Békés Megyei Hírlap, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-13-14 / 291. szám

Blohin-utód Sevcsenko

Blohin, Zavarov, Belanov — és most Sevcsenko. Az ukrán futballsport rendre „kitermelte” a maga csatárklasszisait, most sincs ez másként. Lehet azon vitázni, ki az említett trió tagjai közül a legnagyobb, de Európa azon részén Blohinra szavaznak a legtöbben, így hát bízvást Blohin- utódnak tekintendő a 21. születésnapját szeptember 29-én betöltött Andrej Sevcsenko.

A Dinamo Kiiev ifjú ígérete érdemelte ki „Az év legjobb futballistája” címet Ukrajnában. Mi tagadás, erre bőven rászolgált, hiszen csak a Nou Campban rúgott mesterhármasa is elegendő ajánlólevél volt ehhez a döntéshez. A Dinamo jelzett Bajnokok Ligájamérkőzésen 4—0-ra verte az FC Barcelonát; olyan szégyent hozva a katalán gárdára, amilyenben tán soha nem volt része. A „hot trick” nem tette el- bizakodottá Sevcsenkót, aki csak azon búslakodik, hogy a válogatottal képtelen volt túl- evickélni Horvátországon. A „sakktáblamezes” (piros-fehér kockás dresszt viselnek — a szerk.) horvátok 3—1-es ösz- szesítéssel jutottak túl a Sevcsenko-fémjelezte ukránokon, kerültek ki a franciaországi vb-döntőbe.

A Nou Campban mutatott varázslat után máris jött a telefon Manchesterből, az angol United kérdezte, eladó-e a játékos?

— Megtisztelő, de hát az United még rivális e sorozatban, hogyan is mehetnék oda? A Dinamóval haladunk előre, mindent elkövetünk a Bajnokok Ligája-elsőségért. Senkitől sem félünk — nyilatkozta Sevcsenko.

Andrjusa gyerek 17 éves korában már első ligás játékosnak mondhatta magát, 18 évesen debütált a Bayern München elleni BL-csatán, s mindjárt gólt is lőtt a bajoroknak. Tizenkilenc évesen a horvátok elleni Eb-selejtezőn mutatkozott be a válogatottban; nagy szívfájdalmára 4— 0-ra kikaptak az Euro 96- mérkőzésen.

— A fiatal Sevcsenkót elnézve örül a lelkem — nyilatkozta Vlagyimir Onyiscsenko, a hetvenes évek neves Dinamo-csil- laga, maga is kiváló csatár. - Amikor teljes lendülettel érkezik a támadó vonalba, meggyőződéssel vallhatom: az ukrán futballnak óriási jövője van, mert ilyen csatárok születnek újra és újra.

A magzatvízből a medencébe

Úszóleckék csecsemőknek a belvárosiban

A világon immár húsz esztendeje tanítják úszni a csecsemőkorúakat, eleinte még csak a volt Nyu- gat-Németországban és a Szovjetunióban. Azóta más országok Is csatlakoztak a programhoz, így hazánkban is, felismerve ennek pozitív hatását. Békéscsabán, a Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium uszodájában másfél éve szoktatja a vízhez a kisembereket Suhajda Lászlóné, akinek segítségével számosán lettek barátai a víznek.

— Én a fővárosi illetőségű Palovics István testnevelőtől tanultam meg a csecsemőúszás módszerét, aki Békéscsabán mutatta be azt, hogyan kell a vízhez szoktatni a kicsiket — kezdte Suhajda Lászlóné. — Arról van szó, hogy az emberben hat-nyolc hónapos koráig él a búvárreflex, azaz hogy a víz alatt automatikusan nem vesz levegőt. Ezt próbáljuk meg minél tovább kitolni, hiszen a baba az úszások alkalmával a későbbiekben is tudni fogja, hozzászokik ahhoz, hogy a víz alatt nem kell levegőt venni. Az ilyen gyerekeknek sokkal jobban fejlődik a mozgásuk, kevésbé lesznek betegesek, sokkal mozgékonyabbakká válnak, s azoknál, akik valamilyen rendellenességgel születtek, a gyógytorna helyett az úszással is sokat lehet javítani a testi hibán, hiszen ugyanazok a gyakorlatok elvégezhetők a vízben is.

— Hány hónapos kortól lehet elkezdeni a vízhez szoktatást, s' mennyi idő alatt érhető el az úszóhajlam a csecsemőben?

— Általában háromhónapos kortól fogadjuk a babákat, de természetesen már otthon a kádban is el lehet kezdeni a foglalkozást, a vízzel történő barátkozást úgy, hogy a mama a hasára fekteti a kicsit és a fejére csurgatja a vizet. Miután ez nem úszóoktatás, hanem vízhez szoktatás, s a már említett búvárreflexet kívánjuk megőrizni. Az a célunk, hogy a csemete, ha elengedik a vízben, akkor kézzel-lábbal kapálózva találjon egy biztos pontot, hogy biztonságosan kijusson a vízből, s hogy szeressék, élvezzék a vizet, ne féljenek tőle. Egy-egy kurzust tizenkét héten át tartunk hétvégenként.

— Támogatják-e ezt a hasznos kezdeményezést?

— Támogatóink nincsenek, csupán a belvárosi iskola segít, hiszen a babák részére fel kell fűteni a vizet, s ezért is tartjuk a foglalkozásokat a hétvégeken, mert ezeken a napokon mi vagyunk elsőként a vízben, s ilyenkor a legtisztább a víz, ami fontos feltétel.

— Mennyire ismert ez a program, hány gyerekkel foglalkoznak egy időben?

— Nem sokan tudnak róla, hogy már ilyen korban is foglalkozunk a gyerekekkel, pedig erre szórólapokon, az iskolánk bejáratánál plakátokon és olykor újsághirdetés útján hívjuk fel a figyelmet többnyire, hiszen ezt az iskola égisze alatt tartjuk ősztől tavaszig. A legutóbbi tanfolyamunkon is ti- zenketten vettek részt. Legközelebb januárban kezdjük a foglalkozásokat, s jó pár szülő jelezte, hogy azokon is részt vesznek gyermekeikkel. Persze, vannak olyan szülők, akik féltik a csemetéiket, de nyitottak vagyunk, megtekintheti bárki a foglalkozásainkat, s annak alapján is dönthet. Egy biztos: aki kipróbálta, az továbbra is marad és kitart a víz mellett — mondta befejezésül Suhajda Lászlóné.

Gyurkó Mihály

A padláson kezdte, a pincében folytatja

Az erőemelők nagy ,,öregje”

beszélgetnünk.

— Unokaöcsém vitt le a birkózókhoz, ahol olyan nevek, mint Növényi Norbert, Bu- gyenszki Imre,

Radics József és Sándor László edző fémjelezték a sportágat.

1966-ban magyar bajnoki címet szereztem,

63 kilósán kezdtem a versenyzést, majd „felfejlődtem” 74,

82,5 kilósra. Katonáskodni a Budapesti Honvédhoz kerültem, ahol kijelentettem, soha többé nem lépek szőnyegre. Eltanácsoltak. Debrecenben elvégeztem a vegyipari technikumot, 1976-ban megnősültem. Itthon rátaláltam egy fantasztikus társaságra a kézilab- dásoknál (Németh Pista, Demarcsik Feri, Raffai Józsi, Kukucska Misi). 1978-ig velük tartottam, voltam ott edző is.

— Úgy hallottam, egy padláson ismerkedett meg a súlyzók világával.

— Kocsondi Gyuri barátommal találkoztam, akitől megkérdeztem, hová tart. Azt mondta, Papp István padlására, ahol súlyzóznak. Menjünk együtt, tanácsoltam. Ott találkoztam Zsíros Pállal, Góg Gyurival, Sín Attilával. 1978-ban Mezőtúron már egy versenyre is elmerészkedtünk. Azt hittem, az lesz az első és utolsó erőemelő produkcióm! 26 évesen azonban az Atlantic KuMagyar édesanya ás török apa gyermekeként látta meg a napvilágot az orosháziak kiváló sportembere, Musztafa Imre

pán egyéni harmadik helyezést értem el. Közben építgettünk magunknak edzőtermet az ifjúsági házban, ahol megalakítottuk az Atlasz Sportklubot. 1979-ben a miskolci erőemelő országos bajnokságon csapatban már harmadikok lettünk. Igazán fogalmunk se volt a klasszikus erőemelésről, én magam is „csak” erőszakos, „güris” sportoló voltam.

— Miskolc azonban a nagy találkozás helye és ideje volt...

— Ott ismerkedtem meg Lovász Gyuri gyulai barátommal. Az ő klubjában is sportoltam, majd 1984-től visszajöttem Orosházára, ahol a fiaim, azok barátai biztattak, nyissunk klubot, így született meg a Toldi. A meglévő helyünket kinőttük, mert egyre többen pártoltak hozzánk. A lehetetlen körülmények ellenére jöttek az eredmények is. Átköltöztünk a

gimnázium pincéjébe. Ott sem volt minden szuper, 1991-ben például gumicsizmában edzettünk, mert feltört a víz. Legalább éreztük guggoláskor, hol a vízszint...

— Eljutottak a padlástól a pincéig. A csillogó érmek mellett két infarktusról is hírt adott a sajtó.

— Én tipikusan az a sportoló

vagyok, akinek mindig megadatott a lehetőség, de valami becsúszott és az i-re nem sikerült feltenni a pontot. Az infarktus után úgy döntöttem, engem nem vesz le a lábamról a betegség, folytatom. Azóta is jó erőben vagyok, igaz, nem versenyzőként, de edzőként, sportvezetőként még tehetek ezért a sportágért — mondta búcsúzóul Musztafa Imre sokszoros magyar bajnok, Európa- és világbajnoki helyezett erőemelő. Csete Ilona

Magyar édesanya és török apa gyermekeként látta meg a napvilágot az orosháziak kiváló sportembere, Musztafa Imre. Mások állítása szerint, már ez a név is fél siker volt pályafutása során. A „nagyhangú” emberre ugyanis a neve hallatán is odafigyeltek. A minap ünnepi pillanatok részesévé vált az erőemelő sport oszlopos tagja, aki húszéves sportpályafutása végére ért, elbúcsúzott a versenyzéstől. Az orosházi sportcsarnokban ebből az alkalomból egy mutatós pecsétgyűrűt vehetett át. Az ünnepi pillanatok elcsendesülése után otthonában kerestük fel Musztafa Imrét, hogy a serlegrengetegben felidézzük a régmúltat. Volt miről és kikről

Rominger végleg búcsúzik

Dániában született, az AC Milánban versenyzett, és Monacóban telepedett le

Hallik, hogy a kiváló svájci kerékpárversenyző, Tony Rominger hamarosan visszavonul. A 36 éves sportoló kétségtelenül a sportág legnagyobb alakjai közé sorolandó. Az egyórás kerékpározás volt világcsúcstartója pályafutása során száznál több győzelmet aratott; 1992 és 1994 között „zsinórban” háromszor nyerte meg a Vueltast, 1995-ben pedig a Giro d’Italia bajnoka volt.

Az fájó Rominger számára, hogy a legnagyobb viadalon, a francia országúti kerékpároskörversenyen nem sikerült bajnoki címet szereznie. Ebben

nyilvánvalóan az is szerepet játszott, hogy rendre a spanyolok nagy klasszisával, Miguel Indurainnal kellett versengenie. A Tour de France-on a legjobb eredményét akkor érte el, amikor 1993-ban — Indurain mögött — a második helyen végzett.

— Azok a vereségek nem nyomasztottak. Indurain egy különös fickó, akiben képtelen lennék ellenséget látni — nyilatkozta a svájci versenyző, aki azzal vigasztalhatja magát, hogy az emelkedőkön a legjobbak közé tartozott.

Ezt az is bizonyítja, hogy az 1993-as Tour de France-on

megszerezte a „Hegy királya” címet.

Romingert a svájci közvélemény nem kedvelte annyira, mint Alex Züllét, az olimpiai bajnok Pascal Richard-t, vagy másokat. Ennek talán az lehet az oka, hogy a svájci sportoló Dániában született, az olasz AC Milánban versenyzett, és Monacóban telepedett le.

— Pályafutásom legszebb pillanata az volt, amikor találkoztam Brigitte-tel, későbbi feleségemmel. Pillanatnyilag a családom a legfontosabb számomra — mondta a jelenleg is a hercegségben élő Rominger.

Békéscsabán, a Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium uszodájában másfél éve szoktatja a vízhez a kisembereket Suhajda Lászlóné, akinek segítségével számosán lettek barátai a víznek