Békés Megyei Hírlap, 1997. október (52. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-25-26 / 249. szám
1997. október 25-26., szombat-vasárnap KÖRKÉP Peter F. Taf'o. az Egyesült Államok budapesti nagykövetjelöltje szenátusi meghallgatásán elmondta: az amerikai külpolitikai érdekek képviselete mellett azt tekinti legfontosabb feladatának, hogy segítse Magyarországot a nyugati integrációs rendszerbe való teljes beilleszkedésében, a demokratikus és piacgazdasági átalakulásban. A mosztari híd maradványainak kiemelését az idő hidegre fordultával is folytatják a magyar SFOR-alakulat katonái. Céljuk, hogy november végéig az utolsó kőkockát is kiemeljék a 6-7 méteres vízmélységből. A török kormány bejelentette, hogy 1 millió dollárral támogatja a híd újjáépítését. Németországba érkezett Jasszer Arafat. A Palesztin Hatóság vezetőjét fogadja Helmut Kohl német kancellár. Arafat tájékoztatja őt a pillanatnyi közel-keleti helyzetről és további támogatást kér a békefolyamat folytatásához. Szerb-magyar szótárt mutattak be a belgrádi könyvvásáron. A mű, amelyet a budapesti Akadémia és az újvidéki Forum Kiadó, valamint a belgrádi Tankönyvkiadó Intézet jelentetett meg, 32 ezer szót tartalmaz. Olaszország belépésével nyolcra emelkedik vasárnaptól azoknak az államoknak a száma, amelyek között teljesen szabad a személyek mozgása. A schengeni egyezmény kínálta lehetőségek az Európai Unió bővítése után az új tagok számára is elérhetők lesznek. Kétszázötven repedés található a csernobili atomerőmű egyetlen működő reaktorának csővezetékein. Az erőmű hármas számú reaktora egyébként már július óta nem termel áramot, mivel a blokkon el kell végezni a szükséges karbantartási munkálatokat. Vállalkozási kölcsön újrakezdőknek Élénk érdeklődés a munkanélküli-támogatások iránt Újabb támogatási formákat vezettek be a közelmúltban a munkaügyi szervezetek, bővítve azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével elfoglaltsághoz és így jövedelemhez juthatnak az állástalanok. Többnyire jók az első tapasztalatok. Azok a munkanélküliek, akik vállalkozásba fognak, 500 ezer forintig terjedő kölcsönt igényelhetnek a helyi munkaügyi központoknál. A támogatáshoz hozzájuthatnak azok is, akik gazdasági társaság személyesen közreműködő tagjaként, mezőgazdasági őstermelőként, vagy az ehhez kapcsolódó szolgáltatások területén, illetve szövetkezeti tagként találnak munkát. A támogatás feltétele: rendelkezniük kell az induláshoz szükséges saját forrással, illetve a kölcsön visszafizetésének fedezetével. A miniszteri rendelet szerint közhasznú foglalkoztatást nyújtó munkahelyek létrehozásához és az átmeneti likviditási gondok áthidalásához is kérhető segítség. Az első tapasztalatok arról tanúskodnak, hogy a támogatások iránt nagy az érdeklődés. Vannak megyék, ahol az új vállalkozások nem annyira a szolgáltatásban, a vendéglátásban indulnak, hanem az ipari, illetve a mezőgazdasági termelés és feldolgozás területén szerveződnek. Másutt a kölcsönért folyamodók a gombatermesztésben, a sajtgyártásban próbálnak szerencsét, de beruháznak asztalosüzem kialakításába, építőipari tevékenység indításába is. Érdeklődő, igénylő szinte mindenütt bőséggel van, sok helyütt gond azonban a támogatás szigorú feltételeinek teljesítése. Még csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy a félmilliós támogatás elnyeréséhez 120 százalékos ingatlan-, illetve pénzügyi fedezetet mutassanak fel, és ezen kívül még rendelkezzenek a megkívánt 20 százalékos saját forrással is. A közép-olaszországi földrengések nyomán Újabb Pompeji veszélye fenyeget? Olaszországban hetek óta mozog a föld. A pusztító umbriai földrengést követő utőmozgások állandó riadalomban tartják a lakosságot. A rengések Rómában is érezhetők voltak. Az eddigi szomorú mérleg: 15 halott, 120 sebesült és legalább tízezer hajléktalan. Egyelőre gondolni sem lehet arra, hogy elkezdjék az újjáépítést, mert még bármi megtörténhet - mondják a szakértők. Ha az umbriaihoz hasonló földrengés pattan ki Nápolyban, a világ egyik legveszélyeztetettebb övezetében, a halottak száma több millió is lehet — aggódnak olasz szakemberek. Itt ugyanis egymás közvetlen közelében két aktív kráter is működik. Lucia Civetta, a nápolyi földrengéskutató intézet professzora évek óta figyeli a Vezúv aktivitását. Attól tart, hogy ha a földkéreg itt felszakad, sok százezer tonna láva áraszthatja el az egyébként sűrűn lakott területeket. A Vezúv kráterét jelenleg ötméteres, megkövesedett lávadugó tömi el. Bármikor előfordulhat, hogy a mélyben tomboló vulkanikus erők kilökik ezt a fedélként szolgáló csomót, és akkor megismétlődhet mindaz, ami Krisztus után 79-ben már megtörtént. A Vezúv akkor eltörölte a föld felszínéről Herculaneum és Pompeji városát. Nyugtalanságot kelt, hogy ebben a térségben, a Campi Flegreiben, a Pozzuolinál levő Solfatara nevű vulkánnál működő gejzírek 1000 fokos gázokat lövellnek a magasba. Ennél fogva a szeizmográfok mindennap regisztrálnak földmozgásokat. Ebben a térségben legutóbb 1982-83-ban volt nagy rengés, amely romba döntötte az óváros és a kikötő nagy részét. Azóta a mélyben lévő magmakamrában folyamatosan növekszik a nyomás. Kenesei István A KDNP a lehetséges szövetségi politikáról Most hétvégén végképp vége a nyárnak Oraigazítás: vasárnap A hónap utolsó vasárnapján, a/.az október 26-án hajnali 3 órakor vissza kell igazítanunk az órák mutatóit 2 órára, s ezzel véget ér az idei nyári időszámítás. Az óraigazítás nem okoz változást a Volán-buszok, a Mahart és a MÁV menetrendjének időpontjaiban. Az átállás éjszakáján magyar területen közlekedő nemzetközi expresszeknek és néhány hazai járatnak viszont várakozniuk kell, hogy már az új menetrend szerint haladhassanak tovább. A Malév téli menetrendje éppen az óraigazítás napján lép életbe. Dr. Sztrányay Miklós, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium főtanácsosa lapunknak elmondta: az óraigazítás számottevő megtakarítást jelent az országoknak és a családoknak egyaránt. Ha például reggelente később kell felkapcsolnunk a villanyt, kisebb lesz a számlánk. Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa határozata alapján 1996 óta az Unió tagállamaiban egységesen október utolsó vasárnapján fejeződik be a nyári időszámítás. E programhoz hazánk is csatlakozott. Az európai megállapodás hazánknak semmiféle gondot nem okoz, minthogy nálunk amúgy is évtizedek óta váltja egymást a nyári és a téli „időszámítás”. Az óra előreállításának időpontja szintén egységes lesz, arra március utolsó vasárnapján kerül sor. (cs. benkő) Segítsék a családi gazdaságokat A kisgazdapárt gyulai szervezete tegnap este az időszerű politikai kérdésekről fórumot szervezett, ezt megelőzően az előadók — Gyimóthy Géza ország- gyűlési képviselő, dr. Szent- györgyvölgyi Péter, az önkormányzati kabinet elnöke és dr. Dobos Károly, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem nyugalmazott tanára —; a sajtó képviselőivel találkoztak. Elmondták, hogy a Kisgazdapárt 1995- ben elfogadott alaptéziseire épülve kabinetek dolgozzák ki a szakmai programokat, a 14 szervezetből kettő az európai integrációval és a lakásépítéssel foglalkozik. Kifejtették, az Európai Unió országaiban a földárak 30—32- szeresei a magyarországinak, hihetetlenül nagy hasznot húznának a külföldiek, ha földhöz jutnának hazánkban. Ha a szövetkezetek, a gazdasági társaságok szereznék meg — melyek 1995-ig alig tudtak jövedelmet felmutatni —, hitelt kellene felvenniük, melynek visszafizetését a költségvetésre terhelnék. A családi gazdaságokat kellene támogatni: ma 15—20 ezer az életképes, 1945-ben 50 ezer volt, ma ennek 3-szorosa lehetne. A földforgalmat adó- és. illetékmentessé kell tenni. Jelenleg a föld 60 százaléka a gazdasági társaságok kezében van, az Európai Unió országaiban ez csak egy százalék, tehát nem mondható, hogy a mai viszonyok „európakonformok”. Sz. M. Nagyszabású győzelmet aratott a Nemzeti Demokrata Tömörülés (RND), Liamine Ze- rual elnök pártja az algériai helyhatósági választásokon. Musztafa Benmanszur belügyminiszter közölte, hogy a Nemzeti Felszabadítási Front (FNL) végzett a második helyen a Társadalmi Mozgalom a Békéért (MSP) nevű, iszlám irányvonalú politikai szervezet előtt. A Kereszténydemokrata Néppárt Békés megyei választmányának álláspontja szerint a mai Magyarországon nincs olyan politikai párt rajtunk kívül, amely következetesen képes lenne és maradéktalanul meg akarná valósítani a párt által képviselt keresztény elveket. Voltak olyan . pártok, amelyeknek megadatott, hogy hatékony módon megvalósítsák a keresztény alapértékeket, az eredményeket látva azonban mégsem ez történt. Vannak olyan pártok, amelyektől viszont nem is váiják a kereszténydemokrata értékrend alapján történő politikai cselekvést, mivel tagjaiknak többsége gyakorlati ateista. Ezért azt javasolja az országos választmánynak, hogy a KDNP készüljön az önálló megmérettetésre. Ehhez a Kereszténydemokrata Néppárt olyan A Sztársarok mai vendége egy csapat, mely 1982-ben verbuválódott egységes formációvá, zenészei a műfaj számos területéről érkeztek. Sajátos szöveg- és dallamvilágukkal megmozgatták a hazai rockzene állóvizét. Sikert sikerre halmoztak, majd 1992-ben egy búcsúkoncerttel vége szakadt a történetnek. Ez a csapat nem más, mint a Bikini. Úgy látszik a „nagy” visszatérések szele éltet is megérintette, így október 31-én újra a közönség elé állnak a Budapest Sportcsarnokban. — Egy szokásos „régi banda visszatérésének" lehetünk tanúi vagy a Bikini ennél többre vállalkozott? — kérdeztük a zenekar tagjait. — Úgy érezzük, sókkal többre vállalkoztunk. Uj lemezt készítünk, melyben az elmúlt időszak történéseit énekeljük meg, azokat az érzéseket, gondolatokat, amik az utóbbi időszakban halmozódtak fel bennünk. Nem egyszerű nosztalgiakoncertről van tehát szó. — Mire számíthatnak azok, akik ott lesznek a koncerten ? — A bulit nem lemezbemutató koncertnek szánjuk, így az új nóták mellett hallhatóak lesznek azok a régi dalok, melyek a mai Magyarországról is szólnak. — Mi a csapat mai felállása? — ’92-ben D. Nagy Lajos, Németh Alajos, Daczi Zsolt, Gallai Péter, Hirleman Bertalan összetételű Bikini búcsúzott a rajongóktól. A felállás annyiban változott, hogy a csapatot ezután Vedres József és Kató Zoltán is erősíti. — Azt rebesgetik, hogy könyvbe foglalják a Bikini történetét! — így igaz, készül egy könyv a Bikiniről, ami szakít a régi „rockos” hagyományokkal, ezért nem csak egy szokványos interjúfüzért tartalmaz, hanem sztorikat, bulikat, rengeteg fényképet és a kulisszák mögé is bepillantást nyújt. Mindez Ma- róthy György munkáját dicséri. Úgy tűnik, kedves olvasóink, újra elindul a zenekar „nagy” története. Változnak az idők, ezért jobb, ha felkészülünk arra, hogy nemcsak a rockzenében, hanem az öltözködésben is újra divatba jön a Bikini. ifij. Cjáhet /kikiéi és V. Kis ‘Tamás JÁTÉK! ♦ JÁTÉK! ♦ JÁTÉK! E heti kérdésünk: KI A BIKINI ZENEKAR VEZETŐJE? A helyes választ levelezőlapon várjuk 1997. október 30-áig a következő címre: Milla Trió, Békéscsaba 5601, pf. 313. A helyes megfejtést beküldők között 2 db CD-t és hírlapos pólót sorsolunk ki, melyet a nyerteseknek elküldünk. A hússal vigyázni kell értékrend birtokában van, amely nem inflálódott az elmúlt' nyolc évben. Nyitottak továbbá is arra, hogy (az MSZP-n, a Munkáspárton és az SZDSZ-en kívül), amennyiben ez lehetséges és szükségszerű, úgy a választások előtt 3—4 hónappal választási együttműködést alakítanak ki más pártokkal és társadalmi szervezetekkel — tartalmazza közleményük. Rendőr őrizetben Bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt őrizetbe vették B. Z. rendőr törzsőrmestert, a Hajdú-Bihar megyei főkapitányság forgalomellenőrző alosztályának beosztottját, mert olyan személygépkocsit akart értékesíteni, amelynek alváz— és motorszámát meghamisították. Kedvezőtlen tapasztalatokat szereztek a fogyasztóvédők a legutóbbi országos ellenőrzésük során, amikor a hús és húskészítmények árusítását vizsgálták. A hatóság összesen 585 boltot ellenőrzött, és 369 üzletben állapított meg szabálytalanságot. A leggyakoribb hiba - állapították meg az ellenőrök -, hogy az árut csak mennyiség szerint veszik át a kereskedők, és nem fordítanak gondot a minőségre. Általában csak akkor reklamálnak, ha feltűnően rossz árut kapnak. Nem követelik meg a kereskedők a szállítóktól a hússzállítási igazolványt és az állatorvosi minősítést sem. A minőségtanúsítás hiánya és bevizsgáltatás elmulasztása miatt 4893 kilogramm hús és hentesáru forgalmazását tiltotta be a fogyasztóvédelmi felügyelőség. Számos boltban, hentesüzletben előre ledarált húst értékesítenek. Az engedély nélkül forgalmazott darált- és apróhúst mindenütt megsemmisítésre ítélték a szakemberek. Szinte mindenütt probléma volt a minőségmegőrzési idő lejártának feltüntetésével. A szavatosság hiánya, vagy azono- síthatatlanság miatt összesen 2,5 tonna, több mint 2 millió forint értékű hús és húskészítmény forgalmazását tiltotta meg a fogyasztóvédelmi felügyelőség. Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi müsormagazin A hét sztárja: Sandra Bullock Mel Gibson tehetségének ára van Az új tv2 és RTL Klub műsora! Jim Carreyék összevesztek Madonna drága titka Nincs menekvés Mr. Beantöl Jojó a Famíliából Tvr-hét - a műsorújság