Békés Megyei Hírlap, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-24-26 / 300. szám
1997. december 24., szerda Sarkad vAroS i v ^TARÁCSONY A TESTTÉ LÉTEL ÜNNEPE Karácsony a testté létei ünnepe. Az Ige testté lett, azaz a Megváltóról szóló prófétai ígéret látható és tapintható formában megjelent. Az epifánia (isteni jelenés) szemtanúi voltak a betlehemi pásztorok, a keleti Zoroaszter-papok, ugyanakkor konkrét nevek bizonyítják, hogy történelmi esemény zajlott. Az inkarná- ció akkor történt, amikor Octavianus (Augustus) volt a római császár és Szíriában Cirénius volt a helytartó. Izráelben az edomita származású Heródes gyakorolta a hatalmat, aki hatalomféltésból megölette feleségét, kiirtatta családját és lemészároltatta a két éven aluli betlehemi gyerekeket. A kozmoszban észlelt fényjelenség sem volt véletlenszerű... Kepler számításai szerint Krisztus születésekor a Jupiter és a Szaturnusz coniunctiója idézte elő azt a ragyogást, aminek a hatására Babilonból elindultak a mágusok megkeresni a Messiást. A mi szerepünk azonban nem a bizonyítás, hanem a megtörtént eseményről való híradás. Az inkamáció körüli eseményekben, mint más történelmi tényekben, két erő fonódik ösz- sze, ugyanakkor feszül egymásnak. Egyik a világtörténelem, a másik Isten üdvterve. A kettőt nem lehet elválasztani, de meg lehet különböztetni. A történet végén mindig Isten üdvterve teljesedik be és állítja helyre a világtörténelem által dokumentált kudarcokat. Példa erre az alábbi: Octavianus római császár még jobban meg akarja alázni Izraelt, amikor a népszámlálást elrendeli Palesztinában is. Isten azonban eszközként használja fel a kötelező rendeletet arra, hogy az évszázadokkal korábban adott ígéretét beteljesítse (Mikeás 5:1). Mikeás próféta mondta évszázadokkal korábban: „Te pedig, Efratai Betlehem, bár a legkisebb vagy Jítda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog...” Mária is a rendeletnek engedve megy Betlehembe, ahol megszüli Jézust. Az ókori világ istenítette a római császárt, aki elrettentő hatalmával viszonylagos békét tudott teremteni a birodalom területén. A római jog pedig biztos védelmet, szabadságot és jövedelemforrást jelentett. Ennek ellenére Jézus születése idején a bomlás jelei már mutatkoztak a birodalom testében. Jézus testté léteiével a bomló birodalomban megindult egy új élet és kezdett kibontakozni egy új világ körvonala. Erről a világról mondta később Jézus, hogy „nem e világból való”, de áthatja azt. A bomlás csírája az ember tudatában kezdett el munkálkodni. Egyre többen gondolkoztak el azon, hogy milyen ára van a viszonylagos gazdagságnak és szabadságnak. Rabszolgák tízezrei voltak megfosztva a legalapvetőbb emberi jogoktól (az élethez, a szabadsághoz és az örömhöz való jogaiktól). Egyre többen helytelenítették, hogy a római fiatalemberek jelentős százaléka életének legszebb éveiben katonaként idegen földön jár gyűlölt ellenségként. Egyre hangosabb lett azok szava, akik a leigázott nemzetekért szálltak síkra. Az új élet csírája az emberek lelkében kezdett kibontakozni. A testté létei és á sok kísérőjelenség összefüggése bizonyossá tette, hogy Isten nem hagyta el az Őt elhagyó embert. Ez a felismerés nagyobb erőnek bizonyult minden emberi hatalomnál, az elmúlt közel két évezred is ezt bizonyítja. Mi, teológusok úgy beszélünk a karácsonyról, mint az újjáteremtés kezdetéről. A teremtés megtörtént az ősidőkben - karácsonykor viszont az ember belső világában kezdődött el az a folyamat, amikor a káoszból kozmosz, a sötétségből világosság lehet és felszabadulhat a haláltudatba burkolózott lélek. A világtörténelemben ma is ott működik Isten üdvterve. Ezek az erők sokszor együtt hatnak, máskor egymásnak feszülnek. Végül Isten a sok-sok ellentmondás között is véghez- viszi üdvözítő tervét. Ez a tudat és megtapasztalás tölti meg az ünnepet — örömmel, szeretettel, hálaadással és meghitt tartalommal. Amikor az ember maga keres tartalmat egy-egy ünnepnek, nagyon szegényes, egy-egy korhoz kötött, és mindig a külső körülményektől válik függővé. Például: a fenyőünnep és a Télapó figurája nem gazdagítja az emberek lelkét, hanem a fenyőfa alá rakott ajándékra és a felszínes hangulatra tereli a hangsúlyt, amit nagy üresség követ a csillogás ellenére. A karácsonyi ünnep hangsúlya ma is azon nyugszik, hogy megtörténik-e a befogadás... Aki befogadja Krisztust a leikébe, az Krisztus-lelkű emberként éli meg Istentől kapott éveit. A testté létei idején az emberiség várt a szabadítóra (szótér), Izráel pedig várta a Messiást. Krisztusban eljött az, akire mindenkinek szüksége volt. Mivel nem úgy jött, amint várták — nem fogadták be. Ma újra itt a lehetőség. Ha nem fogadjuk be, maradunk belső sötétségben és nem látjuk meg, hogy közöttünk jár! Ezen gondolatok jegyében kívánok áldott jó karácsonyt az Olvasóknak. Kalmár János lelkipásztor Áprily Lajos Hóhullásban Porka havak hulladoznak — ó zengésű ének, verse régi regölőknek, muzsikája télnek. Porka havak... Hatvan éve, vagy hatvanöt is tán, a temető jeges útján hogy repült a kis szán. Porka havak... Hogy suhantál ifjú, könnyű szívvel hó-szelekben a hegyoldalt szalagozó sível. Porka havak... Messze kísért hó-dala a múltnak. Fehérerdő fejedre is porka havak hulltak? Lassan lép már fürge lábad, óvakodva, félve: egyet lépsz és bezuhansz az örök-álmú télbe...
