Békés Megyei Hírlap, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-06-07 / 285. szám
A pszi mesterei (16.) Egész életében kétségek gyötörték Edgar Cayce életében A1 Lyne volt az a személy, aki felfedezte csodálatos látnoki képességét, és ez a felfedezés a későbbiek során sok ezer embernek adta vissza az egészségét. Cayce ebben az időben mint fotolaboráns dolgozott, és A1 unszolására szabad idejében egészségügyi igazlátásokkal kezdett el foglalkozni. Ót magát egész életében kétségek gyötörték a dolog felől, és saját képességében egy pillanatig sem szűnt meg kételkedni. Ha azonban igazlátásokat adott, megszabadult kínzó fejfájásától, és rendesen tudott beszélni. Már házas ember volt, amikor felesége egy ízben igazlátást kért tőle képességének mibenlétével kapcsolatban, és Cayce álmában azt a felvilágosítást adta, hogy tudása egy egyetemes kollektív tudásból származik, és az emberiség semmi olyat nem tud kitalálni, ami ott ne lenne feljegyezve. Caycené még feltett egy utolsó kérdést, amelyben azt szerette volna tudni, hogy ki az, aki Caycet segíti munkájában, és hogy ez a munka nem káros-e a férje számára. Edgar életében először és utoljára teljesen idegen hangon és kiejtéssel így válaszolt: a feltett kérdés első részére nem válaszolhatok, de ami a második részét illeti a kérdésnek, igen. Ennek az entitásnak olyan a materiális vibrációja, hogy ha mértékkel vállal igazlátást, ami napi 2-nél több nem lehet, semmiféle káros következménnyel nem kell számolnia. Ezt a tanácsot Edgar sohasem tartotta be, ami katasztrofális következményekkel járt a későbbiekben. Igazlátásai során Edgar egy kényelmes díványon helyezkedett el, és mielőtt transzba hozta volna magát, megszabadult minden olyan ruhadarabjától, amelyet kényelmetlennek • vagy szorosnak ítélt. „Fontos, hogy a keringés zavartalan legyen”, jegyezte meg egy ízben álmában, a feltett kérdésre. Kezdetben A1 hipnotizálta, de hamarosan maga is elsajátította ezt a viszonylag egyszerű dolgot, az önhipnózist, és ezek után már többé nem szorult segítségre. Azaz hogy segítségre mindig szüksége volt, mert ezt a különös embert kérdezni kellett, mivel magától semmit nem tudott mondani. A kapott válaszokat gondosan le kellett jegyzetelni, és tudni kellett végül a hipnózisból kihozni, mivel magától csak nagy nehézségek árán volt képes ebből az állapotból kijönni. Ez a segítség kezdetben A1 Lyne volt, a későbbiekben pedig felesége, Gertrud, vagy személyi titkárnője, Gladys. Ha egy beteg igazlátást kért tőle, a már hipnotikus álomban hortyogó Caycet felszólították arra, hogy a jelen lévő testbe óvatosan lépjen be, ott nézzen szét, és mondja el, hogy milyen rendellenességeket lát, mi a rendellenesség oka, és javasoljon olyan eljárásokat, hogy a beteg meg tudjon gyógyulni. Ami ezek után következett, az maga volt a csoda. Az éber állapotban tanulatlan, egyszerű ember ajkairól hipnózisban ömlött a szó, tévedhetetlenül diagnosztizált, terápiákat javasolt, a felírt gyógyszerek sok esetben olyan bonyolultak voltak, hogy amikor lediktálta az előállításuk módját, csak maguk az alkotóelemek több oldalra rúgtak. Gyógyszerei sok esetben több ezer éves receptek voltak, de szép számmal fordult elő olyan eset is, amikor olyan gyógyszert javasolt a betegnek, amit csak 1-2 napja engedélyeztek a hatóságok. Itt szeretném felhívni a figyelmet arra a tényre is, hogy ellentétben a hiedelmekkel, Cayce tevékenysége kizárólag a diagnosztizálás volt, gyógyulni minden esetben orvoshoz küldte az illetőt, aki vitte magával az igazlátás során felírt „szakvéleményt”. Az orvosok kiválasztásában Cayce nem ragaszkodott a hagyományos orvosokhoz, hanem mindig a szükséges szakemberhez irányította a betegét. Ez a szakember sok esetben egy természet- gyógyász vagy egy csontkovács volt. Közös azonban az volt bennük, hogy jó szakemberek voltak, és hajlandóak voltak végig is csinálni a kezelést. Edgar azonban azokat az orvosokat, akiknek szakértelmét igénybe vette, éber állapotában nem is ismerte, hiszen a beteg sok esetben nagy távolságokat tett meg azért, hogy az alvó csodával találkozzon, és a lakóhelyéhez közel nevezett meg egy specialistát, akinek felírta, hogy milyen terápiára van szüksége a betegnek. A páciensek maradéktalanul meg voltak elégedve diagnózisaival, és a felírt gyógymódok eredményességével. Halála után végzett statisztikai elemzések kimutatták, hogy Edgar Cayce kb. 1500 igazlátása 100%-ig helytálló volt, és a gyógyulási index 97%-os volt. Cayce transzban így vélekedett a betegségekről: nincs gyógyíthatatlan betegség, mert az entitás spirituális egója képes materiális egojával szinkronizálni saját vibrációját. Ha a felborult szinkron helyreáll, az entitás egésze gyógyul meg. A problémát pont a nagy siker okozta, és hát nem azok az orvosok fordultak ellene, akiket Edgar páciensei felkerestek, hanem azok, akiket Cayce nem javasolt. Mindjárt az első hivatalos vizsgálaton döbbenetes brutalitásról tett tanúbizonyságot a vizsgálóbizottság. Azért, mert azt akarták leellenőrizni, hogy Cayce valóban transzban van, és nem szélhámosko- dik, ujjairól letépkedték a körmöt, karját, lábát pedig kötőtűkkel szurkálták át. A felháborodott mágus soha többé nem volt hajlandó úgy transzba merülni, hogy valaki, akiben maradéktalanul megbízott, ne legyen jelen. Ez alól a fogadalma alól nagyon ritkán, de felmentette magát, mint ahogy arról az alábbi példánál olvashatunk. Egy ilyen kivételes eset akkor történt A páciensek maradéktalanul meg voltak elégedve a diagnózissal meg, amikor Virginia Beach-i otthonában kertészkedett, és egy rémült férfi, karján egy elkékült, fuldokló kislánnyal be nem toppant hozzá, és csak annyit tudott kinyögni: Cayce úr, kérem segítsen, mert meghal a lányom. Cayce lélekszakadva rohant dolgozószobájába, útközben dobálva le a zavaró ruhadarabokat, és vetve oda a szükséges utasításokat a nyomában loholó apának, hogy diagnosztizálni tudjon, mert sem a felesége, sem titkárnője nem tartózkodott éppen odahaza. Talán soha nem esett ilyen gyorsan transzba, mint most. Mikor magához tért, már esteledett, és felesége állt mellette. „Elfelejtetted az úrnak megmondani, hogy ébresszen fel” — szólt megrovóan — bár nemigen lett volna rá ideje. Most kaptuk a táviratot, hogy a jelzett helyen valóban megtalálták a beszippantott inggombot, ami majdnem megfojtotta a kislányt. De térjünk vissza a bizottság munkájára. A kentucky orvosi egyesület feljelentette Caycet és Alt tiltott orvosi tevékenységért. A bizottságnak sikerült A1 termé- szetgyógyászi engedélyét bevonatni, Cayceval szemben azonban a bíróság elnöke megkötötte magát. Cayce azzal védekezett, hogy ő csak diagnosztizál, gyógyítani hivatásos szakemberek gyógyítanak. A felmentő ítéletet azonban egészen más végett kapta emberünk kézhez. A bíróság elnökét a hála késztette arra, hogy felmentse Caycet, mivel a fenti esetben az ő kislányának az életét mentette meg ez a különös ember. Cayce ezek után eltökélte, hogy soha többet nem diagnosztizál, és a fotózásnak fog élni. Másnap már fejgörcsök kínozták, és kiújultak afáziás rohamai is. Szándékában azonban egy telefonhívás ingatta meg, amit Dietrich úr, a hopkinsvilee-i tanfelügyelő eresztett meg lánya, a súlyos beteg Ani érdekében. Ez volt az a telefonhívás, ami után Cayce hímeve az egekig emelkedett, és halála napjáig ott is maradt. Erről olvashatnak a következő részben. Összeállította: Miki Ottó A sehova-autópálya Az ember fut a hírek után. Képben akar lenni. Előveszi a térképet, a nagy világatlaszt és belelapoz. Felüti Romániánál és böngészi, mer- 1 re is vezet az út innenfclől Bukarestnek. Aztán nagynehezen megbizonyosodik afelől, hogy emlékezete nem csal: Aradon keresztül. Vagy ha Erdély szívén át akar utazni, akkor Nagyvárad felé kell ka- | nyarodnia. Azt már elemi iskolás korában megtanulta a kis pionyír, hogy az utak vezetésének szabályai vannak. Lehetőleg arra kell vin- | ni azokat, amerre a folyók futnak. Különben lehet hegyet vágni, sziklát robbantani, viaduktot, alagutat építeni. Úgy tetszik, ezeket a szabályokat csak errefelé nem ismerik. Kü- 1 lönben nem veselkedtek volna neki álmot ringatni. Mert bizony ne- 1 kiszaladtak, összeültek, tanácskoztak, közös közleményt fogalmaz- I tak, deputációt küldtek erre-arra azért, hogy a Budapest—Bukarest autópálya Békés megyén haladjon keresztül, s Gyulánál fusson ki az | országból. Aki tudja mibe kerül a pálya kilométere (úgy hírlik egymilliárd forintba), meg azt is tudja, mekkora forgalomnak kell zúdulnia a betonfolyosón keresztül, annak bizony látnia kell, hogy errefelé au- 1 tópálya egyhamar nem épül. Ebben még lobbizni sem érdemes, mert sikert elérni akkora képtelenség, mint kijárni azt, hogy a fény ne I egyenes vonalban terjedjen. Autópályát építeni — miként Dunai szabályozni Bős és Nagymaros között — nem politikai, még csak | nem is kormány-szándék kérdése, hanem kőkemény racionalitás, ffi Mindenekelőtt gazdasági és műszaki probléma. Autópályáról beszélni, az ügyben kijárást színlelni blöffnek, pót- jj cselekvésnek, a „mi teszünk értetek” látszatának nem rossz. De fe- [ lcslcges. Jobb, hasznosabb dolog utat. járdát, kis hidakat építeni, sé- [ tálóutcát kialakítani, telefonhálózatot fejleszteni, üzleteket telepíte- i; ni, várost csinosítani, befektetőket, turistákat idecsábítani, környe- [ zctünket komfortosabbá tenni. Egyszóval a földön járni. Arpási Zoltán Szent Miklós legendája Szent Miklós püspök, a gyermekek védője a negyedik században élt Kis- Ázsiában. Tisztelete Olaszországon át egész Európában elterjedt, s a német földön vált a gyermekeket megajándékozó népszerű alakká. A Miklós- napi népszokásokhoz pogánykori hagyományok is fűződnek. Szent Miklós püspök neve napjának előestéjét minden évben aggodalommal kevert örömmel várja a gyermeksereg. A szentéletű püspök látható földi alakja, á Mikulás, aranyozott almával, dióval, mézeskaláccsal és mindenfajta csemegével ajándékozza meg ilyenkor a jóviseletű, szófogadó és szorgalmas gyermekeket, félelmes külsejű szolgája, a krampusz pedig nyírfavesszőt helyez el az édességek közé. Évről évre megismétlődik a Miklós-napi ajándék- osztás, amelynek eredetéről azonban a legtöbb felnőttnek nincs sejtelme. Szent Miklós püspök a legenda szerint Miria püspöke volt a kisázsiai Likia tartományban, a IV. században. Már gyermekkorában kitűnt vallásosságával. Az előírt böjtöket pontosan megtartotta, sőt a legenda szerint már ekkor csodákat is tett: betegeket gyógyított, három meggyilkolt gyermeket ismét életre keltett. Ifjú korában minden vagyonát a szűkölködők között osztotta széjjel, s egy ízben három leánykát mentett meg az elzülléstől. Arról értesült ugyanis, hogy egy régebben jobb napokat látott nemes úr három alig fölserdült leányával együtt a legnagyobb nyomorba jutott és a lányok a legkétségbeejtőbb jövő előtt állottak. Szent Miklós három ízben egy- egy arannyal töltött erszényt, vagy a legenda másik változata szerint egy-egy aranyalmát dobott be a nemes úr házának ablakán, s a bajba jutott ember azok árából leányait becsülettel kiházasíthatta, sőt a maga sorsán is segíthetett. így vált Szent Miklós különösen a gyermekek és fiatal leányok védőszentjévé, akihez főleg az utóbbiak sokszor folyamodtak segítségért buzgó imáikban. A legenda arról is megemlékezik, hogy Miria püspökének a tenger és a viharok fölött is hatalma volt. Ezért meg a hajósnép előtt állott nagy tiszteletben, nem különben az ártatlanul fogságban sínylődök szemében is. Ennek pedig az a magyarázata, hogy egy ízben három ártatlanul halálraítélt rabot mentett meg a bizonyos haláltól. Konstantin császár előtt álmában megjelent a püspök és meggyőzte őt az elítéltek ártatlanságáról, akiket a császár nyomban szabadon is bocsátott. Miklós tisztelete előbb Görögországban, majd Itáliában is hamarosan elterjedt, s III. Viktor pápa idején (1086 körül Kr. u.) néhány itáliai kereskedő Bariba szállította át a népszerű szent földi maradványait: Miria püspökét azóta bari Szent Miklós néven is emlegetik. Tiszteletét a szerzetesrendek az északi országokban is elterjesztették, ahol számos templom, kolostor és város védőszentjéül választotta. A középkori festőművészek és szobrászok többnyire hosszú szakállú, tiszteletreméltó aggastyán alakjában, püspöki díszöltözetben ábrázolták, ritkábban élete delén álló férfiúnak. A gyermekek és fiatal leányok ilyenkor sem hiányoznak környezetéből, s a térdén tartott Biblián mindenkor ott van a három aranyalma is, amely a legendában szereplő nemes úr és három leányának históriájára kíván emlékeztetni. Szent Miklós életének legendái mégsem magyarázzák meg teljesen, miképpen vált a szentéletű püspök személye különösen Németországban, ahonnan hozzánk is eljutott, népszerű alakká, aki látható alakban megajándékozza a gyermekeket, vagy pedig láthatatlanul telerakja mindenféle jóval a gyermekeknek az ablakba, vagy az ajtó elé kirakott cipőcskéit? A germán hitregék és népmondák vizsgálata bővebb magyarázatot adhat erre a kérdésre, mert bennük megvan a gyermekeket megajándékozó szent püspök, nemkülönben a gyermekeket rémítgető szolgájának ősi alakja. Az előbbié a fehér lovon száguldó Odin pogány isten, az utóbbié a félelmes „gyermekfaló” személyében, aki lánccsörgetés és vérfagyasztó üvöltözés közben vadászik a szabadban kóborló gyennekekre. A pogány istenek és szellemek a keresztény vallás fölvételével sem merültek teljesen feledésbe. A nép a hozzájuk fűződő ősi szokásokhoz is ragaszkodott, s mivel az egyház tilalma ellenére nem áldozhatott szabadon emlékezetüknek, a pogány hitrege ősi alakjainak örökébe az új vallás szentjeit ültette. így lépett Odin helyébe előbb Szent Márton, majd Szent Mihály, végül pedig Szent Miklós, akiknek emléknapja legközelebb esett a pogány vallásnak a természet pihenőre térését jelképező egyik fő ünnepével. A németlakta országokban évszázadokon át „fehér lovas” volt a mellékneve Szent Miklós gyermekeket megajándékozó földi képviselőjének, ami szintén arra vall, hogy személyében a népképzelet a jótékony püspök és a fehér lovon nyargalászó pogány isten alakját forrasztotta egybe. Hollandiában ma is szokásban van a hálószoba ajtaja elé kirakott gyermekcipők mellé kicsiny szénaköteget is tenni a fehér ló számára. Reggelre a szénaköteg eltűnik, a cipőcskék azonban teli vannak játékkal és édességgel. Az üzleti élelmesség a maga javára igyekszik kiaknázni a Mik- lós-napi ajándékozás kedves szokását, s a cukrászok kocsiszámra hordozzák széjjel a hollandiai városokban a Mikulás-csomagokat. A kocsik tetején a püspök alakja trónol, s fekete szolgája osztja széjjel a csomagokat a megrendelők között. A pogánykori „gyermekfaló” alakja, valamint neve is az idők folyamán szintén átalakuláson esett keresztül. Nálunk krampusz, a németeknél „Knecht Ruprecht” a leggyakoribb neve. Csörgő lánccal ijesztgeti a megriadt apróságokat, s nyírfavesszővel vagy nyírfaseprővel fényűi meg a rakoncátlankodókat. Sok helyen, így nálunk is, a pokolbeli sátán alakját öltötte magára, félelmes szarvakkal és hosszan kilógó, vérvörös nyelvvel. Hátán puttonyt vagy jókora hátikosarat cipel, amelyből nem ritkán egy kitömött gyermekalak lábai lógnak kifelé. Pogánykori emléknek látszik Németország némely vidékén az a népszokás is, hogy Szent Miklós emléknapjának estéjén a falu fiatalsága fülsiketítő lármával végigjárja a falut. Ostort pattogtatnak, lövöldöznek, kürtöket harsogtat- nak, üstöket kongatnak, mintha pogány őseikhez hasonlóan a gonosz szellemeket akarnák a téli napforduló ünnepe előtt lármájukkal tovaűzni. Más helyeken kicsiny fapálcikákkal összetűzdelt almákból jókora piramist építenek, amelyet aranyozott diókkal, fenyőágakkal és égő gyertyákkal díszítenek föl s nem lehetetlen, hogy ez a földíszített almapiramis volt az elődje a későbbi időkben divatba jött csillogó karácsonyfának. (Yárady)
