Békés Megyei Hírlap, 1998. január (53. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-17-18 / 14. szám

SZŰKEBB SZÜLŐHAZÁNK 1H BH •• ■ WW ■ A zöldszemű szörny karmaiban Féltékenység — női betegség Féltékenység! Meglehető­sen csúnya szó. Rettegni, félni kell attól, aki ebben a betegségben szenved. Hogy hányán lehetnek? Statisztika nem jegy­zi a számukat. Egy biztos: százezrek, milliók szenved­nek ettől a kó­ros érzéstől. Az alábbi tör­ténetre talán Kant gondola­tai illenek: „Csak a sze­relmes férfi féltékeny, de a nők szerelem nélkül is azok.. János kissé félszegen közelíti meg a témát. Pe­dig ő jelentkezett, hogy a féltékenység témakörében me- sélnivalója van. A férfi harmincöt—negyven éves lehet. Magas, icipicit po­cakos. Világosbarna kordbár­sony nadrágjához sötét tónusú bőrkabátot visel. Női szemmel igen jóképű. Komótosan leül velem szemben, mintha magá­ban a kezdő szavakat formál- gatná. Segíteni szeretnék, ezért felteszem az első kér­dést, hogy mihamarabb le­passzolhassa. — Ön féltékeny, vagy Önt fél­ti valaki? Nagyot sóhajt, mintha hálás lenne a kérdésemért. — A feleségem féltékenysé­gét tűröm kemény tíz éve. — Tűri? Miért? — Azért, mert két gyerekünk van. S azért, mert féltem az éle­temet. — Nem mondja komolyan?- Be- bizonyí tóm. Kedves ne­jem őnagysága két évvel ez­előtt úgy szúrt hátba, hogy fél milliméteren múlt az életem. — Valami oka csak van, hogy élete párja ilyen dühödtiil félté­keny? — Igen. Van. A feleségem szexuális kultúrája egyenlő a nullával. — Ez talán nem egyedül az ő hibája. — Azt gondolja, nekem kelle­ne megtanítanom? Próbáltam. Amikor egy-egy új figurával rukkoltam elő, abban a pillanat­ban parázs veszekedés kellős közepébe kerültem. — Melyik kurvádtól tanultad,' te mo­csok... — Ez volt a reakciója, s már nem is volt kíváncsi arra, Az új figura gyanút ébresz­tett. (KÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ) Fél milliméter hiányzott a halálos szúráshoz! ami neki is, nekem is örömet szerezhetett volna. Én szeret­tem a feleségemet, gyerekeim anyját. De ezt a szeretetet az évek múlásával teljesen kiölte belőlem. Lehet, hogy ilyen inti­mitásokat nem kellene elmesél­nem, de talán jobban megért, miért átok nekem ez a félté­kenység. Ha a szeretkezésünket nem fejeztem be szinte azon­nal, nőm megszólalt: „meddig nyaralsz még rajtam?” Azt hi­szem nem sok férfi akad, aki ezek után örömmel ölelte volna tovább a nejét. Ezek voltak az előzményei annak, hogy meg­néztem, megnézem és kivá­lasztom magamnak azt a nőt, akit rövid időn belül a szere­tőmmé teszek. Nem volt ezt ne­héz a feleségemnek megérez- nie. De egyszerűen nem vette tudomásul, hogy őt meg le­het csalni. Mert szép és csinos még ma is. Sok­szor elmentem ott­honról este külön­böző ürügyekkel. Cirkusz volt mi­atta, de soha nem vettem ■■■ észre, hogy kö­vetne. Azon a bizonyos na­pon — kivétele­sen — nem nő­höz indultam. Karácsony előtt néhány nappal egy ajándékötlet jutott az eszembe és vásárolni indultam. Egy sarkon ju­tottam túl, amikor egy arti- kulálatlan sikoltást hallottam és egy iszonyatos szúrást a hátam­ban. — Nem engedlek a szere- tődhöz... — kiáltotta a felesé­gem, és ez volt az utolsó mon­dat, amit még felfogtam. A kór­házban ébredtem fel. Az orvo­sok szerint fél milliméter hiány­zott ahhoz, hogy halálos szúrás érjen. — S a történtek ellenére együtt élnek? — A gyerekeink mindket­tőnkhöz ragaszkodnak. Ma már csak formailag élünk együtt. Egy asztalnál eszünk, külön szobában alszunk. A gyerekek és a vagyon — ki tud­ja meddig — összetart minket. A feleségem féltékenysége megmérgezte a kapcsolatun­kat egy életre. Kigyógyulni so­hasem fog belőle, hiszen ez a betegsége. Béla Vali Zsíros kenyér lila hagymával ,,Négy ujjnyi vastag volt a disz­nó szalonnája — mutatta jó négy évtizeddel ezelőtt nagy­apám a szomszéd bácsinak, amikor a disznóölést követő na­pon kóstolót vittünk neki. A szomszédasszony, Zsuzsika né­ni megnyugtatásként csak any- nyit mondott: Na, akkor meg­van az egész éves zsírozójak! Abban az időben, amikor még engedély kellett a disznó­vágáshoz, nagy kincs volt a zsír. Elmesélésekből tudom: jóanyám kis híján szívbajt ka­pott, amikor az ötvenes évek elején, egy nyári napon azon kapott, hogy a nagy bödönből a kamra falára kentem a zsírt. Három-négy esztendős lehet­tem, nem mértem fel cseleke­detem súlyát. Az évtizedek so­rán e történet néhányszor, fő­ként a disznóölések idején szó­ba került. A minap a beszélge­tés során édesanyám minden átmenet nélkül megjegyezte: „Fiam, a boltokban nem lehet zsírt kapni.” Erre én olyasfélét feleltem neki, akkor végre olaj­jal vagy margarinnal főz majd. „Nem úgy van ez, az ételhez zsír kell” — állította igazát. Mi tagadás: az elmúlt he­tekben a boltok polcairól eltü­nedezett, s itt-ott valóban hi­ánycikknek számít a zsír. Va­lahol, egy KSH-jelentésben azt olvastam, hogy a hazai serté­sek száma ’96 és ’97 decembe­re között hét százalékkal, vagyis 358 ezerrel csökkent. A múlt esztendő végén a sertésál­lomány nem érte el a 4,9 milliót, s ami a számokból szembetűnő az az, hogy a ko­caállomány az átlagosnál is nagyobb mértékben, 9-10 szá­zalékkal csökkent. Persze, ez csak részben magyarázza a zsírhiányt. Az elmúlt évtize­dekben az élelmezéssel, kuta­tással foglalkozó szakemberek mindenkit arra buzdítottak, hogy étrendünkből száműz­zük a zsírt, a sertéstenyésztő­ket pedig kormányzat ösztö­nözte, dotálta a hús jellegű faj­ták tartására. így aztán az évek során szép csendesen át­alakult a hazai sertésállo­mány, eltűntek az őshonos magyar fajták, s a nagyüze­mek telepeit, a kistermelők ól­jait az agyonhibridizált hús jellegű egyedek népesítették és népesítik be. Ma már ott tar­tunk, hogy egy-két mázsás hús jellegű disznónak egy ujjnyi vastag a szalonnája, s bizony a nagy számok törvénye alap­ján, így az egészségre káros disznózsír is kevesebb. S most, hogy befejeztem ezt a jegyze­tet, kivonulok a spájzba, a kis- bödönből megkenek zsírral két szelet puha kenyeret, mi több az egyiket megszórom piros paprikával, a másikat pedig li­la hagymával, hogy érezzem a régi ízeket, emlékezzek a tova­tűnt évekre... —szekeres— Bizony, néha ez is megesik. Ma­gányos, vagy éppen nem magá­nyos de egyedül utazó nők, né­ha még csak nem is a fuvardíj fejében — ajánlatot tesznek a sofőrnek. Még maguk a taxisok is csak találgatják, miért pont őket éri ilyenfajta megtisztelte­tés. — A kislány talán tizennyolc sem volt. A Rózsafánál vettem fel, Mező- berénybe kérte a fuvart. Rövid sort­A kislány tizennyolc sem volt... nadrág, a köldökéig sem érő mély ki­vágású póló volt rajta. Ahogy beszállt, rögtön rendezte a számlát. Rögtön pa­naszkodni kezdett: szar az élet, ott­hagyta a barátja. Vigasztalólag jegyez­tem meg, majd csak talál másikat, de ő folytatta. Csak a szexnek van értelme. Most is annyira kívánja azt a dol­got, hogy el sem lehet mondani. En­gedjem meg, hogy kielégítsen, csi­nálhatjuk hagyományosan is, van nála óvszer, ne aggódjak. Mond­tam, hogy most nem érek rá, mert dolgozom. Ahogy gondolom, felelte, ő most élvezni fog, ha megjön a kedvem, csak szóljak. Hát, mit mondjak: ha­lál nyugodtan csinálta, miközben még nyögdécselt is, hátha felcukkol. Háromszor élvezett el, mire megér­keztünk. Mielőtt kiszállt, megvetően annyit mondott, oltári nagy hülyesé­get csináltam, mert ő olyat nyújtott volna, amilyet én még nem tapasz­taltam. Nem mintha egy percig is tetszettem volna neki, csak meg akarta csalni azt a szemetet, és meg­fogadta, hogy az első jöttmentnek odaadja magát. De én még erre is al­kalmatlan voltam. Kétféle férfi van. Az egyik a belevaló, törvényszerűen szemét. A másik a rendes, törvény­szerűen impotens, mulya barom. Több választék nincs. Azzal rám csapta az ajtót.- Amit most elmesélt, gondolom, nem gyakran esik meg...- Nem mintha hiányozna, de fiatal lány csak egyszer művelt ilyesmit a kocsimban. Középkorú nők gyakrab­ban tesznek ajánlatot. Persze ők nem viselkednek ilyen gátlástalanul. Ők először arról beszélnek, hogy milyen magányosak, és jó nekem, a taxisnak, hogy olyan sok mindent látok, sokat vagyok emberek között. Aztán fel akarnak hívni a lakásukra. A rámenő­sebb kigombolja a blúzát, és megmu­tatja, hogy még mindig szép feszesek a mellei, vagy legfeljebb arra kér, hogy nyúljak be a szoknyája alá. Mindig az a vége, hogy miután az ember nemet mondott, hogy dühösen rácsapják az ajtót, hogy hülye buzi, játssz inkább magaddal! Pánics Szabó Ferenc Telefonon felhívtunk né­hány olvasónkat, és meg­kérdeztük, mi a véleményük arról, hogy a török Begendik Foreign Trade Co. a december 19-ei tőkeemeléssel megszerezte a Déli Autópálya Rt. 51 százalékos tulajdonrészét? ionéi Imre nyugdíjas, Gyu­la: A meglévő autópályadíja­kat sokallom, és szerintem felelőtlen döntés egy nagyon fontos autópálya-szakasz építését külföldi tulajdonos kezébe adni, akit csak a pro­fitszerzés érdekel, nem pe­dig az ország népének jólé­te. Movszkl Lajos magánvállal­kozó, Békéscsaba: Autópá­lyára szükség van, de a hír hallatán felháborodtam. Az­zal egyetértek, hogy a 724 kilométeres sztrádaszakasz megépítése a tervek szerint nem ró többletterhet az ál­lamra, de kiszámolták-e azt, hogy ez hosszú távon mi­lyen bevételbeli kiesést je­lent az amúgy is deficites központi költségvetésnek? Csuta Imre élelmiszer-nagy­kereskedő, Békés: Sajnos a külföldi tőke nem a magyar gazdaságot támogatja, ha­nem a felvásárlópiacot veszi meg. Elkeserítenek az ilyen hírek, a kormány a felelős a magyar nemzetgazdaság szétzilálásáért. Takács Béla nyugdíjas, Mezőkovácsháza: Magyaror­szág kiszolgáltatott a külföl­di tőkével szemben. Nem helyeslem, hogy a külföldi tulajdonos 51 százalékos ré­szesedést mondhat magáé­nak, hiszen voltak bonyodal­mak már az autópályadíjak körül korábban is. Félő, hogy ebben az esetben sem lesz ez másképp. B. I. Csokomyakkendő A ruhásszekrényem ritkán használt fiókjából a minap előkerült egy csokomyak­kendő. Egek ura! Én vettem volna valaha magamnak ezt a maskarát!? Esetleg ajándékba kaptam? Ugyan kitől, s milyen alkalomra? Bármennyire is erőlködtem, nem sikerült megfejtenem a rejtélyt. Álmomban felpróbáltam a nyakkendőt, s megnéztem magam a tükörben. ,,Min mulatsz olyan jól?’’ - bökött oldalba bosszúsan életem párja. Sajnos nem úsztam meg ennyivel. Hosszas forgoló- dás után egyszer csak a Fő­városi Bíróságon találtam magam. Az ügyész három­rendbeli, 100 millió Ft-ot meghaladó adócsalással és magánokirat-hamisítással vádolt. Hivatkozva szemé­lyiségi jogaimra, az adó-, az üzleti és a magántitok vé­delmére, zárt tárgyalást kér­tem. Ezt ugyan a bíró eluta­sította, de az ügyész ejtette a magánokirat-hamisítás vádját. Ideig-óráig maradt a háromrendbeli. Gyors tár­gyalást kértem, közölve, hogy jelöltetni kívánom ma­gam az országgyűlési vá­lasztásokon. Megértettek, felmentettek. Mint akit fejbe vertek, ' úgy ébredtem. Csokomyak­kendő és háromrendbeli? Ilyen ostobaságot is csak én álmodhatok. (gheorghe)

Next

/
Thumbnails
Contents