Békés Megyei Hírlap, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-23 / 299. szám

1997. december 23., kedd KÖRKÉP A NATO üdvözölné, ha Auszt­ria a jövő évezred elején a szö­vetség keleti bővítésének má­sodik körében kulcsszerepet játszana — tudta meg a Der Standard legmagasabb NATO- körökben. Brüsszel szerint a második körben Ausztria mel­lett Szlovénia, Románia, sőt esetleg Bulgária felvétele is szóba kerülhet. Az Eurofighter nevű új mo­dem harci repülőgép közös gyártásáról és értékesítéséről szóló szerződést a német, a brit, az olasz és a spanyol védelmi miniszter hétfőn írta alá Bonn­ban. A négy ország repülőgép- és elektronikai ipara számára több mint 75 milliárd márkát kitevő megrendelés az utóbbi évtizedek legnagyobb katonai beruházása Európában. Újabb forduló dönt a litván elnökválasztáson. Január 4-én Arturas Paulauskas baloldali és Valdas Adamkus centrista el­nökjelölt méri össze az erejét. Alábbhagyott hétfőre az az erőszakhullám, amely a hétvé­gén több francia város életét keserítette meg. A randalírozó fiatalokat a nagy létszámban kivezényelt rendőrök kiszorí­tották a többnyire külvárosi ne­gyedekből. Az elmúlt héten egyébként több francia nagyvá­rosban sztrájkoltak a tömegköz­lekedési dolgozók és a szemét- szállítók, mert rendszeresen támadások érik őket. Tnzpárbajt vívtak a cse­csen-dagesztáni határon, Al­mák település körzetében hét­főn a Bujnakszk megtámadása után elvonuló, de körbezárt csecsen és dagesztáni fegyvere­sek az orosz belügyi egységek­kel. A lövöldözésben két terro­rista meghalt, egy dagesztáni rendőr pedig megsebesült. Irak felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy ne menjen bele „az amerikaiak já­tékába”, amellyel ■— szerinte — Washington a Bagdaddal szemben több mint hét éve ér­vényben lévő embargó feloldá­sát szeretné megakadályozni. A Petőfi sávot vált. Ma reggel fél öttől éjfélig csak köz­leményeket és zenét sugároz a Petőfi adó a középhullámon. A „műsortalan” nappal arra hívják föl a hallgatók figyelmét, hogy tíz nap múlva végleg megszű­nik itt és a keleti URH-sávon az adás. A műsort sztereóban, jobb hangminőségben csak a nyugati URH-sávban, a CCIR-en lehet majd hallgatni. Újabb aláírások. Tóth Tamás, Sárszentmihály polgár- mestere hétfőn újabb 6300, a halálbüntetés visszaállítását szorgalmazó aláírást adott át az Országházban. A szarajevói piacon, amely a háborúban véres merénylet színhelye volt fotó: feb/reuter Clinton Boszniában Bili Clinton hétfőn Szaraje­vóban megerősítette, hogy az Egyesült Államok a jövőben is segítséget nyújt a boszniai béke fenntartásához és a boszniai háborút lezáró day- toni egyezmény teljes végre­hajtásához. A boszniai unió elnökségének tagjaival folytatott megbeszé­lésén az amerikai elnök azt is hangsúlyozta, hogy a nemzet­közi közösség kész meghosz- szabbítani a külföldi erők boszniai jelenlétét, ám a stabil békéig vezető utat végső soron Bosznia nemzeteinek kell megtenniük. A politikai vezetőkkel tar­tott találkozó után Clinton, az elnök felesége és leánya, va­lamint az amerikai kongresz­szus több mint tíz tagja végig­sétált Szarajevó belvárosi ut­cáin, és beszélgetett a helybe­liekkel. Az elnök ezután be­szédet mondott a nemzeti színházban. Clinton Tuzlában meglátogatta a szolgálatot tel­jesítő amerikai katonákat. Boszniai értékelések szerint jelentős körülménynek tekint­hető, hogy az elnököt elkísérte Robert Dole szenátor, a repub­likánusok volt elnökjelöltje is, aki korábban ellenezte az ame­rikai katonák boszniai küldeté­sének meghosszabbítását. Dole jelenlétét elemzők úgy értéke­lik: az Egyesült Államok ve­zető politikai erői egyetértenek abban, hogy Amerikának tevé­keny részt kell vállalnia a volt jugoszláv tagköztársaság béké­jének megőrzésében. Magyarország kilábalt a válságból A Pénzügyminisztérium évvégi mérlegéből kiderül: 1997- ben alapvetően pozitív folyamatok zajlottak le a magyar gazdaságban, s a tendencia folytatódását várják a jövő évben is. A siker motorja idén a növekvő export volt, jövőre azon­ban már az inflációnak is lényegesen csökkennie kell. A magyar gazdaság túljutott a recesszió okozta hullámvöl­gyön és középtávú növekedési pályára állt. A kormányzat az idén 3-4, jövőre pedig 4 száza­lék körüli GDP-bővüléssel számol — mondta Tétényi Ta­más, a Pénzügyminisztérium főcsoportfőnöke, aki jelezte: a stabilizáció nem zárult le, to­vább kell csökkennie az inflá­ciónak, a munkanélküliség­nek, s nyélbe kell ütni az ál­lamháztartási reformot. A fo­gyasztói árak ez évre várható 18 százalékos növekedése a főcsoportfőnök megállapítása szerint a tervezettnek megfe­lelő, és a pénzromlás jövő évre előrejelzett 13-14 százalékos szintjét is tarthatónak vélte. Tétényi ugyanakkor nem tar­totta kedvezőnek, hogy az ár­emelések jövőre az év elejére összpontosulnak. A vártnál gyorsabb idei gazdasági növekedést az ex­port dinamizmusa, az erősödő felhalmozás és a termelékeny­ség növekedése támasztja alá. A gazdasági teljesítmény fő húzóereje 1997-ben az export volt, amely éves szinten várha­tóan 22-25 százalékkal nö­vekszik. A nemzetgazdaság beruházásainak volumene is gyorsuló ütemben nő. Az infláció mérséklődésé­hez hozzájárult a vámok csök­kenése, a vámpótlék előre meghirdetett fokozatos kiikta­tása, valamint a következetes árfolyam-politika. Tétényi Tamás rámutatott: évtizedek óta először történt, hogy a fellendülés nem járt együtt az adóssághelyzet rom­lásával. Ugyanakkor a főcso­portvezető véleménye szerint jövőre az infláció mérséklésé­ben döntő áttörést kell elérni. Új szerb elnök Milan Milutinovics, a megis­mételt szerbiai elnökválasztás győztese — Szlobodan Milose­vics jugoszláv elnök közeli szövetségese. Belgrádi ellen­zéki politikusok szerint fel­adata az lesz, hogy engedel­mesen teljesítse a szövetségi elnök utasításait, nyújtson se­gítséget az eddig köztársasági szinten összpontosuló hatalom szövetségi szintre való áteme­léséhez. Az 1942. december 19-én, Belgrádban született Milutinovics 1965-ben szer­zett jogi diplomát a belgrádi egyetemen. Az utóbbi több mint három évtizedben parla­menti képviselőként, köztár­sasági oktatási titkárként, athéni nagykövetként, majd jugoszláv külügyminiszter­ként vett részt Szerbia, illetve Jugoszlávia irányításában. Milutinovics (jobbról) örül a sikernek fotó: feb/reuter A kollégium túllépte költségvetését Elismerések Szeghalmon — A Budai Nagy Antal Városi Kollégiumnak módosítania kell a költségvetését, mert jelentő­sen túllépték azt. Az intézmény gazdálkodási beszámolóját keddre készíti ej a felelős veze­tő és mutatja be a polgármesteri hivatalban — felelte Kosaras Béla polgármester dr. Hraskó Péterné képviselő kérdésére a szeghalmi testület tegnapi ülé­sén. A képviselő-testület válto­zatlan mértékben, 8 ezrelékben hagyta jóvá a jövő évi iparűzé­si adót. Az ülésen kitüntetése­ket, elismeréseket is átadtak. Szeghalom városért 1997-ben sokat tett: Somogyiné Ambrus Erika kémia—biológia szakos tanár, Kerekes Kálmán testnevelőtanár, dr. Hraskó Péterné magyar szakos tanár, Maróthy Györgyné, a műve­lődési központ munkatársa, Vetési Istvánné tanítónő, Remeczki Imréné óvónő, Pálfi Endréné, az önkormányzat pénzügyi csoportvezetője, Nagyné Tóth Ida ápolónő, Sáfián Györgyné nyugdíjas- klub-vezető és Hajdú Sándor, aki a város tisztaságáért fele­lős. A Virágos Magyarországért verseny városi első helyezettje Adamcsik János lett. Ötvensze­res véradásért tüntették ki: Be­nedek Andrást, Hunya Miklósáét, Kovács Gyulát, Ko­vács Andrást és Szőke Józsefet. Negyvenszeres véradásért ve­hetett át elismerést: Danka Ti­bor, Eperjesi Gyula, Gele Mik­lós és Lengyel Károly. Magyari Barna Lopott autóval és mezítlábasán Biharkeresztesen lopott gépko­csival jelentkezett belépésre de­cember 21-én, vasárnap egy ro­mán állampolgár. A kb. 800 ezer Ft-ot érő Audi 80-as típusú autón először a másolt indító­kulcs tűnt fel a magyar határ­őröknek, majd pedig az, hogy a jármű azonosító adatokat tartal­mazó karosszériaelemét kivág­ták, helyébe újat hegesztettek; a meglehetősen durva beavatko­zás nyomait újrafestéssel igye­keztek eltüntetni. A román fér­fit az Audival együtt átadták a Berettyóújfalui Rendőrkapi­tányságnak. Nagylak külterületén decem­ber 22-én, hétfőn reggel 6 óra tájban három török férfit fogott el a határőrizeti kirendeltség járőre. Az útlevéllel nem rendelkező törökök meglehe­tősen csapzottan, sáros ruházat­ban és mezítláb érkeztek Ma­gyarországra a zöldhatáron ke­resztül. Meghallgatásuk során elmondták, hogy különböző időpontokban érkeztek Romá­niába, illetve Aradra. Miután a pénzüket elszórakozták, úgy döntöttek, hogy továbbmennek nyugatra. Aradról taxival a ro­mániai Nagylakra vitették ma­gukat, majd az átkelőhelyet megkerülve gyalogosan lépték át a román—magyar határt. Az Orosházi Határőr Igazgatóság illetékesei még elfogásuk nap­ján visszaadták mindhármóju­kat a román határőrizeti szer­veknek. M. Gy. Elárverezik a Ceausescu-házaspár örökségét A jogar már megtetszett valakinek Nyolc esztendeje, 1989 decemberében láthatta a világ a hát- borzongató képsorokat a Ceausescu-házaspár kivégzéséről. Most, immár sokadszor, ismét olyan hírek terjedtek el, hogy elárverezik a diktátorházaspár hagyatékát. Pontosabban azt a viszonylag keveset, ami ebből a hagyaték­ból azóta megmaradt. Termé­szetesen minden — vagy leg­alábbis majdnem minden - au­tomatikusan az államra szállt, beleértve azokat az állítólagos svájci bankszámlákat is, ame­lyek létezését soha senki nem erősítette meg, de amelyek ettől még nagyon is elképzelhetők. A Conducator mindenkori utódai szeretnék pénzzé tenni a hagyatékot, hiszen a román ál­lamkincstár azóta is idült valu­tahiányban szenved. Most, hogy az ötlet a megvalósulás­hoz közeledik, már csak az a kérdés, lesz-e olyan ínyenc gyűjtő, aki ezeket a tárgyakat megveszi. Csak különcöt érde­kelhet a hatalmas faliszőnyeg a diktátor ijesztő méretű portré­jával, a vietnami szalmakalap, amelynek egyetlen értéke, hogy maga a Kárpátok Géniusza vi­selte, vagy éppen a diktátor és önjelölt módon tudóskodó neje méregdrága kötésben pávás- kodó művei. Ami igazi és abszolút értéket képviselt, annak már régen lába kelt. Természetesen ebbe a ka- tegóriábá tartozik Elena elv­társnő ékszereinek valóban nagy értékű gyűjteménye. Az ízlésre hivatkozva nem árvere­zik el a házaspár fehérneműit és egyéb intim darabjait. A szervezők a teljes válasz­tékért mintegy negyvenmillió dollárt remélnek. Komoly pénzt lehetne kapni az elnöki paloták értékes bútoraiért, de a román törvények szerint ezek mű­kincsnek számítanak, és nem vihetők ki az országból. Az an­nak idején sokat emlegetett, fényűző módon berendezett el­nöki repülőgép sem adható el, mert már bérbe vette egy szaúd-arábiai herceg. Nincsen meg a jogar sem. Ceausescu drágakövekkel kirakott „ék­szerbunkója” ugyanis szőrén- szálán eltűnt. FEB Az El Nino lassú búcsúja Kidühöngte magát az éghajlati katasztrófák felelőse Veszített lendületéből az El Ninónak keresztelt meteorológiai jelenség, amely miatt a Csendes-óceán keleti medencéjében, a dél-amerikai partok mentén időnként megemelkedik a ten­gervíz hőmérséklete, s ez valóságos katasztrófa-láncreakció kiváltója a Földön. Az amerikai űrkutatási köz­pont, a NASA nemrég műhol­das felvételek elemzésére tá­maszkodva bejelenthette: az El Nino kidühöngte magát. A Csendes-óceán melegvíz-tö­mege csökken, most már nem több, mint szeptemberben volt. Ami azt jelenti, hogy az október-novemberi helyzet­hez képest mintegy húsz szá­zalékkal kisebb az energiája. A műholdak pontosan re­gisztrálják a tenger vízszintjét is. így napról napra nyomon követhető volt, hogyan emel­kedett az óceán szintje az El Nino hatására, és most az is látható, ahogy végre apadóban van. Az idei El Nino a legka- tasztrofálisabb áradásokat ép­pen Kelet-Afrikában okozta, de nem úszták meg a távol-ke­leti trópusi térség államai sem. A klímakutatók szerint az El Nino a felelős az indonéziai szárazságért, az Egyesült Ál­lamok délnyugati partvidékén végigsöprő forgószelekért és a dél-kaliforniai tájakon merő­ben szokatlan hóviharokért. Arra a kérdésre azonban, hogy ezzel búcsút mondhatunk-e örökre az El Ninónak, senki nem tud válaszolni. Valószí­nűleg nem. Az idei tél még a szokatlan és váratlan időjárási jelenségek jegyében telik el az észak-amerikai kontinens nyugati partvidékén. El Nino annyit jelent — a Kisded, a Kisfiú; a Jézuskát becézik így a spanyol nyelvű Latin-Amerikában, és a baljós jelenséget ismerő halászok ad­ták ezt a szép nevet. Nos, a Kisded nem tűnik el kará­csonykor, s talán az új évet is megünnepli egy-egy kiadós vízözönszerű esővel. Kenesei István

Next

/
Thumbnails
Contents