Békés Megyei Hírlap, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-11 / 289. szám

IV ZsarU 1997. december 11., csütörtök Új autókat kapott a rendőrség A MINDENRE El,SZÁM SZOMSZÉDASSZONY „Ha a Pál kéménye füstöl, Péter attól mindjárt tiiszköl; Ellenben a Péter tyúkja Ha kapargál, A szegény Pál Háza falát majd kirúgja; Ebből aztán lesz hadd-el-hadd. Mely a kert alá is elhat!” Időtlen idők óta torzsalkodnak a szomszédok a világban, nem volt ez másként Arany János idejében sem. Ugye emlékeze­tesek a fenti sorok? A hasonló eseteket azóta is fülemíle-pe- reknek emlegetjük. Annak le­hetne titulálni az alábbi történe­tet is, igaz, itt nem Péter és Pál, hanem a gerendási Szilágyi Jó­zsef és szomszédai hadakoznak. — 20 éve élünk szinte telje­sen ellehetetlenített helyzetben. Hogy mikor kezdődött, ki em­lékszik arra!? Az viszont tény, hogy mi azzal a szomszéddal jó­ban voltunk, akivel haragosunk nem. így azután bennünket is meggyűlölt. Kezdetben azzal bosszantott bennünket, hogy az utcán lévő szemetét, falevelét hozzánk seperte. 1974-ben a jószomszédhoz indultunk fele­ségemmel, amikor haragosunk azzal állt elő másnap a rendőrsé­gen, hogy megütöttem. Talált magának egy idős asszonyt is, aki tanúskodott ellenem, ráadá­sul a férje is — aki az akkori rendszer kegyeltje volt — ezt tette. Védtelen voltam ellene, ezen fel is buzdult: feleségemet az utcán csúnya szavakkal illet­te, majd feljelentett bennünket, hogy az orgonabokrunk 2 ezer forintos kárt okozott a házukon. (Amikor kiderült, hogy a per­vesztesnek kell fizetnie a költsé­geket, mindent visszavontak.) 1993 novemberében becsenge­tett hozzánk haragosunk, majd megbújt és amikor én kimentem gyanútlanul, felbérelt ivócimbo­ráival megtámadott és bántal­mazott. 1994 májusában az ut­cán házuk előtt elhaladtam, ami­kor a seprűvel fejbe csapott két­szer. A kertemben is megdobált kővel. Sőt! Vastag öntözőcsö- vön több éve valamit átlocsol a mi portánkra. Nem terem már a mezsgye közelében semmi. 7 éve a meggyfánk, 4 éve az al­mafánk pusztult ki. Beteg ,a két körtefánk is. Nyilvánvaló, hogy környezetszennyezést folytat. Az önkormányzatnál tettem be­jelentést, ahol azt mondta, mo­sóvizet enged át, majd cáfolta állítását. Bajunkat akkor is tetézte, amikor egyetlen lányunk a halá­lán volt. Egy éve volt annak: amikor megtudtuk, hogy gyer­mekünk menthetetlen, minden napunk szorongással telt. Egy­szer csengettek, azt hittük, jött a távirat. December 13-át írtunk akkor. Egy szál hóvirágot talál­tam a postaládában. Ki dobta be, nem látta senki, csak gyanít­juk. A jószomszédunk világosí­tott fel: Luca-napján, ráadásul pénteken a boszorkányok na­gyon veszélyesek! Lányunk néhány nap múlva meghalt. Mi 70 éven felüliek vagyunk, sem lelki erőnk, se fi­zikai nincs már, az idegállapo­tunk sem olyan, hogy tovább tűrjük szomszédasszonyunk ki­tervelt galádságait. Lassan a kertbe, az utcára se merünk ki­lépni! Ezért is kérjük a sajtó nyilvánosságát, térjen észre, jobb belátásra szomszédunk, próbálja meg betartani az embe­ri együttélés szabályait! Lejegyezte: Cs. I. Rendőrautóval jött a (rendőr)Mikulás (ö) De­cember 5-én megérkezett a Mikulás a Gyulai Rendőrkapitány­ságra is. Stílszerűen, szirénázó rendőrkocsival állított be a dol­gozók gyermekeinek nagy örömére. Ajándékcsomagokról a Független Rendőr Szakszervezet gondoskodott. Aki ügyes volt, még nyerhetett mellé édességet, mert a Mikulás segítői csokievő versenyt, pingponglabda-célbadobást szerveztek. A legfontosabb szerepet, a Mikulásét Kormányos Pál főtörzs­zászlós töltötte be _________________Néhány éven belül őrsöt avatnak Dobozon_________________ Mié rt a falu rendőre megy focimeccsre? Régen vártak a bejelentésre a doboziak: a faluban a kör­zeti megbízotti csoportot rendőrőrssé fejlesztik. No nem azonnal, lehet, hogy nem is 1998-ban, de mindenképpen fokozatosan töltik fel a jelenlegi négyfős státuszról — új állománytábla felállításával — 8-10-12 fősre. A jó hírt Jámbor Sándor százados, a békéscsabai kapitányság köz- rendvédelmi osztályvezetője közölte kedden, a település közmeghallgatással egybekötött testületi ülésén. A prog­ramot — mint ismeretes — kormányhatározat szabja meg: erősíteni kell a közbiztonságot hazánkban. Ennek egyik lehetséges útja, hogy három lépcsőben új rendőrőr­söket kell létrehozni. Jámbor százados elismerte, a jelenlegi helyzetben nem tehettek többet Dobozért, nem tudták jobban megerő­síteni a kmb-csoportot azon kívül, hogy a nyáron — a szanazugi üdülési szezonra tekintettel — plusz egy rendőrt vezényeltek a tele­pülésre. Az azonban öröm­teli tény, hogy a csoport jól dolgozik, s nincs egyedül! Nem kis támogatást kaptak a helyi polgárőr csapattól, bizonyítja ezt a rengeteg ügyben nyújtott segítség. Falubeli szájából jogos a felvetés: helyi bűnözői kö­rök jó előre bekalkulálják, mikor játszik hazai pályán a békéscsabai focicsapat, hi­szen a rend fenntartására rendszeresen odavezénylik a dobozi rendőröket. Miért a falu rendőre megy foci- meccsre? — kérdezte Komlósi Mátyás. A válasz ismét egyszerű és őszinte volt. — A mostani helyzet nem jó — ismerte el Jámbor Sándor. — Azért kénysze­- rülünk arra, hogy a foci­meccsekhez segítségképpen a kistelepülésekről menje­nek rendőrök, mert a város­ban is kevesen vannak. A probléma .számtalan össze­tevőből áll. Tapasztalhattuk a tényleges szolgálatot ellá­tók számának csökkenését, szerencsére azonban az el­múlt két évben lassan előre haladtunk. A jövő az őrs- program, s remélhetőleg az üres státuszok is feltöltőd­nek. A következő kérdés sem volt kevésbé húsbavágó. Kiss János: —- Milyennek értékelhető Doboz kábító- szer-fertőzöttsége? Némi­képp megnyugtató a válasz, mely szerint a falu szeren­csére egyike azoknak, ame­lyekben nem jellemző a ká­bítószer. A drog terjedését azonban a rendőrség egye­dül nem tudja megállítani. A rendőrség kérése: min­denki a környezetében pró­bálja felkészíteni a fiatalo­kat, hogy akinek kóstolásra kínálják a gyilkos szert, ha­bozás nélkül utasítsa vissza. Dobozon tehát egyelőre nincs veszély, ezzel együtt a rendőrök néhány információ birtokába jutottak, melyek alapján a falu illetékességi területén egy-két ember a látókörükbe került. A nagyközségben időről időre felmerül egy téma, amit már csak illendőségből is felvetnek. Vasvári Mi­hály: — Szanazugban nyá­ron a Körösön sokszor elké­pesztő a randalírozás a vízijárművekkel. Csoda, hogy eddig nem történt ko­moly baleset. A pihenni vá­gyók a rendőrségtől várják, hogy szüntessék meg ezt az állapotot. Nos, nem lesz könnyű a kérést teljesíteni, hiszen — mint elhangzott — minden szezonban megjelennek a parton a rendőrök, az idén mégis ráerősítettek a jetskisek. A rendőrség ugyanis nem rendelkezik olyan gyors és hatékony eszközökkel, melyekkel bi­zonyítható a szabálytalan­ság. A száguldozok, amint meglátják a rendőröket, el­tűnnek, de a következő na­pon bőségesen bepótolják, amit azelőtt elmulasztani voltak kénytelenek. Elegen­dő rendőrt és megfelelő technikát eddig tehát nem tudtak a partra vinni. Készül azonban egy program a probléma kezelésére, amely a remények szerint a jövő nyáron megmutathatja haté­konyságát. L. E. Lebilincselő Öt áramlopás, (i) No­vember hónapban a Démász Rt. öt esetben tett feljelentést a Szeghalmi Rendőrkapitány­ság illetékességi területén tör­tént áramlopások miatt — tudtuk meg ár. Berke Imre rendőr alezredestől, a kapi­tányság vezetőjétől. A lopá­sok mértéke öl- és ötvenezer forint között mozgott, s min­den esetben valamilyen esz­közzel befolyásolták az órát. Tengernyi tengerit, (c) Békéscsabán, egy fürjesi ta­nya istállójában járt hívatlan vendég december 7-ére vir­radóan. 110 zsák — mintegy 60 mázsa — morzsolt kuko­ricát tulajdonított el, az oko­zott kár 90 ezer forint. Telefaxot, készpénzt, (c) A Csabakábel Kft. békéscsa­bai irodájába hatoltak be is­meretlen tettesek december 8- ára virradóan. Egy telefaxot, és a lemezszekrény, valamint a benne lévő lemezkazetta fel- feszítése után 130 ezer forint készpénzt vittek el. Több a bűncselekmény, (i) A Szeghalmi Rendőrkapi­tányság területén november­ben 25 százalékkal több bűn- cselekmény történt az átla­gosnál. Az emelkedést az okozta, hogy megnövekedett a lopások (a 90 bűncselek­ményből 56 lopás volt) szá­ma. Disznótoros? (ö) Egy gyulai tanyáról november 30- án, 16 és december elsején 7 óra között eltűnt egy 2,30 má­zsa súlyú és 4 darab 1,30 má­zsa súlyú sertés. Nem egysze­rűen eltűntek, ellopták a jószá­gokat. A kár 250 ezer forint.- páratlan árkedvezmények a legnépszerűbb Fiat modellekre: Bravo, Brava: 195 000-290 OOO Ft-ig Marea: akár 330 OOO Ft-ig- ajándék me tálfény valamennyi típusra- a lehető legkedvezőbb finanszírozási ajánlatok- ellenállhatatlan árak (árgarancia: január 10-ig!)- vásárlás esetén főnyereményként egy Fiat Cinquecento Mindehhez ráadásként Fiat Nyílt Hétvégére várjuk Önt december 13- 14-én és 20-21-én az ország 35 Fiat márkakereskedésében. GARANCIA fantasztikus ajánlataival Ölt is nyerő lehet:

Next

/
Thumbnails
Contents