Békés Megyei Hírlap, 1997. október (52. évfolyam, 229-254. szám)

1997-10-31 / 254. szám

1997. október 31., péntek «► Nagycsaládosok az eladósodás lejtőjén A postás késve csenget HAZAI TŰKOR Tízévi adómentesség a munkahelyteremtő nagyberuházásoknak Még kátyúban van a diósgyőri szekér Az agrárexporttól az erdősítési programig, az adótörvények­től a közigazgatási reformig terjedt azoknak a témáknak a köre, amelyekkel tegnapi ülésén foglalkozott a kormány. Döntött a kabinet az úgyneve­zett agrárintegrációs központ létrehozásáról - jelentette be Kiss Elemér közigazgatási ál­lamtitkár. A januártól működő központ fő feladata a mező- gazdasági termékek exportjá­hoz nyújtott központi támoga­tás pályáztatása lesz, s foglal­kozik majd a vámokmányok vizsgálatával is. Áttekintette a kormány a jövő évi adótörvényhez be­nyújtott módosító javaslato­kat, s ezek közül néhányat tá­mogatott. Az eredeti elképze­lésekhez képest bővülne pél­dául a három hektárnál nem nagyobb mezőgazdasági föld­terület bérbeadása után adó- kedvezményre jogosultak köre. Nemcsak a terület tulaj­donosát, hanem a haszonélve­zőjét is megilletné ez az előny. A kormány szorgalmazza, hogy tíz évre 100 százalékos adókedvezményt kapjanak azok a tízmilliárdnál nagyobb értékű beruházások, amelyek legalább félezer embert fog­lalkoztatnak. A diósgyőri acélipari mű­vek helyzetét vizsgálva megál­lapította: az eddigi 28 milliár­dos állami támogatás nem hozta meg a várt eredményt. A havi 600-700 milliós veszte­ségért a cég vezérkarát és az ÁPV Rt. illetékesét is felelős­ség terheli. Ezért új privatizá­ciós pályázatot írnak ki. Távo­zik posztjáról dr. Szabó Zsolt, az ÁPV Rt. igazgatósági tagja, a terület kormánybiztosa. A kormány jelentést foga­dott el az Antenna Hungária átvilágításáról, majd módosí­totta a közmunkatanácsról szóló munkarendeletet. Az új előírások lehetővé teszik az erdősítési program mielőbbi beindítását. A kabinet a közigazgatás te­rületi reformja kapcsán megál­lapította, hogy a korszerűsítés jól halad, bár az eddigi lét­számleépítés a tervezettnél ki­sebb, 17,2 százalékos, -tama Túlzott titokvédelem: nagy borítékban a kis boríték Kétszer egy százalék egyszerűbben Jövőre változik a személyi jövedelemadó 1 százaléka felaján­lásának és a civil szervezetekhez történő átutalásának rendje. Az APEH egyszerűsítési javaslatairól a tervek szerint ma foglal állást az Országgyűlés illetékes bizottsága. A kormány által kilátásba he­lyezett energiakompenzáció sem mértékében, sem időbeli elosztásában nem ellensú­lyozza a nagycsaládosok többségének növekvő terheit - állapította meg tegnap a Nagycsaládosok Országos Egyesülete. Elsősorban azoknak a gondjai súlyosbodnak, akik bérből és fizetésből, illetve nyugdíjból vagy egyéb társadalmi juttatás­ból élnek. A családok többletterhei ma már olyan problémákat hoznak felszínre, amelyek immár nem oldhatók meg csupán a kom­penzációs mechanizmus mű­ködtetésével, vagy éppen a normatív rendszerű helyi segé­lyezéssel. - hangoztatták az egyesület vezetői. Az építésügyi hatóságok szep­tember végéig valamivel több mint 15 ezer új lakás haszná­latba vételére adtak enge­délyt. Ez 3 százalékkal keve­sebb, mint a múlt év azonos időszakában volt - hangzik a Központi Statisztikai Hivatal tegnap közzétett jelentése. Országosan az új otthonok számát tekintve nagyjából a ta­valyihoz hasonló a helyzet, a megyék között azonban nagy a szóródás. Komáromban és Csongrádban 50, Békés és Vas megyében mintegy 20 száza­lékkal kevesebb, Heves, Pest, Zala, Borsod és Nógrád me­gyében 9-25 százalékkal több lakás épült, mint tavaly. A népes famíliák leggyako­ribb túlélési stratégiája az, hogy a közös költséget és a .villany- számlát még valahogy kifizetik, hogy elkerülhessék a kilakolta­tást. Másra viszont már alig futja. Ezt mutatja az a sajnála­tos tény, hogy a többszobás la­kásokból sorozatosan költöz­nek ki a nagycsaládosok, mert nem tudnak megbirkózni az emelkedő rezsiköltségekkel. Az egyesület elnöke, Benkö Ágota szerint reális a veszélye annak, hogy a nagycsaládosok úgynevezett adósságspirálba kerülnek. A kompenzációt - így az energia-árkiegészítést - késve kapják kézhez, nem ak­kor, amikor a magasabb ösz- szegű számlát ki kell fizetni. Aki viszont elmarad a fizetés­sel, hátralékba kerül, s nem kaphat semmiféle támogatást. A statisztikák szerint első­sorban a városokban lassult le a lakásállomány gyarapodása, az új lakások zöme a kisebb vidéki településeken épült. Változat­lanul az önerős építkezések dominálnak; a tizenötezer új lakás közül mindössze kétszá­zat építettek a helyi önkor­mányzatok, s ezerkétszázat a gazdasági szervezetek. A szakemberek előrejelzése szerint az utolsó évnegyedben várhatóan gyorsul az építkezé­sek üteme, mert a szeptember végéig kiadott építési engedé­lyek száma négy százalékkal több a múlt évinél. Idén 9 hó­nap alatt egyébként 2700 lakás szűnt meg, három százalékkal kevesebb, mint tavaly. Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnökhelyettese el­mondta, hogy a jövőre az 1997-es jövedelmek alapján számított személyi jövede­lemadóból az eddigi 1 száza­lékon túl, újabb 1 százalékot is felajánlhatunk, kifejezetten az egyházak javára. Ezért a lebo­nyolítás módjában tervezett egyszerűsítésekre még inkább szükség van. A szakemberek ki akarják venni például az szja-csomag­- Keresztes úr! Miért vált meg a tiszteletbeli elnöki poszttól?- Augusztusban levélben hívtam fel a KDNP választ­mányának figyelmét a pártve­zetők antidemokratikus maga­tartására. Egyben jeleztem azt is: ha nem váltják le Giczi Györgyöt és Füzessy Tibort, lemondok tisztségemről.- De e két politikus annak idején éppen az ön javaslatára nyerte el a tagság többségének bizalmát ból a tavaly sokaknak gondot okozó külön kis borítékot. Fe­leslegesen „védte” a felajánlá­sokat az adóbevallási nagy bo­rítékban. Erre a túlbiztosított adatvédelemre nincs szükség, mert magára a bevallásra is szigorú adótitok-védelmi elő­írások vonatkoznak. Jobb lesz a nyugati országokban bevált módszer: egy-egy „1 százalé­kos” sorral megtoldják a be­vallási nyomtatványt. Pontosításra szorulnak a kedvezményezettek köréről- Akkor mindannyian „va­lami ellen” politizáltunk, s eb­ben az egyöntetűségben nem volt mód személyiségük ala­posabb megismerésére. Nem derült ki például, hogy képte­lenek lesznek a rájuk bízott párt tagságának integrálására, s az sem, hogy az ellenségke­resés köti majd le energiájuk nagy részét.- Ön szerint most merre ve­zet a KDNP útja?- Félek, hogy az utóbbi hó­napok eseményei nemcsak a szóló rendelkezések. Jogilag ugyanis nem körülhatárolt például a közgyűjteményi, a közművelődési, és a közokta­tási intézmények köre. A jö­vőben elég lenne, ha az 1 szá­zalékok címzettjei, a kedvez­ményezettek csak nyilatkoz­nának arról, hogy vámtartozá­suk nincs. Ma erről igazolást kell beszerezniük. Az APEH elnökhelyettese túlzottnak és zömmel alapta­lannak tartja a kedvezménye­zettek panaszait az igazolások beszerzésével járó költségek nagyságáról. Elég hosszú pél­dául azok listája, akik illeték- mentességet élveznek. választók bizalmának elvesz­tését vonják maguk után, ha­nem a külföldi politikai szer­vezetek megvetését is. Hogyan is hivatkozhat a ke­reszténydemokrácia értékeire egy olyan párt, amelynek ve­zetői - alapszabály-ellenesen - választott küldötteket fosz­tanak meg mandátumuktól? Olyan párt, ahol a pártrende­zők szerepét őrző-védő kft.-k emberei veszik át? Jómagam személy szerint attól tartok, hogy közel a vég­kifejlet. Vagyis a Keresztény- demokrata Néppárt jövő ta­vasszal a parlamentbe kerü­léshez szükséges legalább 5 százalékos támogatottságot sem tudja majd megszerezni. Takács Mariann Mennyi jut a katonáknak? A Honvédelmi Minisztérium jövőre nem tud átlagosan 23,5 százaléknál nagyobb béreme­lést adni a hivatásos katonák­nak. Ezt Keleti György honvé­delmi miniszter szögezte le csü­törtökön annak kapcsán, hogy ma újabb tárgyalási fordulót tartanak a tárca és a Honvéd­szakszervezet részvételével. Kisgazda-prognózis. A Füg­getlen Kisgazdapárt nélkül tar­tósan kormányozni nem lehet Magyarországon - jelentette ki Torgyán József csütörtökön, magyar és külföldi újságírók előtt, a budapesti Gellért Szál­lóban. A pártelnök szerint a jövő évi választásokon az FKGP az MSZP-vel fog meg­küzdeni a győzelemért. Cigányok az OCKÖ ellen. A Magyarországi Cigányok De­mokratikus Szövetsége (MCDSZ) határozottan ellenzi, hogy külföldiek vagy gazdasági társaságok termőföldet vásá­rolhassanak az országban. Ezt Nádai Gyula, a százezer tagot magáénak mondó tömörülés választmányának elnöke jelen­tette ki. Hozzátette: az a leg­főbb céljuk, hogy jövőre beke­rüljenek a parlamentbe, illetve leváltsák, megdöntsék a jelen­legi Országos Cigány Kisebb­ségi Önkormányzatot. Annak helyébe szeretnének egy való­ban demokratikus testületet alakítani. Elutasított Munkáspárt. Az országgyűlési biztos általános helyettese elutasította a Mun­káspárt megyei szervezeteinek beadványát, amelyek azt sérel­mezték, hogy az Országgyűlés határozata szerint a november 16-ára tervezett, NATO-csatla- kozással kapcsolatos népszava­záson csak a parlamenti képvi­selettel rendelkező pártok küldhetnek tagokat, illetve megfigyelőket a különböző vá­lasztási szervekbe. Zsugorodik a KDNP. Kovács István, a Kereszténydemokrata Néppárt tisztségéből már ko­rábban felfüggesztett Zala me­gyei elnöke, Sziráki István tit­kár és Havasi Zoltán zalaeger­szegi elnök kilépett a pártból - jelentették be az érintettek. Ha­sonlóan döntött a választott tes­tületek tagjainak, valamint a nagykanizsai szervezet vezető­inek többsége. Kábeltévések köszöneté. Két szakmai szervezet, a Kábel- televízió Hálózat Üzemeltetők Országos Szövetsége és a Ma­gyar Kábeltelevízió Hálózatok Szövetsége megköszönte előfi­zetőiknek, hogy türelemmel vi­selték az elmúlt hetek technikai nehézségeit. Ezek a hazai tévé­csatornák számának növekedé­sével és az MTV 2 műholdra kerülésével függtek össze. Ilyennek látszunk a kozmoszból. Harminc éve alakult meg a Földmérési és Távérzékelési Intézet, amely­nek adattárában - egyebek között - megtalálható Magyar- ország minden térképe. Munkájához nagy lendületet adott a mesterséges holdak, majd a számítógép megjelenése. A „kozmikus geodézia” segítségével sikerült például összeállí­tani hazánk 1:200 000-es méretarányú űrfotótérképét (fel­vételünkön), 84 mozaikkockából. fotó: feb/diósi imre A tavalyánál kevesebb lakás épül az idén Főképpen falun építkeznek N. Zs. A lemondott tiszteletbeli elnök pártjában gyökeres változást sürget KDNP: Közel a végkifejlet? A tekintélyuralmon alapuló vezetési módszerek hatására végkifejlete felé közeledik a KDNP-ben dúló belháború - nyi­latkozta munkatársunknak Keresztes Sándor, a párt volt tiszteletbeli elnöke. Úgy véli, hogy ha nem történik gyökeres változás a kereszténydemokraták háza táján, a parlamentbe kerüléshez szükséges küszöböt sem érik el a választásokon. Hálószobatitkokról - őszintén A szexuális felvilágosítás változatlanul gyönge pontja a nevelésnek Egy nemzetközi piackutató cég, az MEMRB International munkatársai felmérést készítettek hazánkban: ezer felnőttet' kérdeztek meg párkapcsolataikról, szexuális életük alakulásá­ról, a nemi úton terjedő fertőzések elleni védekezésről. A vizs­gálat eredményeit a napokban hozták nyilvánosságra. A szexuális felvilágosítás vál­tozatlanul gyönge pontja a fia­talok nevelésének: a megkérde­zettek 38 százaléka a barátok­tól, ismerősöktől, 33 százaléka pedig partnerétől szerezte- szerzi meg a legalapvetőbb szexuális ismereteket. A vá­laszadóknak mindössze 8 szá­zaléka felelt úgy, hogy a nemi életről az iskolában, pedagógu­saitól megfelelő felvilágosítást kapott. Elgondolkoztató tapasztalata a felmérésnek, hogy az ezer megkérdezett közül mindössze százan nyilatkoztak úgy, hogy ügyelnek arra: nehogy elkapják vagy terjesszék a HIV-vírust, az ÁIDS kórokozóját. Ugyan­akkor például Nagy-Britanniá- ban minden negyedik felnőtt válaszolt úgy, hogy óvszert használ a fertőzés elkerülése érdekében. A szexuális életet a magyar fiatalok - nemzetközi viszony­latban - aránylag későn, átlag 17,8 évesen kezdik meg. (Né­metországban 16,2, az Egyesült Államokban 15,8 éves korra esik az első szerelmi aktus.) A névtelen interjúkból egye­bek közt kiderült, hogy a ma­gyarok általában figyelmes és önzetlen partnerek: 82 százalé­kuk - többségük férfi - a sze­relmi életben társa örömét, bol­dogságát fontosabbnak tartja a magáénál. Németországban ez az arány csupán 59, Olaszor­szágban pedig 60 százalék. Miként világszerte, nálunk is folyamatosan csökken a termő­képes korban levők szexuális aktivitása. Az évenkénti sze­relmi együttlétek száma átlago­san 124, míg egy esztendővel korábban 131 volt. Összehason­lításul: ez a szám a franciáknál 151, az amerikaiaknál 148, vi­szont az olaszoknál csupán 105, a spanyoloknál pedig 90. Tardos János A hónap lapja változatlanul a Lakáskultúra! Benne: ▲ A hónap lakása: A kémény körül ▲ A hónap tudósításai: BNV-körkép Lakástextil ’98 ▲ A hónap kiemelt témája: Gőzölős vasalók ▲ A hónap barkácsötlete: Hímzések párnára, függönyre, térítőre ▲ A hónap receptje: Mákos-meggyes rácsos ▲ A hónap házigazdái: Tallós Rita és Barbinek Péter Minderről és még sok egyébről olvashat a - 120 oldalas - novemberi Lakáskultúrában! IMIK -JAVON ' a * X X ÍVOl-AH 1 ♦ ♦ N«V.( N IIR * Lakáskultúra BESZÁMOLÓ A BNV-RÖL Tallós Rita a

Next

/
Thumbnails
Contents