Békés Megyei Hírlap, 1997. október (52. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-22-23 / 247. szám
1997. október 22-23., szerda-csütörtök KÖRKÉP Vízumkényszer bevezetését fontolgatja London a cseh állampolgárok számára, ha folytatódik a csehországi romák kivándorlási hulláma a szigetországba. Kanada ugyanezen okból október elején már kötelezővé tette a vízumkérést. A KGB utasítására kíséreltek meg merényletet a pápa ellen 1981-ben — állítja a ZDF német televízió dokumentumfilmje. Az orosz levéltárakban folytatott legújabb kutatások szerint a Kreml hisztérikusan reagált arra, hogy a katolikus egyház fennállása óta először szláv főpapot választottak pápává. Az új sorozatban a KGB volt tisztje is megerősíti, hogy Andropov adott utasítást a II. János Pál pápa elleni merényletre. Súlyos áramkiány nehezíti a kárpátaljai lakosság hétköznapjait. Az áramszolgáltató társaság azt kéri a lakosságtól, hogy fogja vissza áramfogyasztását, és fizessen az elhasznált áramért. Kárpátalján a lakosoknak közel a fele nem egyenlíti ki a villanyszámláját. Osztrák bűnügyi szakértők perdöntő bizonyítékot — egy gumikesztyűt — találtak arra, hogy a letartóztatott stájerországi férfinak, Franz Fuchsnak köze van az Ausztriát 1993 óta izgalomban tartó levélbomba-merényletekhez. 460 ember életét oltották ki a járványok, a szárazság és az éhínség Indonézia Irian Jay a tartományában. A legtöbb haláleset a tartomány felvidékén történt, ahol a szárazság elpusztította a termést. Japán aláírja a taposóaknák betiltásáról szóló szerződést. A tokiói vezetés, bár segédkezik a Kambodzsában telepített aknák felszedésében, mindeddig vonakodott a taposóaknák telepítését, gyártását, forgalmazását és tárolását tiltó szerződéshez való csatlakozástól. Eredményesen zárultak a magyar-román tárgyalások Magyar egyetemet alapítanak Horn Gyula tárgyalásain több kérdésben született vagy körvonalazódott megállapodás. Döntést hoztak további két határátkelő megnyitásáról, a romániai privatizációban való magyar részvétel előmozdításáról és közös bank létesítéséről. Kijelölik a Budapest-Bukarest autópálya nyomvonalát is. A magyar kormányfő romániai látogatásának második napján megbeszélést folytatott az RMDSZ vezetőivel. Markó Béla, a romániai magyarok szervezetének elnöke beszámolt azokról a pozitív lépésekről, amelyek az oktatás, illetve a közigazgatás terén létfontosságúak a kisebbség számára. Ugyanakkor aggodalmának is hangot adott amiatt, hogy román nacionalista körök sorozatos támadásokkal megpróbálják megakadályozni az előrehaladást. Horn Gyula és román tárgyalópartnere, Victor Ciorbea román miniszterelnök megállapodott egy közös román-magyar ifjúsági alap létrehozásában, amely a fiatalok közötti kapcsolatokat segíti. Nagy érdeklődést váltott ki az a közlés, amely szerint a két miniszterelnök egyetértett egy új, önálló magyar egyetem alapításában. Erre azonban nem Kolozsvárott kerülne sor, mert ott meg akarják őrizni a több kultúrát szolgáló Babes- Bolyai Egyetem egységét. Emil Constantinescu román államfő a hivatalos tárgyalások befejezése után a Cotro- ceni-palotában fogadta Hornt. A két politikus egyaránt kiemelte a magyar-román kapcsolatokban bekövetkezett jelentős változásokat. A megbeszélés után Hóm és kísérete Snagovba hajtatott, ahol megkoszorúzta Nagy Imre emlékművét, majd hazaindult. A román sajtó általában szűkszavúan számolt be a magyar kormányfő látogatásáról. Az Adevarul vezércikke szerint Románia látványos gesztusokat tett Magyarországnak, elment az engedmények határáig. „Most Budapesten a sor, hogy teljesítse a kötelezettségeket és ígéreteket.” Nyomozás Belgiumban. Pándy András magyar-belga protestáns lelkészt legalább hat ember meggyilkolásával vádolják a brüsszeli hatóságok. A 80-as években eltüntette két feleségét, valamint megölt nyolc gyermeke közül négyet. A bizonyítékok között két külön testhez tartozó maradványokat, illetve levélhamisításhoz használható eszközöket találtak. A lelkésznek magyar származású nőismerősei is voltak, akiknek sorsa ismeretlen, fotó: feb/reuter Sorozatgyilkossággal vádolnak egy dán nőt. A nyugdíjasház ápolónője nyugtatószerek túladagolásával ölt meg 22 embert. Az esetre akkor derült fény, amikor csalás és lopás miatt a hatóságok vizsgálatot folytattak a nyugdíjasházban, amelynek lakói bizonyos „elősegített öngyilkosságokról” beszéltek a nyomozóknak. Veszély fenyegeti az ukrán állam biztonságát — jelentette ki Valerij Muntijan. Az ukrán védelmi minisztérium főtisztviselője aggasztónak nevezte, hogy a szomszédos államok növelték védelmi kiadásaikat. Az ország biztonságára fenyegetést jelent az is, hogy „egyes államok területi követelésekkel lépnek fel Ukrajnával szember”. .W * 600 DcUcscs.\b.\, Ii5ct Nyitva tartás: szerdától szombatig naponta 17 órától. Info: (66) 321-615.___________ — 4 ! hftí in . "I .Ilii i Csütörtök (21 órától): HEVESI IMRE ÉS R JAZZ MINE Belépődi]: 200 Ft. PÉNTEK (22—12 ÓRÁ1C): LOVE VISION PARTY Rezident Dj’s: Simon, KIKI Love parade Dj’s: Slam Jr., Tomee D., Kühn, Buday Special Guest: D. Drumm Boy, 23 óráig a lányoknak ingyenes belépési lehetőség Szomkat: TOTAL DANCE PARTY Rezident Dj: Simon (Bp. Club Code) Guest: Toples Box 23 óráig a lányoknak ingyenes belépési lehetőség KERESKEDŐK, VENDÉGLÁTÓSOK KÖNYVELŐIRODÁJA KFT. Társadalmi szervezetek, alapítványok, egyéni vállalkozók, bt.-k, kft.-k könyvelését végzi. Békéscsaba, Szigligeti u. 6. Telefon: (66) 321-975. VARJUK É AZ ÉRDEKLŐDŐKET! PÁLYAKEZDŐK, MUNKANELKULIEK, VÁLLALKOZÓK, FIGYELEM! Nem sikerült a felvételije? Nincs szakképesítése? Vállalkozni akar? Jelentkezzen a KISOSZ által szervezett, december elején induló, államilag elismert szakképesítést nyújtó tanfolyamokra! • ABC-áruházi eladó • Virágkötő • Szakács • Cukrász • Felszolgáló • Középfokú biztonságszervező • Kereskedő-boltvezető • Vendéglátóüzlet-vezető • Becsüs (ékszer-műtárgy) • Kisvállalkozások gazdasági ügyintézője • Vendéglátó-eladó Részletfizetés lehetségest Munkanélküliek és pályakezdők költségeinek § egy részét a Munkaügyi Központ átvállalhatta! & Jelentkezni lehel: KISOSZ. Békéscsaba. Dl. Becsey 0. u. 4 1. Telefon: 325-997. 327-193. A SZIRÉN Ruházati Szövetkezet (Szarvas, Béke u. 2—4.) Igazgatósága értesíti valamennyi szövetkezeti tagját és tanácskozási joggal rendelkező üzletrésztulajdonosát, hogy tisztújító KÖZGYŰLÉSÉT ÖSSZEHÍVIA! A közgyűlés időpontja: 1997. november 6. (csütörtök) de. 9 óra. A közgyűlés helye: Szarvas, Vajda Péter Művelődési Ház. A KÖZGYŰLÉS NAPIRENDJE: 1. Ügyrendi kérdések megtárgyalása. 2. A szövetkezet tisztségviselőinek beszámolója az elmúlt öt év munkájáról. 3. Beszámolók, előterjesztések megvitatása, elfogadása. 4. Szavazás előkészítése, a tisztségviselők megválasztása. Szünet 5. Titkos szavazás eredményének kihirdetése. 6. Hozzászólások, bejelentések. SZIRÉN Ruházati Szövetkezet Igazgatósága Feladatok a bővítésen túl A NATO alkalmazkodjék a realitásokhoz Az észak-atlanti védelmi szervezet kiszélesítése csupán csak az egyik, meglehet a legfontosabb feladat, amely a NATO előtt áll - véli két tekintélyes amerikai politikus. Warren Christopher és William Perry volt külügy-, illetve védelmi miniszter a The New York Tímeában közölt közös cikkükben leszögezik: a NATO-nak dönteni kell arról is, miként alkalmazkodjon a szövetség a világpolitika új realitásaihoz. A szervezet tagállamainak biztonságát már nem a területük elleni lehetséges agresszió veszélye fenyegeti, hanem azok a folyamatok, amelyek közös érdekeik ellen hatnak: a tömeg- pusztító fegyverek terjedése, az Párizsban tartja közgyűlését az ENSZ oktatási, kulturális és tudományos szervezete. Az UNESCO-tagországok képviselői ezúttal főként a tudományok és az erkölcs kapcsolatát vitatják meg. Szóba kerülnek a főbb kutatási témák. A napirenden szerepel többek között az emberiség génrendszerének védelme, a klónozás átfogó szabályozása, a bioetikai oktatás, illetve az, hol húzódnak az idegrendszer kutatásának erkölcsi határai. Az UNESCO szakértői az 1998/1999-es időszakra négy kiemelt program megindítását javasolják. Ezek:- az „egész életen át tartó tanulás”, azaz a változó munkaerő-piaci igényeknek megfelelő és folyamatos képzés, olajellátás esetleges elakadása, a terrorizmus, a népirtó erőszak, az egész nemzetközi helyzetet megingató háborúk kirobbanása más térségekben. A NATO-nak ezért túl kell lépnie a kollektív területvédelem elvének elsődlegességén — vélekedik a két politikus és a hangsúlyt a közös érdekek megfelelő védelmére kell helyeznie a szövetség hagyományos tevékenységi területén kívül eső térségekben. A szövetség jövőbeli küldetése szempontjából éppúgy nagy fontosságot tulajdonítanak a NATO és Oroszország közötti kapcsolatoknak, mint annak, hogy az észak-atlanti szövetség kapuját nyitva tartsák a békepartnerséget vállalt valamennyi ország előtt.- a tudományok a fejlődés szolgálatában,- a kulturális fejlődés, az örökség ápolása és az alkotás támogatása,- kommunikáció, tájékoztatás és informatika. A közgyűlés ülésszakán száznyolcvanhat tagállam mintegy kétezer képviselője, valamint a nem kormányzati szervezetek, illetve a kormányközi testületek több száz megfigyelője vesz részt. A tanácskozásba bekapcsolódnak a tagországok oktatási, kulturális miniszterei is. Magyar Bálint kultuszminiszter szerdán szólal fel, és várhatóan bejelenti, hogy Magyarország 1999-ben örömmel rendezne Budapesten egy tudományos világkonferenciát. Csökkenő támogatások Bírálják az Európai Unió agrárreformját A mezőgazdasági miniszterek brüsszeli ülésén sorozatos bírálatok érték az Európai Unió mezőgazdasági politikájának megreformálására előterjesztett ajánlást. Elégedetlenek a tagországok mezőgazdasági miniszterei az EU agrárreformjának tervezetével, mert a kilátásba helyezett támogatás- és árcsökkentés kevés jót ígér a termelőknek. Az elképzelések szerint csak fokozatosan reformálják meg a mezőgazdasági politikát, figyelembe véve, hogy az újonnan belépők nagy részénél jelentős a mezőgazdaság súlya. A szakértők úgy vélik, hogy az agrárgazdaság jelenlegi kereteinek fenntartása a bővítés után az EU-nak több milliárd dolláros többletkiadást okozna. Emellett szociális feszültségeket kelthetne Kelet-Európábán, ahol a mezőgazdasági árszínvonal ma még elmarad a nyugatitól. A másik lehetőség a jelenlegi támogatás csökkentése. Ez a bizottsági javaslat végső célja, de a támogatottak nehezen engednek eddigi jussukból. Elemzők szerint mindenki számára kielégítő megoldást nehéz találni, hiszen az évi 90 milliárd ECU-s (100 milliárd dolláros) EU-költségvetésnek majdnem a felét a mezőgazdaságra fordítják. fi KO-mt lesték, Vegyi fim nagykereskedelmi kft. diszperziós ielsófatfesték-akciója! Tilatex akva, 16 I 2830 Ft Héra, 16 I 2625 Ft Továbbá: Eszkimó fagyálló koncentrátum négyféle kiszerelésben kapható. 1 1 319 Ft 5 1 1 413 Ft 10 I 2 794 Ft 50 1 12 188 Ft ÁRAINK AZ ÁFÁT TARTALMAZZÁK! Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-17 óráig, szombaton 8—13 óráig. Cím: Békéscsaba, Bajza u. 15. Tel.: (66) 325-866. Az UNESCO programjai a következő két évre Tudomány és erkölcs