Békés Megyei Hírlap, 1998. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-10-11 / 8. szám
Léptek a padláson t i k i s faluba. November vége volt, nagyon hideg, és hatalmas köd. Édesanyám akkor már kórházban volt, hasnyálmirigy- rákkal. — Az édesapja temetésére utazott le. Kitől kapta a hírt ? — A szomszédasszony telefonált. Gyakran ránézett édesapámra, aki egyre nehezebben viselte édesanyánk betegségét. Ő találta meg reggel édesapámat, mert feltűnt neki, hogy csendes a ház, nem látja kijönni. Kopogott a veranda ablakain, és dörömbölt az ajtókon. Nem jött válasz, hát kihívta a rendőröket, akik reggel kilenckor bementek a lakásba. — Hány éves volt az édesapja? — Hetvennyolc. — Az orvos mit állapított meg, mi volt a halál oka? — Megállt a szíve. — Aznap este Ön már az üres lakásba érkezett, édesapja holttestét elszállították a falu ravatalozójába. Akkor semmi rendkívülit nem tapasztalt? — Nem. Összeszedtem a temetéshez szükséges papírokat, téz- tem. A ravatalozóban egyik ruhát se tudtuk ráadni, mert a víz befagyott, szó se lehetett arról, hogy a holttestet lemosdassuk. Úgy hagytuk, a pizsamára húztuk a zakót, meg a nadrágot, ha jól emlékszem. Késő este volt, mire hazaértem. Akkor ettem tán másodszor aznap. Ebédelni nem volt hol. Szerencsére napközben sikerült egy kis diszd o m minek a számlájára írjam. A fáradtságéra vagy az éhségére.- Amikor vacsora után lefeküdni készült, történt valami... — Közben hallgattam a rádiót. Nem abban a szobában töltöttem az éjszakát, amelyikben az apám meghalt, hanem a mellette levőben, amelyik kisebb volt, és könnyebben fel tudtam fűteni. És akkor egyszer csak lépéseket hallottam fentről. Lezártam a rádiót, hogy jobban halljam. Mintha a padláson járkált volna valaki. Pont fölöttem. Előtte is úgy tűnt, hogy hallottam valamit, de a másik szobáit ó 1 ) , hogy megnézzem, mi az. Be is nyitottam az apám szobájába, de nem hallottam semmit. Akkor úgy negyedórával előtte a neszek a szomszédos szobából jöttek. Most föntről. Kiabáltam, hogy van-e ott valaki. A hangok erre a szomszédos előszoba felől jöttek. Na mondom, akárki vagy is az anyád istenit, elkaplak. Cipőt vettem fel, magamra kaptam egy pulóvert, ahogy a folyosón álltam, a lépések hangjai már a folyosóval párhuzamos konyha fölöttről hallatszottak. Kaptam a zseblámpát, hátra mentem a fáskamrába, a padlásfeljáróhoz. — Sikerült találkoznia azzal a valakivel? — Uram, én a valaki szót kerülném. — Hallatszódtak tovább a lépések? — Felszaladtam a padlásfeljá— Akkor töltöttem be a harmincat. Egyedül utaztam le a román határ mellétből jöttek neszek, akkor is lejjebb vettem a rádiót, és kirn e n - tem (a szo- báhallatszott minden, mint éjjel. Két kivétellel. - Melyek voltak azok? — Hogy alatta hullott a vakolat, és voltak olyan helyek a gerendák alatt, ahol nem tudott elmenni. — Családtagjainak mi volt a véleménye az egészről? — Az, hogy a fáradságtól biztos hallucináltam. Én is hajlok erre a véleményre, de nem tudom, hallucinálhat-e úgy az ember, hogy közben ezt a kérdést önmagának is felteszi. Sajnálom, hogy akkor nem volt velem senki. * Dr. Sarkadi István, a békéscsabai Réthy Pál Kórház pszichiátriai gondozójának főorvosa a cikkben többször is feltett nagy kérdésre a következő választ adta. — A fáradtság, az idegek játéka nagyon sok esetben produkálhat ilyet. A hallucináció minden érzékszervünkkel kapcsolatban felléphet. Vannak pszeudó, azaz álhallucinációk, amikor az ember tudatában lehet annak, hogy hallucinál... A cikk alanyával is ez történhetett. Panics Szabó Ferenc A napokban megkeresett egy olvasó. Elmondása szerint évek óta őriz magában egy emléket, amit azóta sem tud hova tenni. A falusi babona megerősítené az általa elmondottakat. Aszerint, mielőtt végleg sírba tennék, a halott szelleme még egyszer utoljára végigmegy a házon. Olyan jelenség ez szélcsendes időben, amilyet a huzat produkál. Beszélgetőpartnerem azonban azt sem zárja ki, hogy hallucináció volt amit átélt. rón. Felmentem, bejártam az egész padlást, az ácsolat gerendái között. Nem láttam senkit. Léptek hallatszottak még, de már csak a fáskamra fölötti padlásrészről. Ahol olyan vékony volt akkor a mennyezet, hogy egy gyereket sem bírt volna el. Aztán nem hallottam semmit. Lejöttem, mert majd megvett az isten hidege. Akkor éjjel volt vagy mínusz harminc fok, és a temetés alatt is nagyon hideg volt. Meg is fáztam. Másnap jött a rokonság, a nővére- mék, meg az akkori feleségem a gyerekekkel, valamint az apám testvérének a gyerekei, az unokatestvéreim.- Beszámolt nekik is az éjszakáról? — Igen. Béla sógor föl is ment. Pont ugyanúgy t valami keveset ettem, aztán lefeküdtem aludni, hiszen tudtam, hogy másnap sok elintéznivalóm lesz. — És másnap nyakába vette a falut... — A falu nagy kiterjedésű, így volt mit kutyagolnom. Először elmentem a körzeti orvoshoz, majd a tanácsházára, ki a ravatalozóba a ruhákkal, végül a paphoz a temetés miatt. Ha nem is ebben a sorrendben, de mindent el- i n nósajtot meg kenyeret vásárolnom. — Nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy mit, menynyit és hányszor evett aznap... . — Ami történt, nem t u A gyerekek most januárban lesznek tizenegy évesek. Ha riportalanyom nincs szolgálatban annak az éjszakának a közepén, elgondolni is rossz, mi lett volna az édesanyával. De vegye át a szót ő maga. Hamisítatlan taxis történet következik. — 1987 januárjában Békéscsabán, a Lencsési úti lakótelepről tartottam visz- sza a taxiállomás felé, mikor a Pocok vendéglőhöz értem. Az egyik pádon egy hölgyet láttam, sárga kabát volt rajta, és igen furcsa testtartásban ült. Két táska is volt a lábánál. Biztosan többet ivott a Egy megható és egy parázna történet a hátsó ülésről kelleténél, gondoltam. Néhány száz métert elhaladva megfordult bennem, amilyen hideg van, meg is fagyhat a szerencsétlen, így hát visszafordultam. Ahogy közelebb értem, a lámpák fényénél tüzetesebben megnézhettem: állapotos volt, méghozzá igen előrehaladott állapotban volt már. A szoknyája halo- vány rózsaszín foltos volt a magzatvíztől. Azt sem tudtam hirtelen, mit csináljak. Mentőt hívjak vagy orvost? Úgy láttam a legjobbnak, ha azonnal kórházba indulok vele. Az első ülésre beraktam a táskát, a másodikra a hölgyet. Próbáltam vele beszélgetni, de egy kérdésemre sem válaszolt, csak mélyeket sóhajtott. Szóltam a központnak, szóljanak be a szülészetre, hogy várjanak bennünket... Még időben érkeztünk. Hordágyra tették és bevitték. Úgy hallottam később, ikrei lettek. Keresett többször is, ki akarta fizetni a fuvardíjat, de én le- tagadtattam magam. Csak három év múlva mertem neki megmondani. Jaminába vittem őt és a gyerekeket. Szép gyerekek mondtam, hozzátéve, hogy nekem is emlékezetes volt az a bizonyos január tizenkettedike. A férjétől azóta már elváltak, de elmesélte az esetet. Aznap este egyedül volt otthon, a férje a Gyöngyben biliárdozott. Hazaugrott egy kis pénzért. Ő megmondta neki, hogy sűrűsödnek a fájások, mire a férje, pont ilyenkor tud rád jönni a szülés, amikor nyerésben vagyok, te szemét, és még meg is verte. A hölgy elindult, hogy telefonáljon, de akkor még nem volt ebben a városrészben annyi telefonfülke, mint manapság, és egyszer csak elsötétült előtte minden. Hát így történt. Lehet mást is művelni egy taxiban. Egész mást. 1989 tavaszán történt. A Jobb mint otthonnál vettem fel egy öltönyös ötvenes pasast, meg egy hosszú fekete hajú lányt. Amikor arról érdeklődtem, hogy hova lesz a fuvar, a férfi azt felelte, mindegy, nézzük meg a várost. Egy idő múlva arra kért, menjek át Gyulára. Majd azt kérte, kapcsoljam be a rádiót. Ahogy átérek, az autószerviznél hátranéztem utasaimra. Nem láttam őket a visszapillantó tükörből, és feltűnt, hogy egy idő után nem beszélgetnek. Hát mit látok, a lány éppen a férfi lába között matat. Sok minden megesett már a kocsimban, hát most ez is, gondoltam. Ahogy Sarkad felé fordulva átértünk a Fehér-Körös hídján, megállított bennünket egy határőr. Letekertem az ablakot, ő meg bevilágított a zseblámpájával, és megkérdezte, kit szállítok. Hátra mutattam. És a katona rájuk világított a lámpájával. A hölgy éppen fel akarta emelni a fejét, de be akadt a feje a férfi nadrágjának cipzárjába... Tudom, a látvány az ön számára leírhatatlan. A határőr is csak annyit mondott, mehetnek tovább. P. F. VÉLEMÉNYEK Telefonon felhívtunk néhány olvasónkat, és megkérdeztük, mi a véleményük az áprilisra beütemezett energia-áremelés elmaradásáról? Kálmán Julianna tanárnő, Füzesgyarmat: éppen ma reggel hallottam róla futólag. Megdöbbentett, hogy ha jól értettem, kormány- rendelet van arról, hogy emelni kell. Hát nem áz számít, hogy mibe kerül? Szerintem egyértelmű, hogy a választásokkal kapcsolatos ez a lépés. Ribárszki Pál méhész, Nagybánhegyes: Ez csak a választásra kiható lehet. Ha most elmarad is az emelés, szerintem ami késik, nem múlik, valamikor az ősszel, úgy október táján biztosan emelnek, megveszik még rajtunk. Bár ne legyen igazam! Lapis Pál szerszámkészítő vállalakozó, Szarvas: A fő kérdés szerintem az, hogy egyáltalán hol a határ? Az emeléseket, ha csak a magam szakmájából indulok ki, a vevő fizeti meg, és valahol mindannyian vevők vagyunk. Örödögi kör ez, amiben mindenki benne van, kivéve, akik emelik. Dr. Moskovitz Sándor közgazdász, Békéscsaba: Kicsit politikai játéknak tartom, azt hiszem, az áremelés visszatartása poltikai lépés lehet. Később ezt feltehetően be kell majd hozni. Furcsa játék, hogy az energia hatósági áras, de egyúttal politikai kérdés is. Az egy más kérdés, hogy a költségekbe mennyire lát bele a kormány. (t) Végtelenítve Jó buli ez a végtelenített telefonkártya, csak nem mindenkinek. Biztos jövedelme lehet belőle a készítőjének, s egyszer áldoz, aki megveszi, és már övé a világ... összes telefonja, amelyek telefonkártyával működnek. Amíg le nem bukik! . Egy-két átalakított lapocska pályafutása bebizonyította már, hogy nem addig használható, amíg világ a világ. Némi ráhatással elvált gazdájától, és bevonult a rendőrség tárgyi bizonyítékainak gazdag táborába. Ebből is látszik, hogy a telefonfülkékben való zsiványkodás sem mentes a kockázattól. Nosza, elindul az eljárás, a rendőrség nyomoz, vizsgál, a kártyát pedig annak rendje, módja szerint elküldi a szakértői intézetbe, amelyből az országban csak egy van. A telefonkártya elidőzik egy kicsit az intézetben, amíg ízeire szedik, és alátámasztja, hogy szolgálata valóban az idők végezetéig tart, majd visz- szaküldik a rendőrségre az eredménnyel. No és a számlával együtt. Egy kártya szakértői vizsgálata olykor a 70 ezer forintos cehet is eléri. A rendőrség pedig fizet, mint a... Jótanács a zsaruknak: nézzenek szét kuncsaftjaik körül, hátha akadnak néhányon, akiknek „végtelenített” bankkártyáik fedeznék a költségeket. L. E.
