Békés Megyei Hírlap, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-06-07 / 285. szám
Virága a rózsa, itala a whisky, szenvedélye a színház és a cigaretta Eltűntek a régi játszótársak „Nagyon nem szeretek filmezni” - nyilatkozta egyszer Tolnay Klári. Mégis a magyar filmművészet legendája lett. Nem is most, túl a nyolcvanharmadik évén, hanem még 1971-ben, amikor azért ünnepelték, mert már eljátszotta századik filmszerepét. Királynővé avatására a színpadról vitték a hintóhoz. Nem is olyan régen, három esztendeje, néhány nappal nyolcvanadik születésnapja előtt. Ő lett a magyar színháztörténet első Színészkirálynője. Azon a kellemes nyári estén a tapsolok között hajtott végig a hintó a királynővel a Belváros utcáin. Micsoda ünnep volt. Titokban már mindenki erre készült. A Madách Kamara Színházban még tartott az előadás, amikor az épület előtt már gyülekeztek a színészek. Jöttek Pest minden társulatától, és jöttek a vidékiek. A művésznő hirtelen megváltozott. Eltűnt a nyolcvan év, a lezajlott előadás minden fáradalma. Mosolygott, integetett. Tudta, hogy tőle abban a pillanatban is elvárja ezt a közönség. A színésznő eljátszotta, hogy olyan friss, mint egy jól átaludt éjszaka után. Mert Tolnay Klári mindent el tud játszani. A közönség felállva ünnepelt, miközben ő hintóba ült, és a kocsi elé fogott lovak elindultak a Váci utca felé. A kocsi mellett választói, a színészek mentek. Királynőt ünnepeltek. A kísérők száma lépésről lépésre nőtt. Az utcán járók csatlakoztak a menethez, a belvárosi presszókból és éttermekből kiszaladtak és tapsoltak a vendégek. Tolnay pedig felállt, méltóságteljesen mosolygott, integetett. Az ünneplők belvárosi lakásáig kísérték, ahol negyvenhat esztendeje lakik. Ő mindenhez hűséges: hazához, lakáshoz, színházhoz. Talán csak a filmjeihez nem annyira. Hiszen többször elmondta már, hogy soha nem nézi újra filmjeit.- Igaz ez még most is?- Engem mindig arról nyaggatnak, hogy a régi filmjeimet megnézem-e. Főleg mostanában kérdezgetik ezt, amikor a képernyőn egymásután szerepelnek a régi mozik. Hát megint elmondom: nem nézem meg a filmjeimet. Nem érdekel a régi Tolnay Klári. Nem szeretem, nem Színpadon 1934-ben mutatkozott be a Vígszínházban Lewis: Dodsworth című regényének színpadi változatában. Ugyanabban az esztendőben Székely István osztotta rá az első filmszerepet a Lila akácban. Száznál több filmben játszott. Csak néhány cím: Meseautó, Légy jó mindhalálig, Déryné, Pacsirta, Nem ér a nevem, Apa, Fekete gyémántok. 1950-ben a Madách Színházhoz szerződött, és azóta is a társulat tagja. A férje, Bécsben élő leányának apja, Ráthonyi Ákos filmrendező volt. Nyolcvanadik születésnapján a magyar színitársadalom Színészkirálynőnek választotta és megkoronázta. Tolnay Klári 1914. július 27-én született. Tanítónőnek készült. Tanult Nyíregyházán, majd Debrecenben. Budapestre bálozni utazott fel, de a Hunnia Filmgyárban kötött ki, ahol éppen statisztákat kerestek. Tolnay sikerrel pályázott. vagyok kíváncsi rá. Ne gondolja azt, hogy hiúság ez nálam, hogy a csinosnak tartott, fiatal arcot irigylem. Abban a korban amelyet én már elértem, sok mindenre gondol az ember, de már régen nem sírja vissza a fiatalságát.- Soha és semmit?- De igen, egy valamit. Azokat az éveket, amikor még nem fájt semmi. Amikor soha nem rendetlenkedett a szívem, nem tört rám az érzés, hogy milyen nehéz néha levegőt venni. Azt, hogy nem mindig vágytam annyit otthon lenni, mint az utóbbi években. Mert bevallom, mostanában szívesen töltöm otthon a napokat. Örülök, ha nem kell felöltözni. Elsétálgatok a lakásban és hallgatom a csendet. Most ősszel erre nem sok ideje volt Tolnay Klárinak. A Madách Kamara Színházban az Örömszülőkben és a Társasjáték New Yorkban, a Várszínházban pedig az Ők tudják, mi a szerelem című művekben játszik. Sőt, vidéki vendég- szereplést is vállalt. Szolnokon a Nagymama címszerepét. Havonta körülbelül tizenhatszor lép színpadra. Mondta is, hogy most az év végén nagyon rá járt a rúd. De azt is bevallotta, ha semmi nem lenne, bizonyára nagyon fájna neki. Még az is lehet, hogy dühöngene, miért nem kell már a Tolnay Klári.- Nein volt elég a színpadból? A szereptanulásból? Nem lehet ezt is megunni?- Én magáért a játékért szeretek játszani. Egy valami van amit a színész soha nem tud megunni, az a taps. Már a fülemmel is szortírozom a tapsot. Ennyi év után a minőségét is meghallom. Más a hangja az udvarias tapsnak, a szeretet tapsának és azt is megérzi az ember, ha le tudja nyűgözni a közönséget. Erre szükségem van. Ilyenkor el tudom felejteni, hogy megint rendetlenkedik a szívem.- Minden elképzelhető kitüntetést megkapott. Melyiknek örült a legjobban?- Mindegyiknek mindig örültem, már tényleg mindent megkaptam. Legutóbb például a főpolgármestertől, Demszky Gábortól vehettem át a Budapest díszpolgára címet. Ki is szépítettem magam. Előző este elmentem fodrászhoz, mert a sógornőm rám parancsolt, hogy legyek szép. Végül is nem mindennap lesz díszpolgár az ember. Az orvosok szerint rendetlenkedő szíve miatt jobban kellene vigyáznia magára, de Tolnay nem is igen foglalkozik ezzel. Gondolja, majd elmúlik. Hiába kérlelték orvosok, barátok, hogy ha végleg nem is tudja letenni a cigit, de legalább kicsit mérsékelje. Megmaradt a napi másfél-két doboz Multifilternél. Persze voltak rosszabb márkák is a rosszabb időkben, hiszen hatvanhárom éve dohányzik. Ez az egyik szenvedélye. Van még két másik is: a pasziánsz és a keresztrejtvények. Az utóbbiak közül elsősorban a német újságokban megjelenőket szereti. Régen sokat és jókat főzött, de édesanyja halála óta ritkábban van kedve kimenni a konyhába, a vásárlásról pedig már régen lemondott. Van valaki, aki sokat segít neki: Samu. A kedves úr hosszú évek óta mindent elintéz a művésznő helyett. Szerződéseket, bevásárlásokat és vezeti a gépkocsit is. Mert Tolnay Klári gyalog már ritkán megy. Ha jobb lenne Pest levegője, szívesen sétálgatna, de a benzingőzös utcák már nem vonzzák. Hálás Samunak, mert vele mindig pontosan érkezik mindenhova. Ő maga már húsz éve nem vezet gépkocsit.- Hová is mennék? És kivel? A régi játszótársak lassan eltűnnek. A számomra oly kedves barát, művésztárs, színpadi partner, rendező, Mensáros László ma is hiányzik. Elvesztése soha be nem gyógyuló sebet ejtett rajtam. Ő volt az utolsó úr. Talán emlékeznek még néhányan arra, hogy amikor a Madách Kamarában sikerrel játszottuk a Kései találkozást, egyik este ő is hin- tót hozatott a színház elé. Kifogták a lovakat. Úgy ünnepeltetett, mint a régi korok legendás primadonnáit. Még a kiskutyája is úgy ragaszkodott hozzám. Sokszor az öltözőmben várta ki, amíg a gazdija lejön a színpadról. Nekünk mindig volt miről beszélni. A színpadon szemünk villanásából is értettük egymást. Elment, mint ahogy még sok másik barát, régi társ is: Ha sokáig él az ember, számítani kell arra, hogy egy idő után nagyon magányos marad. Na emiatt is kell nekem a közönség. Tolnay Klárinak teljesültek az álmai, eljátszhatott mindent, amit akart. A harmincas években mint eszményi nőtípust ünnepelték, a negyvenes években már sztár volt. Akkoriban pontos adatokat közölt róla a Film, Színház, Irodalom. „Szeme: szürke. Haja: világosbarna. 175 centiméter magas. Súlya: 51 kiló. Csak a francia ruhákat szereti és minden pasztellszínt. Magas sarkú cipőben jár, haját ameri- kaiasan szereti viselni. Anyaga a muszlin és a könnyű selymek. Virága a rózsa, itala a whisky. Szenvedélye a cigaretta, a színház és Zsuzsi, a lánya.” Tagja volt a Vígszínháznak és a Művész Színháznak, majd 1950-ben a Madách Színházhoz szerződött és ehhez a társulathoz tartozik a mai napig. Lehet, hogy nem kedveli régi filmjeit, mi, nézői és rajongói mégis hálásak lehetünk a filmek alkotóinak. így marad meg a fiatal Tolnay az utókornak, akit szerepeiben, színházi pályafutásának kezdetén még nem örökíthetett meg a video vagy a televízió. Sajnos eltűntek az időben egy óriási színésznő fiatal színpadi évei. Ezt már Tolnay Klári is sajnálja. Sebes Erzsébet Magáért a játékért szeretek játszani
