Békés Megyei Hírlap, 1997. december (52. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-11 / 289. szám

Megújuló polgárőrség Rendőr-polgárőr együttműködési megállapodást írtak alá a megyei főkapitányságon (II. oldal) ' Utcai gyakorlat A szakma mesterfogásait gyakorlatban kell elsajátítani, a műhely ezúttal az utca (III. oldal) Kormányos télapó Csíkos autóval érkezett a gyulai kapitányság házi Mikulása a gyerekekhez (IV. oldal) 1997. december 11., csütörtök Szerkesztők: Fazekas László Kiss A. János Megjelenik hetente a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság és a Vagyonvédelmi Alapítvány támogatásával A Békés Megyei Hírlap Melléklete Mini krimik A Három testőr bánta, (c) Csorváson, a Három testőr névre hallgató vendéglátó-ipari egységbe törtek be ismeretlen elkövetők de­cember 7-ére virradóan. A zsákmányuk színes televízió, mikrohullámú sütő, cigaretta és ital­féleség volt, 100 ezer forint értékben. Golf-áramlat, (c) ismét megszaporodtak Békéscsabán a Volkswagen Golf-lopások. De­cember 3-ára virradóan a Török Ignác utca 1. szám közeiéből tulajdonítottak el egy ilyen tí­pusú gépkocsit, rendszáma FFY—101. Ugyan­ezen a napon tűnt el a GIG—529-es rendszá­mú. fekete Golf az Irányi utca 2. szám elől. De­cember 4-én hajnalban, a Jókai utca 18. szám elől lopták el ismeretlen tettesek a GGD—672- es rendszámú Volkswagen Golfot. Feltörte, (r) A közelmúltban Szarvason a Fázis Rt. parkoló gépkocsiját törte fel ismeretlen személy. A járműből elektromos szerszámokat és rádiós magnót lopott. A kár 305 ezer forint. Viszik az aksit. (i) Az utóbbi időben a Szeghalmi Rendőrkapitányság területén isme­retlen tettesek előszeretettel lopják a közterüle­teken parkoló járművek akkumulátorait. Ezért a rendőrség kéri a tulajdonosokat, hogy hosz- szabb időre ne hagyják a közterületeken őrizetlenül járműveiket, a nagyobb autókat is éjszaka csak őrzött telephelyeken tárolják. Buszból lopott, (c) A békéscsabai busz- pályaudvaron egy autóbuszt feszített fel, majd egy autó-rádiómagnót lopott el egy 32 éves, helyi fiatalember. A férfi ezt követően kerék­párral elmenekült a helyszínről, de közben eszébe juthatott, hogy még bővíteni kellene a zsákmányt. Ezért a Vécsey utcán parkoló autó­kat vette szemügyre, de a gyanúsan mozgó fér­fit a rendőrök lekapcsolták. Ittak, szúrtak, (cs) Tótkomlóson a Nosztalgia kocsmában összeszólalkozott H. I. és Gy. M. A vitát a kocsma előtt folytatták, ter­mészetesen mindkettőjüket az ital mámoros gőze fűtötte. Az utcán H. 1. nem sokat teketóri­ázott, inkább szúrt. Gy. M. 8 napon túl gyó­gyuló sérüléseket szenvedett. Vitt, amit ért. (c) Békéscsabán, a Luther u.—Kis-Tabán u. sarkán lévő büfébe hatolt be ismeretlen tettes december 6-ára virradóan. In­nen mindent vitt, amit ért, és mozdítható volt, többek között kávéfőzőt, mikrohullámú sütőt, elektromos fűtőberendezést, dobozos üdítőket és váltópénzt. Az anyagi kár 80 ezer forint. A NAGY SZAKÁLLÁT NEM FÚJTA A SZÉL Személyleírás nélkül lelismerték A nagyszakállú az ajándékok átadása előtt játékos kedvében volt FOTÓ: FAZEKAS LÁSZLÓ December 4-én a Békés Me­gyei Rendőr-főkapitányság tornatermében népes gyer­meksereg gyűlt össze, hogy részt vegyen Tücsök Peti és Hangya Imi gyerekeknek szó­ló zenés délutánján. Tekintet­tel a közelgő Télapó-járásra, vagyis a Miktós-napra, a két gitáros előadó is ehhez az ün­nephez kapcsolta műsorát, amely a gyerekeket kísérő szülőket is szórakoztatta. Amíg az év végi köszöntő da­lokat énekelték a jelenlévők, a terembe egy ismerősnek tűnő alak tette be a lábát. Fekete csizmát, piros, földig érő kö­penyt, piros-fehér bojtos sap­kát viselt és hófehér szakállát csak úgy lengette volna a szél, ha fújt volna. A gyerekek többsége — elvégre a szüleik a rendőrségen dolgoznak — személyleírás nélkül is azon­nal felismerte az idegent, aki tulajdonképpen nem is volt annyira ismeretlen. Volt aki Télapónak, akadt aki Mikulás­nak vagy csak egyszerűen Nagyszakállúnak nevezte. A kissé hajlott hátú, csoszogva járó öreg ember kedveskedve simogatta meg az elébe penderülő gyerekek fejét, majd mielőtt kiosztotta volna a névre szóló csomagokat egy közös énekes-játékra „csá­bította” a publikumot. A Független Rendőr Szak- szervezet, a Belügyi Dolgo­zók Szakszervezete és a főkapitányság közös mikulás­ünnepségére immár évente ke­rül sor, ahol a megye ren­dőrségi dolgozóinak tíz év alatti csemetéi személyesen a Télapótól kapnak ajándékcso­magot. A szervezők ünneppé varázsolták ezt a délutánt és fáradozásaik talán „öröm­nyomot” is hagytak a délután valamennyi résztvevőjében. —kas Jogszabály, tele mumussal? — Cél a gépjárműlopások megakadályozása A RENDŐRSÉG NEM ENGED A 48-ASBÓL Megjelent, és hamarosan hatályba lép a 48/1997-es bel­ügyminisztériumi rendelet — hivatalos nevén — a közúti közlekedés rendőrhatósági igazgatásáról. Akik már hal­lottak egyet s mást a jogszabályról, mumusként emlege­tik a próbajogosítványt, ízlelgetik a mind többször szóba hozott törzskönyv, érvényesítő címke, járműkísérő lap fogalmát. Nem véletlenül hallunk, olvasunk egyre gyak­rabban e szabályról, hiszen a többségük közvetlenül érinti a gépjármű-tulajdonosokat, közlekedőket. A ren­delet talán legfontosabb célja a gépjárműlopások meg­akadályozása. A „48-as” részletesen szabá­lyozza, a rendőr milyen esetek­ben veheti el a helyszínen a ve­zetésre jogosító okmányokat. Búcsú az okmányoktól Nem ismeretlen, hogy a Bünte­tő Törvénykönyvben meghatá­rozott cselekmények elköveté­sének gyanúsítottjától a rendőr elveszi az okmányokat. Ponto­san: amikor a járművezető az­zal gyanúsítható, hogy megva­lósította a segítségnyújtás el­mulasztását, a közúti veszé­lyeztetést, tiltott módon áten­gedte a járművezetést, elkövet­te a cserbenhagyást, közúti bal­eset során tömegszerencsétlen­séget, halált, több ember halá­lát, vagy halálos tömegszeren­csétlenséget okozó bűncselek­ményt. Nem ússza meg a sofőr, ha az ittas vezetés szabálysér­tésének, vagy bűncselekmé­nyének elkövetésével gyanú­sítható. Elbúcsúzhat okmánya­itól, ha a vezető a járműveze­téstől eltiltás hatálya alatt áll, vagy jogerősen visszavonták a jogosítványát. Ugyancsak az okmányok elvétele a következ­mény, ha felmerül a gyanú, hogy a vezetői engedély hamis, meghamisították, vagy más módon visszaéltek vele; ami­kor — a vezetői engedélyben bejegyzettek szerint — egész­ségi, pályaalkalmassági szem­pontból a járművezetőt alkal­matlannak minősítették; ha a sofőr a jármű biztonságos ve­zetésére nyilvánvalóan képte­len állapotban van. Nem térhet ki a következmények elől az sem, ha vezetői engedélyének érvényességi határideje több, mint 3 hónapja lejárt. A vezetői engedély helyszí­ni elvételekor a rendőr köteles megakadályozni, hogy a jár­művezető tovább közlekedjen, ha a vezetésre nyilvánvalóan képtelen állapotban van; ha olyan gépjárművet vezetett, amelyre nincs érvényes enge­délye, vagy ha jogosítványát a rendőrség egészségi, pályaal­kalmassági szempontból ér­vénytelenítette. A vezetői engedély elvétele­kor a rendőrnek átvételi elis­mervényt kell átadnia, amely a lakóhelyig, a tartózkodási he­lyig, vagy a telephelyig jogosít vezetésre. Próbajogsi: Ben dől össze a vUág A leendő autósok mumusa a próbajogosítvány. (Folytatás a II. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents