Békés Megyei Hírlap, 1998. január (53. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-10-11 / 8. szám

Léptek a padláson t i k i s faluba. Novem­ber vége volt, na­gyon hideg, és hatalmas köd. Édes­anyám akkor már kórházban volt, hasnyálmirigy- rákkal. — Az édesapja teme­tésére utazott le. Kitől kapta a hírt ? — A szomszédasszony te­lefonált. Gyakran ránézett édesapámra, aki egyre nehe­zebben viselte édesanyánk be­tegségét. Ő találta meg reggel édesapámat, mert feltűnt neki, hogy csendes a ház, nem látja kijönni. Kopogott a veranda ab­lakain, és dörömbölt az ajtó­kon. Nem jött válasz, hát kihív­ta a rendőröket, akik reggel ki­lenckor bementek a lakásba. — Hány éves volt az édesapja? — Hetvennyolc. — Az orvos mit állapított meg, mi volt a halál oka? — Megállt a szíve. — Aznap este Ön már az üres lakásba érkezett, édesapja holt­testét elszállították a falu rava­talozójába. Akkor semmi rend­kívülit nem tapasztalt? — Nem. Összeszedtem a te­metéshez szükséges papírokat, téz- tem. A ravatalozó­ban egyik ruhát se tudtuk rá­adni, mert a víz befagyott, szó se lehetett arról, hogy a holt­testet lemosdassuk. Úgy hagy­tuk, a pizsamára húztuk a za­kót, meg a nadrágot, ha jól em­lékszem. Késő este volt, mire hazaértem. Akkor ettem tán másodszor aznap. Ebédelni nem volt hol. Szerencsére nap­közben sikerült egy kis disz­d o m minek a számlájára ír­jam. A fáradtságéra vagy az éhségére.- Amikor vacsora után le­feküdni készült, történt vala­mi... — Közben hallgattam a rádi­ót. Nem abban a szobában töl­töttem az éjszakát, amelyikben az apám meghalt, hanem a mel­lette levőben, amelyik kisebb volt, és könnyebben fel tudtam fűteni. És akkor egyszer csak lé­péseket hallottam fentről. Le­zártam a rádiót, hogy jobban halljam. Mintha a padláson jár­kált volna valaki. Pont fölöttem. Előtte is úgy tűnt, hogy hallot­tam valamit, de a másik szobá­it ó 1 ) , hogy meg­nézzem, mi az. Be is nyitottam az apám szobájába, de nem hallottam semmit. Akkor úgy negyedórával előtte a neszek a szomszédos szobából jöttek. Most föntről. Kiabáltam, hogy van-e ott valaki. A hangok erre a szomszédos előszoba felől jöttek. Na mondom, akárki vagy is az anyád istenit, elkap­lak. Cipőt vettem fel, magamra kaptam egy pulóvert, ahogy a folyosón álltam, a lépések hangjai már a folyosóval párhu­zamos konyha fölöttről hallat­szottak. Kaptam a zseblámpát, hátra mentem a fáskamrába, a padlásfeljáróhoz. — Sikerült találkoznia azzal a valakivel? — Uram, én a valaki szót ke­rülném. — Hallatszódtak tovább a lé­pések? — Felszaladtam a padlásfeljá­— Akkor töltöttem be a harmincat. Egyedül utaztam le a ro­mán határ mellét­ből jöttek ne­szek, akkor is lejjebb vet­tem a rádi­ót, és ki­rn e n - tem (a szo- bá­hallatszott minden, mint éjjel. Két kivétellel. - Melyek voltak azok? — Hogy alatta hullott a va­kolat, és voltak olyan helyek a gerendák alatt, ahol nem tudott elmenni. — Családtagjainak mi volt a véleménye az egészről? — Az, hogy a fáradságtól biz­tos hallucináltam. Én is hajlok erre a véleményre, de nem tu­dom, hallucinálhat-e úgy az ember, hogy közben ezt a kér­dést önmagának is felteszi. Saj­nálom, hogy akkor nem volt ve­lem senki. * Dr. Sarkadi István, a békéscsa­bai Réthy Pál Kórház pszichiát­riai gondozójának főorvosa a cikkben többször is feltett nagy kérdésre a következő választ adta. — A fáradtság, az idegek játé­ka nagyon sok esetben produ­kálhat ilyet. A hallucináció min­den érzékszervünkkel kapcso­latban felléphet. Vannak pszeudó, azaz álhallucinációk, amikor az ember tudatában le­het annak, hogy hallucinál... A cikk alanyával is ez történhe­tett. Panics Szabó Ferenc A napokban megkeresett egy olvasó. Elmondása szerint évek óta őriz ma­gában egy emléket, amit azóta sem tud hova tenni. A falusi babona megerő­sítené az általa elmon­dottakat. Aszerint, mi­előtt végleg sírba tennék, a halott szelleme még egyszer utoljára végig­megy a házon. Olyan je­lenség ez szélcsendes időben, amilyet a huzat produkál. Beszélgetőpart­nerem azonban azt sem zárja ki, hogy halluciná­ció volt amit átélt. rón. Felmentem, bejártam az egész padlást, az ácsolat geren­dái között. Nem láttam senkit. Léptek hallatszottak még, de már csak a fáskamra fölötti pad­lásrészről. Ahol olyan vékony volt akkor a mennyezet, hogy egy gyereket sem bírt volna el. Aztán nem hallottam semmit. Lejöttem, mert majd megvett az isten hidege. Akkor éjjel volt vagy mínusz harminc fok, és a temetés alatt is nagyon hideg volt. Meg is fáztam. Másnap jött a rokonság, a nővére- mék, meg az akkori felesé­gem a gyerekekkel, vala­mint az apám testvé­rének a gyerekei, az unokatestvéreim.- Beszámolt ne­kik is az éjszaká­ról? — Igen. Béla sógor föl is ment. Pont ugyanúgy t valami keveset ettem, aztán le­feküdtem aludni, hiszen tud­tam, hogy másnap sok elintéz­nivalóm lesz. — És másnap nyakába vette a falut... — A falu nagy kiterjedésű, így volt mit kutyagolnom. Elő­ször elmentem a körzeti or­voshoz, majd a tanácsházára, ki a ravatalozóba a ruhákkal, végül a paphoz a temetés miatt. Ha nem is eb­ben a sorrend­ben, de min­dent el- i n ­nósajtot meg kenyeret vásárol­nom. — Nagy jelentőséget tulajdo­nít annak, hogy mit, meny­nyit és hányszor evett az­nap... . — Ami tör­tént, nem t u A gyerekek most januárban lesz­nek tizenegy évesek. Ha riport­alanyom nincs szolgálatban an­nak az éjszakának a közepén, el­gondolni is rossz, mi lett volna az édesanyával. De vegye át a szót ő maga. Hamisítatlan taxis törté­net következik. — 1987 januárjában Békéscsabán, a Lencsési úti lakótelepről tartottam visz- sza a taxiállomás felé, mikor a Pocok vendéglőhöz értem. Az egyik pádon egy hölgyet láttam, sárga kabát volt rajta, és igen furcsa testtartásban ült. Két táska is volt a lábánál. Biztosan többet ivott a Egy megható és egy parázna történet a hátsó ülésről kelleténél, gondoltam. Néhány száz métert elhaladva megfordult bennem, amilyen hideg van, meg is fagyhat a szerencsétlen, így hát visszafordultam. Ahogy közelebb értem, a lámpák fényé­nél tüzetesebben megnézhettem: álla­potos volt, méghozzá igen előrehaladott állapotban volt már. A szoknyája halo- vány rózsaszín foltos volt a magzatvíz­től. Azt sem tudtam hirtelen, mit csinál­jak. Mentőt hívjak vagy orvost? Úgy lát­tam a legjobbnak, ha azonnal kórházba indulok vele. Az első ülésre beraktam a táskát, a másodikra a hölgyet. Próbál­tam vele beszélgetni, de egy kérdésem­re sem válaszolt, csak mélyeket sóhaj­tott. Szóltam a központnak, szóljanak be a szülészetre, hogy várjanak ben­nünket... Még időben érkeztünk. Hord­ágyra tették és bevitték. Úgy hallottam később, ikrei lettek. Keresett többször is, ki akarta fizetni a fuvardíjat, de én le- tagadtattam magam. Csak három év múlva mertem neki megmondani. Jaminába vittem őt és a gyerekeket. Szép gyerekek mondtam, hozzátéve, hogy nekem is emlékezetes volt az a bi­zonyos január tizenkettedike. A férjétől azóta már elváltak, de elmesélte az ese­tet. Aznap este egyedül volt otthon, a férje a Gyöngyben biliárdozott. Hazaug­rott egy kis pénzért. Ő megmondta ne­ki, hogy sűrűsödnek a fájások, mire a férje, pont ilyenkor tud rád jönni a szü­lés, amikor nyerésben vagyok, te sze­mét, és még meg is verte. A hölgy elin­dult, hogy telefonáljon, de akkor még nem volt ebben a városrészben annyi telefonfülke, mint manapság, és egy­szer csak elsötétült előtte minden. Hát így történt. Lehet mást is művelni egy taxiban. Egész mást. 1989 tavaszán tör­tént. A Jobb mint otthonnál vettem fel egy öltönyös ötvenes pasast, meg egy hosszú fekete hajú lányt. Amikor arról érdeklődtem, hogy hova lesz a fuvar, a férfi azt felelte, mindegy, nézzük meg a várost. Egy idő múlva arra kért, menjek át Gyulára. Majd azt kérte, kapcsoljam be a rádiót. Ahogy átérek, az autószer­viznél hátranéztem utasaimra. Nem lát­tam őket a visszapillantó tükörből, és feltűnt, hogy egy idő után nem beszél­getnek. Hát mit látok, a lány éppen a férfi lába között matat. Sok minden megesett már a kocsimban, hát most ez is, gondoltam. Ahogy Sarkad felé for­dulva átértünk a Fehér-Körös hídján, megállított bennünket egy határőr. Le­tekertem az ablakot, ő meg bevilágított a zseblámpájával, és megkérdezte, kit szállítok. Hátra mutattam. És a katona rájuk világított a lámpájával. A hölgy éppen fel akarta emelni a fejét, de be akadt a feje a férfi nadrágjának cipzárjá­ba... Tudom, a látvány az ön számára leírhatatlan. A határőr is csak annyit mondott, mehetnek tovább. P. F. VÉLEMÉNYEK Telefonon felhívtunk né­hány olvasónkat, és meg­kérdeztük, mi a vélemé­nyük az áprilisra beüteme­zett energia-áremelés elma­radásáról? Kálmán Julianna tanárnő, Füzesgyarmat: éppen ma reggel hallottam róla futó­lag. Megdöbbentett, hogy ha jól értettem, kormány- rendelet van arról, hogy emelni kell. Hát nem áz számít, hogy mibe kerül? Szerintem egyértelmű, hogy a választásokkal kapcsola­tos ez a lépés. Ribárszki Pál méhész, Nagybánhegyes: Ez csak a választásra kiható lehet. Ha most elmarad is az emelés, szerintem ami késik, nem múlik, valamikor az ősszel, úgy október táján biztosan emelnek, megveszik még raj­tunk. Bár ne legyen igazam! Lapis Pál szerszámkészítő vállalakozó, Szarvas: A fő kérdés szerintem az, hogy egyáltalán hol a határ? Az emeléseket, ha csak a ma­gam szakmájából indulok ki, a vevő fizeti meg, és va­lahol mindannyian vevők vagyunk. Örödögi kör ez, amiben mindenki benne van, kivéve, akik emelik. Dr. Moskovitz Sándor köz­gazdász, Békéscsaba: Kicsit politikai játéknak tartom, azt hiszem, az áremelés visszatartása poltikai lépés lehet. Később ezt feltehető­en be kell majd hozni. Fur­csa játék, hogy az energia hatósági áras, de egyúttal politikai kérdés is. Az egy más kérdés, hogy a költsé­gekbe mennyire lát bele a kormány. (t) Végtelenítve Jó buli ez a végtelenített te­lefonkártya, csak nem min­denkinek. Biztos jövedelme lehet belőle a készítőjének, s egyszer áldoz, aki megve­szi, és már övé a világ... összes telefonja, amelyek telefonkártyával működ­nek. Amíg le nem bukik! . Egy-két átalakított la­pocska pályafutása bebizo­nyította már, hogy nem ad­dig használható, amíg vi­lág a világ. Némi ráhatás­sal elvált gazdájától, és be­vonult a rendőrség tárgyi bizonyítékainak gazdag tá­borába. Ebből is látszik, hogy a telefonfülkékben való zsiványkodás sem mentes a kockázattól. Nosza, elindul az eljá­rás, a rendőrség nyomoz, vizsgál, a kártyát pedig an­nak rendje, módja szerint elküldi a szakértői intézet­be, amelyből az országban csak egy van. A telefonkár­tya elidőzik egy kicsit az in­tézetben, amíg ízeire sze­dik, és alátámasztja, hogy szolgálata valóban az idők végezetéig tart, majd visz- szaküldik a rendőrségre az eredménnyel. No és a számlával együtt. Egy kártya szakértői vizsgálata olykor a 70 ezer forintos cehet is eléri. A rendőrség pedig fizet, mint a... Jótanács a zsaruknak: nézzenek szét kuncsaftjaik körül, hátha akadnak né­hányon, akiknek „végte­lenített” bankkártyáik fe­deznék a költségeket. L. E.

Next

/
Thumbnails
Contents