Békés Megyei Hírlap, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-04 / 283. szám

1997. december 4., csütörtök ZsarU iii A pálya széléit, (k) A helyzet a focicsapat szereplésével fordítottan arányosan „fokozódik” a békéscsabai futballstadionban. A rendőrnek sem könnyű ilyenkor megtalálni, főként pedig megmutatni a helyes irányt... fotó: such tamás ______________Lopott kocsival a gyulai éjszakában______________ Se k ocsija, se vezetői engedélye Tízezreseit mutogatta, ez lett a veszte Flört helyett ételt fogyasztott Szilveszteri bál IPA-soknak Évértékelő Budapesten Az IPA (Nemzetközi Rendőr­szervezet) országos küldöttsé­ge november 22-én Budapes­ten tárgyalta a magyar szerve­zet ez évi munkáját. Tanács­kozási joggal 34 hazai szerve­zet küldöttei vettek részt, megjelent az országos rendőr­főkapitányság részéről dr. Horváth József, az ORFK hivatalvezetője is. Békés me­gyét Szegedi Pál (Békéscsa­ba), Auer György (Gyula) és Bella László (Orosháza) kép­viselte. Az országos vezetés tájé­koztatójában szó esett a nem­zetközi szervezet egészének munkájáról, nemzetközi kap­csolatainak alakulásáról, majd a hazai szervezet jelenéről. Az ez évi megvalósult progra­mok értékelése kapcsán elis­meréssel szóltak a Békés me­gyei szervezet gyermektábo­ráról, amely a szervezet or­szágos programajánlatában is szerepelt. A jövő évre térve a megyeiek három olyan ren­dezvényt ajánlottak fel az or­szágos listára, amely sikere esetén méltán arathat majd el­ismerést a ’98-as küldöttgyű­lésen. Végezetül mások mel­lett Szegedi Pált is megvá­lasztották az országos szerve­zet elnökségjelölő bizottságá­ba, ami a megyei szervezet­nek egyfajta tekintélyt jelent. Az IPA Békés Megyei Szervezete ez évi programso­rozatának befejezéseként két helyen szervez óévbúcsúzta­tót. A békéscsabai Party és a gyulai Ritmus étteremben lesz szilveszteri bál, amelyre de­cember 8-ig lehet jelentkezni Zajaczné Czudar Tímeánál, a BM 22-78 telefonszámán, il­letve Paukert Tamásnál, 'a (66) 268-385-ös postai vona­lon. —kas November 28-án a Gyulai Rendőrkapitányság ügyeletese rádión értesítette a közrendvé­delmi járőröket, hogy az éjsza­ka folyamán ellopott személy- gépkocsit Gyula belterületén, a Dobozi úton látták közlekedni. A járőrök meg is látták az autót, amint Szanazug irányába ha­ladt. A rendőrautón bekapcsol­ták a megkülönböztető fény- és hangjelzést, a követett gépkocsi ekkor lefordult egy utcába. Mintegy 200 métert haladt, majd a rendőrautó előtt megállt. A keresett autót Sz. Z. 25 éves gyulai fiatalember vezette. A helyszínen elismerte a gépkocsi eltulajdonítását. Egy csaknem 18 éves gyulai fiatalember volt az utasa, aki a hátsó ülésen ült. Az autó vezetőjének bevallása szerint semmilyen járműkate­góriára nem rendelkezik vezetői engedéllyel. Mindkét fiatalem­bert előállították a kapitánysá­gon. —ö— Hetvenezer forinttal indult el a minap egy körösújfalui nyugdí­jas férfi, hogy a gázbekötési dí­jat befizesse. A kitűzött célt nem valósította meg. A késő éj­szakai órákban üres zsebekkel, s egy életre szóló élménnyel tért haza. A korosodó férfi pechére a kitűzött úticélt egy italmérőhely keresztezte. Hősünk betért oda egy üveg sörre. Ám a nedű any- nyira ízlett neki, hogy megsok­szorozta a mennyiséget. Az el­fogyasztott italtól meglehetősen illuminált állapotba került. Ezt észlelve egy asztaltársaság kár­tyázni invitálta a tízezreseit mu­togató férfit. Este tizenegy óráig ferbliztek, s emberünk jócskán bukott, de volt miből rendeznie a tartozást. Zárórakor egy hölgy közeledési szándékkal ostro­Mint korábban is decemberben, ezúttal ugyancsak készül a Gyulai Rendőrkapitányság az év vége ünnepeire. Az elmúlt évhez hasonlóan most is gyalo­gosan járőröznek a határőrök és a rendőrök. A határőrök az Orosházi Határőr Igazgatóság Körös határvadász századnak tagjai, akik szívesen jöttek és jönnek a közös járőrszolgálatra. Az együttműködés a közrend- védelmi rendőröknek is jó, hi­szen Gyula határváros, ahová nem biztos, hogy mindenki jószándékkal érkezik. Bizony jól jön a határőrök idegenrendé­szetben szakavatott szeme. Decemberben 20 alkalommal veszi birtokba a közös járőr- szolgálat a belvárost, a piacot. A karácsonyi és újévi ünnepek­re való felkészülés, a növekvő bevásárlóforgalom feltehetően tovább aktivizálja a bűnözőket szólóban és csoportosan. Szük­ségesnek látszik a közterület rendjének erősítése, hogy meg­molta őt. A férfi nem mondott nemet. A nőt hazakísérte, aki látva a lovag állapotát, légyott helyett étellel kínálta. A férfi ezt követően el is indult haza. Egy sötét helyen útonállók megtá­madták, árokba rántották, s el­szedték a megmaradt pénzét is. A gyanúsítottak — akik ko­rábban az italmérő helyen talál­koztak az áldozattal — tagadják a bűncselekményt. Állítják, az ominózus időpontban ők már az igazak álmát aludták. Dr. Berke Imre rendőr alezre­des, a Szeghalmi Rendőrkapi­tányság vezetője az esettel kap­csolatban elmondta: a sértett nagyfokú felelőtlensége is köz­rejátszott abban, hogy áldozat lett. Kérte, hívjuk fel olvasóink figyelmét: ne tegyék ki magukat hasonló veszélyeknek. M. B. védjék a törvénytisztelő állam­polgárokat, akik ünnepi bevá­sárlásaikat végzik. A közös jár­őrszolgálattal szeretnék Gyulán elejét venni a jogsértő tevé­kenységnek, ügyelni a közleke­dés biztonságára, a balesetek megelőzésére. A rendőrök és a határőrök így szeretnének segí­teni az ünnepekre készülődés­ben. A Gyulai Rendőrkapitányság két nagy razziát is tervez de­cemberben illetékességi terüle­tén, ez mindenre kiterjedő lesz a határőrség, a polgármesteri hivatal, az ANTSZ és a Szeren­csejáték-felügyelet bevonásá­val. Lesz olyan is, amikor a pol­gármesteri hivatal és az ÁNTSZ munkatársaival az italkimérés­sel foglalkozó vendéglátóhelye­ket ellenőrzik. Egész decemberre elmond­ható, hogy a rendőrkapitányság megerősített éjszakai szolgála­tot folytat a bűnmegelőzés érde­kében. Sz. M. KÖZÖS GYALOGOS JÁRŐRSZOLGÁLAT A HATÁRŐRÖKKEL GYULÁN A RENDŐRÖK IS KÉSZÜLNEK A KARÁCSONYRA Törvénysértők társasági rovata Szex, mások kontójára Délutáni portásként dolgozott szerződéssel 1997. július 2-átóI október 2-áig az egyik battonyai mezőgazdasági szövetkezetben az a 20 éves helybeli fiatalem­ber, aki alkalmazásának 3. hó­napjában egy 305 ezer 100 fo­rintos telefonszámlával lepte meg munkáltatóját. A nem min­dennapi ügyről a battonyai rendőrőrsön megtudtuk, hogy a történet „hőse” 1997 szeptem­berében különböző kapcsolási számú, emelt díjas telefonszol­gáltatásokat vett igénybe. Hogy mi iránt érdeklődött ilyen inten­zíven? Nos, a szexről és a sze­rencsejátékokról való ismereteit szerette volna némiképp bővíte­ni... mások kontójára. (gh) Mondták, éhesek December elsején 23 órakor ér­kezett a segélykérés a Gyulai Rendőrkapitányságra: Gyulán betörtek egy Kálvin utcai üz­letbe! A helyszínre érkező rendőrök két gyulai fiút értek tetten, az egyik 15, a másik 16 éves volt. A kirakatot betörték, úgy próbáltak bejutni a boltba. A rendőröknek elmondták: éhesek voltak. Mindkettőjüket bekísérték a kapitányságra. Penge villant Nagyszénáson a szociális ott­honban november utolsó nap­ján két — bent lakó — férfi szóváltásba keveredett. D. J. egy 7,5 centiméteres pengéjű bicskával hátba szúrta ellenfe­lét. Az orvosi megállapítás sze­rint az illető 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, ám a komolyabb orvosi ellátás­ra nem tartott igényt. (Értesülé­seink szerint mindketten alko­holt fogyasztottak.) (cs) Kifosztva Tetőbontás módszerével jutott be az ismeretlen betörő a kö­zelmúltban Gyomaendrődön a Torzsás-zug egyik víkendházá- ba, ahonnan ütvefúrót, fűrészt, köszörűt és más szerszámokat lopott, összesen 133 ezer forint értékben. A békésszentandrási Dinnyelaposon épülő hétvégi ház udvaráról építkezéshez használt vasakat loptak el. A kár 25 ezer forint. (r) Szeghalmi RENDŐRÖK VERSENYE Két új személygépkocsival gyarapodott a napokban a Szeghalmi Rendőrkapitányság gépjárműparkja. Ennek apro­póján —: a megóvás érdekében — a kapitányság rendőrei kö­zött gyakorlati és elméleti köz­lekedési versenyt rendeztek. Az első helyen Bíró Sándor rendőr főtörzsőrmester végzett. A második Macsári Zsolt rend­őr törzsőrmester, a harmadik Szabó Zoltán rendőr törzsőr­mester lett. (i) Mackós tolvaj Azt nem lehet tudni, hogy az elkövetők mackós termetűek-e, de az biztos, hogy Kardos- kúton, a Rákóczi Agrárszövet­kezet irodaházában november 26-ára virradóan tettek-vettek ezt-azt az ismeretlen elköve­tők. Merthogy ismét megláto­gatták az ottani pénztárt, ahon­nan kivitték a páncélszekrényt, és hideg, meleg bontással ad­dig fúrták, faragták, amíg kitá­rult az ajtaja. 213 ezer 168 fo­rintnyi készpénzt, 47 darab 10 ezer forint névértékű jegyet, 7 ezer 200 forint értékben étke­zési jegyet vittek el. (cs) Gyermeke vezetett December elsején, 15 órakor Gyulán, a Béke sugárúton a szolgálatos rendőrjárőrök elké­pesztő dolgot észleltek. A gép­kocsit gyermek vezette, mint kiderült mindössze 12 éves, akinek mellette ülő édesapja engedte át a volánt. Szabály- sértés történt, és ki tudja, hogy még mi történik, ha nem jön­nek arra a rendőrök. Akcióban A RENDŐRÖK Novemberben öt közrendvé­delmi és három közlekedési akciót tartottak a Szeghalmi Rendőrkapitányság rendőrei. Ezek során kilenc esetben közbiztonságra különösen veszélyes tárgyakat foglaltak le, s szintén kilenc alkalom­mal ittas vezetőkkel szemben jártak el. Elfogtak tizennégy körözött személyt, huszonhá­rom embert pedig bűncselek­mény alapos gyanúja miatt állítottak elő a kapitánysá­gon. (i) Kipingált Suzuki Orosházán a Kazinczy utcai garázsok egyikét betörve is­meretlen elkövető egy oros­házi vállalkozó központi zár­ral és riasztóval felszerelt Su­zuki gépkocsiját kinyitotta, abból eltulajdonította a rádi­ós magnót hangfalakkal együtt, majd sárga festékkel kipingálta a kocsit, festékma­róval pedig leöntötte. A ga­rázsból elloptak még egy Nikon APS típusú fényképe1 zőgépet, egy ütvefúrót, egy fúrókészletet és egy Canon 16X50-es távcsövet. (cs) Érvényes 1997. december 5-13-ig az ország összes ÁFÉSZ és COOP üzletében. A nyereményakdó részleteit keresse az üzletekben elhelyezett plakátokon! 175,­Merido Mocca KÁVÉ 250g [ OAQ J Africana TEJNUGÁT láblás csokoládék l*V7' 100g ry PILÓTA KEKSZ 200g Garrone CHERRY Carefree TISZTASÁGI BETÉTEK MINDENHOL OTT VAGYUNK Az akciós választék a készlet erejéig érvényes! Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk!

Next

/
Thumbnails
Contents