Békés Megyei Hírlap, 1997. november (52. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-22-23 / 273. szám

A pszi mesterei (14.) A gondolat sebessége — mérni a mérhetetlent Ember a Holdon — Ed Mitchell A NASA egy olyan megbízatást ka­pott a hadseregtől, ami azóta is pá­ratlannak számít a paranormális je­lenségek kutatásának területén. A feladat az volt, hogy végezzenek kí­sérleteket az Apolló-program kere­tében a Hold, Föld távolságban. Merész ötlet, ami alaposan feladta a leckét a NASA szakembereinek. Kellett találniuk ugyanis egy olyan személyt, aki orvosilag alkalmas hosszú távú űrrepülésre, gyakorlata van nagy sebességű és nagy magas­ságú repülésben, képes elsajátítani mindazokat az ismereteket, ame­lyek egy űrhajúskiképzés során szükségesek, és mellesleg azért az átlagosnál jobb telepatikus képessé­gekkel kell hogy rendelkezzen. Azt az embert, aki mindezeknek a köve­telményeknek megfelelt, Ed Mitchellnek hívták. Mitchell vállalta, hogy a hosszú és ki­merítő kiképzés mellett még gyakorol­ja három másik személlyel a telepati­kus kapcsolatfelvételt is, vagyis meg­kezdték a szinkronizációt. Azon a történeti napon, amikor a holdkomp a Hold felszínére ért, meg­kezdték a kísérleteket. Mitchell három másik társa a Föld különböző pontjain tartózkodott ez időben, úgyhogy Ed semmit sem tudott azok tartózkodási helyéről. A kísérleti alanyok egyike a Sziklás­hegység gyomrában, 50 emelet mé­lyen, egy atombiztos támaszponton tartózkodott. A második célszemély egy atom-tengeralattjáró fedélzetén a sarki jégsapka alatt kb. 400 méteres mélységben volt. míg a harmadik cél­személy egy szállodai szobában, de a Föld túloldalán volt megtalálható. A kísérlet célja az volt, hogy kiderít­sék, mi az, amit megbízhatóan lehet to­vábbítani olyan személyek között, akik speciálisan erre a feladatra vannak ki­képezve. A másik feladat az volt, hogy kiderítsék, ekkora távolságból egyálta­lán lehet-e telepatikus kapcsolatot ki­alakítani, és a harmadik feladat az volt, hogy próbálják meg kideríteni, milyen sebességgel továbbítódnak a gondolati kisugárzások. A kísérlet keretén belül ezért egy­szerűbb és bonyolultabb rajzok, fest­mények és fotók szerepeltek, illetve meghatározott szövegek, mondatok to­vábbítását kísérelték meg, és egyszerű mentális, érzelmi reakciók leközlése szerepelt. A megrendelő valószínűleg csaló­dást érzett az eredményt kiértékelve, pedig a kísérlet meglepően jól sikerült. Az egyik dolog, ami azonnal világossá vált, az az volt, függetlenül attól, hogy a célszemélyek hol tartózkodtak, a kapcsolat valamilyen formában létre-. jött. Tehát azt az energiát, ami a gon­dolatainkat továbbítja, nem lehet leár­nyékolni. A másik dolog, amire kíván­csiak voltak, az a sebesség volt. Nos, ez is tartogatott meglepetéseket. A bo­nyolult és részleteiben a mai napig sem ismert kísérletsorozat kimutatta, hogy a telepatikus kapcsolatfelvétel rendkívül gyors és egyben lassú. Las­súnak azért lassú, mert hosszú időt vesz igénybe, amíg a célszemély egy­általán fel tudja fogni a neki szánt adást, és azt képes valahogyan értel­mezni. Az információ terjedésének se­bességéről azonban óvatosan csak annyit közöltek, bizonyos jelekből ar­ra következtetnek, hogy az túllépi még a fény sebességét is, vagy ha nem, ak­kor talán nem is ebben a dimenzióban terjed. A csalódást azonban leginkább az okozta, hogy bebizonyosodott: a tele­pátiát a titkosszolgálati munkában je­len formájában nem lehet alkalmazni. Az egyszerűbb ábrák leképezése még csak-csak sikerült valahogyan, de a fo­tók és festmények továbbítása komoly feladatnak bizonyult. A vevő szemé­lyek inkább csak színek kavalkádját látták, és csak ritkán állt össze belőle egy olyan részlet, amelyet fel is voltak képesek ismerni. A szövegek, fogal­mak átvitelénél a célszemélyek telje­sen csődöt mondtak, illetve a szöveg hangulati tartalmát voltak csak képe­sek érzékelni. Ami viszont egyértelműen sikeres­nek ígérkezett, az az érzelmi reakciók átvitele volt. Ezeket az érzelmi kisu­gárzásokat minden, a kísérletben részt­vevő képes volt egyértelműen azonosí­tani, és az érzelmi töltést pontosan de­finiálni. Ez a nem mindennapi kísérlet két dolgot azonban egyértelműen bebizo­nyított: az első, hogy a telepátia mint jelenség valóban létezik, a másik do­log, ami bizonyítást nyert, az volt, hogy a jelenséget nem lehet a gondola­ti szabadság ellen fordítani. Amire gondolunk, nem hallatszik ki, talán csak egy kicsit. A vizsgálatok azonban nem tudtak magyarázatot adni arra, hogy mi a te­lepátia hatásmechanizmusa, mi az az energia, amit idegrendszerünk kisu­gároz, és az képes áthatolni akár 50 emeletnyi tömör grániton is. A kuta­tások azonban a mai napig is tarta­nak. Összeállította: Miki Ottó Ed Mitchell (bal szélen) és társai Zuhanás a magasból Gyönyörű napnak indult a hétfő! Leírhatatlan szépséggel kezdődött a hét: megdicsért a miniszterelnök! Azt mondta — mindenki hall­hatta, aki a televíziót nézte —, jelesre vizsgáztam európaiságból meg a gyermekek jövője iránt érzett felelősségből. Remélem, a fiam meg a lányom olvassa e sorokat, és végre megértik, hogy az apjuk mily felelősen gondolkodik sorsuk iránt. Mindezt a sok dicséretet, elismerő szavakat azért érdemeltem ki a kormányfőtől, mert a NATO-ra szavaztam. Igaz a min. elnök úr többes számban, az egész népnek osztogatta a szavakba foglalt kitüntetéseket, de hát teljesen magamra vettem. Szóval hétfőn, miután meghallgattam Horn Gyulának a Parla­mentben, napirend előtt mondott szavait, szívem megtelt derűvel, felemelkedtem, körberepkedtem a Munkácsy utcai szerkesztőségi épületet, majd egyre feljebb szárnyalva megtekintettem amúgy ma­dártávlatból szeretett városunkat, Békéscsabát. Aztán vettem volna az irányt a másik szeretett, Gyula felé, amikor is... Amikor is szár­nyalásom zuhanásba csapott át. Mert abban a pillanatban, ahogy a repülőtér fölé értem, bevillant agyamba: mi van akkor, ha nem a NATO-ra szavazok? Nos akkor — a min. elnök úr szavai szerint — megbuktam volna európaiságból meg a gyermekek jövője iránt ér­zett felelősségből. Hülye bunkó lennék tehát, a magyarság ellensé­ge. Vagyis — leegyszerűsítve a kérdést — nem lehetnek dilemmá­im, nem bujkálhatnak bennem félelmek, nem vágyódhatok semle­gességre, nem tarthatok attól, hogy egyik csizma után jön a másik, nem kergethetek 19. századi, romantikus nemzeteszméket, nem gondolkodhatok másként, mint a többség. Megint nem, még mindig nem. Mert ha mégis, akkor bunkó vagyok. De miért? Nos ezen gon­dolkodom magasból zuhanásom utáni eszmélésem óta — „összetört csontokkal". Meg azon, miért kell megint kirekesztetni, megbélye­gezni, a másikat lehülyézni? Arpási Zoltán H November 22-én 20 órától reggelig a Helyőrségi Klub és FEK-STELLA söröző szervezésében. Zene: Hevesi Imre és barátai. Vacsora: svédasztal reggelig. I Belépő ára: 1500 Ft/fő. Jegyvásárlás és asztalfoglalás a helyszínen. Ünnepeljünk együtt! Itt az alkalom, hogy a város / • % és a környék gyermekei együtt '" * £ ünnepeljék meg a Mikulás érkezését Erre kínálunk remek lehetőséget A műsorunk színes: Télapók, bohócok, vetélkedők, állatido­márok, akrobaták, zsonglőrök, dobótrió, ezernyi meglepetés. Belépőjegyek ára: gyerek- (14 éves kor alatt) 200 Ft/fő, felnőttjegy ára 300 Ft/fő. Jegyek kaphatók: a helyszínen és elővételben óvodák­ban, iskolákban. ______ M INDENKIT SZERETETTEL VARUNK! Egy példaadó ember „Arról fogja mindenki megismerni, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymáshoz” (Jn 13,35) — mondta Jézus Krisztus az utolsó vacsorán mintegy végrendelet­ként intézve szavait az apostolokhoz. A mester élete maga volt a szeretet ki­áradása, a szegények és elesettek fel­karolása, a betegek meggyógyítása, egy bensőséges együttérzés a szenve­dőkkel és a szomorkodókkal. O volt az, aki az emberi élet értékét az Isten és a felebarát iránti szeretet mércéjével határozta meg, s aki hűen a hírül adott parancshoz, maga is fel tudta áldozni önmagát azokért, akiket szeretett. Pél­dát adott, példát minden embernek, akik tanítását elfogadták, s megértet­ték, hogy a valódi és tiszta szeretet ké­pes egyedül betölteni az ember hivatá­sát, s felemelni abba a helyzetbe, ahol természete és kiemelkedő lehetőségei szerint állnia kell. Az apostolok, a ta­nítványok és mindenki, aki élete céljá­vá tette a szeretet krisztusi parancsát, teljességgel igyekezett átadni önmagát ennek a tanításnak. Két hosszú évezred telt el azóta, hogy valaki a szeretet ne­vében küldte el követőit a világba, hogy az embereket rávezessék életük igazi lényegére, az Isten által teremtett emberi méltóság elérésére, s akik hit­tek ebben, őszintén és erősen, mind ta­núságot is tettek róla, odaadva minden kényelmet, jólétet és biztonságot, mert csak az áldozatokra is képes szeretet döbbenthet rá másokat a legszebb erény nagyságára. A világ közben szüntelenül változik. A gyors ütemű technikai haladás és az emberi tudás fejlődése egyre inkább az önmagába záródó ember képét alkotta meg, aki magából kiindulva, önmagát tette meg minden mérce alapjául, hogy azután cselekedeteinek végcélja ismét csak önmaga legyen. Önmaga! S minél erősebb jelszavává válik ez egy uralko­dó korszellemnek, annál magasabbra emelkednek mindazok, akik bátran meg merik mutatni, hogy a feltétel nélküli szeretetnek az emberiség minden élet­helyzetében jelen kell lennie és útmuta­tóvá kell válnia. Példaként állnak ők előttünk, szükségünk van rájuk, a küz­delmes és töretlen hitükre, a végsőkig kitartó reményükre és a mindig csak ad­ni kívánó szeretetükre. Minden kor és nemzet előtt legyen ott az ember, aki már megértette az evangélium szavai­nak erejét és meg is élte azt úgy, aho­gyan a „ma világában” kell megélni. Egy ilyen alakjára emlékezünk most a magyar nép történelmének. Arra, aki adni akart. Odaadni mindenét, amije csak volt. Aki átérezte, mit jelent az, ha őszinte szeretet vesz körül valakit — az édesanya jóságos nevelésében, a hívek egyszerű, mégis gyermeki ragaszkodá­sában és a templom csendes magányá­ban. S erre ő is válaszolni vágyott. Szívvel, szeretetével, egész életével. És válogatás nélkül. Ahogy híveiben is él az alakja: szinte várta, hogy segítséget kérjenek tőle. Tudta, hogy nem pusztán a tudása az, amellyel megnyerheti híve­it Krisztus ügyének, hanem a szelíd és jóságos szív, amit kiáraszthat másokra. A „mai embert” a hideg és számító ész irányítja tetteiben. Őt a szíve vezette. A jobbik részt választotta. Nem is maradt hatástalan azokra, akik vágytak a szere- tetre, a feléjük fordulásra, mint egykor ő is. Hűen festi le képét Szász Erzsébet emlékezése: „Lélekben szerény volt, élete áldozat — ki mindenkit szeret, az mindent odaad.” Magunk elé képzel­hetjük a jelenetét, amikor a halálát je­lentő lövések után síró asszonyok sza­ladnak hozzá, s kérdik, hogyan hozha­tott ily nagy áldozatot értük. Ő pedig mosollyal az arcán, már-már elcsukló hangon csak ennyit válaszol: „Szívesen tettem”. „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja baráta­iért” (Jn 15,13) — folytatódnak Jézus Krisztus végrendeletének szavai. Báró Apor Vilmos elhitte ennek igazságát és boldog volt, amikor ő is részese lehe­tett. Ez az öröm szólított meg boldog­gá avatása napján minden magyar em­bert, magában hordozva azt az üzene­tet, hogy a boldogság nem az és 2, az önmagát kiemelő ember méltóságában áll, hanem az egyszerű, a másik javára irányuló szeretetben. Liszkai Tamás teológus

Next

/
Thumbnails
Contents