Békés Megyei Hírlap, 1997. október (52. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-28 / 251. szám
1997. október 28., kedd KÖRKÉP «ES MEGYEI HÍRLAP Göncz Árpád Moldovában Göncz Árpád köztársasági elnök hétfőn hivatalos látogatásra Chisinauba, a Moldovai Köztársaság fővárosába érkezett. Háromnapos moldovai tartózkodása során az államfő tárgyalásokat folytat Petra Lucinschi elnökkel, találkozik Ion Ciubuc miniszterelnökkel, az ország politikai pártjainak vezetőivel, az egyházak képviselőivel, és a tervek szerint beszédet mond a moldáviai parlamentben. * Bős-Nagymaros ügyében Éva Mitrova, Szlovákia budapesti nagykövete átadta Vladi- , mír Meciar szlovák miniszter- elnök Hóm Gyula kormányfőnek írt válaszlevelét Horváth Tamásnak, a miniszterelnök külpolitikai főtanácsadójának. A levél megerősíti, hogy Pozsony kész a jóhiszemű és előfeltételek nélküli tárgyalásokra. Székelyföldre látogattak román ellenzéki politikusok. Az „expedícióról” beszámoló lapok közül egyedül a Curentul üt meg kritikus hangot, megjegyezve: az „ellenőr honatyák” agresszív és megfélemlítő hangon szóltak az iskolásokhoz. Nem találják azt a 28 éves budapesti hegymászót, akit az elmúlt héten valószínűleg halálos baleset ért a Magas-Tátrá- ban. Három társa a körülményekhez képest jól van. A mentést nehezíti a hegyekben tomboló ítéletidő. Elhalasztják bizonytalan időre az e hétre tervezett, amerikai közvetítéssel létrehozandó washingtoni találkozót Dávid Lévi izraeli külügyminiszter és Mahmud Abbasz (Abu Mázén) palesztin politikus, Jasszer Arafat helyettese között. Közös katonai célú felhasználást javasol Spanyolország az angol fennhatóságú Gibraltár repülőterével és kikötőjével kapcsolatban. Madrid csak így hajlandó a helyi légi- és víziforgalommal kapcsolatos megkötések feloldására, ami London szerint a teljes értékű spanyol NATO-tagság feltétele. Tizenegy kalózt tartóztatott le hétfőn a thaiföldi haditengerészet. A -katonák megtalálták és visszafoglalták azt a tankhajót, amelyet a tengeri banditák hatalmukba kerítettek. A választási csalások ellen több mint kétezer ember kezdett tüntetést hétfő délután az algériai fővárosban. A csütörtöki helyhatósági választások Liamine Zerual elnök Nemzeti Demokratikus Tömörülésének (RND) győzelmét hozták. Újra fellángolt a népszavazásvita Megemlékezés az Országgyűlésben Hagelmayer Istvánról Ismét viták kereszttüzébe került a t. Házban a népszavazás ügye. Mint ismeretes, az Alkotmánybíróság kimondta, hogy azonos témában a népi kezdeményezésnek elsőbbsége van a kormányzatéval szemben. Ezért a népszavazást november 16-ára kitűző, már egyszer megszavazott országgyűlési döntésből - módosító határozattal - törölni kell a kormány föld- tulajdonlásra vonatkozó kérdéseit. E módosító országgyűlési határozati javaslat általános vitáját folytatták tegnap plenáris ülésen a honatyák. Az előterjesztő Eörsi Mátyás külügyi államtitkár és az SZDSZ részéről Mécs Imre elsősorban a NATO-csatlako- zás történelmi esélyét ecsetelte. Pokorni Zoltán (Fidesz) és Torgyán József (FKGP) azonban visszakanyarodott a földügy vitájához. Pokorni a pártok közös céljaként említette a sikeres NATO-népszavazást, de bejelentette, hogy a Fidesz, az MDF és az FKGP továbbra is azt szeretné, ha a NATO-csat- lakozás mellett a földdel kapcsolatos, 200 ezer aláírással támogatott kérdésről is szavazhatnának a polgárok. így megtakarítható lenne 2 milliárd forint, amibe a megismételt népszavazás kerül. Hack Péter (SZDSZ) arra mutatott rá, hogy 1,2 milliárd forint, amibe egy népszavazás kerül, valóban sok pénz, de egy olyan döntés, amelynek következményei nem láthatók, nagyságrendekkel többe kerülne. Nem lehet tehát megkerülni a polgárok által támogatott, de nem egyértelmű és több ponton nemzetközi szerződésekbe ütköző kérdés alapos vizsgálatát. A tegnapi ülésen Gál Zoltán az Országgyűlés elnökeként. Varga Mihály (Fidesz) pedig a volt tanítványok, a fiatal közgazdászok nevében emlékezett meg Hagelmayer Istvánról, az Állami Számvevőszék elhunyt elnökéről. S. Á. Novembertől nyomozhatnak a határőrök is Hivatásosok őrzik a határt November elsejétől nyomozói jogkörrel is élhet a határőrség. A szervezetről szóló, most életbe lépő törvény ugyanis jelentősen bővíti a határőrök hatáskörét. Nováky Balázs altábornagy, országos parancsnok tegnapi tájékoztatóján elmondta, hogy a nyomozói jogkör a közbiztonság szempontjából is nagyon fontos. Lehetőséget ad a szervezet tagjainak az államhatárral kapcsolatos, különféle bűncselekmények elkövetői elleni hatékony fellépésre. Vonatkozik ez a fegyveres tiltott határ- átlépésekre, az embercsempészetre csakúgy, mint például a közokirat-hamisításokra. Az új jogszabály a határőrök feladatává teszi, hogy szolgálatuk teljesítése során egyéb törvénysértő cselekmények elkövetői ellen is eljárjanak, a tetteseket azonban át kell adniuk a rendőrségnek. Új hatáskörük értelmében eljárhatnak a felügyeletük alatt álló területen elkövetett szabálysértések ügyében is. így megbírságolhatják például azokat, akik a határövezetben tilosban parkolnak. Nyomozói munkájuk az ország területének csaknem egy- harmadára terjed ki. A megnövekedett feladat ellátására több mint 400 hivatásos határőrt csoportosítottak át. A törvény hatályba lépése egyébként az utasforgalmat nem érinti. A tájékoztatón bejelentették: jövő májustól már csak hivatásos határőrök szolgálnak a testületnél, oda tehát sorkatonákat már nem hívnak be. Az Európai Unió soros elnöke aggódik a földrész jövőjéért A bővítés a béke megőrzését szolgálja Ausztria magatartása aggasztja Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfőt, az Európai Unió soros elnökét. A politikus a Die Presse című osztrák lapnak adott interjújában kifejtette: „Ausztria azon kevés országok egyike, amelyekben már egyre jobban érezhető a bővítésellenes hangulat.” Juncker elfogadhatatlannak tartja azt a politikát, amely nem a szomszédokkal való együttműködésre, megértésre, kompromisszumra és megegyezésre irányul. „Ha valaki kétségek esetén radikálisan lép fel országa érdekében, akkor arra készteti a szomszédját, hogy az is ugyanezt tegye. És akkor ismét ugyanott vagyunk, ahol egyszer voltunk már” - hangsúlyozta a luxemburgi miniszterelnök. Arra a kérdésre, hogy kijelentései netán a Jörg Haider (az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt elnöke) esetleges kancellársága elleni figyelmeztetésként lehet-e értelmezni, Juncker kitérő választ adott. Az Európai Unió soros elnöke felszólította az osztrák politikusokat: a választásokkal összefüggő taktikai okokból ne tegyék kockára az unió bővítéséből az európai béke megőrzésére adódó esélyt. Junckemek van receptje a keleti bővítés lebonyolítására és kezelésére. Szerinte nemcsak a tagjelöltekkel kell meggyőző és tudatos párbeszédet folytatni, hanem a tagállamoknak egymás között is. Úgy vélte, hogy az új tagok közül az elsőt is csak öt-hat év múlva lehet felvenni. Ennek folyamatában hosszú ideig érvényes átmeneti rendelkezésekkel a „puha leszállást”, vagyis a zökkenőmentes csatlakozást szerződéses formába kellene önteni. „Ezt a szándékot Közép- és Kelet-Európá- ban is egyre inkább megértik” - tette hozzá a luxemburgi kormányfő. Növekszik az olvasási és írászavarral küzdő diákok száma Prolongált érettségi vizsgák Ezekben a napokban tartják a középiskolákban a pótérettségiket. Az írásbeli dolgozatok megírásán a hónap elején már túljutottak a tanulók, most a szóbeli vizsgákon próbálják bizonyítani, hogy a júniusi első nekifutás sikertelensége csak kisiklás volt. Évente mintegy 3-4 ezer diák bukik meg a júniusi érettségiken, s ez a szám folyamatosan csökken. A szakemberek szerint elsősorban azért, mert a tanárok egy része igencsak elnézően ítéli meg tanítványai teljesítményét, s még az érettségi vizsgán sem követeli meg a kellő tudást. Varga Mártának, az Országos Közoktatási Szolgáltató Iroda vezetőjének tapasztalatai szerint évről évre több a gyengén tanuló diák. (Igaz, némiképp nő az átlagon felül teljesítők száma is.) Az külön is elgondolkoztató, hogy emelkedik az önmagát nehézkesen kifejező, gyenge helyes- írású gyerekek száma. Sokuknak nem is szabadna kiadni az érettségi bizonyítványt. Csakhogy van olyan szemlélet, hogy a gyereket - ha már feljutott a végzős osztályba -, valahogy „tuszkoljuk át” az érettségi tűfokán... Vitathatatlan, hangsúlyozza a szakember, hogy már az alsóbb évfolyamokon szigorúbb mércével kellene mérni, töb.- bet kellene törődni a készségek elsajátításával, és általában emelni a követelményszintet. Fel kellett figyelnünk arra is, hogy a gimnáziumokban, szakközépiskolákban viszonylag nagy számban vannak olvasási és írási zavarral küzdő gyerekek. Varga Márta úgy véli, ezért főként a hazai és a 80-as években külföldről „importált” iskolakísérletek, a ki- érleletlen olvasás- és írástanítási módszerek hibáztathatok. (deregán) Az ösztönei mentették meg Üj terveken dolgoztak a magyar segítők Hídvégi Ágnes és Lehel László fotó: feb/kallus györgy A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat megmenekült munkatársa, Hídvégi Ágnes hazaérkezett Budapestre, és rövid sajtótájékoztatón számolt be az átélt eseményekről. Lehel László, a szervezet igazgatója azonban hangsúlyozta: további két munkatársuk mielőbbi kiszabadulása és hazajutása érdekében a hírzárlat változatlan. A fáradt, megviseltnek látszó fiatalasszony érthető módon nehezen találja a szavakat. — Azóta is foglalkoztat a kérdés - kezdi -, hogy az emberrablók engem miért hagytak ott. Ehhez ismerni kell a csecsen társadalmat, szokásait. Amikor az ismeretlen fegyveres rám tört, és megparancsolta, hogy azonnal öltözzem, a férjem fényképére néztem, és azt súgta az ösztönöm, hogy nem szabad engedelmeskednem. Inkább könyörögni kezdtem, hogy engedjen el. Márpedig egy csecsen férfi számára talán nincs is nagyobb szégyen, mint egy védtelen nőt bántani. Ágnes még hallotta két társa hangját, de már nem látta őket. Szakadatlanul arra gondol: hol lehetnek, és mikor láthatják ismét viszont egymást?- Soha nem éreztük, hogy veszélyben volnánk - folytatja. - Jó csapatban és jó hangulatban dolgoztunk. Az őreinkkel kiváló volt a kapcsolatunk, számunkra ők jelentették a legnagyobb biztonságot. Mindenkitől könnyezve búcsúztam el. Éppen új tervek megvalósításán fáradoztak: már nemcsak az ellátásban, hanem munkahelyek megteremtésében, az újjáépítésben is segédkezni akartak. Ez most abbamaradt. De Ágnes azonmód hozzáfűzi: „Bizonyos, hogy egyszer még visszamegyek...” (gyulay) Camilla kísértetkastélya A trónörökösnek megtetszett a legényélet Ötvenedik születésnapján - a nyáron - jelent meg utoljára a nyilvánosság előtt Camilla Parker Bowles. Károly herceg több évtizedes barátnője már megszokta rejtőzködést. Vállalta ezt a szomorú életformát, mert számított és számít még mindig a főúri házasságra. Szeptemberben azonban elhatározta, hogy egy rövid időre kilép a homályból: jótékonysági bált rendez, amelyre Mick Jagger- töl Joan Collinsig sok neves személyiség fogadta el a meghívást. Károly herceg is igent mondott, s utána együtt kívántak Skóciában néhány napot tölteni. Ekkor következett be Diana tragikus halála. Camilla háza azóta kísér- tetkastélyhoz hasonlít. Úrnője el sem hagyja. Amikor egyszer vásárolni ment a közeibe, felháborodott asszonyok a kéznél levő kenyérveknikkel dobálták meg. Egy újságíró szerint Diana meghalt, Camilla pedig élve van eltemetve. Károllyal csaknem minden kapcsolata megszakadt, titkos találkozókra aligha kerülhet sor. Nem kis nyomás nehezedett ez ügyben a trónörökösre sem, mert a monarchia jövője is függhet a viselkedésétől. Barátai szerint a történtek elvették Károly kedvét a nősüléstől, s mind jobban tetszik neki a legényélet. Majd kiderül: vajon meddig? Réti A plébániák réme Sötét tekintetű, veszélyes férfi képét közlik az osztrák lapok. Puskás Ferenc 22 éves magyar állampolgárról van szó, aki sajnos bemocskolta ezt a szép emlékű nevet. Bűnbandája a felső-ausztriai plébániahivatalokat fosztogatja. Eddig vagy harminc betörést követett el és legalább félmillió schilling (mintegy nyolcmillió forint) értékű zsákmánnyal távozott. Osztrák rendőrségi forrás szerint Puskást hasonló bűncselekmények elkövetéséért egyszer már őrizetbe vették Németországban. Azzal gyanúsították, hogy súlyosan bántalmazott egy plébánost és házvezetőnőjét. Mégis szabadon engedték. A magyar bűnözők Felső- Ausztrián kívül más tartományokban is „dolgoznak”. Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Tessék hangosabban lihegni! • A rossz anya is jobb a nincsnél • Az autó magától címre megy • Gyógyír a konyhából Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin!