Békés Megyei Hírlap, 1998. január (53. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-16 / 13. szám

Nyílt nap. (t) Békéscsa­bán a Rózsa Ferenc Gimnázi­um szombaton délelőtt 8-tól 12 óráig nyílt nap keretében bemutató órákat tart, melyek során általános és szakmai tá­jékoztatók hangzanak el, konzultációs lehetőséget biz­tosítanak, számítástechnikai versenyt rendeznek. A csárdás atyjáról, (ö) Rózsavölgyi Márkra, a csár­dás atyjára emlékeznek halá­lának 150. évfordulóján a gyulai Mogyoróssy könyv­tárban január 19-én, hétfőn, az Erkel Ferenc Társaság 17 órakor kezdődő összejövete­lén. Harmatiné Török Dóra tart előadást Rózsavölgyi Márk életéről, munkásságá­ról zenei illusztrációk meg­szólaltatásával. Fiatal határsértők, (gh) Lakossági jelzésre két romá­niai fiatalembert (egyik 16, a másik 17 éves) fogtak el a battonyai határőrizeti kiren­deltség járőrei a Domb­egyház—Kevermes közötti műúton a hét elején. A ma­gyarul is jól beszélő fiatalok a Fogarasi-havasokban lévő lakhelyükről utaztak Aradra, majd gyalogosan kóboroltak az államhatár mentén, ame­lyet végül Nagyiratos (Iratosu) és Kürtös (Curtici) között léptek át magyarorszá­gi munkavállalás reményé­ben. Az Orosházi Határőr Igazgatóság munkatársai kedden mindkettőjüket visz- szaadták a román határőrizeti szerveknek. Első Dénes Attila, (t) Az Implom József helyesírási verseny idei megyei döntőjén a gimnazisták kategóriájában Dénes Attila, a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium ta­nulója lett az első. Gyógyszerészbál. (d) Szombaton, január 17-én Bé­késcsabán a Fiume Szálló nagytermébe váiják a megye gyógyszerészeit, hogy a napi munka után báli mulatságon kapcsolódjanak ki. Az est vendége lesz Bródy János, játszik a Sygma zenekar. Sebő-est. (ö) A Gyulai Várszínház kamaratermében (Kossuth u. 13.) január 19-én, hétfőn 19 órakor kezdődik Rejtelmek címmel Sebő Fe­renc zenés estje. Közremű­ködik Sebestyén Márta és a Zsarátnok együttes. Változott a lakbér, (i) Vésztőn a helyi képviselő- testület a legutóbbi ülésen az önkormányzati tulajdonú la­kások bérleti díjairól is dön­tött. E szerint a szükséglakás négyzetméteréért 12, a kom­fort nélküliért 18, a félkom­fortosért 33, a komfortosért 54, a komfortos elektromos fűtéssel ellátottért 61, az összkomfortosért 68 forintot kel fizetni havonta. Szeretetszolgálat. (1) A Máltai Szeretetszolgálat mezőkovácsházi csoportja egy éve alakult. Az év végi beszámoló szerint a kará­csonyra összegyűjtött ado­mányokból 50 idős embert tudtak megajándékozni és az édesség, tartós élelmiszer mellé egy kis odafigyelést, szeretet is sikerült becsem­pészni a magányos emberek otthonába. Emellett a csoport tagjai által befizetett tagdíjak és a támogatások lehetővé tették, hogy 90 hittanos gyer­meket is csomagokkal örven­deztessenek meg. „MINDEN VÉTEK TA­LÁL MAGÁNAK MENT­SÉGET.” (Régi magyar mondás) MEGYEI KÖRKÉP 1998. január 16., péntek Nikolett rejtélyes eltűnése Tűvé teszik Gyulát a kislányért, aki a néptáncóráról nem ért haza Helikoptert is bevetettek a keresésben FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER (Folytatás az 1. oldalról) A polgárőrök az Élővíz­csatorna körül kutattak, a levegőben rendőrségi helikop­ter körözött. A lépcsőházak, a tárolóhelyiségek sem árultak el semmit hollétéről. A lakótelep egyik kapujában álló két hölgy látásból ismerte Nikolettet, er­refelé ment fagyiért és játszott a többiekkel. Szép, hosszú hajú, barátságos kislányról beszéltek és olyan környékről, ahol félni lehet. — Ha az ember kinéz az ablakon, már lekiabálják. Nem tudni, mi van az emberekkel — mondogatták. — Az adatgyűjtés nem veze­tett eredményre — hallottuk az összegzést fél egykor a körzeti irodában. Szathmáiy Sándor, Nikolett 18 éves bátyja nyitott ajtót csengetésünkre. A család úgy beszélte meg, hogy mindig le­gyen otthon valaki, hátha haza­jön, hátha megtalálták, tudnak róla... Szerdán fél öt tájban vár­ták haza a művelődési házból, de nem jött. A rokonság, a szomszédok keresésére indul­tak. Se a művelődési házban, se a játszótereken nem találták. Nikolett pontosan járt haza, egyszer fordult elő, hogy még egy órácskát játszott. A rendőrök éjfél után újra eljöttek hozzájuk, kutyával vettek szag­mintát. Sándor úgy tudja, a Penny Market felé vezette a nyomozókutya a rendőröket. — Biztosan nem magától ment el, a természete ragaszkodó — mondta csendesen. Kozma An­talt, az 5. számú általános isko­la igazgatóját éjjel fél egykor keresték meg a rendőrök. Címe­ket kértek, hátha Nikolett el­ment egyik osztálytársához. — Nem tudjuk mi történhetett, az egész iskola, gyermek és felnőtt meg van döbbenve. Elmondta, amit tudhatott: néptáncos cso­porttársaival még együtt volt az öltözőben. Őket is megkeresték éjszaka a rendőrök, amint az osztálytársakat is, de senki nem tudott semmit. A művelődési házban sem zárult rá az ajtó. — Bíztunk benne, hogy reggel megjelenik, de nem jött meg. Nem tévedhetett el, értelmes, nyílt kislánynak ismertem, akiről tanítói csak jót mondtak. Az iskolában nem történt vele semmi — rakosgatta a mozai­kokat. Hajdú Antallal, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatójával a Gyulai Rendőrkapitányságon váltot­tunk szót. Megtudtuk: január 14-én 21.25-kor jelentette be Nikolett édesanyja kislánya el­tűnését. Addig a család kereste. A Gyulai Rendőr- kapitányság teljes állománya azóta tal­pon van. A nyomo­zókutya a műve­lődési központtól a Varsándi utca egyik házához vezette a rendőröket, ellen­őrizték, nem talál­ták. Ellenőrizték to­vábbá a közterületen a parkokat, a lépcső­házakat, a kislány la­kókörnyezetét, nem vezetett eredményre. Tájékoztatták a taxi­sokat, a határőröket, a benzinkutasokat, az éjjel is nyitva tartó helyeket. Visszatérően ellen­őrzik a MÁV és a Volán pályaudvaro­kat, s városszerte fo­lyamatos az ellen­őrzés. A szülők által összeállított listát is ellenőrizték. A kere­sésbe a megye más kapitányságait is bevonták, a gyulai­akhoz újabb 30 rendőr társul az éj­szaka folyamán. Ki­terjesztik az adat­gyűjtést és keresik a kislányt, aki a sálért vissza­ment Nikolettel a művelődési házba. A család foglalkozását, társadalmi környezetét ismerve zsarolási szándék nem merül fel. A rendőrség vár minden bejelentést, azokét is, akik tud­nak „cukrosbácsikról”. Az ál­taluk ismerteket már ellen­őrizték. — Kellett, hogy lássa valaki a kislányt. Este 6 órakor nem lehet csak úgy eltűnni egy városból. Tovább keressük — összegezte a megyei bűnügyi igazgató. Lapzártakor szerzett értesü­lésünk szerint tovább folyik a kutatás. Szőke Margit Nagy Frigyes támogatásról, hitelről — pénzről — az Agrárestéken Mennyi és hogyan lehet hozzájutni? (Folytatás az 1. oldalról) A tőkepótló hitelekről bő­vebben is szólt a fórum népes hallgatósága — az agrárága­zatban dolgozók és a téma iránt érdeklődők előtt. Beszámolt arról, hogy 1998. első felében a második ötvenmilliárd forin­tos tőkepótló hitelt is rendelke­zésre bocsátja a kormány. Az elmúlt évi tapasztalatokra fi­gyelemmel, ebből eleve elkü­lönítenek tízmilliárdot a kister­melőknek, őstermelőknek, és további támogatást tervez nyújtani a tárca hitelgaranciá­ra. „A kis üzlet is üzlet, a kis­termelőket, őstermelőket is ve­gyék emberszámba a bankok­nál” — mondta, hozzátéve, szeretnék az e termelői réteg­hez közelebb álló bankokat megnyerni. Tavaly egyébként összességében mintegy 270— 280 milliárd forint került a me­zőgazdaságba állami támoga­tás, banki hitel és tőkepótló hi­tel formájában. A fórumot megelőző sajtótá­jékoztatón — kérdésekre adott válaszaiban — egyebek között a tavaly „bennragadt” tízmilli- árd forint összegű támogatásról, a tőkepótló hitelről, a lengyel importvám-emeléssel kapcsola­tos magyar álláspontról, vala­mint az Agrárintervenciós Köz­pontról beszélt a miniszter. T. L Életmentő szívműtéteket végeznek Szegeden A tegnapi napunk igazán fantasztikusan kezdődött, bejut­hattunk egy 8 órán át tartó szívbillentyű- és koszorúérmű- tét helyszínére, ahol az emberi tudás és a technika lenyűgö­ző összefogásával mentették meg egy férfi életét a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Szívsebé­szeti Önálló Osztályán dr. Szécsi János egyetemi docens irányításával. (Erre az élményre visszatérünk.) Az osztály és a Szegedi Szívsebészeti Alapítvány sajtótájékoztatójával folyta­tódott a délután. Az 1,4 mil­lió lakos ellátásáról gondos­kodó osztály Csongrád, Bé­kés és Bács-Kiskun megye betegeit műti, gyógyítja. Itt művelik a koszorúér- és bil­lentyű-sebészetet, ezek kombinálását, a veleszületett fejlődési rendellenességek sebészetét (csecsemő- és gyermekszívsebészet formá­jában), beültetnek szívrit­mus-szabályozót, végeznek szívkatéterezést, koszorúér­tágítást. Szécsi tanár úr em­lékeztetett arra, milyen ha­talmas mértékben nő a szív­betegek halálozása, ők igye­keznek megbirkózni a növe­kedő gyógyító feladatokkal, ezért a hétvége kivételével minden nap műtenek. Sür­gős esetek, életmentő műté­tek sora tölti ki a munkaszü­neti napok, ünnepek egyikét, másikát is. Míg 1995-ig évente 240-250 nyitott szívműtétet végeztek, némi felújítást követően 1996-ben már 407-et, tavaly pedig 502-t. Céljuk a további fej­lesztés, elérni az évi 800-as műtéti számot (a szükséglet 1200 körüli). A várólistán szereplőknek maximum 4-6 hétig kell várniuk, a várat­lan, életveszélyes eseteket azonnal ellátják. Egy-egy szívműtét költsége megha­ladhatja az egymillió forin­tot, amelynek költségeit az egészségbiztosító csak rész­ben finanszírozza, a többit kigazdálkodják más egész­ségügyi bevételek segítségé­vel. Hallottunk dr. Ungi Im­re adjunktustól, a tavaly 350 milliós beruházással felújí­tott szívkatéteres laboratóri­um vezetőjétől lehetőségeik­ről és gyógyítási módozata­ikról. A Békés megyei betegek a műtötték egyharmadát jelen­tik és fontos az a segítség, amit vérellátmány formájá­ban a Békés megyei vérellá­tótól (a megye véradóitól) kapnak. Február 14-én a Sze­gedi Szívsebészeti Alapít­vány javára jótékonysági bálát, képzőművészeti aukci­ót rendeznek 19 órától a Ti­sza Szállóban, a napnak tu­dományos programja is lesz. Novemberben a Magyar Szívsebészeti Társaság V. kongresszusára készülnek, amelyet első alkalommal ren­deznek vidéken. Bede Zsóka Itt a távmunka! (Folytatás az 1. oldalról) képzések támogatására, munka­helyteremtésre és -megőrzésre, valamint 16 ezer főt juttattak munkához belőle. Új fogalommal ismerkedhet­nek meg 1998-ban a munka- vállalók. A távmunka otthon, önállóan végezhető, döntően szellemi tevékenység, mely­ben a munkavállaló távközlés­sel tartja a kapcsolatot mun­káltatójával. Magyarországon a Mól Rt., a Központi Statisz­tikai Hivatal, a Gallup Intézet és egy rajzfilmstúdió jelentke­zett első körben, hogy foglal­koztatna távmunkában munka- vállalókat. Gond, hogy tisztá­zatlanok még a munkajogi fel­tételek. A probléma megoldá­sára egy közhasznú társaságot hoztak létre. A cél, hogy idén 2000 távmunkást alkalmazzon 20 cég. Ehhez a Munkaügyi Minisztérium bérkiegészítés­sel fogja támogatni a munkál­tatókat, és a rehabilitációs alapból számítógépes park lét­rehozására 100 millió forintot különítettek el. A MATÁV vo­nalkedvezménnyel, a MICRO­SOFT kedvezményes szoftve­rekkel támogatná a távmunka- programot. A távmunkához szükséges számítógépes isme­reteket a Nyitott Szakképzés­ért Alapítvány képzésein, illet­ve a munkaügyi központokon keresztül szerezhetik meg a le­endő távmunkások. Akik mun­káltatóként vagy munkaválla­lóként érdeklődnek a program iránt, a (1) 302-8555-ös tele- fonszámon kérhetnek informá­ciót. K. A. Szerb est a Fiúméban Zrenjanin kereskedelmi és vendéglátóipari szakközépisko­lájának hat tanulóját és egy szakoktatót lát vendégül a Bé­késcsabai Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépis­kola egy hétig. A fiatalok vasár­nap érkeztek, és a Fiume Szálló éttermében teljesítenek szakmai gyakorlatot. Ügyanakkor a bé­késcsabai középiskola hat tanu­lója Zrenjaninban ismerkedik a szerb vendéglátás rejtelmeivel. Kis szerepcserével, szerdán este a zrenjanini vendégek ven­dégelték meg a házigazda iskola tanári karát szerb ételkülön­legességekkel a Fiúméban. Az , esten Benkóné Dudás Piroská­val, a Békéscsabai Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépis­kola igazgatónőjével a kapcsolat létrejöttéről beszélgettünk. — Szeptember elején egy vá­rosi delegációval jártam Zrenjaninban, ahol sikerült megismerkednem az ottani ke­reskedelmi és vendéglátóipari szakközépiskola igazgatójával. Mivel ők is szerették volna megismerni a mi munkánkat, meghívtuk az iskola néhány ta­nulóját és oktatóját Békéscsabá­ra, a kolbászfesztiválra. A visz- szahívás nem váratott magára sokáig, iskolánk delegációja megfigyelőként részt vehetett Jugoszláviában egy országos szakmai versenyen. Most tőlünk hat tanuló a zrenjanini iskola gyakorlóbázisán naponta 20 fő­re, készít magyaros ételeket. A szerb tanulók pedig a Fiume ét­termében vannak szakmai gya­korlaton. A jövőben terveink között szerepel, hasonlóan tanu­lócserével, nyári szakmai gya­korlatok lebonyolítása, valamint közös pályázatok és szakmai programok szervezése. K. A. Vera Latovljév tanárnő és Sonja Ristin tanuló éppen a leskovacki ustipak nevű szerb ételt — darált marhahús sajttal, póréhagymával és csípős körettel — készítik a Fiume konyhájában FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Nem változott a munkanélküliek száma a megyében

Next

/
Thumbnails
Contents