Békés Megyei Hírlap, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-24-26 / 300. szám
1997. december 24-26., szerda-péntek KARÁCSONY Krisztina királynői jelenség. Magas, karcsú alakján elegáns csipke estélyiruha feszül. A mozdulatán látszik: tisztában van szépségével. Boldogság sugárzik az arcán. Tíz éve ismerkedtem meg vele, azóta él a barátaimnál. És én azóta szeretem. Semmit sem változott az elmúlt évek alatt. S azt hiszem semmit sem fog rajta az idő akkor sem, ha negyven év múltán „találkozom” vele újra. Remélhetően túlél mindannyiunkat, s szeretni fogják őt száz év múlva is. Krisztinát Bőd Éva keramikusművész alkotta. Nevét pedig attól a családtól kapta, ahol él. Mert a kerámia-hölgyet családtagnak tekintik. Bőd Éva keramikusművész 1924-ben született. Kémia—fizika szakos tanárként diplomázott. Kerámiáival először 1961- ben mutatkozott be a nagyközönség előtt. Ettől kezdve az ország szinte valamennyi nagyvárosában, de külföldön is láthatták, láthatják a munkáit. 1982- ben munkássága elismeréseként Munkácsy-díjat kapott. Legutóbb Budapesten, az Operaház vörös szalonjában szerepeltek kerámia figurái, csobogói, vázái. A művésznőt budai villájában kerestük fel. A ház földszintjén kis galéria. A polcokon bronz hatású kerámia szobrok. Kecses lányok, csipkébe öltözött ifjú hölgyek, vidám és szomorú bohócok, pajkos gyerekek. Mellettük vázák, kaspók, szobortartók. Bőd Éva munkái. Feketék és aranyszínű- ek, sárgák és kékek. Mind különleges technológiai eljárással készültek. Végignézzük, gyönyörködünk bennük. Épphogy meg nem szólalnak az aranyba, „bársonyba” öltöztetett dámák. Egy fiatal mama felemeli pici lányát, pont úgy, mint egy igazi. Mélységes szeretet árad a mozKecses lányok, csipkébe öltözött dámák Látogatóban Bőd Éva keramikusművésznél Izgalmasan megkomponált váza, sellő hajlékongságú csipkeruhás hölgg simul hozzá dulatból. Tündériek a terrakottából készült göndör-fürtös kislányok. Egy hasonfekvő fiatal lány, térdét pajkosan behajlítva fordul az őt bámuló felé. Egyszóval: lehetetlen nem szeretni a Bod-figurákat. A művésznő lakását az emeleten alakították ki. Kéri, menjünk fel hozzá, mert beteg: egyik csigolyája tört. Lépcső vezet a polgári ízléssel berendezett, elegáns lakásba. Bőd Éva korát meghazudtolóan fiatalos. Mondja, pár nappal ezelőtt még az ágyból sem tudott felkelni. Nem igazán örül a fotózásnak, arra^ kér, inkább a munkáit fényképezzük. Udvariasságból mégis rááll, hogy fotóriporterünk pár kockán megörökítse. — Hogyan lesz egy fizika szakos tanárból keramikus? — teszem fel a kérdést. — Valamikor az ötvenes években mázas gyöngyöket láttam és nagyon megtetszettek. Izgatott, hogyan lehet ezt a mázat előállítani. Kísérletezni kezdtem, elvégre kémikus vagyok. Kis idő elteltével kaptam egy kemencét. Akkor már éreztem, amit elkezdtem, mániákusan szeretni fogom. Az iskolában kértem egy év fizetés nélküli szabadságot. Arra gondoltam, ez alatt kiderül, melyik pályán maradok. Ennek már negyven éve. Azóta ez az életem. Eleinte vázákat, kaspókat formáztam. Aztán jött 1986-ban egy bokatörés. Ekkor kezdtem újítani és figurákkal kísérletezni. — Apropó, figurák. Kinek, kiknek a művészete hatott a leginkább Önre? — Talán Kovács Margit szobrait említeném. —De az Ön szépséges, kecses, elegáns hölgyei egészen más stílusban készülnek. Mintha mindet jókedvében teremtené. — Szeretem megjeleníteni, felöltöztetni a szép hölgyeket. Az emberek is szeretik, ha otthonukat bájos hölgyekkel díszíthetik. Talán nem hat szerénytelenségnek, ha elmondom, hogy a kiállításaimon odajönnek hozzám, és elmondják: szobraimat családtagnak tekintik. —A szakma hogyan viszonyul az Ón művészetéhez? — Nem végeztem ipárművé- szeti főiskolát, s kezdetben ezt nem mindenki tolerálta. De régen volt, felejtsük el. Sok jó barátom van a keramikusok között. —Nagyon sikeres volt az operaházi kiállítása. Rengetegen nézték meg, olyanok is, akik azelőtt a színház környékén sem jártak. Tudok olyan családról, amelyik azért utazott fel Békéscsabáról Budapestre, hogy megnézhesse a tárlatot. ■— Boldog vagyok, hogy ezt mondja. Tudja, imádom az operát. Édesanyám operaénekes volt, 1.3 éves korom óta bérletem is van. Kislányként megbámultam kívül-belül ezt a gyönyörű épületet. Almomban sem gondoltam, hogy valaha az én munkáimat a vörös szalonban állítják majd ki. — Van a családban, aki folytatja a munkásságát? — Úgy tűnik nincs. Férjem matematikus. Egy gyermekünk van, aki szintén „zenész”, tehát matematikus. Két unokám sem mutat hajlandóságot arra, hogy keramikus legyen. De dicsekedni valóm azért akad. A fiú unokám — természetesen — született matematikus, minden matematika- és fizikaversenyt megnyer. Legutóbb Argentínában 82 ország versenyzői közül ő volt a legjobb. Igen büszke vagyok rá. — Ok pedig—gondolom—a nagymamára büszkék. Hol láthatjuk legközelebb a munkáit? — Ezt most még nem tudom Pajkos leáng körömcipőben Várakozó állásponton megmondani. De bízom abban, hiszen nagyon szeretném, ha ismét az Operaházban rendeznék meg a tárlatom. — Jó egészséget kívánunk hozzá. — Nagyon köszönöm! Béla Vali FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Karácsony a kórházban Amikor ez a felvétel készült, még a kórház lakói voltak. Vajon hol töltik a szentestét? FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER G yermekkorunk karácsonyai egész életünkben meghatározó emlékként maradnak meg. Minden évben erre készülünk, a karácsony a legmeghittebb családi ünnep. Ám mi van akkor, ha a szemünk fénye, a gyermek nem lehet velünk e jeles napon, nem bontogathatja a karácsonyfa alatt a tőlünk, szülőktől kapott ajándékot, mert súlyos betegen kórházban kell feküdnie? Egy hölgyismerősöm mesélte, amikor kisfia, a 6 éves Zolika ezeken a napokon kórházban volt, nem is állítottak otthon fát. Hogyan telik a karácsony a békéscsabai Réthy Pál Kórház gyermekosztályán? Dr. Somlai Rózsa 1993 óta vezeti az osztályt. A karácsonyok mindig emlékezetesek számukra. — Osztályunkon minden évben van karácsony. A nővérek díszítik fel a fenyőfát, ezt a kórház adja. Van gyertyagyújtás és a gyerekek sokféle szaloncukorból válogathatnak. Valamelyik iskola a szenteste előtti napok valamelyikén eddig mindig hozott műsort a gyerekeknek. Tavaly a katolikus általános iskola tanulói jártak nálunk. — Hány gyerek számára van itt hely? — Negyvenágyas az osztályunk. — Ilyenkor tél idején melyek á leggyakoribb betegségek, amelyekkel a gyermekek bent vannak? — A légúti hurutok a leggyakoribbak. Most harmincnyolc gyerek van az osztályon. Mi mindegyik gyerek hazaadását tervezzük, de folyamatosan érkeznek hozzánk új betegek, naponta hat-nyolc kisgyermek. Nagy nálunk a cserélődés. Nem egy esetben a szülő közli, hogy csak akkor hajlandó elvinni a gyereket, ha teljesen meggyógyult. Vannak gyerekek, akiknek jobb, ha bent vannak. Sok gyereknek a szülei szociális helyzete (nincstelen, alkoholista) nem teszi lehetővé a nyugodt ellátást. Vagy betelefonál például a védőnő, hogy a család nyaralószerű, fűtetlen épületben lakik az újszülött csecsemővel. Minél kisebb a gyerek — egyébként ez a csecsemőkorosztályra jellemző —, annál szívesebben hagyják bent. Itt csak azok maradnak, akik feltétlenül kórházi kezelést igényelnek. Mindenkit elengedünk eltávozásra, csak az akut életveszélyben lévők maradnak bent. Velük természetesen bent lehetnek a szülők. A gyerekekre nálunk fűtenek, ötször ehetnek. — Ünnepi étrend van karácsonykor? — Igen. Kapnak süteményt is. * Az osztályon túlnyomórészt lányok vannak, a gyerekeket 18 éves korig fogadják. Margit a gyomaendrődi gimnázium 1. osztályos tanulója. Az ablak melletti ágyról, ahol fekszik, belátni a fél várost. — Egy hete hoztak be. Fájt a fejem, de most már nem fáj. Karácsonyra, gondolom, hazamehetek. Nincsenek testvéreim, anyukám háztartásbeli, apukám nyugdíjas. — Milyen ajándékra számítasz tőlük? — Nem kértem konkrétan semmit, valamit biztosan fogok kapni, de legyen meglepetés. A Margitéval szembeni ágyon a nyolcéves Kati fekszik. — Nagyon fájt a hasam — mondja. Nem kell feltennem a kérdést, a főnővér magabiztosan mondja, Kati karácsonykor már nem lesz az osztály lakója. A Szabó Pál Téri Általános Iskola tanulója, a rajzot és a testnevelést szereti. Ámúgy nem bánja, hogy hamarabb kezdődött nála így a szünidő. Az osztályon kivizsgálták, lesznek még vizsgálatai, de már semmi baja. — Jót tett neki az ötödik emelet — jegyzi meg Szászné Petrik Pálma főnővér. — Azt hiszem, hogy túlterheltek a gyerekek, ezek a panaszok (hasfájás, fejfájás) szorosan kapcsolódnak az iskolai megterhelésekhez. Nyáron másfajta panaszokkal találkozunk. Kati még csak nem is sejti, hogy mit fog kapni karácsonyra, ha nagy lesz, orvos vagy katona szeretne lenni. Az osztály legidősebb lakója a 16 éves Kriska Attila. — Magas vérnyomással hoztak be, 200 volt a vérnyomásom. Múlt hét csütörtök óta vagyok itt, hétvégén otthon voltam eltávozáson Szarvason a szüleimnél. — Hol tanulsz? — Itt, Csabán a Vízműben, másodikba járok, koleszos vagyok. — Most hogy érzed magad? — Jobban. Vizsgálják rajtam, hogy mi okozhatja. Könyveket, techno-, punk-kazettákat hoztam be, hogy jobban teljen az idő. — A karácsonyt holt szeretnéd tölteni? — Természetesen otthon. Tusjakné Lestyán Gyöngyi 6 éves kisfia, Gábor mellett tölti a kórházi hétköznapokat, amikor beszélgetünk, éppen a nyolcadikat. — A kisfiamnak bedagadt a lába, az ízületi bevérzés miatt, amit vírusos megbetegedés okozhatott. Már javul az állapota, karácsonyra szeretnénk hazavinni. — Milyen ajándékokat kap Gabi? — Kért egy összerakhatós robotot, ilyet kell hogy nézzek neki. Azon kívül társasjátékokat kap. — Vannak testvérei? — Nem, nincsenek. — Jól viseli a kórházi kezelést? — így jól, hogy mellette vagyok, mivel lábra sem tud állni, ki kell hogy szolgáljam. — Iskolás? — Nem, még csak óvodás. — Megy neki? — Persze, értelmes kisfiú. * A betegség nincs tekintettel az ünnepre, így a szentestére sem. Az ezen a napon felvett gyerekek igen betegek, ők nem tudják megélni az ünnepet, számukra nincs karácsony. Reméljük, az idén mindenki családi körben tudja tölteni, és a kórházi ágyak üresen állnak a gyermekosztályon. Pánics Szabó Ferenc
