Békés Megyei Hírlap, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-13-14 / 291. szám
e REKLÁM 1997. december 13-14., szombat-vasárnap HOLNAP ISMÉT VASÁRNAPI BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP TELE ÉRDEKES OLVASMÁNNYAL Van egy „nagy” újságom!!! Vasárnaptól vasárnapig — egy hét hordaléka Nyemcsok László kollégánk cikke egy hét történéseit összegzi a világban, az országban és Békés megyében. Többek között ezt írja: ,,Bár a hét eleje a csokihegyek hatására a legtöbb helyen még az édes élet vonzásában telt, hétfőn már sok helyen vissza kellett szállni a földre. Persze a „reptetés” igénye ekkor sem hiányzott, főként Szarvason, a DATE Mezőgazdasági Víz- és Környezetgazdálkodási Karán." A hivatásos kívánságteljesítő vágyai Ezzel a címmel olvashatnak beszélgetést a nemrég Békés megyében járt Dévényi Tiborral, a Tv kedvenc gyermekműsora, a Három kívánság szerkesztőjével. Dévényi — elmondása szerint — hetente 1200 levelet kap, de van úgy, hogy tízezret is. Néha anyu is beszáll... ...mondja az ifjú hölgy, aki a megye egyik kisvárosában édesanyjával együtt űzi a ,,legősibb mesterséget” . A lány sok egyéb részlet mellett elmeséli, hogy általában hármasban kezdenek el beszélgetni és közben döntenek arról, melyikük marad a ,,pasival”. Kockás történetek Folytatódnak a taxis történetek. Ezúttal arról olvashatnak, hogyan menekült meg a nemfizető utasát kereső taxisofőr a felhecceit, kaszára, kapára kapott végegyháziaktól. A Láng—Sztankay páros ismét együtt Újra a két színész szinkronizálja a Minden lében két kanál című tévéfilm-sorozatot. A felújított krimit más színészekkel szinkronizálták, de a nézők visszakövetelték Roger Moore és Tony Curtis megszokott magyar hangját. Miként történt mindez, hogyan találkozott Láng József és Sztankay István a két főszereplővel? — ezt tudhatják meg a rövid beszélgetésből. Munkás volt Gyomán, tnzőr Párizsban Szilágyi Istvánról, a televízió talán legnépszerűbb reklámjának, a lottóklipnek a főszereplőjéről szól az írás. A pénz nem boldogít—állítja a reklámban, több millió forintot szorongatva. És kacag, ahogy csak bír. A szemével, a vállával, a: egész lényével. Mintha azt mondaná: „Egyetlen szavamat se higy- gyék. A pénz igenis boldogít!" Szilágyi István pályájáról és magánéletéről beszél a riportban. Ha ő egyszer kinyitja a száját... Zemplényi György nyitotta ki munkatársunknak a száját. Zemplényi, az úszómenedzser, több száz milliós csalás vádlottja. Az interjúban többek között elmondja, hogy halálos beteg, hogy nem bocsát meg egyes újságíróknak azért, amit róla írtak. Megtudhatjuk a beszélgetésből azt is, hogy Hannich játékát kedvelte, a csapatok közül pedig továbbra is az MTK-nak szurkol, de meccsre már nem jár. A padláson kezdte, a pincében folytatja A megyei sportoldalon ezúttal az orosházi Musztafa Imréről olvashatnak. Az erőemelők „nagy öregje” — aki magyar édesanya és török apa gyermeke — a napokban búcsúzott a versenyzéstől az orosházi sportcsarnokban. A cikkben felidézi húszévi sportpályafutásának történetét. A magzatvízből a medencébe Békéscsabán, a belvárosi iskola uszodájában másfél éve szoktatja a vízhez a csecsemőket Suhajda Lászlóné. A vele folytatott beszélgetésből megtudhatják, milyen* tapasztalatokat szerzett ezen a téren. Tudósításokat olvashatnak továbbá egy rendkívüli rendőrségi akcióról, a galambsportról, s arról, megéri-e ma pénzt váltani. Sok egyéb érdekesség mellett megtudhatják, hová menjen továbbtanulni a gyerek, hogyan készüljünk a karácsonyra, hogy mindenkinek szép legyen az ünnep, hogyan téliesítsük az akkumulátort, milyen zenei műsorok várhatók a rádióban, hogyan vélekednek a férfiak a női divatról, és mennyi szex lehet a reklámban. Holnap is megvehetem a kedvenc újságomat!!! A VASÁRNAPI BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP ÁRUSHELYEINEK NÉV- ÉS CÍMJEGVZÉKE 1997. december 14-étől Üzlet neve Címe Almáskamarás Általános Áruház Dózsa u. 46. Battonya Hírlappavilon Petőfi tér 1. L & L vegyesbolt Hermann G. u. 11. Határhíd ABC Aradi u. Plaukity bolt Fő u. 120. Békés Hírlappavilon Széchenyi tér Tarkovács pavilon Fáy u. Újvárosi trafik Cseresznye u. 1/1. Décseri presszó Décseri u. 12. Picurka Csabai u. 67. ÖMW-benzinkút Kossuth u. Békéscsaba Hírlappavilon Munkácsy u. Hírlappavilon Szent István tér Hírlappavilon Kazinczy u. Hírlappavilon Szabadság tér Hírlappavilon KIÉG ABC Andrássy út Hírlappavilon Lencsési út Hírlappavilon Bartók B. út Hírlappavilon Fényes ABC Hírlappavilon Gyulai út Hírlapbolt MÁV-pályaudvar Andrássy út 55—57. Postahivatal Szabadság tér 1—3. Zsíros trafik Lencsési út 22. Krisztina virágbolt Mokry u. Trafik, Dénesné Orosházi út 32. Stumpf Stark A. u. 11. Kunság ABC Mázán L. u. Mini Mindenes Kolozsvári u. Schmidtné Viola u. 2/1. Kocsisné Mokry u. 8/1. Ibolya ABC Ibolya u. 30. Bauerné Gyulai út Csabi trafik Ligeti sor JET-töltőállomás Corvin út Dudás bolt Kun u. 2/A. Berty vegyesbolt Bertóthy u. 1/7. Arany Silvanus Gyulai út 37. Tavasz ABC Veres P u. 71/1. Ádám vegyesbolt Haán L. tér 23. Szpevi hírlap Lencsési út 50—52. Napóra Irányi u. 4—6. Teri vegyesbolt Kolozsvári u. 91. B + B Lenkei u. 1. Böbe Lajta u. 7. Jamina csemege Orosházi út 48. Ferro Berényi út 121. Jobb Mint Otthon Orosházi út 55. Povi újságárus Kazinczy u. 5. Krisztián trafik Szepesi u. 21. Csúcs ABC Luther u. 9. Kalória élelmiszer Bánát u. 20. Élelmiszerbolt Corvin u. 1. Élelmiszerbolt Radnóti u. 8. Élelmiszerbolt Gorkij u. 52. Élelmiszerbolt Viola u. 2. Élelmiszerbolt Lencsési út 61. fsz. Élelmiszerbolt Pásztor u. 27. Mini ABC Lencsési út 45—47. Vegyesbolt Kőmíves K. sor ÖMW-benzinkút Szarvasi út Hajnal ABC Szőlő u. 14. Bélmegyer Simon Mihály Déli sor 16. Biharugra Makk 7-es presszó Erzsébet u. 76. Élelmiszerbolt Erzsébet u. 5/2. Csabaszabadi Autóbusz-megálló Csanádapáca Csanád kisáruház Felszabadulás u. 31. ,;Szarka” vegyesbolt Felszabadulás u. 18. Csorvás Élelmiszerbolt Rákóczi u. 47. Élelmiszerbolt Bajcsy-Zs. u. 27. Üzlet neve címe Dévaványa Zöldségbolt Árpád u. 23. f-chér trafik Árpád u. Vegyesbolt Körösladányi út 59. Vegyesbolt Eötvös u. 23. Vegyesbolt Könyves K. u. 9/1. Doboz Élelmiszerbolt Kossuth u. Dombegyház Buszmegálló Kossuth u. 1. Mónika söröző Béke u. 60. Dombiratos Nagy Jánosné kézbesítő Hősök u. 4. Elek Jóker hírlap Autóbusz pályaudvar Gádoros Faház büfé Bajcsy-Zs. u. 60. Faház büfé Vasútállomás Gerendás „Lengyel” Bolt Ady u. 25. Katica Bolt Kossuth u. 35. Geszt Italbolt Kossuth u. 13. Gyomaendrőd Hírlappavilon Hősök u. Bak Julianna Piactér MÁV-pályaudvar Szilágyi trafik Szabadság tér Shell-töltőállomás Fő u. 133/A Rózsa presszó Fő u. 33. Gyula Hírlappavilon Városház u. Utasellátó MÁV pályaudvar Azúr Hírlap Piac Tóparti ABC Pósteleki u. 40. Várfürdő Várfürdő u. 2. Antalné Liliom köz Szőlőskert ABC Szőlőskert u. 16. Hírlapsarok Erkel Hotel Vásárhelyi u. 4. AGIP-töltőállomás Temesvári u. Shell-töltőállomás Csabai u. Nyugta Market Kazinczy u. 1, József Attila Tüdőkórház Sitka 1. , Kaszaper Élelmiszerbolt Árpád u. 7. Kamut Bora Market Petőfi u. Kardoskút Zöldségbolt Petőfi u. 2. Mini Diszkont Rózsa u. 19. Kétegyháza Videotéka Fő tér Kétsoprony Kollár Imre Fucik u. 8. Kevermes Bálint János Március 15 u. 28/A Kondoros Büfé Autóbusz-pályaudvar Verker ABC Csabai u. Körösladány Mini ABC Piactér Vegyesbolt Garibaldi u. 5. Boczonádi Sándorné Széchenyi u. 34. Köröstarcsa Petneházi Sándor Dübögő u. 13. Kötegyán Tarka ABC Kossuth u. 38. Kunágota Garabolyos ABC Petőfi u. Lökösháza Bakter büfé MÁ V-állomás Medve Anikó Alapítók u. 15/A Magyarbánhegyes Újfalusi csemege Dózsa u. 56. Swarc Jenő élelmiszer Kossuth u. 32. Medgyesbodzás PEPSI Diszkont Széchenyi u. 63. Restáj Bt. Széchenyi u. 56. Csende Tibor kézbesítő Tanya 69. Medgyesegyháza Kristóf trafik Kossuth tér 5. Benczik bolt Gárdonyi u. 17. Dobi pékség Dózsa u. 50. Méhkerék Petrusán italbolt Kossuth u. Mezőberény Utas büfé Piactér MÁV pályaudvar Szirén Gyomai u. 6. Élelmiszerbolt Gyomai u. 11. Élelmiszerbolt Oltványkert u. 19. Élelmiszerbolt Kinizsi u. 14. Élelmiszerbolt Szabó Á. u. 15. Élelmiszerbolt Rákóczi u. 24/2. Mezőgyán Kornya Sándor kézbesítő Keleti u. Üzlet neve Címe Mezőhegyes Hírlappavilon Szent György tér 10. Kenyérbolt Posta u. 2. Expressz ABC Posta u. 1. Mezőkovácsháza Hírlappavilon Hősök tere 1. OÁZIS ABC Árpád u. 155. Dorogi ABC Orosházi út 3. Muronv Mária market Szarvasi út 16. Mini ABC Békési út 20. Bontovics János Arany J. u. 32. Nagybánhegyes Keszeliné Lóczi Mária Kossuth u. 137. Horizont ABC Erzsébet krt. 31. Nagykamarás Braunn bolt Arany J. u. 37. Braunn bolt Táncsics u. 35. Nagyszénás Élelmiszerbolt Orosházi út 1/1. Élelmiszerbolt Zrínyi u. 17. Orosháza Hírlappavilon Kossuth u.-Könd u. sarok Hírlappavilon Birkás-ltp. Hírlappavilon Szabadság tér 8. Hírlappavilon Dózsa Gy. u. 18. Vásárcsarnok Könd u. Autóbusz-pályaudvar Malatyinszkiné MÁV-pályaudvar Gálek Táncsics u. 60. Szemiker Állomás u. 7. Trafik Tass u. 16/B Szilvia Zrínyi u. 1/A Vegyesbolt Csizmadia u. 14. ABC Lórántffy u. 52. Vegyesbolt Szabó D. u. 35. Vegyesbolt Szőlő krt. 70. Pusztaföldvár Eszter-ker Bt. Rákóczi u. 31. Sarkad Hírlappavilon Szent István tér 1. Kelemen dohányáruda Kossuth u. 66. Ági trafik Gyulai út 60. Videotéka központ Kossuth u. 11. Kínai piac Vásártér Sarkadkeresztúr ÁFÉSZ ABC Vörösmarty u. 1. Videotéka Rákóczi u. Eszlári Imréné Liszt F. u. 5. Szabadkígyós Lila ABC József A. u. 1. Papp ABC Ókígyósi út 162. Majori ABC Wenckheim-ltp. 2. Szivárvány Shop és Videotéka, Kossuth tér 4/1. Szarvas Hírlappavilon Szabadság u. 32. Hírlappavilon Dr. Mellich J. u. 1. SHELL-töl tőállomás Shop Uhjár János Táncsics u. 68. Szeghalom Hírlappavilon Tildi Z. u. 37. Flamingó videotéka Szabadság tér 7. Faház büfé Kossuth u. 40. Riolit söröző Kossuth u. 38. Vadász söröző Nagy M. u. 8. Napsugár eszpresszó Tildi u. 29. Ladányi cukrászda Tildi u. 3. Safi kiskocsma Bajcsy-Zs. u. 21/2. Dózsa büfé Dózsa u. 34. Tarhős László Dénesné Arany J. u. 13. Telekgerendás Túri élelmiszerbolt Kossuth u. 3. Túri élelmiszerbolt Hársfa u. 42. Mezei market Ady u. 14-16. Tótkomlós Hírlappavilon Fő u. 1. Duszka Pál Kossuth u. 16/A Újkígyós SCHILLING élelmiszer Apponyi u. 5. Park ABC Gyulai út 30/2. Aréna Kossuth u. 29. Gázpalack Kft. Öreg u. 11/1. Végegyháza Faragó üzlet Kossuth u. 43. Vésztó' Tere-Fere trafik Kossuth u. 74. Papp Lászlóné Wesselényi u. 49. Zsadány Piroska presszó Béke u. 84. %M8MS$88>