Békés Megyei Hírlap, 1997. október (52. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-22-23 / 247. szám
1997. október 22-23., szerda-csütörtök SPORT «MEGYEI HÍRLAP 8. Bécs—Budapest szupermaratom Minden várakozás felett... Kedden harmadik szakaszához érkezett a leghosszabb távú hazai futóverseny: a mezőny Győrtől Tatáig futott, ezúttal viszonylag rövidebb távot teljesítettek az atléták, „csak” 61 kilométert. Változatlanul főszereplők a békéscsabaiak — minden várakozásiéiért teljesítenek, azért mégse kiabáljuk el a végét. „Ma remek idő volt, kiválóan éreztem magam és inkább tudtam futni a saját tempómat, mint tegnap, amikor Molnár Misi igencsak megszorongatott” — mondta a harmadik szakaszon is győztes Bogár János. Ugyancsak csabai győztest köszöntöttek a hölgyeknél is, Bérces Edit szintén szakaszgyőztes lett. „Betyárul néz ki a talpam, remélem, valamelyest gyógyulnak reggelig a hólyagok” — összegezte a célba érkezés után. Bizakodik a Mazda team is. Szóvivőjük, Varga István, aki ezen a héten nem ügyvivő, hanem szupermaratonista: „Mindenképp szeretnénk a legjobb hat közé kerülni, ma Biri Feri volt a leggyorsabb, így nőtt az előnyünk a hetedik helyezettel szemben”. Ma Budakeszin állítják fel a célt. Eredmények. Férfiak. 3. szakasz: 1. Bogár (Bcs. AC), 4:07:43, 2. Molnár (Esztétika, Békéscsaba) 4:16:03, 3. Derkszen (orosz) 4:36:24, 4. Vozár (Bcs. AC). Csapat: 1. Adidas 3:12:09 ..., 6. Mazda (Varga P„ Varga I., Szilágyi, Biri, Bohus) 3:27:05. Nők: 1. Bérces (Bcs. AC) 5:23:10, 2. Drescher (német) 5:43:05,3. Szidorenkova (orosz) 5:43:48. A békéscsabai futók támogatói: Westel Rádió Telefon Kft., Békéscsaba; városi önkormányzat; Mazda autószalon; „Isteni gondviselés” gyógyszertár; „BOCI” Bt., Mezőberény; Cápa söröző. ÍFábiári Tiszakécske helyett Debrecen? Dani Péter büntetése Hétfőn még nem, de kedden előkerült Dani Péter, a Békéscsabai Előre FC labdarúgója, akit egy hete „körözött” a klub vezetése és vezetőedzője, Pásztor József. Dani nem tudott igazán magyarázatot adni arra, hogy merre is járt egy héten át, s miért nem jelent meg edzésen, valamint a Zalaegerszeg elleni mérkőzésen, egyben beismerte mulasztását. Az egyesület vezetői által kezdeményezett fegyelmi felelősségre vonás megtörtént, miszerint a Tiszakécske elleni mérkőzésen elért eredmény után járó prémiumot elvonták tőle, amit egy fél évre felfüggesztettek. Továbbá kötelezték arra a játékost, hogy az egyesület által bérelt lakást foglalja el, hogy könnyebben ellenőrizhető legyen (Dani eddig szinte ott lakott, ahol befogadták). Ugyancsak kitétel, hogy Békéscsaba közigazgatási határát a vezetőedző engedélye és tudta nélkül nem hagyhatja el. Egyébként egy hét múlva leszerel a sorkatonai szolgálatból a csabaiak támadója, tegnap pedig újra megkezdte az edzéseket. Ugyancsak hír a békéscsabai labdarúgóklub háza tájáról, hogy az eredetileg péntekre tervezett Békéscsaba—Tiszakécske felkészülési mérkőzés elmarad, ugyanis a tiszakécs- - keiek kedden reggel lemondták a találkozót. Viszont elkép- j zelhető, hogy helyette a lilafehérek a Debreceni VSC otthonába látogatnak a hét végén egy barátságos felkészülési I mérkőzésre. (jávor) Több mint százhúszan küzdöttek Kétegyházán Kétegyházán rendezték meg 12 egyesület 123 versenyzőjének részvételével Békés megye felnőtt, ifjúsági és gyermek taek- won-do bajnokságát. Mint Gregor László megyei instruktor elmondta, a jól szervezett versenyen korrekt bíráskodás mellett az esélyesek győztek. A legjobbak értékes tiszteletdíjakat kaptak. Eredmények. Gyermekek. Leányok. 30 kg: 1. Sandrika Piroska (Mezőberény), 2. Zsibrita, 3. Palotás (mindkettő Bcs. LTP TKD). 35 kg: 1. Huszti Nóra (Bcs. LTP kick-box), 2. Kustyán (Dragon), 3. Kovács M. (Bcs. LTP TKD). 40 kg: 1. Pipek Zsanett, 2. Törőcsik (mindkettő Dragon). 45 kg: 1. Rusz Gyöngyi (Dragon), 2. Csapó (Bcs. LPT TKD).+50 kg: 1. Kovács Krisztina (Bcs. LTP kick-box), 2. Kovács E. (Bcs. LTP TKD), 3. Gaudi (Dragon). Fiúk. 25 kg: 1. Csurár Márkó (Kétegyháza), 2. Bató (M.berény), 3. Piti (Újkígyós). 30 kg: 1. Kondacs György (Bcs. LTP kick-box), 2. Dobra (Újkígyós), 3. Skumát (Bcs. LTP kick-box). 35 kg: 1. Muntyán György (Kétegyháza), 2. Kor- csog (Újkígyós), 3. Seres (Bcs. LTP TKD).40 kg: 1. Urbán László (Kétegyháza), 2. Bereczki (Bcs. LTP kick-box), 3. Vinter (M.berény) 45 kg: 1. Lázok Antal, 2. Szántó (mindkettő Dragon), 3. Nagy (Dévaványa). 50 kg: l.Csumpilla István (Dragon), 2. Bánfalvi (M.berény), 3. Bágy (Dragon). +55 kg: 1. Dohányos András (Bcs. LTP kick-box), 2. Tóth, 3. Varga (mindkettő M.be- nény). Ifjúságiak. Leányok. 1. Habár Hajnalka (Dragon), 2. Megó (Bcs. LTP kick-box), 3. Zsíros (Dragon). Fiúk. 52 kg: 1. Simon Róbert (Dévaványa), 2. Kovács K. (Dragon). 58 kg: 1. Krizsán György (Kétegyháza), 2. Kiss K. (M. berény), 3. Dobra (Dragon). 64 kg: Puravecz Péter (Kétegyháza), 2. Varga (Gyula kick-box), 3. Meidinger (Chon- Ji).70kg: 1. Török István (Platán SE, Mezőhegyes), 2. Brant, 3. Durkó (mindkettő Dragon). +70 kg: 1 . Szász Csaba, 2. Kurtucz, 3. Mészáros (mindhárom Bcs. LTP' kick-box). Felnőttek. Nők. 1. Grósz Katalin (Kétegyháza), 2. Lipták (Bcs. LTP TKD), 3. Dékány (Dévaványa). Férfiak. 57 kg: 1. Szabó Attila (Bcs. LTP), 2. Szelezsán (Dragon), 3. Kocsis (Platán SE, Mezőhegyes). 63 kg: 1. Szilágyi László (Gyula kickbox), 2. Csézi (Szarvas), 3. Fehér (Dragon). 78 kg: 1. Sós Miklós (Gyula kick-box), 2. Kalcsó (Dragon), 3. Springel (Szarvas). +78 kg: 1. Szenczi Csaba (Szarvas), 2. Csák (Bcs. LTP TKD), 3. Béres (Dévaványa). A csapatversenyben: 1. Dragon SE (Elek, Kétegyháza), 2. Bcs. LTP kick-box, 3. Bcs. LTP TKD. V. L. A verseny támogatói: Kétegyháza önkormányzata és kisebbségi önkormányzata, szakiskola sportcsarnoka, Béke Tsz, Kétegyháza, Takarékszövetkezet, Kétegyháza, Secretőr biztonsági szolgálat, Tiizép, Kétegyháza, Kert ABC, Nagy ABC, Műszaki Kereskedés, Videotéka, Lépcsős Diszkó, Máris Krisztián zöldséges, Rusz István, Bucin Barna, Szántó György, Árgyelán György, Ónodi János. Egy ponttal előrébb vagy eggyel hátrébb Villeneuve mindenképp nyerni akar Vajon Schumacher vagy Villeneuve lesz a befutó Spanyolországban? FOTÓ: TRACO A japánbeli zászlófiaskó után Jacques Villeneuve (Williams) elvesztette azt a két pontot, amit az ötödik hellyel szerzett meg a Forma—1-ben. Az utolsó küzdelemben, amelynek a spanyol Jerez ad otthont, ettől függetlenül nehéz dolga lesz Vilié— neuve-nek. A sárga zászlós baki eléggé vitatható véget ért, amivel Villeneuve minden bizonnyal nem egészen ért egyet. Azonban a szábályokat a pilóták biztonsága érdekében találták ki, és a FIA eléggé kérlelhetetlen olyasmikben, amelyek a biztonsággal kapcsolatosak. A pilóták ismerik a szabályokat, és a pole pozícióért folyó harc nem elég jó indok arra, hogy kockára tegyük a pályabírák, a résztvevők és mindenki más épségét. Ville- neuve-öt már egyszer figyelmeztették emiatt, és felfüggesztett eltiltást kapott Monzában, amelyet azonban kilenc nagydíjra felfüggesztettek, és még így sem volt elég elővigyázatos. Fellebbezésével talán nem a megfelelő eredményt érte el, de Villeneuve nem igazán kedvelt a FIA által, hiszen bírálta azokat az új kocsival kapcsolatos előírásokat, amelyeket a FIA hozott a jövő szezonra. Pedig ezt az ítéletet még súlyosbíthatják is! Azonban sokan felszólalhatnak ez ellen, hiszen kevesen szeretnének egy olyan bajnokságot, amelyet egy bíróság dönt el. Talán a rendszerben van a hiba, elvégre nem egy pilóta nem lassított le a sárga zászló mellett. Az új rendszerről, amelyben egy lámpa gyulladna ki a pilóták kormányán, már sok beszéd folyt azután, hogy Michael Schumacher (Ferrari) 10 perces büntetést kapott, amikor megelőzte Heinz-Harald Frent- zent (Williams), miközben kint volt a sárga zászló a Luxemburg Nagydíjon. Amikor egy pilóta a leggyorsabb körre vagy éppen egy előzésre koncentrál, akkor a célpontjára fog figyelni, legyen az az előtte levő kocsi vagy éppen a következő kanyar. Olyan sebességnél pedig, amelynél egy Formula—1-es kocsi megy, nagyon • nehéz észrevenni egy kis sárga zászlót az út mellett. Bár csak egy pontnyi az előnye, mégis Michael Schumacher az esélyesebb a bajnoki cím megszerzésére. Az utolsó nagydíjat Jerezben 1994-ben tartották meg, akkor is az európai nagydíjként, és a győztes egy bizonyos Michael Schumachervolt. Damon Hill figyelmeztette Villeneuve-öt, hogy legyen óvatos, nehogy összeomoljon a nyomás alatt. Villeneuve mindent elveszít, ha nem győz: azt kockáztatja meg, hogy egy újabb olyan pilótaként kerüljön be a rekordok könyvébe, aki elvesztett egy világbajnokságot, és egy olyan pilótaként, aki elbukott annak ellenére, hogy a legjobb kocsival és felszereléssel rendelkezett. Michael Schumachert a jelenlegi legjobb F1 -es pilótaként, és minden idők egyik legjobb Fl -es pilótájaként tartják számon. Nagy nyomás nehezedik a kanadai pilóta vállára. Remélhetőleg igazi harcra számíthatunk, amelyet nem a kocsik megbízhatósága vagy a bírák döntenek el. Ha nagy lesz a nyomás, akkor egy nagyon érett Michael Schumacher indul a verseny esélyeseként, de a nap végére bármi megtörténhet — hiszen ez a versenyzés. Áll a sátor a csabai Árpád fölött A jó időt kihasználva gyors ütemben haladt a békéscsabai Árpád fürdő téliesítése. Olyannyira, hogy hétfőn már fel is állították az új Graboplast- sátrat az 50 méteres medence fölé. Persze azt megelőzően sok mindent át kellett alakítani a megnagyobbított új „ponyva” felállításához. így kibővítették a déli „placcot”, a lelátó közepére egy új bejárati ajtót vágtak, amivel megrövidült az öltözőkből a medencéhez vezető út, s megszüntettek egy lépcsős, korábban balesetveszélyesnek tűnő lejárót a medencébe, aminek a helyére létrás ki-be mászó került. Az új sátor korszerű és — ami legalább ilyen fontos — világos, a fehér a domináns benne, ami a fényt jól átereszti. Két helyen is forgóajtón lehet ki-be jutni az öltözőkhöz, a szaunához, a büféhez, a téli kád és melegvizes fürdőhöz, s a nyitott melegvizes medence köré is védő sátor került. Sokan várják, hogy megnyisson újra az Árpád fürdő versenymedencéje, ami úgy tűnik, az építkezés jó ütemű haladása miatt az ígért határidőre megvalósul, azaz november 1 -jén már fogadhatja a vendégeket. J. P. SPORTMŰSOR SZERDA KÉZILABDA. NB I. Békés csabai NKC—Magyar Kábel, női, Békéscsaba, városi sport- csarnok, 18.00. NB I-es ifjúsági leány mérkó'zés. Békéscsabai NKC—Magyar Kábel, Békéscsaba, városi sportcsarnok, 16.15. CSÜTÖRTÖK KÉZILABDA. NB II. Szarvasi NKK—Csorvás, női, 10.00. Megyei bajnokság. Nők. Kétsoprony—Székkutas, 15.00. Békéscsabai Jami- na—Orosházi Eötvös DPSE, 16.00. Békéscsabai NKC I.— Békésszentandrásj 17.00. LABDARÚGÁS. Megyei bajnokság. I. osztály. Batto- nyai TK—Mezőhegyesi SE, 14.30, Kokavecz. Füzesgyarmat—M agy arbánhegy es, 14.30, Klembucz. Méhkerék— Medgyesegyháza, 14.30, Brusznyiczki. Gyoma FC—Doboz, 14.30, jv. Szolnok megyéből. Sarkadi Kinizsi—Szeghalom SC, 14.30, Benyovszki. Nagyszénási SK—Csorvás, 14.30, Enyedi. Elek SE—Mezőkovácsházi TE, 14.30, Deme. Orosházi MTK—Békésszent- andrás, 11.00, Fejes. Békéscsabai MÁV—Csabacsűd, 14.30, Égeresi.II. osztály. Kaszaper- Vésztő, 14.30, Dajka. III. osztály. Északi csoport: Tarhos— Gerla, 14.30, Nagy II. SAKK. Békéscsaba felnőtt és gyermek nyílt egyéni Rapid sakkbajnoksága, Békéscsaba, BÁÉV-székház, 9.00. TEREMFOCI. II. Szuperinfo Kupa meghívásos kispályás teremlabdarúgó-torna, Orosháza, Eötvös téri sportcsarnok, 11.00. TOTÓTIPPJEINK a 43. heti szelvényekhez: 1. B. München—Bremen 1 2. Dortmund—Rostock 1 x 3. Hamburg—1860 Münch. 1 4. Hertha—Karlsruhe 2 5. Mönchengl.—Leverk. x 1 6. Wolfsburg—Bielefeld x 2 7. Andria—Torino x 1 8. Cagliari—Salernitana 1 x 9-Lucchese—Reggiana x 10. Monza—C. di Sangro 1 x 11. Padova—Chievo x 12. Perugia—Ancona 1 13. Reggina—Ravenna x 1 +1. mérkőzés: 14. Verona—Foggia 1 Hétközben a kábelgyáriak ellen A Békéscsabai NKC NB I-es női kézilabda—együttese a bravúros vasárnapi szekszárdi győzelem után az újonc Magyar Kábel csapatát fogadja szerdán 18.00 órakor a békéscsabai városi sportcsarnokban. A hétközi mérkőzés esélyeiről kérdeztük Szabó Károlyt, a lila-fehérek mesterét. — Óriási küzdelemben igazi csapatmunkával szereztük meg első idegenbeli győzelmünket a jó játékerőt képviselő Szekszárd ellen. Sajnos a vasárnapi találkozó után hétfőn kiderült, hogy Krista megsérült, bedagadt a térde, így nem számíthatok a fiatal játékosra a szerdai találkozón. Az újonc, pont nélküli Magyar Kábel ellen számunkra csak a győzelem az elfogadható. Egyébként a fővárosiak is szeretnének megkapaszkodni az élvonalban, ezt jelzi, hogy a közelmúltban leigazolták Kisvárdáról az orosz légióst, Csukot — fejezte be a szakvezető. A mérkőzést a Gyúró, Láda játékvezetői kettős dirigálja. V. L. Borsodi. Az élet habos oldala.