Békés Megyei Hírlap, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-20-21 / 297. szám
Nehéz lenne elmondanom, milyen érzés volt amikor végre megálltunk, körülbelül 600 méter után. Tudtam, ember itt semmit sem tehet „Ez az utolsó napom, holnap kezdődik az aranyszabadság. Ez Járt az eszemben azon az 1993-as napsugaras nyári délutánon, amikor 150- 200 méterről észrevettem az idős nőt. Ott álldogált a sínek mellett. Szoktak ott ácsorogni, hiszen kitaposott út van sok helyen az állomások közelében. Csak akkor szorult görcsbe a gyomrom, amikor hirtelen ráhasalt a sínekre. A villanymozdony száguldott, mint egy versenyparipa. Száguldott? Nyolcvan kilométeres sebességgel haladt, előírásszerűén. Minden pillanatok alatt játszódott le. Dudáltam, fékeztem. Mindhiába. Ő ott akart maradni. A sineken. Rám pillantott szomorú szemeivel, mielőtt a vasparipa összetrancsírozta.” Géza, a masiniszta nagydarab, bajuszos férfi. Ahogyan meséli a tragédiát, amit a mendei állomáson átélt, még mindig elhomályosul a szeme. Több, mint négy évvel a gázolás után. — Szegény néni! Öngyilkos akart lenni, s ezt az én segítségemmel követte el. Őt nem izgatta, hogy az én lelkem; ben mi zajlik le. Ő „lelépett” a megunt világból. Én pedig semmit sem tehettem. Nehéz lenne elmondanom, milyen érzés volt amikor végre megálltunk, körülbelül 600 méter után. Tudtam, ember itt semmit sem tehet. A néni lábai szanaszét hevertek, a feje összezúzva. Szerencsére volt orvos a vonaton. — Szerencsére? Orvos? Mit tehetett ebben az esetben? — Ha nincs orvos a helyszínen, akkor nekünk kell intézkedni. Megállapítani a halált, esetleg elsősegélyben részesíteni. — Amikor a helyszínelés Öngyilkosok a síneken A történet elbeszélője tizennégy éve taxizik, az esetét melynek szemlélője volt, pikáns jelzővel illette. Mit lehet ez elé az erotikus töltésű sztori elé tenni? Taxis csak tizennyolcadik életéve betöltése után legyen valaki? Mindenesetre számunkra is maradt az alább következő bizonyos nyaklevesből — egy csipetnyi tanulság.. — A kilencvenes évek elején, az évre nem emlékszem pontosan, egy augusztusi estén, már szürkület volt, a békéscsabai Áchim-lakótelepről kért fuvart egy középkorú pár. A férfi és a nő egy utazótáskát tettek be a kocsimba, és kérték, hogy Kockás történetek —í í——— -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------_ I „ P ásztorára némi füllentéssel és nyaklevessel Szanazugba vigyem őket. Biztosan a nyaralójukba mennek, gondoltam. Mindketten elegánsak voltak, és jól öltözöttek. Elérve a dobozi hidat, jobbra készültem lefordulni, mire egyszerre szólaltak meg a hátam mögül, másfele menjek, éspedig le az erdőbe. Megálltam. Egy pillanatra átfutott rajtam, csak nem akarnak megtámadni? Miért akarnak odamenni? — kérdeztem tőlük. Őszinték lesznek hozzám, felelték, ők házastársak, és huszonkét éve itt, ezen a helyen ismerkedtek meg, és most fel akarják eleveníteni megismerkedésük estéjét. A táskából csak egy pléd került elő. Arra kértek, várjak egy órát, addig szándékoznak az erdőben maradni. A férfi előre rendezte a számlát. Ők bementek az erdőbe, én elővettem egy könyvet, és elkezdtem olvasni. Alig telik el negyedóra, kirohantak a fák közül, mindketten anyaszült meztelenül. Mi történt? — kérdeztem. Egy vaddisznó lehetett, állították mind a ketten. Hát mit mondjak, mókás egy helyzet lehetett. Nem mertek visszamenni egyedül az erdőbe, engem kértek meg, miután megtudták, hogy van a kocsimban zseblámpa, világítsak nekik, így meg tudják keresni a ruhájukat. Nem sikerült mindet megtalálni. Meglehetősen hiányos öltözetben gubbasztottak mögöttem az ülésen, amikor végre visszaindultunk Békéscsabára. A férfin nadrág volt meg egy atléta, a nőn szoknya, melltartó, a többi ruhadarabot nem találtuk meg. Vezetés közben alig tudtam visszatartani a nevetésemet. Az alsóneműjét egyik sem találta meg, egy fél pár cipőt találtunk, de zoknit és a hölgy harisnyáját nem. Félúton jártunk, amikor vita kerekedett közöttük, egy erzsébethelyi és az Áchim-la- kótelepi cím miatt. Kiderült, hogy nem is házasok. A nő azzal érvelt, hogy a férje még nem lesz otthon, ezért nyugodtan vihetem őket hozzájuk. A férfi Jaminát ajánlotta, tud adni ruhát a felesége ruhái közül. Mire a nő, ő azét a tehénét nem veszi fel. Az Áchimra vittem őket, egy bukszusbokor mögött álltam meg. Alig állítom le a motort, az isten tudja honnan, előkerült egy dromedár pasas, kinyitotta a kocsiajtót, szabályosan kivette a nőt meg a pasast. A nőnek szó nélkül lekevert egy hatalmas pofont, a férfit orrba vágta, majd odafordult hozzám, és a legnagyobb udvariassággal, amit embertől eddig láttam, megkérdezte tőlem, hogy mivel tartozik? Mondtam, hogy rendezve van. Velem kezet fogott, és feleségét, na gyere te büdös k..„ fennszóval maga előtt terelgetve, eltűnt vele a sötétben. Maradék utasomat visszafuvaroztam Jaminába. Az orrából még mindig szivárgott a vér, adtam neki egy papírzsebkendőt, hogy azzal itatgassa. Amikor a Szarvasi útra fordultam, elkezdett röhögni. Úgy rázta a röhögés, hogy azt hittem leesik az ülésről. Hazáig abba se hagyta... Pánics Szabó Ferenc VÉLEMÉNYEK Telefonon felhívtunk néhány olvasónkat, és megkérdeztük, mi a véleményük arról, hogy hazánk az Európai Unió tagja lesz? Kertész Imre, 48 éves, a csárdaszállási Agrokémiai Központ vezetője: — Azt hiszem ez a jövő útja, bár az EU-tagság az előnyök mellett hátrányokkal is járhat. Közismert: az uniós tagság minden partnerrel szemben nagyon szigorú követelményeket támaszt, s ez húzóerő lehet a magyar gazdaság számára. Tlba Mihály, 49 éves, köröstarcsai víz-, gáz- és központifűtés-szerelő: — Azt hiszem, a kezdeti időszak keserves lesz számunkra, mert nekünk magyaroknak nem erősségünk a kiváló minőség: fentről szigorúak a követelmények, lent, az alapoknál viszont nagyok a gondok. Tordai Ferenc, 54 éves, békéscsabai külkereskedő: - A magam részéről örömmel fogadom az EU-hoz való csatlakozást. A NATO- tagsággal kiegészítve mindez magával hozza Magyar- ország biztonságát, megbízhatóságát, a biztonság és a megbízhatóság pedig vonzza a tőkét. Minya Gábor, 50 éves, békési kőfaragó mester: — Hosszú távon vannak kétségeim, főként a történelmünket illetően: a magyar nép kelet és nyugat között mindig ütközőpont volt, s mi mindenhonnan vesztesen kerültünk ki. Hátha most másként lesz... Időzítés Sokan sokáig nem értették, mi történik Békéscsabán az Andrássy út elején. A hajdan indulatokat keltő sétálóutcában megjelentek a légkalapácsok, a munkagépek és nagy látványosság közepette feltörték az utat, óriásmarkolók kotorásztak a föld mélyében. Azután megnyugodtunk, mert kiderült, nem rombolnak, hanem építenek. A megye- székhelyen nemrég megtelepedett McDonald’s és az önkormányzat összeadta pénzét és díszburkolat építésébe kezdett. Példás gyorsasággal és jó Ízléssel elkészült az első szakasz, még jó időben. A kétkedők csak később kezdték csóválni fejüket, amikor nem éppen ideális körülmények között folytatódott a munka. Jöttek a december eleji esős napok, bokáig tocsogtunk a vízben, úgyszintén az építőmunkások. Nem lehetett könnyű dolguk, előbb ki- seprűzni a vizet a díszes téglák leendő helyéről, majd stabilizálni azokat. Ez még semmi, következtek az erős fagyok, amelyek - bármily korszerű is a technológia - végképp nem erre a munkára valók. A tél kikezdi ezeket a gyengéket és tavasszal kezdődhet az egész elölről. Nem tudni, mi sürgette az építkezést, talán a pénzt kellett elkölteni még ebben az évben, talán most ért rá a kivitelező, de tartani lehet tőle, hogy duplán megfizetjük ennek az árát. Mert mi olyan gazdagok vagyunk. S. F. Egy mozdonyvezető vallomása jm, MaSanaM A fénycsóvában láttam, hogy a váltóállító dobozán ül valaki megtörtént, fel tudott ülni a mozdonyra? — Muszáj volt. A vonatot a célállomásra kellett vinnem. — Annál a mendei esetnél a bámészkodók elmondták, hogy a néni egyedül élt, senkije sem volt. — Hány éve dolgozik a MÁV-nál? — 1975. augusztus 1-jén léptem szolgálatba, 1977- től vagyok mozdonyvezető. • — Egyetlen gázolása volt? — Sajnos nem. Alighogy feldolgoztam magamban úgy, ahogy a mendei esetet, egy-két évvel ‘ utána, szilveszter éjszaka Szajolban ismét kifogtam egy öngyilkost. A Munténiát vezettem Pestről hazafelé. A mozdony fénycsóvájában láttam, hogy a váltóállító dobozán ül valaki. Tompítottam a reflektort, de féktávolságon belül vettem észre, hogy már a sínszál Pontosabban kérhettem volna, hogy leváltsanak, de az öreg mozdonyvezetőktől tudom, ha nem ülünk fel a gázolás után a mozdonyra, talán soha többet nem lesz lelkierőnk hozzá. Van erre példa.- Mi a szokás ilyenkor? Elmennek a családhoz részvétet nyilvánítani? Vajon mire, kire gondolnak azok, akik a halálnemnek ezt a fajtáját választják? tövében fekszik. Mire megálltam az első kocsi alatt volt a szerencsétlen férfi. Neki is levágta a lábait, a fejét a mozdony szoknyája, a pályakotró. Annál az esetnél is volt orvos, aki megállapította, hogy meghalt. Hatvan év körüli férfi volt. Másnap a televízió híradójában mutatták. Kérték, jelentkezzen, aki ismeri. Hajléktalan volt. Sokszor gondolkodtam, vajon mire, kire gondolnak azok az öngyilkosok, akik a halálnemnek ezt a fajtáját választják? Ez a második eset már kevéssé rázott meg. Talán azért, mert ennek az öngyilkos-jelöltnek nem láttam az arcát, a szomorú szemeit.- Milyen procedúrával jár egy ilyen gázolásos baleset? — Azzal kezdődik, hogy kijön a rendőrség, addig nem szabad elhagyni a helyszínt. Jön a mentő. Aztán megszondáztatnak. — Előfordult már, hogy a mozdonyvezető alkoholszondája elszínező- dött? — Nagyon, nagyon ritka esetben. Ez ugyanis azonnali elbocsátást von maga után. Aztán a rendőrség engedélyt ad arra, hogy a szerelvény elhagyja a helyszínt. Hazaérve pedig jelentést kell tennünk. És utána magunkra maradunk... Béla Vali
