Békés Megyei Hírlap, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-19 / 296. szám
MEGYEI KÖRKÉP 1997. december 19., péntek Oklevél a Gyulai Húskombinátnak és a kovácsházi tollfeldolgozónak Kiváló kolbász, kiváló paplan Erről ír a december 21-ei VASÁRNAPI REKES MEGYEI HÍRLAP Már készül a december 21-ei Vasárnapi Békés Megyei Hírlap, melyből kedvcsinálóként az alábbiakban néhány cikkrészletet ismertetünk. Aprilla, a medgyesi polgármester szerelme Először felhúzom a nadrágot, utána a zoknit, majd a pólót, a mellényt és a dzsekit... a karika fülbevalómtól közszereplésem első pillanata előtt megváltam, helyette a fekete Levis-kendőt a bal, a fehéret a jobb csuklómra kötöm, a nyakamba pedig a pirosat — mondja Nagy Béla, Medgyesegyháza polgármestere, akinek máig űzött hobbija a motorozás, és aki szerint korántsem olyan vadak a vadmotorosok. Egy mozdonyvezető vallomása Minden pillanatok alatt játszódott le. Dudáltam, fékeztem. Mindhiába. 0 ott akart maradni. A síneken. Rám pillantott szomorú szemével, mielőtt a vasparipa összetrancsírozta... Szegény néni! Öngyilkos akart lenni, s ezt az én segítségemmel követte el. Ót nem izgatta, hogy az én lelkemben mi zajlik le. O „lelépett" a megunt világból... Nehéz lenne elmondani, milyen érzés volt, amikor végre megálltunk—emlékezik ma is összeszorult szívvel a mozdonyvezető, aki arról is vall, mi játszódott le benne két gázolás után. Pásztoróra némi füllentéssel és nyaklevessel ...egyszerre szólaltak meg'a hátam mögül, másfelé menjek, éspedig le az erdőbe. Egy pillanatra átfutott rajtam, csak nem akarnak megtámadni? Őszinték lesznek hozzám, felelték, ők házastársak, és huszonkét éve itt, ezen a helyen ismerkedtek meg és most fel akarják eleveníteni megismerkedésük estéjét. Ók bementek az erdőbe, én elővettem egy könyvet, és elkezdtem olvasni. Alig telik el negyedóra, kirohantak a fák közül, mindketten anyaszült meztelenül — meséli egyik, igencsak fura véget ért kalandját a taxis a Kockás történetekben. A felsoroltak mellett megismerhetik Egerszegi Krisztina olimpiai,— világ- és Európa-bajnok úszónk új arcát. Választ kaphatnak arra, hogyan készül első magányos karácsonyára Záray Márta, az ismert énekesnő, akinek nemrég halt meg férje, Vámosi János. Felvillantjuk Kokó, azaz Kovács István világbajnok ökölvívó portréját, aki immár a profi világban is sikerrel mutatkozott be. Természetesen sok-sok egyéb érdekes írás is várja Önöket a Vasárnapi Békés Megyei Hírlapban. Több figyelmet a gyerekekre! 30 éves klub. (ö) Gyulán 30 éves a Németvárosi Idősek Klubja. A klub karácsonyi ünnepséggel, kiállítással egybekötött megemlékezést rendez december 19- én, ma 10.30 órakor a Scherer Ferenc utcai intézményükben. A gyulai alkotó, Varga Árpád jótékonysági célú festménykiállítását Szilágyiné Tóth Erzsébet, a Területi Szociális Gondozási Központ vezetője nyitja meg. Műsort adnak a németvárosi óvodások, megemlékeznek a klub évfordulójáról, köszöntik az első klubvezetőt és megajándékozzák az idős embereket. Varga Árpád képei vízkeresztig láthatók az idősek klubjában, a művész a befolyt összegből az intézményt támogatja. Szlovák hagyományok, (r) A nemzetiségek napja alkalmából tartottak tegnap ünnepséget a kondorosi Magyar- Szlovák Táj- és Alkotóházban. A vendégeket az óvodások és az iskolások táncos, verses, énekes műsora, majd a Rózsa Pávakör fellépése szórakoztatta. A szlovák hagyományokat felelevenítő alkotóházi hangulatos összejöveteleket szívesen látogatja a fiatalabb és idősebb korosztály egyaránt Kondoroson. Karácsonyi műsor, (i) A szeghalmi Tildy Zoltán Általános Iskola diákjai ma este 6 órától a helyi művelődési központban karácsonyi műsort adnak. NAT-ra készülnek, (i) A Körösnagyharsányi Általános Iskolánál a Nemzeti Alaptanterv bevezetése kapcsán nem várhatóak létszám- leépítések. A NAT-ot az elsősöknél és a hetedikeseknél kell bevezetni, de az közvetve a többi osztályt is érinti. Ellopott Trabant, (t) Szerdán éjjel ellopták az ELU 185 forgalmi rendszámú Trabant Combi személygépkocsit, amely Békéscsabán, a Föve- nyes utcában parkolt. Nekiütközött, (t) Álló tehergépkocsinak Ütközött egy kerékpáros tegnap, a reggeli órákban Békéscsaba belterületén. A biciklis könnyű sérülést szenvedett. „ERŐSZAK RITKÁN ORVOSOL, MERT NEM VILÁGOSÍT FEL.” (Kölcsey Ferenc) (Folytatás az 1. oldalról) termékről kérdeztük. Elmondta: azon termékeknél, amelyeket az átlagnál magasabb színvonalon tudnak előállítani, megcélozzák a minőségjelzést. — Négy-öt termékünkkel szeretnénk a legjobbak közé tartozni — fogalmazott a vezérigazgató —, ebből három már megvan: a tavasszal a (Folytatás az 1. oldalról) Tanácshoz kapcsolódást háttér- intézményi szerep vállalásával. Összehangolják laboratóriumi munkáikat, a radiológiai-méréseket, a talajfizikai és vízgazdálkodási vizsgálatokat. Az adatokat, információkat, kutatáZárt üléssel kezdődött tegnap az év utolsó testületi ülése Békéscsabán. A képviselők döntése alapján a város hatvan- százalékos többségi tulajdont szerzett a kábelhálózaton adó Körös Televízióban. A helyi adórendeletek módosításában két és fél millió forintban állapította meg az adómentesség határát a testület. Elfogadták a dr. Réthy Pál Kórház és Rendelőintézet területén kialakítandó 40 ágyas ápolási oszAz Önök munkája nélkül ez az intézmény nem lenne az ország egyik legjobb főiskolája, s az a meleg emberi légkör is hiányozna, amely jellemzi ezt az intézményt — fogalmazott dr. Köteles Lajos, a szarvasi Brunszvik Teréz Óvóképző Főiskola főigazgatója tegnap délelőtt a tanintézet nyugdíjasait köszöntő karácsonyi ünnepségen. A főiskola hangulatos karácsonyi műsorral és vásárlási utalvánnyal kedveskedett hajdani munkatársainak. A főigazgató hangsúlyozta, a főiskola a jövőben is ápolni fogja azt a szép hagyományt, hogy a szeretet ünnepén vendégül látja a nyugdíjasokat. Gyulai kenőmájas nevű készítményünkkel, most pedig a Fortuna és a Turista néven gyártott kolbászokkal szereztük meg a KÁF-embléma viselésére jogosító oklevelet. Érdekes, hogy ezeket nagyrészt exportáljuk, ám ha az emblémát nem is ismerik minden országban, akkor is rangot jelent, hogy minőségjelzést visi eredményeket egymás rendelkezésére bocsátják, a szakmai fórumokon képviselik partnerüket. A felügyelőség a kapcsolat- tartással dr. Wágner János igazgatóhelyettest bízta meg, az ÖKI dr. Hanyecz Vince igazgatásról szóló tájékoztatót, a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat szervezeti és működési szabályzatát. Módosították a köztisztaság fenntartásáról és egyes közszolgáltatások igénybevételéről szóló önkormányzati rendeletet. A szi- lárdhulladék-szállítás és -elhelyezés közszolgáltatási díjait alacsonyabb díjtételekkel állapították meg a képviselők. Vita nem, de hosszas felszólalások előzték meg a város Az ünneplés ezzel nem ért véget a főiskolán, ahol délután évbúcsúztató karácsonyi ünnepségen találkozott a tanintézet kollektívája. A rendezvényen dr. Köteles Lajos hangsúlyozta, ezzel az esztendővel nem csak egy sikeres év, de egy korszak is lezárul a tanintézet történetében. — A Körös Főiskolát létrehozó integrációs folyamat megszakadt és elsorvadt volna, ha nincs a szarvasi főiskola, amelynek korábbi és mai vezetői és dolgozói bíztak egymásban, képesek lettek az összefogásra. A dolog azért is példátlan, mert mindenki tudta és tudja, hogy a felvállalt jövő sei, tehát elért egy színvonalat. A vevők egyre inkább odafigyelnek a minőségre, és természetesen üzleti előnyt is remélünk minden ilyen elismeréstől. Végül még annyit, hogy a KÄF felértékelődött, megújult, de szükség is van a fogyasztó bizalmát bíró minőségjelzésekre. Tóth Ibolya tóhelyettest. Az együttműködés nyitott, ahhoz bármely, a célkitűzéseket elfogadó szervezet, intézmény csatlakozhat. A megállapodás aláírása után a felügyelőség laboratóriumát tekintették meg a partnerintézmény képviselői. Sz. M. 1998. évi költségvetési koncepciójának elfogadását. Végül a közgyűlés egyhangúlag, 16 igen szavazattal elfogadta a koncepciót. Mint a szavazás előtt elhangzott, bár a város az elmúlt években racionálisan gazdálkodott, több — az önkormányzattól független — törvényi kötelezettség nehezíti a jövő évben a költségvetés egyensúlyban tartását. A nyilvános ülés lapzártakor még tartott. K. A. kialakítása számtalan nehézséggel és erőfeszítéssel jár, többet és mást kíván mindnyájunktól — szólt a dolgozókhoz a főigazgató. Hozzátette, senkinek nem kell félni a változásoktól. Létszámleépítéstől nem kell tartani, s aggodalomra azért sincs ok, mert a szarvasi főiskola felkészült az integrációra. Dr. Köteles Lajos hangsúlyozta, az integrációt előkészítő racionalizálás tette lehetővé, hogy a felsőoktatás általános válsága idején is eredményesen tud gazdálkodni a tanintézet. Ennek jele az is, hogy a karácsonyi ünnepen az intézmény jutalmat osztott a dolgozóknak. Cs. R. Egyre gyakrabban hallunk arról, hogy a gyermekintézmények alapítványok létesítésével, a szülők adakozásával, vállalkozók megnyerésével igyekeznek enyhíteni szűkös anyagi helyzetükön. Orosházán erre már volt sok példa. Ezúttal a Könd utcai bölcsődébe voltunk hivatalosak, ahol a dolgozók egy felújítási munka után találkoztak azokkal, akik az idén kétkezi munkával, pénzzel, Tótkomlóson a szlovák kisebbségi önkormányzat a nemzetiségek napjához kapcsolódóan ünnepséget szervez szombaton 18 órakor a J. G. Tajovsky Művelődési Központban, amelyre meghívja a Szlovák Nemzeti Irodalmi Központ, a Szlovák Kulturális Minisztérium, a Külföldi Szlovákok Háza, a szlovák külügyminisztérium munkatársait, az Országos Szlovák Önkormányzat vezetőjét, Mata Mihályt, az Országos Szlovák Szövetség részéről Hollóné Rocskó Erzsébetet, a szlovákiai vagy egyéb módon segítették a bölcsődei életet. Miután a vendégeknek megmutatták a 60 férőhelyes intézményt (18 dolgozó 57 apróságról gondoskodik nap mint nap), a kötetlen beszélgetés során arról is szót ejtettek, hogy a városban a látványos fejlődés mellett többet kellene áldozni a gyerekekre, a gyermekintézményekre. Csete Ilona nagykövetasszonyt, Éva Mitrovát. A nagyszabású ünnepségen mutatják be a 2 kötetes tót- komlósi monográfia rövidített, 1 kötetes szlovák nyelvű kiadását, amit a helyi kisebbségi önkormányzat az Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány támogatásával fordíttatott le. E jeles eseményre természetesen a könyv szerzői is meghívást kaptak. (A nyomtatásban megjelent 200 kötet a helyszínen, majd a szlovák kisebbségi önkormányzatnál vásárolható meg.) Cs. I. Együttműködés a környezetgazdálkodásban Elfogadták a költségvetési koncepciót Ismét lesz városi televízió Békéscsabán Dolgozók és nyugdíjasok karácsonya a szarvasi óvóképzőben Egy korszak lezárul a tanintézet történetében Könyvbemutató Tótkomlóson A cigány közösségért Orosházán a cigány kisebbségi önkormányzat 1997-ben végzett munkáját értékelte Lakatos Tibor elnök a csütörtöki ülésükön. Az idén 1 millió 400 ezer forintból gazdálkodtak, a költségek háromnegyed részét tiszteletdíjakra, a többit rendezvények szervezésére fordították. Az orosházi cigány gyerekeket alapítványi pénzekből mintegy másfél millió forint értékben támogatta a kisebbségi önkormányzat. Az Orosháza Város Cigány Közösségéért kitüntető címet is ezen az ülésen adták át. Az idei választás a Ha-cu-ka használtruha-kereskedés vezetőjére, Bánfiné Török Andrea orosházi vállalkozóra esett, aki egy díszes plakettet vehetett át egy oklevél és egy értékes váza kíséretében. (cs) Díszítés. Michelangelo Dávid szobrának tizenhét darab másolata egy Los Angeles-i villa kertjében. A szobrok közvetlenül a bejáratnál helyezkednek el a szomszédok nem kis bosszúságára, mert nekik egyáltalán nem tetszik a tulajdonos elképzelése az ízléses díszítésről- ' FEB-REUTERS Beruházásról döntöttek Kondoroson Kondoroson a vákuumos technológiájú szennyvízelvezető rendszer kiépítése mellett döntött tegnapi ülésén a település képviselőtestülete. A képviselők arról is határoztak, hogy ’98-ban megteszik a beruházáshoz szükséges előkészületeket, így elkészíttetik a vákuumos technológiájú szennyvízelvezető rendszer tervét. Ez a korábban gravitációs elvezetésre kidolgozott tervek átalakítását jelenti, amely előreláthatólag 4-5 millió forintba kerül. A beruházás ’99-ben indul. A munkálatokhoz cél- támogatásra pályázik az önkormányzat. A várható költség mai áron számolva 300- 400 millió forint. Az ülést megelőzően a pénzügyi bizottság is a vákuumos megoldást támogatta. A bizottság véleménye és a szakemberek ajánlása meggyőzte a képviselőket. Az ülésen elhangzott, e korszerű technológia mellett szól többek között az, hogy kiépítése a legkevesebb földmunkával jár, vonalvezetése szabad, energiaigénye szerény. További előnye, hogy öntisztuló, továbbá az, hogy zárt rendszer lévén kellemetlen szagot nem okoz.