Békés Megyei Hírlap, 1998. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-24-25 / 20. szám
1998. január 24-25., szombat-vasárnap A pszi mesterei (23.) Fiatal kísértet az út mentén Szellemek és kísértethistóriák után kutatva érdemes megismerkednünk egy lengyelországi történettel, amelyről még a helyi televízió is beszámolt 1994- ben. Erről a kísérteiről szóló első beszámolók 1993-ban láttak napvilágot, amikoris egy holland rendszámú DAF kamion sofőrje feldúltan rontott be egy lengyel kisváros rendőrőrsére, és előadta, hogy egy kísérteiét szállított a kocsijában. A szolgálatban lévő rendőr, miután megnyugtatta a feldúlt sofőrt, kíváncsian tudakozódott a részletek után — na nem mintha hitelt adott volna a bejelentő szavainak. A hosszúhajú fiatal stopos lány 10-15 kilométer után egyszerűen köddé vált (Felvételünk illusztráció) A sofőr elmondta, hogy éppen Oroszországból érkezett, a 192-es úton. Esős, ködös este volt. amikoris arra lett figyelmes, hogy egy csinos, fiatal stopos lány áll kint az esőben. Gondolta, legalább nem lesz egyedül, amúgy is fáradt, és majd elbeszélget az utasával. Amikor megállt a kamionnal, a lány beszállt a kocsiba, anélkül, hogy egy árva szót is válaszolt volna a feltett kérdésekre. Az egyetlen jel, amivel jelezte, hogy egyáltalán tudomást vett a sofőr jelenlétéről, az egy kedves mosoly volt. A kamion vezetőjének azonnal feltűnt, hogy bár odakinn szakadt az eső, a lány haja és ruhája teljesen száraznak tűnt. További érdekességnek tartotta, hogy utasának az arcszíne természetellenesen sá- padtnak, a szeme pedig fénytelennek, szinte halottnak tűnt. Az elbeszélés során a vezető többször kihangsúlyozta, hogy amikor az utasa elhelyezkedett az ülésen, és gondosan bekötötte magát, a fülke határozottan lehűlt, szinte hidegnek hatott, hiába is próbálta azt befűteni, nem sikerült. Többször próbált meg szót váltani rejtélyes utasával, de az úgy viselkedett, mintha ő a világon sem lett volna. A helyzet kezdett emberünk számára egyre kínosabb lenni, pedig a java még hátra volt! A sofőr elmesélte, hogy éppen megint * megpróbált szót érteni utasával, közben a nagy sebességgel robogó szerelvény elérte a 192-es műút 100-as kilométer- szelvényét, s ekkor a lány rápillantott, majd lassan köddé vált és eltűnt. A pilóta, amikor ezeket elmondta, rémülten keresztet vetett. A kapitányságon persze jót derültek a sztorin, de bár ne tették volna! Az elkövetkező napokban ugyanis sorra jelentkeztek autóvezetők, akik hol ijedten, hol csodálkozva, de lényegileg ugyanarról a dologról számoltak be: felvettek kocsijukba egy autóstopost, aki 10-15 kilométer megtétele után egyszerűen köddé vált és eltűnt. Minden sofőr ugyanazt a személy leírást adta a lányról: magas, 18 év körüli, hosszú barna hajjal, szomorú, fénytelen szemekkel, és betegesen sápadt arccal. Mivel a bejelentéseknek csak nem akart vége szakadni, a rendőrség kénytelen-kelletlen megkezdte az eset kivizsgálását. A levont következtetések több érdekességet is tartalmaztak. Ezek szerint a rejtélyes stopos csakis akkor jelentkezett, ha az idő ködös, esős volt, a látási viszonyok erősen korlátozottak, és olyan autókat intett le, amelyek egymagukban közlekedtek az országúton. További érdekesség volt, hogy a stoppos lány minden alkalommal a 62-es kilométerszelvénynél szállt be a kocsiba, és' a 100-as kilométerszelvény tájékán foszlott köddé. Az esetnek persze hamar híre ment, hiába volt a hírzárlat, az érintettek, akik a lányt az autójukban szállították, szélté- ben-hosszában. mesélték a történteket. Mivel a rendőrség a vizsgálatban lényegi eredményeket nem tudott felmutatni, a lengyel kriminalisztikában eddig egyedülálló dolgot tettek. Segítséget kértek egy olyan személytől, aki szabad idejében paranormális tevékenységek tanulmányozásával foglalkozott! A szakember aztán heteket töltött azzal, hogy esténként a megadott területen cirkált egy Polonéz személygépkocsival. A harmadik héten, amikor szintén ködös, párás idő volt, és a hó is esett, a gépkocsi reflektora a 62-es kilométerkőnél egy fiatal stopos lányra vetült. Bár meglehetősen hideg volt, a lány vékonyan volt öltözve. A második dolog, ami a szakembernek szemet szúrt, az az volt, hogy a hóban sehol nem látta a lány lábnyomait, és a lámpák fénye hiábavilágította meg, az ilyenkor természetes árnyékhatás most elmaradt. Vagyis a stopposnak nem volt árnyéka. A továbbiakban aztán minden a szokásos forgató- könyv szerint zajlott le: a stopos szó nélkül beszállt az autóba, bekötötte magát, és egészen addig, amíg köddé nem vált egy szó nem sok, annyit nem mondott. Az eset után a szakember napokra eltemetkezett a rendőrség irattárába, és egy érdekes felfedezést tett. Egy rendőrségi akta 1980 októberéből leírt egy esetet, amikoris egy kamion halálra gázolt egy ismeretlen stopos lányt. Sem a tettes, sem az áldozat kilétére nem derült fény azóta sem. A jelentés mellé pedig csatolva volt egy fénykép, ami az áldozatról készült. A fényképről ugyanaz az arc nézett vissza a szakemberre, akit a hóesésben a kocsijába felvett. Még a ruhája is azonos volt a fényképen látott lányéval. A rendőrség ezután felkeresett néhány szemtanút, akik személyesen találkoztak a fantom stopossal, és azok minden kétséget kizáróan azonosították azt a fénykép alapján. Ezek után a vizsgálatot lezárták, pedig néhány kérdést azért jó lett volna tisztázni. A legfontosabb talán az lett volna, hogy 15 évvel a tragikus baleset után miért és hogyan kezd el kísérteni a néhai áldozat. A másik pedig az, hogy pontosan 1 évre az első észlelés után miért szüntette be túlvilági tevékenységét a fantom. Ha ezekre a kérdésekre választ kapunk valaha, akkor talán jobban megértjük a kísértetek természetét is. Összeállította: Miki Ottó Fekete fehéren Egy látogatás elé Szeretem a jó gondolatokat. Ki-kivagdosom őket az újságokból. Jó tanulni belőlük, útravalót adnak hazához, nemzethez, közösséghez, családhoz tartozáshoz. Vannak gondolatok, amelyeket évek óta hurcolok magammal, a valamihez illesztés szándékával. Most egy Sütő András-idézet jutott kezembe. Három éve „porosodik” fiókomban. Talán most érkezett el az idő, hogy közkinccsé tegyem. „Menni lehet és maradni lehet! / Szólni lehet és hallgatni lehet! / Meghalni lehet, megdögleni lehet! / Minden lehet! Csak egyetlenegy nem lehet: / Rongyembernek lenni nem lehet!” Valamikor a Ceausescu- rezsim utolsó éveiben vethette papírra Sütő e gondolatokat. Olyan időben, amikor csapatostul indultak neki a zöldhatárnak a szabadabb, a boldogabb élet reményében a romániai magyarok. Olyan időben, amikor politikai kényszerek miatt százak és ezrek váltak rongyemberré. Olyan időben, amikor a magyarországi románság is rosszul érezte magát a szülőföldjén. Nem azért, mert sanyargatták, hanem mert érezte a mindenen átsütő gyűlöletet, amely a romániai magyarság megkeseredett sorsa miatt sugárzott a románokra, úgy általában. Talán egy évtized is eltelt azóta, s a gyűlölet alábbhagyott. Megkezdődött a hídverés, kínnal, keservvel, két szerencsétlen sorsú, egymásra utalt nép között. Hol van már az, aki viharos időben fáklyával járt népeink szalmatetős házai között? Új szelek nyögetik az ős magyar, s román fákat. S végre, sok-sok év után először magyar- országi románok lakta vidékeket keres fel a román államelnök, Emil Constantinescu. Egy európai politikus. E sorok írójának volt szerencséje látni, milyen szeretettel fogadták államelnökünket románok, magyarok Erdélyben. Nincs kétségem afelől, hogy ugyanolyan szeretettel várják a jövő héten érkező román elnököt nálunk is. Jó okunk van rá, hogy ezt tegyük. Rajta, rajtuk, az államelnökökön is múlik, hogy se román, se magyar politikai kényszerek miatt többé rongyember ne legyen. Árpási Zoltán Megvételre felajánljuk az alábbi gépjárműszerelvényeket, gépjárművet IFA W 50 L/K 3 SK + HW 60—11 pótkocsi 3 db IFA W 50 L/SP + HL—60—02 pótkocsi 1 db IFA W 50 L/SM/2 nyergesvontató 1 db Érdeklődni: a (66) 441-532-es telefonszámon munkanapokon 8—16 óráig. A GÉPJÁRMŰVEK ELŐZETES IDŐPONT-EGYEZTETÉS UTÁN MEGTEKINTHETŐK. o üj cö O £ Agrimill Itt. Békéscsaba (85764)! Bibliák különböző kiadású köteteivel bástyázzuk körül magunkat — serdülő unokámmal. — Hittérítés, hittérítés? — nyit ránk valaki a névnapra összegyűlt családból. Tamóc Márton szövegével válaszolok; néhány mondatot idézve az Aranyas Biblia 1989-ben írt előszavából. (Arról a gyönyörű könyvről van szó, melyet M. Tótfalusi Kis Miklós költségével, s betűivel 1685-ben nyomtattak Amszterdamban, s aminek hasonmását mi az Európa Kiadó jóvoltából ismerhetjük.) Nos, a rendszerváltás pillanatában Tamóc jónak látja ajánlását így kezdeni: „Az európai műveltség a klasszikus antikvitás és a Biblia kettős tartópillérén nyugszik. [...] a magyar gondolkodás sorsdöntő találkozása a Bibliával egyidős az államalapítással és a latin szertartású római kereszténység felvételével.” Vajon hányszor kell még ezt elmondani? Mikor lesz egészen természetes, hogy a tanügyi bácsik lapalji jegyzeteinek bif- lázása helyett a Bibliát lapozza fel a diák, ha — az Ómagyar Mária-siralomtól mostanáig — igazán érteni akarja hét évszázad magyar literatúráját. Foglalkozásunk tárgya tehát — öltök szigorú tanári arcot a gyereknek — a Biblia kézikönyvként való használata. De nem az unokám lepődik meg, hanem én, mert a tizenéves kölyök igen könnyen és gyorsan képes áttekinteni az ÍRÁS szerkezeti tagoltságát, a szinoptikus evangéliumok lényegét satöbbi. Persze, csak az Újszövetséget lapozgatjuk — elsősorban a javasolt olvasmányokra összpontosítva. Közben-közben összehasonlítjuk Károlyi Bibliájának szövegrészeit az újabb fordítású Bibliával, melyet a Magyar Katolikus Püspöki Kar megbízásából a Szent István Társulat adott ki negyedszázaddal ezelőtt. Örülök, hogy — a sok silány tévéműsor közben — igényesebb széllemi tevékenységre bírhattam a gyereket; talán ezzel elkezdődött, vagy legalábbis elkezdődhet valami... Valami, ami sorsdöntő lehet egy ember életében. Noha tudom, hogy a megismeréshez egy egész élet is kevés. Hogy aztán valaha is lesz-e ennek a gyereknek, illetve az ő nemzedékének Isten-élménye, s milyen lesz, ha lesz, arról fogalmam sincs. ÓH BOLDOG AZ, KINEK VAN ISTENE — sóhajt József Attila. Mikor egyedül maradok, s már becsukva fekszenek előttem a Szent írás könyvei, azon tűnődöm, hogy közel engedjük-e a betlehemi jászolhoz vagy a Golgota keresztfájához az embereket? Tehát nem a Magas- ságos Úristenhez, hanem Jézushoz. Mert ember voltunkban csak az emberré lett Istent tudjuk megközelíteni. Ki ellen vét, aki úgy érzi, hogy őt csak az Istenember értheti meg igazán, aki nem álruhás Megváltóként jött közénk, hanem maga is átélte az emberélet örömeit és kínjait. Aki — emberként — éppen úgy a test börtönének rabja volt, mint bárki itt a földön. Akire minden földi erő hatott. Aki szomjazta a szeretetet, s valódi szomjúságot és éhséget is érzett. Hát nincs joga a szabadakaratú embernek ezt az Istent keresni? Vajon eléggé figyelünk-e az ÍRÁST olvasva Jézus emberi gesztusaira, megnyilvánulásaira? íme, az EMBER! — mondjuk patetikusan. De megjelenik-e ábrázolt alakja mögött a szenvedő, a szorongó BELSŐ EMBER? — aki nem kapott mentességet a földi élet gondjai, kísértései alól. Hát, kérem szépen Scorsese Krisztus utolsó megkísértése című filmjében ezt az EMBERT láttatja. Nálunk legalább az RTL Klub televízió akarta bemutatni a filmet. A vetítés ellen azonban tiltakozó levél érkezett, s a panaszbizottság imigyen foglalt állást: „a több száz tiltakozó levél — eltérő vélemény hiányában — vélhetően az általános magyar ízlést tükrözi.” Tessék még egyszer — akár többször is — elolvasni ezt az állásfoglalást. Vélhetően kinek-kinek meglesz a véleménye. A dologban csak az vigasztal, hogy élő példával tudom az unokámnak megvilágítani, hogy kik és milyenek korunk farizeusai. Mindazonáltal örültem volna, ha bemutatják a filmet, mert így végre hazai főpapjaink is láthatnák. Mostanáig ugyanis csak az alkotói koncepciót ismerik. Ez aztán elég egy prekoncepcióhoz! Ó, hová küldtek volna engem — már kezdő kritikus koromban —, ha pusztán egy dráma szövege alapján mondok ítéletet valamely színházi bemutatóról. Figyelmen kívül hagyva az inkamációt: MIKÖZBEN TESTTÉ LÖN AZ IGE. A felelőtlen prófétátokat, szektaalapítókat, misztikusokat, neofitákat etc. nagyon nem szeretem, de hogy mindenki (minden művész) önnön lelkét és lehetőségeit kutatva — jó esetben az egyház(ak) segítségével — öntörvényei szerint keresse az Istent, ahhoz joga van. És szabadsága, most mikor már nem küldenek máglyára embereket. De, jaj a botránkoztatóknak! S a bot- ránkozáshoz olykor néhány mondat is elegendő. Van erről egy gyerekkori élményem. Az én szülőfalumban Nagyboldogasszony napján (augusztus 15.) van a búcsú. Egy ilyen szép nyári ünnepen (persze zsúfolt a templom, izzadó homlokok, s nehéz virágillat, az orgonaszó pedig a piactéren is hallatszik) először lép szószékre a fiatal káplán. Természetesen a Szűzanyáról beszél. De hogyan? Azt a Máriát elevenítik meg szavai, aki nehéz munkával töltötte napjait, hiszen éppen úgy kellett családjáról gondoskodnia, mint más asszonyoknak. Arról a Máriáról hallottunk, akinek nem volt olyan gyönyörű kék palástja, mint oltárra került szobormásának, hiszen maga szőtte, varrta ruháit. Minden bizonnyal Jézus köntösét is — amire a poroszlók sorsot vetettek. És így tovább. Mindezt Nagyboldogasszony napján — Mária országában. A padsorokban összesúgtak az öregasszonyok. Bennük más Mária-kép élt. Mi az, hogy a „Szentek Királynője” avagy „Boldogasszony Anyánk” a mosásban megfárad... Meg van az új pap bolondulva? Megvallom, kicsit én is féltem a Scorsese-film előtt, hogy megbotránko- zom. Nem így történt, csak elgondolkodtam. És Jézus soha, sehol nem mondta, hogy ne gondolkozzatok. Ezt mindig csak a dogmatikusok sugallták; AKÁR EGYHÁZI, AKÁR VILÁGI HATALMAT KÉPVISELTEK. A pápa karácsonyi üzenetéből idézek: „Isten ószövetségi népe arra választott, hogy napvilágra hozza a Messiást, a Meg- mentőt az egész emberiség Megváltóját.” Na, nézzük mit ír a Biblia Jézus Krisztus születéséről! — Lukács 2:1-40 —jelenti az unokám, aki rendkívül büszke frissen szerzett ismereteire. Károlyi Gáspár szövege ezen a tiszta leányhangon muzsika a fülemnek. „A kis gyermek pedig növekedék, és erősödék lélekben, teljesedve bölcsességgel; és az Istennek kegyelme van ő rajta.” Vigyázok, hogy ne kerüljön az olvasó gyerek kezébe napilapunk — a „Betlehemi békétlenség” hírével. Hiszen őt most az evangélium — a jó hír, az örömhír — varázsa tartja fogva. Gyarmati Béla Az írás, Jézus és az ember
