Békés Megyei Hírlap, 1998. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-24-25 / 20. szám
Hálapénzről nem illik beszélni A betegek nem tudják, az orvosok nem mondják (A történet az 1. oldalon Mandulaműtét: 3-5000 Ft Belgyógyászati ellátás: 5000- 10 000 Ft Baleseti sebészeti beavatkozás: 10-20 000 Ft Szemműtét: 3-10 000 Ft Szülés: 10-15 000 Ft nőgyógyászati műtét: 15-30 000 Ft Visszérműtét: 3-5000 Ft A bennfentesek pontosan tudják, mi mennyibe kerül, csak sokszor azt nem tudják, hogyan és mikor kell átadni a bélelt borítékot. (Képünk illusztráció) Külföldieket csak figyelmeztetnek Lakott területen harminccal, azon kívül negyvennel kell január elsejétől megközelíteni a vasúti átjárókat. A sebességkorlátozás a veszélyt jelző táblánál kezdődik, és a vasúti átjáró kezdete jelzésű tábláig tart. A síneken minimum öt ki- lométer/órás sebességgel kell áthaladni. Mit sem tudnak a változásokról a hazánkban közlekedő külföldiek. Az országos rendőrfőkapitányság ugyan tervezte, hogy több nyelvű szórólapokat osztogatnak az országhatárnál, ez azonban még nem valósult meg. így ha a síneknél külföldi akad horogra a célirányos rendőri ellenőrzéseknél, egyelőre megússza figyelmeztetéssel. (y) Tízmilliót nyertek A különböző pályázati pénzeszközök elnyerése szempontjából a tavalyi esztendő volt a dombegyházi önkormányzat legsikeresebb éve. A közmeghallgatáson Gyarmati Jánosáé polgármester elmondta, hogy 1996-hoz képest sikerült megkétszerezni (egészen pontosan: 12,9 millió Ft-ról 25,8 millió Ft-ra emelni) a pályázati pénzeket. A beszámoló időszakában még nem bírálták el az Attila—Bem utcai elkerülő útra benyújtott pályázatot. Nos, időközben megszületett a döntés: erre a célra 10,1 millió Ft-ot biztosit a dombegyházi önkormányzatnak a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium. Fél év után fogták el A védőrácsok elfűrészelésé- vel, illetve kifeszítésével jutottak be ismeretlenek 1997 augusztusának első napjaiban Mezőhegyesen a 28-as majori aprómag-tisztító üzembe. A betörők fúrógépeket, csapágyakat, gyorsvágót, önindítót, generátort és hosszabbítót vittek magukkal mintegy 150 ezer Ft értékben. A napokban a helyi rendőrőrs munkatársai két helyi lakos személyében megtalálták az elkövetőket, s a lopásból származó tárgyak jelentős részét is lefoglalták. ,{gh) kezdődött) Az orvosok „szemérmesen” félrenéznek, ha a hálapénz szóba kerül. Esküjük ugyanis tiltja a hálapénz elfogadását. Arról nem is szólva, hogy a hálás betegek révén havonta jelentős összegű láthatatlan, adózatlan jövedelemhez jutnak. A hálapénzről, amely volt, van és amíg az egészségügyben nem rendezik tisztességgel a béreket, ezután is lesz — mindenkinek van legalább egy sztorija. Ezúttal néhány olyan történetet mesélünk el, amelyeket betegek osztottak meg velünk. Repült a bonbon Sokáig vitatkozott a család, hogy mennyi hálapénzt szánjanak a kórházi főorvosnak, akire rábízták a család fejét. Végül 10 000 forintban állapodtak meg, hiszen akkor ez egyhavi fizetés volt. De hogyan juttassák a pénzt a fődoktor zsebébe? Jó ötletnek látszott egy bonbonosdoboz- ba csempészni. A családfő remegve nyújtotta át a bonbont a külön viziten, de a doktor sértve érezte magát a csekélység miatt: percek múlva a csoki az ablakon keresztül az udvaron landolt. A beteg nem volt rest, lement érte, s felvette. Majd jó hangosan megjegyezte: sajnálatra méltó az, aki nem becsül meg tízezer, nehezen megkeresett forintot. Anyával együtt A hároméves kislány otthon, játék közben elvágta az ujját. A sérülés olyan komoly volt, hogy a kórház baleseti sebészei a műtét mellett döntöttek. A két és fél órás operáció után az osztályvezető főorvos maga ajánlotta fel, hogy feküdjön be a mama is a kórházba a kislányával. Pár napot töltöttek bent együtt, egy kórteremben. Az édesanya az elbocsátás napján szerette volna háláját kifejezni a főorvosnak. A sikeres műtétért, s azért is, mert a főorvos a kórházi szabályokat megszegve megengedte neki, hogy együtt lehessen a gyerekével. A főorvos azonban határozottan visszautasította a borítékot. Sokakat a pénztelenség, a gyalázatosán alacsony fizetés kényszerít a hálapénz elfogadására. Februártól egy kezdő kórházi orvos bruttó fizetése 39 ezer forint, az osztályvezető főorvosok pedig bruttó 87 ezer 600 forintos fizetéssel számolhatnak. A hálapénz így sokaknak keresetkiegészítés, amely hónapról hónapra beépül a családi költségvetésbe. A gyerekszülés ám A fiatal házaspár első gyerekét várta. A feleség még tanult, a férj katona volt. Egyik napról a másikra éltek, s mindent, ami kellett a kisbabának, használtan kaptak ajándékba. A szülés után tanácstalanul néztek egymásra: miből adjunk az orvosnak? A család egyik képzőművész barátja sietett a segítségükre. Tudták, hogy az orvos nagy csodálója a festészetnek, így pénz helyett egy festménnyel rótták le a hálájukat. A második gyereknél már ügyesebbek voltak. Kevésbé felkapott orvost választottak, s a hálapénz átadásával megvárták a szülés utáni első kontrollvizs- gálatot. Akkorra ugyanis kézhez kapták az anyasági segélyt. Csak borítékot cseréltek, s a pénz már a doktoré volt. Kinek nem jut? A hálapénz az orvostársadalmon belül is állandó feszültség forrása, hiszen nem jut mindenkinek. A diagnosztikában dolgozó orvosok például szinte soha nem kapnak. Másrészt a betegek évtizedek óta a főnököket részesítik előnyben. A pályakezdőket, a beosztott orvosokat nemigen juttatják plusz keresethez a betegek. A kórházi viszonyokat ismerők szerint elég egy pillantást vetni reggelente a kórházak parkolójára, s máris tudni lehet, ki kap hálapénzt. Akik 5—10 milliós kocsival érkeznek, azok nemcsak a fizetésükből élnek. Jogos a kérdés: meddig marad fenn a hálapénz, hogy mikor kapnak végre munkájukhoz mérten tisztességes bért az orvosok. S attól is, hogy a betegek meddig érzik kiszolgáltatottnak magukat a kórházi ágyon. Mert amíg a többség úgy hiszi, hogy emberséges bánásmódot, rendes ellátást csak akkor kaphat, ha fizet érte, a hálapénz fennmarad. A történet mesélője ma már nevet az egészen. A bliccelők kifogyhatatlanok az ötletekből, ahogy a jelen eset is példázza. Milyen a helyes, az üdvös magatartás? A taxis sose veszítse el éberségét? Tegye félre empátiás készségét is? Riportalanyom kért rá, hogy ezt a címet adjam a történetnek, de nem tippet kívánunk adni a csalni akaróknak. Éppen ellenkezőleg. Az iskolapéldák mindenkinek tanulsággal szolgálnak. — Köröstarcsára kellett mennem a 1# — __ - : _ - — -mi-'Tib .rrnuni . K OCKÁS TÖRTÉNETEK Naiv voltam, pedig gyanakodhattam volna postához. Központi rendelés volt. Este kilenc fele járt már az idő. Tavasz volt, április, húsvét után. Jól szituált házaspár várt rám két tízéves forma gyerekkel. Ömlött belőlük a panasz. Ellopták a kocsijukat, már beszóltak a rendőrségre, minden iratuk, a PÉNZÜK is benne volt. Nyírbátoriak. Sürgősen oda kell jutniuk, mert a gyerekeknek, a kisfiúnak és a kislánynak holnap iskolába kell menniük. Dél óta nem is ettek. Ami engem illet, hirtelen azt sem tudtam, hol van Nyírbátor, hogy hány kilométer lehet. Úgy kétszáz, vagy talán több is annál. Tudja, a taxis már úgy van, ha már eddig eljött, miért ne menjen tovább. Meg is sajnáltam őket, ahogy ott álltak, a fejemben sem fordult meg, hogy esetleg nem is igaz, amit állítanak. Debrecenben, a vasúti restiben — istenem, hogy örültem, hogy még nyitva van — meghívtam őket vacsorázni. A férj még szabadkozott is, amikor kifizettem a cehet, arra kért, ne foglalkozzak az összeggel, majd ő rendezi, csak érjünk haza. Megérkeztünk a megadott címre. Egy lakótelep volt. A nő ment fel először a gyerekekkel, azzal, hogy hozza a pénzt. Még jópofán meg is jegyezte, itt hagyom zálogba önnek a férjemet, a mérnök urat. Merthogy még azt hozzátegyem, a férfi mérnökként, a nő adminisztrátorként mutatkozott be. A férjével fél órát vártunk a kocsiban. Akkor ő is megszólalt, megyek, megnézem már hol van az asszony. Biztosan elaludhatott (ő is), amikor lefektette a gyerekeket. Ami nem csoda, hiszen nagyon fáradtak voltak már. Újabb fél órát vártam immáron egyedül, amikor derengeni kezdett, ezek lehet, hogy átvertek. Tudja, egy ilyen fuvar nem kis tétel. Jó néhány házba becsengettem, ahol fényt láttam, volt aki a felmenőimet emlegette, hiszen már éjfél is elmúlt. Azon a néven, ahogy nekem bemutatkoztak, senki nem ismerte utasaimat. Feladtam, és visszatértem a kocsimhoz, ahol egy rendőr várt azzal a hírrel, hogy el fogják vontatni az autómat, mert rossz helyen parkoltam. Elmeséltem neki, hogy jártam, mire ő azt válaszolta, ő ezt érti, de neki ezt a melót kiadták parancsba, és intézkednie kell. Kétezer forint volt a helyszíni bírság, inkább kifizettem. Visszafelé egész úton a fuvaron járt az eszem. Ha körültekintőbb vagyok, gyanút foghattam volna. Például ott voltak a táskák. Hogyan lehetett náluk két tömött táska, ha mindenüket, ismétlem MINDENÜKET ellopták? Pánics Szabó Ferenc VÉLEMÉNYEK Telefonon felhívtunk néhány olvasónkat és megkérdeztük, ml a véleményük a sztrájkról? Kocsis László, 59 éves, tanár, Battonya: Érdemes sztrájkolni. Az ilyen jellegű megmozdulás ugyanis nemcsak az érdekérvényesítésre ad lehetőséget, hanem a dolgozói munkaközösség összeforrtságát is próbára teszi. Ugyanakkor a közösségben rejlő erő csodákra képes”. Darabos Albert, 56 éves, nyugdíjas, Békéscsaba: Soha nem voltam híve az erőszakos megoldásoknak. Annak ellenére, hogy Magyar- országon a sztrájk törvényileg engedélyezett, nem igazán szimpatizálok ezzel az ötlettel. A tárgyalások szerintem eredményesebbek. Mészáros Ferenc, 41 éves, a Mól Rt. alkalmazottja, Szeghalom: A szakszervezet hatalmi ág. Örülök, hogy van ilyen lehetőség jogaink kivívására vagy nemtetszésünk kifejezésére. A sztrájkot érdekérvényesítési lehetőségnek tartom. Oláh Gáborné, 49 éves, háztartásbeli, Battonya: Véleményem szerint nem sok mindent lehet elintézni a sztrájkkal. Jobb lenne, ha békés eszközökkel, tárgyalással konszenzus születne a dolgokban, a sztrájk ugyanis senkinek sem jó. B. I. Tábladzsungelben „Aki átmegy, azt megesszük!” - a floridai aligátorparkban ezt az egyetlen mondatot pingálták fel a veszélyes zónát jelző táblácskákra. Hírlik, a figyelmeztetés hatásos, mert nincs az a bávatag turista, aki ezt olvasva a krokodilok elé — pontosabban szájába - tévedne. Tetszik, hogyha krokodilok kertelés nélkül kimondják, amit gondolnak. Nem úgy mint mi, emberek. Hogy hol? Például a fodrásznál. Megsemmisülten bámuljuk tükörbéli képmásunkat. Már megint nem annyit, és nem ott, és nem úgy vágta, ahogy elképzeltük. És ezek az idétlen hullámok... Lőttek a bulinak. Romjainkból a fodrásznő csicsergése riaszt fel.- Milyen édes kis frizura! Igazán előnyös! — Ez magának frizura?! — ordítanánk legszívesebben, ám helyette kényszeredett mosollyal fizetünk és elviharzunk. Ugyanúgy viharzunk ki a hentestől a mócsingos hússal, a hivatalból, ahol a bolondját járatták velünk, vagy a műszaki boltból, miután kiderült, süthetjük a hasznavehetetlen magnónkat garanciával együtt. Nyeljük a sérelmeket, a mérgünket. Talán a társadalomnak nevezett emberparkba is másmilyen táblák kellenének. Olyan megmondósak. Ám ehhez először is bátorságot kellene gyűjtenünk. Legalább annyit, amennyi az aligátornak van. Cs. R.
