspont. Az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának zárt ülésén megfogalmazott kisebbségi álláspontot a sajtótájékoztatón félreérthetően ismertették - állítja Balsay István, a Fidesz képviselője. „A kisebbségi álláspont szerint semmiféle részkérdésben önálló döntés nem lehetséges; így a dunakiliti duzzasztó üzembe helyezéséről sem lehet döntést hozni addig, amíg a hágai ítéletről folyó tárgyalások fő problémáiról nem születik megegyezés” - szögezte le a képviselő. Pokol a kampányról. A Független Kisgazdapárt úgy ítéli meg, hogy Göncz Árpád köztársasági elnök szerdai bejelentésével gyakorlatilag megkezdődött a választási kampány -jelentette ki a frakció tájékoztatóján Pokol Béla elnöki főtanácsadó. Kifejtette: a kampányidőszak mintegy 30 nappal megnövekedett azáltal, hogy az államfő nem a választások előtt 72 nappal, hanem jóval előbb jelentette be döntését. Finisben a szövegtervezet. Március közepére várhatóan elkészül az új alkotmány szövegtervezete - nyilatkozta So- mogyvári István titkárságvezető az Országgyűlés Alkotmány-előkészítő Bizottságának ülése után. A szövegtervezet alapja lehet a társadalmi-szakmai vitának és a következő parlament munkájának. Morvái nem kisgazda. Az FKGP Országos Elnöksége - értesülvén a Belorusz Katasztrófaügyi Minisztérium átiratáról - tegnap felfüggesztette Morvái Ferenc képviselő párttagsági jogait és indítványozta eltávolítását a frakcióból is. Már kapható a Csók és Könny című női magazin NŐk vallanak önmagukról... Igaz történetek: * szerelemről, ^ bánatról, ^ boldogságról, valamint sok más érdekes olvasnivaló is található a Csók és Könny című, most megjelent női lapban. Itt a Kiskegyed Konyhája legújabb, februári száma! A tartalomból: • Olcsó és jó • Serpenyőben sültek • A pizzát ne bízza másra • Csirkéből négyet • Kalóriaszegényen • Farsang fánkkal és anélkül • Téli gyümölcsöskert Kiskegyed Konyhája - igazi társ a főzésben!