Békés Megyei Hírlap, 1997. október (52. évfolyam, 229-254. szám)
1997-10-08 / 235. szám
1997. október 8., szerda OLVASÓI LEVELEK Olvasóink írják Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Én is a grófi szérűn születtem Tisztelt Szerkesztőség! Hallgattassák meg a „másik" fél is. Már csak azért is, mert mi vagyunk többen. Heteken át szinte minden nap cikk jelent meg az újságban a — várható, szervezés alatt álló, folyamatban lévő, megtörtént — nevezetes Wenckheimek „keserűédes" találkozójáról. Úgy érzem, jogosan szólok. Én is a ,,grófi szérűn" születtem, de sajnos, kívül a kastélyon, a cselédsoron. Nagyapám juhász volt Wenckheiméknél, édesapám lovász. Ha élne, most elmondhatná, mint annak idején — sokat mesélt róla — ő tanította lovagolni ,,Szigi” grófot és vele együtt több rokon grófkisasszonyt, grófúifit. Bizony előfordult, hogy édesapám munkája sikerének érdekében elhangzott erélyesebb szóért kapott egy-két fejberúgást—csak olyan szelídebbet — a lovon ülő kisasszonykától, jutalmul. Édesapám imádta a lovakat, az ő szeretetük pótolt minden szidást, megaláztatást. Értett is hozzájuk. Rengeteg lóversenyen győzött, mint lovas, a díj természetesen a ló gazdájáé volt. O legfeljebb csak némi „borravalót” kapott. A babér a lótulajdonosé volt, annak járt meg a lónak. _ , És most felidézném a cselédsort. Egyforma „típusú” volt mind. Hosszú, barakkszerű épület, amiből jobbra-balra ajtók nyíltak. Mit „takartak” az ajtók? Közös konyhát két családnak, mindenféle válaszfal nélkül. A konyha jobb felén az egyik család berendezése, bal felől a másiké. így együtt élték mindennapjaikat. Édesapám sokat mesélt a kígyósi körülményekről. Volt ott egy intéző, gazdatiszt, tiszttartó stb. — a titulusát már nem tudom. Ritka gonosz és kegyetlen volt Zsapka „úr”. Nem egyszer előfordult, odacsapott a cselédeknek a korbácsával, és el nem felejthető rossz magyarságával szidta a cselédeket, természetesen kortól függetlenül, csak tegezve. A nővérem egyszer nagyon beteg volt 5—6 évesen, édesapám kis kordét kért tőle, hogy a faluba vihesse orvoshoz. Megtagadta!,,Dögöljön meg! Úgyis elég rongyos van itt.” Apám a hátán cipelte télen a nővéremet a havas úton, több kilométeren keresztül. Az úr a lovat féltette. Ez a „basa" az uraságot képviselte! Sőt. minősítette! Édesapám el-elkísérte a grófúifit a Dajkakert felé egy bizonyos határig, onnan már nem volt rá szükség. Istenem! De sokat tudna mesélni a gróf úr „balesetéről” ! Apám elkerült Kígyósról Póstelekre. Ott az öreg grófnőnek lett a parádés kocsisa. Ez bizony már rangot jelentett, még díszes ruhát is kapott, a bakon szálfaegyenesen kellett ülnie, mert különben u méltóságos asszony a nála lévő esernyővel böködte a hátát. Nem volt vasárnap, ünnepnap. Pósteleken már „emberibb” körülmények között laktunk, a konyhánkat csak a svábbogarakkal, egerekkel, néha patkányokkal kellett megosztani, és még kis kertünk is volt. Ez a „barakk” természetesen a parkon kívül volt. Gyermekkorom nagy része itt zajlott. Bejártam az akkor még ép kastély zegét-zugát egy szobalány jóvoltából. Az öreg méltósága egyedül lakott ott, két fia és két lánya volt, de azok máshol alapítottak családot. A méltósága nem tűrte, hogy az erdőbe járkáljunk, zavarjuk a vadakat, de mi azért ismertünk minden ösvényét. A parkba se léphettünk, az istállóba pláne, nehogy valamelyik ló tőlünk betegséget kapjon. Az oroszok elől a nagysága, bocsánat méltósága mentővel menekült. Mi persze maradtunk, így tanúja voltam a rombolásnak, ami ezt követte. Elég nagy voltam ahhoz, hogy felfogjam, mi történt. Higgyék el, én tudom, a feldühödött nép nem azért esett neki az itt maradt holminak, mert kellett volna neki az a sok cifraság, nem is értékelte, a drága porcelán tálból csirke itató lett stb. Volt, aki már menet közben ledobálta a számára értéktelen holmit. A park tele volt eldobott tárgyakkal. De benne volt a megalázott cselédekben, most törlesztenek. Sajnos, romboltak is. Amit nem vittek, kalapácscsal vertek szét. Mindegy volt, hogy velencei csillár, fehér zongora. Higgyék el, ez nem primitívségből fakadt. Úgy érezték, azon ütnek, azt ütik, aki őket bántotta évekig. Szinte mámorosak voltak a felszabadult örömtől, „most megadtuk neki". Felszabadult a sokáig visz- szaszorított gát. A megfordult körülmények után édesapám a vasúthoz került, majd 50 évesen, tanulások után épületlakatos mester lett, mi meg a nővéremmel tanultunk, értelmiségiek lettünk, és még sokan mások akkor, akiknek a grófok mellett sohasem lett volna rá módjuk, hiába voltak nagyon eszesek. Akkor csak cseléd lehetett volna belőlük. Úgyhogy ne csodálkozzanak, hogy most nem esek hasra attól, hogy a méltóságos asszony saját kezűleg mosta le a templom ablakát, és ígérgetik a segítséget, adományt gyűjtenek. A megye meg azt sem tudja, hogy hajbókoljon a gróf uraméknak eme leereszkedés miatt. Még sajnálják is őket, mert a háború alatt elszegényedtek. Ez a mostani ,,körüllihegés” szinte visszataszító. Akkor miért nem „lihegtek”, mikor látták, hogy évtizedek alatt -— mert hosszú folyamat volt — a pósteleki kastély eltűnik a föld színéről? Miért nem mentették meg? Micsoda szanatórium lett volna belőle! Megyénkben egyik kastélyt sem vette úgy körül erdő, mint azt. Micsoda levegő volt ott! Hagyták lepusztulni. Ez jóvátehetetlen bűn volt. Ezt most hogyan magyarázzák ki a méltóságoséknál? Más világ volt? Igen! De Kígyóson is, mégis épen maradt. Azt hiszem, azért nem tették, mert akik tehették volna, úgy gondolkoztak, mint én és a volt cselédek, csakhogy én merem vállalni. A gerincem csak némileg meszes már, de nem görbült. Ne értsék félre, nincs nekem semmi bajom a Wenckheimekkel, sőt az öreg méltóságának még hálás is vagyok, mert apámat felmentette a bevonulás alól, szüksége volt rá, így apám megúszta a háborút. Csak bosszant, hogy most megjátsszák a kegyes, leereszkedő jótékonykodást, amiben alázatos partner a megye. A megye mostani vezetőit sem akarom bántani, inkább engem bánt, hogy elfelejtették, honnan jöttek, kik voltak idős szüleik, nagyszüleik. Rövid a memóriájuk! De hát a „pénznek nincsen szaga” — ugyebár. Amit írtam, vállalom, de a feltűnősködést nem szeretem, így csak Sz. P., egy volt cseléd nyugdíjas lánya Erdélyi élményem Az iskolánk lelkes énekkara Imre Mária tanárnő vezetésével Tordaszentlászlón járt a nyáron. Korán odaértünk a román határhoz, de sokat kellett várni a vámnál. Az első megálló a Király-hágó volt. Gyönyörű kilátás tárult elénk. Az erdélyiek már vártak bennünket. Másnap reggel korán gyakorolni kezdtük a dalokat, hiszen fő úticélunk a kórustalálkozó volt. Először végighallgattunk egy istentiszteletet, majd megkoszorúzták Szent László király szobrát. Ezt követően népdalokat énekeltünk, míg végigvonultunk a falucskán. A művelődési házban megkezdődött a kórusok bemutatkozása. Amikor mi is befejeztük kis műsorunkat, hatalmas üdvrivalgás tört ki, mivel mi voltunk az egyetlen gyermekkórus. Szerintem jó dolog ilyen találkozókat szervezni, mert így a Magyarországon élő magyarok és az Erdélyben élő magyarok találkozhatnak egymással. Másnap nagyon korán elindultunk a Gyilkos-tóhoz, ugyanis 12 óra az út oda-vissza. Gyönyörűek voltak a magas hegyek, a csobogó patakok, a friss levegő. Nagyon érdekes volt, hogy a tóból fatörzsek ágaskodtak ki. Sajnos kevés ideig csodálhattuk a tájat. Hétfő reggel búcsút vettünk a vendéglátóinktól és hazaindultunk. Nekem nagyon tetszett ez a kis kirándulás, remélem, jövőre ismét meglátogatjuk ezt a csodálatos helyet. Bállá Beatrix 5. c Sebes György Általános Iskola, Szeghalom Nagyon köszönöm az autóbuszvezetőnek A Körös Volán autóbuszával utaztam szeptember 21-én Gyomáról Szarvasra. Mivel kevés utas volt, a csomagjaimat és a táskámat mellettem helyeztem el. Egy kanyarnál az összes holmim kiborult. A csomagomat felszedtem, de nem figyeltem, hogy a pénztárcám ott van-e. Szarvason vasárnap is van piac, és én ott vásároltam volna. Sajnos, fizetéskor nem volt meg a pénztárcám. Nagyon elkeseredtem, hogy odaveszett a pénzem. Telefonkártya, három darab érvényes öthetes lottószelvény, névjegykártya stb. Visszautazáskor mondom az autóbusz vezetőjének, Bogya Lajosnak, hogy reggel még volt pénztárcám, most meg nincs. Mosolygott, mikor visszaadta. Nagyon megköszöntem. Nem néztem meg, hogy megvan-e minden, erre ő azt kérdezi, hogy meg sem számolom a pénzt? Mondom, hogy felesleges, mert tudom, hogy hiánytalanul megvan minden. » Ha nem lett volna olyan becsületes, nyugodtan el is tehette volna. Ilyen becsületes dolgozó ember a mai korrupt világban igen ritka. Becsületessége példamutató lehet az emberek számára. Minden dicséret megilleti. Özv. dr. Szerb Györgyné, Gyomaendrőd Mert vannak egyértelmű Ha biztosítás, akkor ÁB. Cégem, a mindenki által jól ismert, szilárd pénzügyi háttérrel rendelkező biztosító azt váija tőlem, hogy tudásom legjavát adjam, amikor biztosítási-befektetési tanácsokkal segítem Önöket döntéseikben. Szeretem a munkám, mert hiszek benne. Az AB élet-, nyugdíj-, lakás- és gépjárműbiztosításai valóban korszerűek, testreszabottak, ezért valódi biztonságot jelentenek az ügyfeleknek. Jó érzés közreműködni az emberek biztonsága, megalapozott és nyugodt jövője megteremtésében. Befektetés a biztonságba.
