Békés Megyei Hírlap, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-15 / 292. szám

MEGYEI KORKÉP 1997. december 15., hétfő G „Szalmás gyerekem” Két év alatt hárommilliárd a Körösök völgyében Szakszerű mozdulatokkal nyir­bálta a 3 éves Nagy Dani a szal­maszálakat, miközben nagyma­mája, Farkas Jánosné babér­levélből, fagyaiból igyekezett a gyerekeknek mintákat készíteni. A példa ragadós volt a Nagycsalá­dosok Egyesületének Orosházi Szervezete által rendezett kézmű­ves foglalkozáson, ahol karácso­nyi díszeket készítettek a fiúk, lá­nyok szüleik segítségével. And- rékó Pálné Kardoskútról érkezett 3 lányával: Katival, Csillával és Mónikával. Édesanyjuk hobbiját remekül elsajátították, ügyesen te­kerték, fonták a szalmát. Kezük nyomán angyalkák, hópelyhek, csillagok kerültek az asztalra. Ta­lálkoztunk a szintén kardoskűti Kovács Bernadettel is. — O is a szalmás gyerekem — mutatta be a kislányt az ügyes ke­zű asszony, miközben kezük meg nem állt. A foglalkozás végére mindenkinek sikerült valami széppel kirukkolni, ami a család ünnepi fenyőfájára, asztalára ke­rülhet. (Csete) Játszóudvar A Nevelő utcai óvoda (Békés) ját­szóudvarral bővül(t). Két éve az in­tézmény vezetője és az egyik óvó­nő játszóudvart álmodott meg, a megvalósításra létrehozták a Béké­si Gyermekmosoly Alapítványt, melynek tőkéjét leginkább a szülők gyarapították. A nyáron nagyobb támogatást nyújtott az alapítvány­nak a helyi önkormányzat, felépül­hetett a „végvár”, amit egyéb ki­egészítők hiányában nem tudtak birtokba venni az apróságok. A tel­jes megvalósításhoz szükség lenne 80 méter kötélre, hintákra, s hátra van még a vár festése. A befejező munkákhoz az óvoda támogatókat keres. A Békési Gyermekmosoly Alapítvány számlaszáma: 53200077-10003815, Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet, 5630 Békés, Piac tér 5. szám. A Nevelő utcai óvoda telefonszáma: 66/415- 856. —sz— A víz, az ár és védelem ára Több százmilliárdos értékeket lehet pár milliárdért — a koc­kán forgó értékek néhány százalékáért — biztonságban tud­ni. Ezt a megállapítást tette az a világbanki misszió, amely­nek vízügyi szakemberei az idén nyáron jártak a Körösök völgyében. Nos, a kockázattal nagyon is tisztában vagyunk, elég csak az 1995. decemberi árvízre gondolni. Ami pedig a biztonságot illeti, az természetesen pénzbe kerül. 1996. első napjaiban — különböző forrásokból szerzett információkra alapozva — adta közre lapunk, hogy számításaink szerint a Körösök völgyében 350 ezer ember biztonságát hárommilli­árd forintból lehetne megteremteni. Az eltelt majd’ két év alatt mi történt a vízügynél, biztonságban tudhatja-e magát a polgár 1997. decemberében a Körösök völgyében? Erről be­szélgettünk tegnap dr. Goda Péterrel, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetőjével. — Teljes és tökéletes bizton­ságról beszélni árvíz-ügyben nem lehet, a természet a maga törvényei szerint él, és ebbe az is beletartozik, hogy embe­ri tapasztalással, tudással ki­számítani nem lehet. De azt elmondhatom, hogy ha ma is­métlődne az 1995-ös ár, akkor sokkal nagyobb biztonsággal lehetne levezetni, a veszély kockázata nélkül. Azért hadd kezdjem az elején. 1995. de­cember 22-én a megyegyűlés a munkatervének megfelelően megtárgyalta az árvízvédelem helyzetét. Jelentésünkben be­mutattuk, lecsökkentett lét­számmal hogyan tehet eleget a követelményeknek a vízügy. Végül kellemes ünnepeket kí­vántunk. Emlékszem, enyhe volt az idő, még ballonkabát­ban mentem a megyeházára. Aztán esett, esett Erdélyben is, és még mindig meleg volt. 26-án lefújtam az igazgatóság dolgozóinak szlovákiai sítúrá­ját, mert már érezhető volt, komoly baj lehet. A többit is­meri a közvélemény: 27-én rendkívüli árvízi helyzet ki­alakulását jelentettük a me­gyei védelmi bizottságnak. Meg kellett nyitni a szükség- tározókat, nyúlgátakat kellett építeni, átszakadt a tápzsilip­nél a védtöltés, kemény napo­kat élt meg a lakosság is. — Egy ennél is nagyobb pusztítástól is tartani lehe­tett? — Hogyne! De az év utol­só napján már arról tárgyal­hattunk, hogy több tízmilliár­dos értékeket sikerült meg­menteni. Ez pedig nem utol­sósorban annak a hatalmas erőnek köszönhető, amit a polgári védelem, katonaság, rendőrség, vízügy, önkor­mányzatok, lakosság hozzáál­lása, együttműködése jelen­tett. December 31-én szüle­tett egy fontos döntés, miután a szakminisztérium, az orszá­gos vízügyi igazgatóság ve­zetésével részletekbe menően áttekintettük a helyzetet és megállapítottuk a szakmai tennivalókat. Ennek alapján már 1996. első munkanapján meg tudtuk mondani, hogy számításaink szerint mindez mibe kerül. A megye köz- igazgatási vezetése, parla­menti képviselőink, polgár- mesterek is magukévá tették az árvízi védmű ügyét, ébren tartották a témát. A tárca vé­gül is el tudott fogadtatni a kormánnyal egy rendkívüli árvízvédelmi fejlesztési és helyreállítási programot. Ami a Körösök völgyében élők biztonságát illeti, az pénzbe kerül FOTÓ: SUCH TAMÁS — 1996 volt tehát a meg­alapozás éve. Miben mutat­koznak az eredmények? — A program tartalmazza mindannak a újjáépítését, ami megsérült, mindent, ami so­ron kívül fejlesztésre szorult, és mindent, ami a korábbi több évre megszabott terve­inkben szerepelt. Konkrétan a gyulai tápzsilip átépítését, a mályvádi és a mérgesi tározó helyreállítását, a fejlesztések tekintetében Sarkad térségé­ben partvédmű kiépítését, több töltés helyreállítását. Ugyanakkor nem kellett elha­lasztani a Kettős-Körös töl­téserősítését, folytatódott a békésszentandrási duzzasztó táblacseréje, elkezdődött a 100 éves gyulai tűsgát átépí­tése. Az pedig a Körös-vidék várakozását meghaladó lehe­tőség, hogy elkezdődhetett a Kis-Delta program, a fő léte­sítménye, a beeresztő mű­tárgy már a helyén van. — Ez mire szolgál? — Ha megismétlődne mondjuk az 1925-ös, a ’74-es, vagy a ’95-ös ár, akkor már sokkal kisebb kockázattal le­hetne levezetni oly módon, hogy az említett helyen a ha­táron túlról zúduló Körös-vi­zet átvezetnénk az új műtárgy segítségével a tározóba. Ami még hátravan, az több, mint három kilométernyi védtöltés kiépítése a sarkadi úttal pár­huzamosan — de ez is szere­pel a programban. — Mindez mibe került? — Ha kasszát csinálunk, a lefolytatott árvízi védekezé­sek költségével együtt lassan közelítjük a hárommilliárdot. Ami 1996 januárjában a víz­ügynek álma volt, az megva­lósult, illetve közel áll a teljes megvalósuláshoz. Tóth Ibolya Arra az esetre, ha valakinek mindent hatszor kell megismételnie. A Westel 0660-as mobiltelefonnal mondanivalóját nem kell rövidre fognia. Optimálisan kialakított díjcsomagjaink mindig lehetővé teszik, hogy bárhonnan, bármikor a legkedvezőbb percdíjakkal telefonálhasson. Nálunk Ön már nettó 12 Ft-ért is beszélhet, internet felhasználóként pedig havidíj­mentesen akár nettó 3 Ft-ért elérheti a világhálót. Minden esetben További információ: 06-80-450-450 • Internet cím: www.westel . hu fimM

Next

/
Thumbnails
Contents