Békés Megyei Hírlap, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-06-07 / 285. szám
Ámornak is vannak földi ügyintézői, akik nélkül sokan ismeretlenül mennének el egymás mellett. Házasságközvetítők — mert róluk lesz szó — mindig is voltak, vannak és lesznek, amíg az emberiség a házasság intézménye helyett nem talál ki jobbat. A még ma is fiatalosan mozgó, rokonszenves idős hölgy Békéscsabán a nyolcvanas években foglalkozott házasságközvetítéssel. Bár már jó pár éve felhagyott tevékenységével, ma is sokan emlékeznek rá, nem kevesen hálával. Untam a tétlenséget — Nem készültem én soha rá, hogy valaha is ilyesmivel fogok foglalkozni, de így alakult. Miután nyugdíjba mentem, hamarosan unni kezdtem az otthoni tétlenkedést. Aktív koromban mindig olyan munkaköröket töltöttem be, hogy sokat foglalkoztam emberekkel, ebből adódóan mindig sok ismerősöm volt. — Milyen okmányok kellenek ahhoz, hogy valaki házasságközvetítő legyen?- Nem mindenki szereti a diszkózenét vagy az akciófilmeket. Sok fiatal lány keresett meg, aki nem tudott kivel eljárni, mert a barátnői már férjhez mentek, egyedül meg szégyellt. Hány huszonnégy éves kislány érezte magát vénlánynak! Istenem, micsoda marhaság! FOTÓ: FEB A házasságok az égben köttetnek- Megkérdeztem egy ügyvéd ismerősömet, lehet-e telefonon működtetni. A rendőrségen ki kellett váltanom egy erkölcsi bizonyítványt, és egy kérelmet beadni a cégbírósághoz. Egy személy nem végezhette, így mi a lányommal ketten alakítottunk egy gmk-t, mert akkor még ez a gmk-s rendszer volt.- Kik keresték többen, nők vagy férfiak? — Egyformán. Nők, férfiak egyformán kerestek, a tizennyolc évestől a nyolcvanévesig, bár nyolcvan fölötti ügyfelem is volt jó néhány. Nem is egyre emlékszem közülük. Tudja, a magány ebben az életkorban is elviselhetetlen.- Azt szokták mondani, a léleknek nincsenek ősz hajszálai. — Nincsenek hát. Tudja, foglalkozások szerint se tudnám behatárolni, ki mindenki hívott. Volt nem egy jogászom, mérnököm, tanárom. Javarészük inkább az értelmiségiek közé tartozott. De a rnelós réteg ugyanúgy házasodni akart. Nagyon sok elvált keresett. A próbálkozóknak a háromnegyede túl volt már egy házasságon. Éjszakai hívások — Ön a legtöbbjükkel nem is találkozott, ugye? — Nem láttam értelmét, hogy az ügyfél hozzám is feljöjjön. Telefonon mindent meg lehetett beszélni. Persze tíz évvel ezelőtt más volt a telefondíjszabás, jóval olcsóbb volt, mint most. A munkahelyekről is jobban lehetett beszélni. Minden telefonon bonyolódott. Engem felhívott mondjuk egy fiatalember, amit fontosnak tartott magáról, azt adatként megadta. Magasság, testsúly, foglalkozás, érdeklődési kör, családi körülmények, életkor, illetve a partnerével kapcsolatos igények. Ha a másik oldal, a másik nem részéről volt erre igény, akkor ennek az említett fiatalembernek az adatait adtam meg és a hozzá tartozó telefonszámot. A többit már ők intézték. Rajtuk múlott, hogy megtalálták-e a másikban azt, akit kerestek, megfeleltek-e egymás elvárásának. Ha közelítőleg, akkor már csak kompromisszumkészségükön múlott, hogy megpróbálják-e együtt vagy sem. Ha nem, mind a ketten visszatértek hozzám, és én adtam egy másik telefonszámot, ahol az nem volt, egy másik címet. Volt aki öthat címet is elhasznált, de neki kellett tudnia, ki az, akit keres. Én csak házasságközvetítéssel foglalkoztam. Könnyen ki lehetett szűrni, ki mit akar. Ha valaki a családi körülményekhez érve kijelentette, hogy ő nős, már tettem is le a kagylót, ilyesmivel nem foglalkoztam. Kizárólagos szexpartner-közvetítés nem volt, és homoszexuálisok se kerestek. Mindenkiről az első bejelentkezése után vezettem egy adatlapot. Nevet soha nem adtam meg senkinek. Megesett, hogy valaki nem a saját nevét adta meg, egy férfi. Csak amikor találkozott a hölggyel, neki mondta meg, hogy is hívják valójában. Aztán csodálkozott, hogy a hölgy ilyen kezdet után meg sem akar vele ismerkedni. Ma is telefonálnak — Ügyfeleinek, ahogy hallottam, kirándulást is szervezett. — Javarészt nekik, de jöhetett más is. Egy alkalommal Sopronban voltunk, máskor Eger környékén. Az idegen- vezető csodálkozott, hogy mindenki jól érezte magát, egész úton vidám volt a hangulat anélkül, hogy a pálinkás üveg egyszer is előkerült volna. — Kapcsolatteremtő gmk-ja tíz évig működött. — Mai napig tartó barátságok alakultak ki. Sikeres, ma is működő házasságok jöttek létre, gyerekek születtek. Mindig szívesen csináltam ezt a munkát, nem csak az anyagiak motiváltak, örültem, hogy sok magányos emberen segíthettem.- Csendesen él, közvetítést rég nem vállal. A telefon, ha nem is olyan sűrűn, mint régen, azért még ma is megszólal a lakásán. — A régi ügyfeleim ma is gyakran felhívnak. Régen sok keresztelőre, esküvőre voltam hivatalos, mostanában a gyerek ballagási fotóját küldik el. Pánics Szabó Ferenc A hajdan irigyelt szakma ma egyike a legveszélyesebbeknek. A taxisok az év minden napján, minden óráján kockázatot vállalnak. Legendákat mesélnek összetartásukról, s arról, szolgálatban vigyáznak egymásra. Sokszor istenhátamögötti helyekre kell szállítani utasaikat. Éjszaka is. Az éjszaka más, sajátos törvényei vannak, melyek között bármi megtörténhet. Erről a „bármiről” kérdezgettük a szakma képviselőit. Sorozatunkban taxis sztorikat nyújtunk át az olvasónak. Kockás történetek .............................................................................................................................................................................................................—.......................................................... ........................................................................................................................ Kö rözöttekkel köröztem Békéstől Szarvasig Riportalanyom öt éve dolgozik a szakmában, az eset nyáron történt vele. — Békésen szedtem fel a fuvart. Két jól öltözött lány és két hasonlóan jól szituált srác szállt be. Békéscsabára jöttek, a Méteres nevű szórakozóhelyre vitették magukat. Negyedóra múlva kellett értük mennem. Ahogy beszálltak ismét négyesben, rögtön megadták az új címet. Pestre kellene indulni, ha nem gond, mondták, s kérdezték, lehetséges- e. Mondtam, hogy persze. Az ilyen utaknak változó az áruk. Én húszezerért már megcsinálom. Elindultunk. A két lány hátul ült az egyik sráccal, én a másikkal elöl. Vele beszélgettünk is az autóvezetésről. Kellemes társalgás volt, ez fogalmazódott meg bennem, amikor az elöl ülő srác váratlanul kijelentette, kár, hogy a BMW-jük összetört. Összeütköztek egy kamionnal, magyarázta, és az új kocsi miatt mennek most Pestre. Nem várják meg a rendőrséget? — kérdeztem. Nem, felelték, mert nincs biztosítva a kocsi, meg nem is érdekes. Otthagyták az út mellett, majd holnap elvitetik. A szarvasi vasúti megálló utáni buszmegállóban meg kellett állnom, mert kiszálltak, hogy üzleti tárgyalást folytassanak mobil telefonjaikon. A lányok a kocsiban maradtak. Amikor a srácok visszajöttek, közölték, megváltozott a terv, Szegedre kell menniük, nem Pestre. Szegednek vettem az irányt, kérték, kapcsoljam be a rádiót és keressek valami frankó zenét. Úgy tettem. Szegeden behajtottam a megadott címre, megálltunk egy ház előtt. Az utcára nem emlékszem, nem tudtam megfigyelni, a házszámra viszont igen, ötös volt. Mielőtt a két srác bement a házba, a lányoknak odaszóltak, hogy fessék ki magukat. A lányok közül az egyik a srácok távollétében morogni kezdett, hogy ő ezt nem csinálja. Mire a barátnője így szólt: „tudhattad volna, mire megy ki a játék”. Majd hozzátette, „vigyázz velük, ha nem teszel a kedvükre, ha engedetlenkedsz vagy szökni próbálsz, ezek meg is ölhetnek.” Én ekkor döbbentem rá, milyen fuvart fogtam. Már a pénzről is lemondtam, de félóra múlva kijött az egyik srác, kifizette a tarifát, 14 ezret kértem. Amikor visszajöttem Békéscsabára, a Mol-kútnál találkoztam egy motoros rendőrrel. A rendőrség égre-földre kereste utasaimat, különösen a két fiatal férfit. Körözték őket. Szeghalmon leütöttek egy rendőr századost és elvették a pisztolyát. Egy társukat már elfogták. Budapest felé zártak, de csak Szarvastól, így nem kaptak el minket. Értem nagyon aggódtak. Nem tudom, hogy a rendőröknek a körözött személyeket sikerült-e letartóztatniuk. Nekem végül is szerencsésen alakult a fuvarom, ki is fizettek és utasaim is barátságosan viselkedtek velem. P. F. VÉLEMÉNYEK Felhívtunk néhány olvasót, hogy választ kapjunk arra, elégedettek-e a boltok karácsonyi árukínálatával? Kölcseyné Balázs Mária, Békéscsaba, a megyei művelődési központ munkatársa: Igen. Mivel ismerem a nagykereskedelmi árakat, azt is meglepetéssel nyugtázom, hogy a tavalyihoz képest a kereskedők árképzése sokkal tisztességesebb. A csabai karácsonyi vásár szép, az üzletek jól ellátottak. Piroska Elelmér eleki munkanélküli: A jelenlegi karácsonyi kínálattal nagyon elégedett vagyok, lehet miből választani. Eleken a lakosság számához képest jó az üzletek ellátottsága. Igazán csak egy-két olyan árucikk van, melyért más, nagyobb városba kell utazni. Ambrózay Károlyné nagy- bánhegyesi postai kézbesítő: Ami a konyhába való azt a településen meg lehet vásárolni. Az ajándékokért azonban már Békéscsabára szoktam járni. Minden évben mikor az egyetemista lányom hazajön, egy vasárnapon elmegyünk az aranykapuba bevásárolni. Nagyné Papp Erika med- gyesegyházi tanítónő: Minden évben elhatározom, hogy nem hagyom az utolsó pillanatra a bevásárlást, de azután mégis minden úgy marad. Most még nem indultam el vásárolni, így nem igazán tudom, milyen az idei karácsonyi kínálat. Libamáj Hetek óta tervezzük ezt a vasárnapi lapot. Ötletek tömegét gyűjtöttük egybe, hogy azokból válasszuk ki a legérdekesebb, legolvasmányosabb témákat. A tegnapelőtti állapot szerint a szomszédos hasábokon nem taxis (kockás) történeteket olvastak volna, hanem éttermi mustrát. Évekkel ezelőtt volt egy sikeres sorozatunk — legalábbis olvasóink emléke szerint — Étlapozó címmel. A rovatban egy-egy éttermet vettünk górcső alá, leírtuk, hogy étkeztünk ott — inkognitóban. Milyen volt az étel, a kiszolgálás, a mellékhelyiség, s persze milyenek voltak az árak. A étteremszemlélő vagy kilenc évvel ezelőtt kimúlt. Változtak az idők, az emberek, no meg a vendéglők is. Hogy mégis mi tántorított el bennünket a halott Étlapozó feltámasztásától? Nagyon egyszerű dolog. Elővettük a legutolsó írást és beleolvastunk, lássuk már, hogyan írtunk akkor újságot? Tudják mit találtunk benne? A következőt: „az étlapon a legdrágább étel a libamáj, ára 98 forint.” Nem tévedés, nem maradt le nulla a szám végéről. Az bizony kilencvennyolc volt — akkor. Ezután döntöttünk úgy, hogy egyelőre nem... Különben is, ki jár ma már étterembe? Taxiba legalább néha még beülünk. Igaz, már oda sem libamáj-árért. A történetek ára viszont változatlan. Á. Z. SZŰKEBB SZÜLŐHAZÁNK
