Békés Megyei Hírlap, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-24-26 / 300. szám
m MEGYEI KÖRKÉP 1997. december 24-26., szerda-péntek Halál az Aradi utcában, dombegyházi vélemények az esetről „Az élettársam alkoholista volt” Ködös, nyirkos az idő. Eső szemetel, sárba burkolja Dombegyházat. Mindenki siet, fut. Nem is csoda, már csak egyet kell aludni és a szentestét ünnepli a keresztény világ. Addig pedig sok a teendő a konyha és a ház környékén. Pedig jó okom van arra, hogy beszélgetőtársakat találjak. December 9-én Dombegyházon, az Aradi utca 40. alatti házban ugyanis meghalt egy fiatal nő. Nem gyógyíthatatlan betegség végzett vele. Halálra verték. A gyanúsítottat 7 nap után a Gyulai Megyei Bíróság szabadlábra helyezte. Ez pedig feldúlta a kis település lakóinak igazságérzetét. Kérték, nézzünk utána, mivel érdemelte ki a gyanúsított, hogy lakásában köszöntheti az új esztendőt, ott ahol áldozata szemét ő maga fogta le? Két Aradi utcai asszonnyal a zöldségesnél futok össze. Amikor kiejtem a gyanúsított nevét, készséggel állnak le az ügyről beszélgetni. — Ne haragudjon a világ — kezdi a fehér sapkás, középkorú hölgy —, de miért kell nekünk attól félni, hogy még egyszer gyilkol ez a férfi... — Én nem nevezném gyilkosnak, hiszen nem derült ki, hogy megölte azt az asszonyt.- — Ugyan már, mindenki tudja... Akik látták holtan az asszonyt, azok mesélik, hogy különös kegyetlenséggel verte össze és fojtotta meg azt a szerencsétlen asszonykát. — Állítólag nem szabad neki elhagynia a lakást. Mégis mindennap a kocsmában múlatja az időt — csatlakozik beszélgetésünkhöz a másik asz- szony. — Miért ilyen humánus a másodfokú bíróság? Nemcsak minket, az egész települést felháborítja ez az ügy. Én úgy tudom, hogy a polgármester asszonyunk lépéseket indított az ügyben. Keresse fel. O egy karakán ember! * A dombegyházi polgármester, Gyarmati Jánosné tényleg egy „karakán” egyéniség. Minden porcikáján látszik, hogy őt is felháborította az ügy. —>Az a dolgom, hogy odafigyeljek a település lakóinak véleményére. Dombegyházon mindössze 2600-an élnek. Mindenki tud mindenkiről mindent. Kiközösítik azokat, akik bűnt követnek el. Egyszerűen nem értik, hogy két élet kioltásáért miért csak hét napig ült előzetesben az elkövető? — Hogyan érti, hogy két élet? — Az áldozat áldott állapotban volt. A rendőrség megtette a magáét, az elsőfokú bíróság is. Szerintünk jó döntést hoztak, miért kellett a másodfoknak megváltoztatnia? Ez az ember se ideiglenesen, se állandóan nincs bejelentve az Aradi u. 40 szám alá. így aztán nem is tudom, jogszerű-e, hogy itt kell neki tartózkodnia, amíg a bíróság ki nem tűzi a büntetőügyet. — Ezt miből gondolja? — Megkaptuk a halottvizsgálati bizonyítványt. A rovatban az áll, hogy fulladás okozta a halálát. — Amikor benyitottam Önhöz, éppen a megyei bíróság elnökhelyettesével beszélt... Megtudhatom milyen ügyben? — Meg akartam tudni, miért döntöttek a szabadlábra helyezés mellett? — Mi volt a válasz? — Az elnökhelyettes úr azt felelte, hogy kedden délután sajtótájékoztatót tart az ügyben. * B. Gábort, a gyanúsítottat az ágyból ugrasztom. Televíziót néz. A lábán alig álló mostohaapja kísért be a szobájába. Gondolom, nem a tejtől lett mámoros. B. Gábor arca borostás, mint aki napok óta nem borotválkozott. Beletúr rendezetlen frizurájába, talán úgy gondolja, fésű helyett ez is megteszi. Mielőtt megszólalna, nagyokat ásítozik, semmiféle megbánást sem tudok leolvasni az arcáról. Mondom, szeretném, ha felidézné azt a december 9-ei tragédiát. Kicsit szabódik: van neki nélkülem is elég baja. Aztán mégis rááll a beszélgetésre. — Krisztinával májusban költöztünk Budapestről Dombegyházra, a nagyapám házába. Sokat veszekedtünk, mert az élettársam, hogy finom legyek: alkoholista volt. — És maga? — Én is megittam a magamét, de nem annyit, mint ő. — Holtában bántani azt a szegény nőt, akivel öt évig együtt élt, nem valami ízléses. — De az alkoholizmusa megmagyarázhatja a halálát... — Maga szerint mitől halt meg a 28 éves élettársa? — Nem tudom. Nem én öltem meg. Valószínűleg gyógyszert vett be. — Információink szerint ösz- sze-vissza verték mielőtt meghalt. — Az biztos, hogy verekedtünk, de attól senki sem hal meg. — Olyasmit is beszélnek a településen, hogy megfojtotta. — Akkor most nem lennék szabadlábon. (A harminc év körüli fiatalember egyik cigarettáról a másikra gyújt. Idegesen le s föl sétálgat a vetetlen ágyú szobában. Mostohaapjának alig forog a nyelve, de egyfolytában belekotyog kettőnk párbeszédébe. Nem derül ki mit is akar mondani valójában.) —- Úgy tudom, maga jelentkezett a rendőrségen. Miért, ha nem követett el semmit? — Orvost akartam hívni, mikor láttam, hogy Krisztina rosz- szul lett. De nem tudtam, hol lakik, ezért mentem be a rendőrségre. — Amikor kijött az orvos, élt még az élettársa? — Amikor otthagytam, már tudtam, hogy halott, én fogtam le a szemét. — Végképp nem értem, miért ment akkor orvosért? — Hátha még tudott volna segíteni. — Elmondta Krisztina szüleinek, hogy mi történt? — Igen. Az édesanyja meg a testvére egyébként Pesten élnek. Szerintem egy könnycseppet sem ejtettek Krisztiért — summázza mondandóját a mostohaapa. — Úgy értik, nem szerették Krisztinát? — Be se tehette a lábát az anyjához — veszi ismét magához a szót B. Gábor. — Az anyja tudta, hogy alkoholista, s ezt nem szerette. Most tudtam meg, hogy háromhónapos terhes volt, mégsem hagyta abba az ivást. — Ha kedve tartja, elhagyhatja Dombegyházat? — Engedéllyel bármikor... Csak be kell szólnom a bíróságra. * Egy jól öltözött férfi ügyeit intézi a polgármesteri hivatalban. Kérdezem, tud-e az Aradi utcai tragédiáról? Meglepő gondolatokkal válaszol: — Ha én rendőr lennék, üldözném a gazembereket. Ha én rendőr lennék, elkapnám a bűnözőket. Ha pedig elkapnám, az sikerélményt okozna. Ha én rendőr lennék, és a gazembereket a bíróság idő előtt kiengedné az előzetesből, akkor nagyon elkeseredetten folytatnám tovább a bűn üldözését... Ezt írja le szó szerint, ha meri... — mondja búcsúzóul. Amikor visszaérkezem a szerkesztőségbe, tárcsázom a megyei bíróság elnökhelyettesét, hogy bejelentkezzem a sajtótájékoztatóra. Közölték: szó sincs semmiféle sajtótájékoztatóról, az elnök- helyettes úr legközelebb hétfőn lesz található. Béla Vali Visszafelé hull a hó A gyulai Kiss Ottó kötete „Az ember jóból és rosszból van / összegyúrva. / Fehérből meg feketéből. / Ezért van az, ha rajtakapsz / valami rossz dolgon, mindig / szürke leszek./ Akkor csak állunk / egymásai szemben, mozdulatlanul. / Tehát távolodunk, de közeledünk is.” A Visszafelé hull a hó indítóversét idéztük. A gyulai szerző harmadik kötete ez, a Lopott levegő — még Simonyi Imre mutatta be a városi könyvtárban a költőt és könyvét —, s a Szilveszteri kaland után. Most megjelent könyve verseit egy évtizede megírta Kiss Ottó, ám pénz híján nem láthattak napvilágot, ezúttal a támogatók jóvoltából sikerült. A Visszafelé hull a hó alcíme szerint „versek gyerekhangra”, de mint a szerző mondja, ezek nem gyermekversek, hanem a hangjukra írt sorok. Azaz a nézőpontjukból fogja meg a világot. Ha már eltávolodtunk a gyermekiélektől, segít megérteni, míg olvassuk verseit nem nehéz visszatérni. — A felnőttekkel az a baj többnyire, hogy csak felnőttek, azaz nagyok és erősek tudnak lenni, mindig megeszik a tökfőzeléket és nem másznak fel a fára, hanem kivágják azt... E versek egy... összefüggő történet állomásai is, nagyon egyszerűen szólva e könyv egy család szétesésének gyermeki krónikája — írja az ismertetőben Szív Ernő, vagyis Darvasi László, az Élet és Irodalom munkatársa. A versekhez az ugyancsak gyulai Kukár István készített a gyermekiélekhez kalauzoló rajzokat. Kiss Ottó több mint egy évtizede publikál országos irodalmi folyóiratokban, az utóbbi években rendre helyet kapnak írásai az Élet és Irodalomban. E könyve a Tevan Kiadó gondozásában jelent meg, Békéscsaba, Gyula, Orosháza könyvesboltjaiban találhatók, s a csabai ifiházban. Sz. M. Karácsonyi emlék Egy emlék él bennem kitörölhetetlenül. A segesvári állomáson történt. Éjszaka volt, kemény téli éjszaka amolyan igazi farkasordító hideggel. A szatmár— bukaresti gyorsról leszállva, mintha tűvel szúrtak volna az arcomba, a hideg égetett. Karácsonyra utaztam haza a főiskoláról, és másfél órát kellett vámom még az anyaszékvárosba induló „székelygőzösre”. Az égen megannyi fényes gyertyaként ragyogtak a csillagok, csillámló ezüstport hintve az éjszakában kanyargó fagyos sínpárokra. Rövid gondolkodás után a váróterem felé vettem az irányt. Megnyitva az ajtót, pára tódult ki rajta és tömény füst vágott mellbe, egy pillanatig haboztam, aztán mégis úgy döntöttem, bemegyek. Letelepedtem a sarokban lévő foszladozó huzatú székre és gondolatban már otthon is voltam. Éreztem a gyermekkori karácsonyok szeretetteljes hangulatát, láttam anyámat, amint kalácstésztát dagaszt, hallottam, hogy perlekednek a lángok a fahasábokkal, és éreztem a töltött káposzta szétáradó illatát. Harangok zúgtak, bakancsunk alatt csikorgott a hó, amint a templom felé tartottunk. A falut vastag, fehér dunna fedte a csillagos éjszakában, csak a kéményekből felszálló füst és a fenyőkön csillogó gyertyák jelezték, hogy élnek az emberek. Mi gyermekek szívdobogva vártuk a Jézuskát, a templomban felcsendült a Pásztorok keljünk fel.... Eddig jutottam gondolataimban, amikor nyikorogva kinyílt az ajtó és hétéves forma vézna csöppség lépett a zsúfolt helyiségbe. Riadtan kapkodta kócos madárfejét, vacogott. Vékony kis kabátja, kopottas nadrágja magáén beszélt. Az ajtó becsukódott mögötte és többé ki sem nyílt. Hiába vártam megdermedve valakit, akivel a gyerek lehetett volna. Nem jött. A gyerek a csempekályha mellé sompoly- gott, nekivetette hátát a forró tégláknak és ijedten pislogott az ajtó irányába. — Fél valamitől, vagy vár valakit — hasított belém a felismerés. Csak azt nem tudtam, hogy kit vár, vagy mi az ami rettegésben tartja. Pattanásig feszült idegekkel figyeltem, mi fog történni, de hiába, semmi nem történt. Már azon voltam, hogy kimegyek levegőzni, amikor kivágódott az ajtó és a negyven körüli borostás, részeg férfi káromkodva lépett a helyiségbe. Szempillanat műve volt, ami ezután következett. Meglátva a gyereket vérszemet kapott. Rugdosni, ütni kezdte és a pénzt követelte, miközben már vonszolta is kifele az ajtón. Hirtelen világossá vált előttem a helyzet, megértettem a történetet. Munkanélküli és a gyerekét állította ki koldulni, hogy legyen, amit eligyon — döbbentem rá. A látottak a székhez cövekeltek, torkom kiszáradt, s mozdulni sem bírtam.-— „Személyvonat indul Székelyudvarhelyre...” recsegte érces hangon a hangosbemondó, de érzékszerveim megbénultak, pusztába kiáltott szóként úsztak tova a hangfoszlányok. A következő pillanatban a vonatfütty térített magamhoz. Futottam, hogy fel bírjak kapaszkodni a már indulófélben lévő vonatra. Kint ragyogtak a csillagok, a zúzmara igazgyöngyként csillogót a sín mellett strázsáló fák élettelen ágain. Both Imre Hobo ünnepi ajándéka Ágyban fekvő beteg Földes László. Amikor kicseng piliscsabai házának telefonja, még a kagylóra tapasztott füllel is alig hallani a hangját. — Laci, hogy lesz ebből december 25-én, csütörtökön koncert? — Aggodalomra semmi ok, van még pár nap, muszáj rendbe jönnöm. Ez a hagyományos, 13. éve honos koncert nem maradhat el, mindig különleges hangulata van a városligeti Petőfi Csarnokban s aki „felutazik”, nem fog csalódni. Hobo örömmel mondja, hogy gyönyörű karácsonyi ajándékot kapott. Az egyik neves autóscég egyévi használatra Mitsubishi terepjáróval lepte meg, ami most nagyon jól jön, hiszen külterületen laknak, megközelíteni a különben csodálatos környéket télen nagyon guzmis. Ez nem is lenne baj, de feleségével minden pillanatban vár ják a babát. Immár nyugodtak, könnyen „beszaladhatnak” a városba — Vadaskert egy, kettő... — Szépen fogy a két CD, amely a 13—14. nagylemezem, olyan sok zenészbarátom működik közre, hogy felsorolni sem tudom, Tátrai Tibitől Solti Jánosig és Zsoldos Tamásig. És ha már kérdezed, kora tavasszal feltétlenül szeretném bemutatni Békéscsabán a legutóbbi, Kövek című albumomat is, amely, mint ismert, erősen a Rolling Stoneshoz kötődik. Az ifiház egyik kedvenc helyem, meg különben is, ahogy most már tudod, én is csabai vagyok... Földes László, alias Hobo (fábián) I i k* Kx J ill! Ll 11! I ■ 111 n megköszönve minden kedves vevőjének 1997. évi vásárlását, Jv> íMif ümepdet 21 & ewldtéayayUa új évet (mái! Értesítjük tisztelt vásárlóinkat, hogy 1997. december 29-étől január 2-áig leltározunk Békéscsaba, Baross u. 34. sz. alatti diszkontáruházunkban. 1998. január 5-étől újra várjuk Önöket! Címünk: HÍRŐS PIÉRT KERESKEDELMI KFT. RAKTÁRÁRUHÁZ, BÉKÉSCSABA, BAROSS U. 34. VASIPARI! 5720 Sarkad, Zsarói u. 33. Tel./fax: (66) 375-675, (30) 557-010. Éti ▼ rozsdamentes anyagból egyedi szerkezetek, élelmiszer-ipari berendezések gyártására, hegesztésére, helyszíni szerelésére ▼ lakatosipari munkákra ▼ gáz-, víz- és központifűtésszerelésre T libatömő gépek gyártására T egyedi gyártású vasvázas épületek gyártására, helyszíni szerelésére ▼ alumíniumcsónak gyártására. Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet Alapítva: 1957. május 18. • • őJif üt élt (ILyipfeleinhl Köszönjük megtisztelő bizalmukat, mivel az 1997. évben minket választottak partnernek pénzügyeik lebonyolításához. Reméljük, 1998-ban és az azt követő években is mind- annyiuk megelégedésére tudunk szolgáltatásainkkal rendelkezésükre állni. fjziítnn szeretnénk tuilamennt/i takarékszövetkezeti latinuknak, feíenler/i él jövőbeli iiqspfe lünknek kellemes karáesöm/i ünnepekéi és eretlméntfeklsen t/azilatf, békés, böltloej új énei kívánni1.
