Békés Megyei Hírlap, 1997. október (52. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-04-05 / 232. szám
1997. október 4—5., szombat-vasárnap KÖRKÉP Magyarország közép-európai szerepének elismerését és NATO-csatlakozási törekvésének támogatását tapasztalta hivatalos kanadai látogatásán Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke. Útjára elkísérte két képviselő, Tóth Károly (MSZP) és Raskó György (MDNP) is. Megtorlások érik a kétnyelvű bizonyítványok miatt a komáromi, az érsekújvári és duna- szerdahelyi járásban a magyar pedagógusokat. Többüket a mozgóbér megvonásával büntetik. A pedagógusok szakszervezetének országos elnöke azt mondta: keresik a módját, hogy segítsenek a megrövidített pedagógusokon. A Brit Munkáspárt befejezte éves kongresszusát, amelynek küldöttjei csaknem negyed százada először ünnepelhettek választási győzelmet. A kongresszus hétfőn, öt hónappal a brit történelemben példátlan arányú Labour-diadal után ült össze Brightonban. Államfő szeretne lenni Vladimír Meciar, aki a HZDS nagygyűlésén utalt erre. Kifejtette: szeretné, ha a miniszter- elnöki és a köztársasági elnöki tisztet összevonnák. Bizonyítékok hiányában a cseh Legfelsőbb Bíróság leállította a volt magas rangú csehszlovák kommunista vezetők - Milos Jakes és Jozef Lenárt - ellen hazaárulás vádjával idén májusban indított pert. Befejeződött a Mir és az Atlantis hetedik közös repülése. A szétválás előtt az orosz űrhajósok üzembe helyezték a Mir új fedélzeti számítógépét, amelynek segítségével újra tökéletesen szabályozni lehet az űrállomást stabilizáló szerkezeteket és a napelemek forgatását. Újabb búvárakció indult az 1918-ban elsüllyesztett Szent István cirkálónál az Adriai-tengeren. Egy 40 tagú horvát-ma- gyar kutatócsoport kezdett vizsgálatokat az Osztrák-Magyar Monarchia hadiflotta zászlóshajójának 70 méter mélyen fekvő roncsainál. ifjabb földrengések voltak Közép-Olaszországban, ahol múlt pénteken három erős földlökés rendkívül súlyos károkat okozott. A mostani földrengésben két idős ember megsérült. Háború törhet ki bármely pillanatban a Koreai-félszigeten, ugyanis rendkívül feszültté vált a légkör - jelentette ki az ENSZ közgyűlésén Cső Szu Hon észak-koreai külügyminiszter-helyettes. A phenjani politikus a kialakult helyzetért az amerikai, a japán és a délkoreai vezetést tette felelőssé. Először lobbyzott közösen a magyar, a cseh és a lengyel diplomácia Szövetséges iránti bizalommal fogadták Eredményes út után, Ferihegyen fotó: feb/kallus GYÖRGY Kovács László külügyminiszter tegnap délután hazaérkezett az ENSZ-közgyü- lésröl, valamint New York-i, washingtoni és texasi tárgyalásairól. A magyar diplomácia vezetője útját sikeresnek ítélte meg. Mint elmondta: amerikai tartózkodása során külön tárgyalt az ENSZ és a NATO főtitkárával, az Európai Unió Bizottságának külügyi biztosával, valamint több mint tíz ország külügyminiszterével, az amerikai kormányzat és a szenátus vezető személyiségeivel, üzletemberekkel. — Számomra a tárgyalások legfontosabb eredménye az volt, hogy felmérhettem országunk mai megítélését. Azt tapasztaltam, hogy az Egyesült Államok politikusai már a leendő szövetséges iránti bizalmat tanúsították megbeszéléseink során. A magyar, a cseh és a lengyel külügyminiszternek az ENSZ közgyűlése alkalmával lebonyolított közös programjai jóval nagyobb sajtóvisszhangot keltettek, mintha kü- lön-külön léptek volna fel. Mindez azért is nagyon fontos, mert a NATO-ba történt meghívás óta most először került sor a három ország közös „lobbyzására”. A három diplomata a tárgyalások során egymást jól kiegészítve, egyenesen „összeszokott csapat” benyomását keltette. Ami azonban ennél is fontosabb: hazánk felkészülésével a NATO-csatlakozásra mindenki egyformán elégedett. Ezzel párhuzamosan elismerően szóltak szomszéd- sági politikánkról is — fűzte hozzá Kovács László. — A világ a délszláv tapasztalatok alapján megtanulta, hogy ez mennyire fontos; éppen ezért minden nacionalista megnyilvánulásra érzékenyen és elutasítóan reagálnak. Általános megítélés szerint hazánk stabilizáló szerepet tölt be a térségben, ezt mutatja a magyar-román viszony látványos javulása is. A külügyminiszter kifejtette: éppen ezért nem vagyunk hajlandók senkivel sem nyilatkozatháborúba, különböző .jelzők cseréjébe” bocsátkozni. Magyarország a higgadt párbeszéd híve. A szenátus több tagjával sikerült beszélnem — folytatta a miniszter —, köztük azokkal is, akik egyelőre fenntartással kezelik NATO-csatlakozá- sunkat. Reményeim szerint azonban sikerült meggyőznöm őket, hogy a bővítés várható költségei még akkor is jó befektetésnek minősülnek, ha azok egy része az Egyesült Államokra hárul. Az amerikai politikúsok szemében mindez lényeges szempont, hiszen felelősen kívánnak bánni az adófizetők pénzével. Még azt a teoretikus kérdést is fölteszik: érdemes-e amerikai katonák életét áldozni Budapestért, Prágáért, Varsóért? Erre azt válaszoltuk: az északatlanti szervezet történetében még egyetlen tagország fővárosáért sem kellett amerikai katonának meghalnia. Egyúttal azzal érveltünk, hogy az Egyesült Államok évente há- rommilliárd dollárt költ egyedül Boszniában békefenntartásra, a bővítés költségei ennél jóval alacsonyabbak. A szenátus a jövő héttől hallgatja meg a bővítési tárgyalásokon részt vevő amerikai politikusokat. (gyulay) Tudnivalók az özvegyi nyugdíjakról Mint beszámoltunk róla, januártól a saját jogú nyugdíj mellett az elhunyt házastárs nyugellátásának 20 százalékát is megkaphatják az özvegyek. A kedvező változás több mint 400 ezer embert érint. Krémemé Gerencsér Ildikó, a népjóléti tárca helyettes főosztályvezetője elmondta szerkesztőségünknek: az új rendelkezés alapvetően megváltoztatja a jelenlegi szabályozást, amely szerint az özvegyi nyugdíjra jogosultak az elhunyt társ nyugdíjának maximum 50 százalékával, de legfeljebb 20 400 forintos felső határig egészíthetik ki saját jogon járó ellátásukat. Ha tehát egy házaspár mindkét tagja 20-20 ezer forint nyugdíjat kapott, egyikük halála után a másik elvileg a saját pénzén felül plusz 10 ezer forintot kaphatna. Ám, a 20 400 forintos plafon miatt, csak 400 forinthoz jut hozzá. Az új szabályozás eltörli a felső határt, s kimondja: az özvegyi nyugdíjra jogosultak társuk nyugellátásának 20 százalékát megkaphatják, tehát a példaként említett esetben a 400 forint helyett 4000 forint kiegészítés jár. Mindez azokra az 1998 előtt megözvegyültekre is vonatkozik, akik nyugdíjkorhatárukat párjuk halálakor, illetve az azt követő tíz éven belül töltötték be, vagy akik ebben az időpontban, illetve az azt követő tíz éven belül rokkantnak minősültek. A mintegy 350 ezer özvegyi nyugdíjra jogosult esetében a Nyugdíj-biztosítási Igazgatóság - függetlenül attól, hogy az illető jelenleg kap-e kiegészítést vagy sem — kiszámítja, hogy az új szisztéma a mostaninál kedvezőbb-e számára. Ha igen, jövőre automatikusan a megemelt Összeget folyósítja. A 20 százalék kiszámításakor azt az összeget veszik alapul, amit az elhunyt házastárs nyugdíjként 1997. december végén kapott volna. Aki eddig nem kért özvegyi nyugdíjat, annak egy erre a célra készülő nyomtatványon kell majd benyújtania kérvényét az illetékes megyei Nyugdíj-biztosítási Igazgatóságnál vagy kirendeltségnél. E hónap közepén részletes tájékoztatót tesznek közzé a tudnivalókról, ezt az érdekelteknek érdemes megvárniuk. Már csak azért is, mert a kérvény benyújtásától számított fél évre visszamenőleg is jár a kiegészítés. Takács Mariann Hét éves a német egység Kohl ismét köszönetét mondott hazánknak „Az egyesült Németország minden erejét Európa egységének megteremtésére kívánja fordítani. Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa népei nagy reményeket fűznek az egyesítéséhez és különösen Németországnak e folyamatban játszott szerepéhez.” Ezt Helmut Kohl kancellár jelentette ki pénteken Stuttgartban a két német állam egyesülésének hetedik évfordulóján tartott ünnepségen. Közös érdeknek mondta, hogy az említett térségek lakossága biztató jövőt lásson maga előtt, ezért országa segíteni akar abban, hogy kitáruljon a kapu az integrációs szervezetekhez csatlakozni kívánó új demokráciák előtt. Németország számára elfogadhatatlan, hogy keleti határa hosszú távon a NATO és az Európai Unió keleti határa legyen - mutatott rá. A kancellár az egyesítésben fontos szerepet betöltők sorában ezúttal is külön köszönetét mondott „Magyarországnak, amelynek nemes szívű cselekedetét a németek soha nem felejtik el”. Méltatta Mihail Gorbacsov akkori szovjet vezető és George Bush volt amerikai elnök támogatását. Tavaly Horn Gyula magyar kormányfő, az idén Bush volt az évfordulós ünnepség díszvendége. Megkezdődött az RMDSZ rendkívüli kongresszusa A legfontosabb kisebbség A marosvásárhelyi sport- csarnokban péntek reggel megnyílt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség 5., rendkívüli kongresszusa. Markó Béla szövetségi elnök beszédében az utóbbi időben kibontakozott vitákra utalva emlékeztette az RMDSZ román koalíciós partnereit arra, hogy a közös — a szövetség kisebbségpolitikai céljait is tartalmazó - kormányprogramot a parlamenti többség megszavazta. Tőkés László tiszteletbeli elnök cáfolta, hogy ellenezte volna az RMDSZ kormányba lépését; csak a belépés módjával kapcsolatban voltak fenntartásai. Hozzáfűzte: az eltávolítására irányuló próbálkozások kommunizmusellenességével és magyar nemzetpolitikai felfogásával függenek össze. A meghívott vendégek sorában Toe Petre asszony, Emil Constantinescu elnök politikai főtanácsosa beszélt. Az ország „legfontosabb kisebbségének” nevezte a romániai magyarságot, amely csak „arányainál fogva kisebbség, de történelme, hagyományai, kultúrája révén a román társadalom fontos minőségi összetevője”. Tabajdi Csaba miniszterelnökségi államtitkár - átadva a magyar vezetők üdvözletét - hangsúlyozta: a magyar szomszédságpolitika a romániai változások elősegítője volt, és ez vezetett az 1920 óta késlekedő történelmi megbékéléshez. Kiemelte: az erdélyi együttélési modell az európai stabilitás fontos tényezőjeként, példaként szolgálhat. A tanácskozást a magyar parlamenti pártok képviselői is köszöntötték. Az orosz helikoptereket okolják a balesetért Repülnek, amivel tudnak Még mindig a szeptemberi, boszniai helikopterbaleset borzolja az ENSZ hivatalában a kedélyeket. A boszniai békefenntartók 12 tagú csoportja veszítette életét, amikor egy orosz gyártmányú Mi-8 helikopter lezuhant. Amerikai repülésbiztonsági szakemberek szerint a legtöbb nyugati országban nem tartják megfelelőnek az orosz Mi-8-as sorozatú helikopterek biztonságosságát. „Nálunk még felszállási engedélyt sem kapnának” - állítják, noha mostanában az amerikai légierőre is alaposan rájár a rúd, néhány nap alatt 6 gépük zuhant le. „Nem szabadna megengedni, hogy a békefenntartó egységek kötelékében szolgálatot teljesítő amerikai és nyugat-európai katonák az orosz helikoptereken utazzanak” - vélik az ENSZ tisztségviselői. Az SFOR-parancsnokok azzal védekeznek: sem az USA, sem a NATO nem adott a korszerűbb helikoptereiből, ezért kénytelenek az ukrán légierő Mi-8 helikoptereit használni. Egyébként a helikopterek orosz gyártója is tiltakozott a vádak ellen, mondván az eredetileg teherszállításra tervezett helikopterek utasterébe szabálytalanul pót-üzemanyagtartályokat építettek, amelyek a gép lezuhanásakor kigyulladtak. A baleset valójában csak a rossz időjárási viszonyok számlájára írható. FEB Krisztina hercegnő és a baszk lovag Barcelonában ma tartják az év esküvőjét Az esztendő esküvője tartja lázban egész Spanyolországot. Szombaton mondja ki a király lánya, Krisztina a boldogító igent. A hercegnőt egy kis híján két méter magas dalia, a kitűnő kézilabdás Inaki Undigarin vezeti az oltár elé. Egyetlen „apróságot” nem tudnak még a spanyolok: ki készítette Krisztina menyasszonyi ruháját, és milyen lesz? Beavatottak (vagy inkább: magukat annak vélők) biztosak abban, hogy a híres katalán divattervezőt, Margarita Nuezt kérték föl erre az egyedülálló feladatra. Ez már csak azért is valószínű, mert évek óta dolgozik a királylánynak. Csakhogy Margarita hallgat. Most derült ki az is, hogy János Károly király egy kicsit „elrontotta” a romantikus mesét. Jelesül: országának mégsem egy egyszerű állampolgára lesz lányának férje. Az uralkodó ugyanis az utolsó pillanatokban hercegi rangra emelte az óriás fiatalembert. A pár az esküvő után Mallorca hercege és hercegnője nevet viselheti. A lagzira meghívott ezerháromszáznál is több vendég élén csaknem hiánytalanul jelen lesz Európa minden koronás fője, magas rangú képviselője. Tiszteletükre péntek este a barcelonai pompás d’Albeniz palotában adott fogadást a spanyol király. Az esküvői menet is onnan indul ma a székesegyházba. Egész Európának, mi több, a világnak ad példát a spanyol uralkodóház azzal, hogy Krisztina és Inaki esküvői szertartása három nyelven zajlik le: kasztí- liaiul, azaz irodalmi spanyolul, katalánul és a vőlegény anyanyelvén, baszkul. A spanyol királylány és a baszk dalia esküvőjét a fél világ tévéállomásai élőben közvetítik ma délelőtt 10 órától. Két héttel később, október 18-án ugyanezen tévések közül számosán Budapesten lesznek: aznap járul egy másik kékvérű pár, Habsburg Ottó fia, György és Eilika oldenburgi hercegnő a Szent István-bazilika oltára elé, hogy örök hűséget esküdjön egymásnak. Ferenczy Europress Itt az őszi nyereményes 'ó! Tvr-hét - a műsorújság Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin A hét sztárja: Jamie Lee Curtis Cindy a paradicsomban Az új tv2 és RTL Klub műsora! Kálloy Molnár Péter, a játékos A műsorvétel változásairól \ ^ nyeretnenyesó Ji ízs flítaásiM Tvr-hét ... a hét minden napjára!