Békés Megyei Hírlap, 1997. szeptember (52. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-06-07 / 208. szám
A pszi mesterei (8) Gerard Croziet, a tisztánlátó A rendőrség munkájában egyáltalán nem ismeretlenek az olyan esetek, amikor egy-egy bűntény kapcsán közeli hozzátartozók olyan információkkal szolgálnak az esettel kapcsolatban, amelyet víziókban vagy álmok formájában kaptak. De az már meglehetó'sen szokatlan, amikor a nyomozati munka során a hatóságok olyan emberek segítségét veszik igénybe, akik képesek látomások formájában segítséget nyújtani a hatóságoknak. Az egyik ilyen különleges képességű embert, aki sok bűntény kivizsgálásában nyújtott komoly segítséget a rendőri szerveknek, Gerard Croziet-nek hívták. Croziet 1909-ben Utrecht-ben született, és gyermekkorában sokat betegeskedett. Először hatéves korában törtek rá látomások, amelyben egy közeli hozzátartozójának a halálát látta meg, több héttel az eset bekövetkezte előtt. Látomásai ezután az eset után egyre gyakrabban következtek be, és mivel azok általában helytállóknak is bizonyultak, ezért a kisfiú sokat szorongott. Szüleinek azonban nem merte bevallani azt, hogy víziók gyötrik. Zsidó származása végett a második világháború alatt sok évet töltött koncentrációs táborokban. Itt jelentkezett az a képessége, hogy meglátta az embereken, ha azok pár nap múlva meg fognak halni. Önéletrajzában erről úgy számolt be, hogy egy reggel új csoport deportáltat hoztak a koncentrációs táborba. Ahogyan a jövevényeket nézte, egyszer csak olyan érzése támadt, amelyet csak akkor érez, ha látomások törnek rá. Ehelyett azonban azt látta, hogy a transzport nagy része elvesztette a színeit, és csak fekete-fehérben látta őket. Mindez pár percig tartott nála, aztán minden visszatért a régi kerékvágásba: Nem tudta, hogy mit jelent ez az egész, egészen addig, amíg nem hallotta, hogy a frissen deportáltak nagy részét kivégezték. Csak azok maradtak életben, akik nem szürkültek el. Croziet itt tökéletesítette azt a képességét is, hogy kilépve saját testéből, előre megy az időben, hogy tudja, mit hoz számára a holnap. így él a háború végéig, manőverezve a jövő és a jelen között, gondosan titkolva társai előtt különleges képességeit. Paranormális képességeit először 1949-ben, dr. Tenhaeff professzornak tárja fel, aki az utrechti egyetemen parapszichológiát tanít. A professzor és Gerard harminc évig dolgozik ezután együtt, felhőtlen, korrekt munkatársi kapcsolatban. Dr. Tenhaeff derít fényt arra, amit Gerard is sejtett, hogy bizonyos emberek gondolatait képes meghallani, vagyis telepatikus képességekkel is rendelkezett. Mivel Croziet képes volt dr. Tenhaeff gondolati közléseit is venni, a professzor elhatározta, hogy egy olyan próbának veti alá kísérleti alanyát, amelyről nem tud. Egy éjjel az egyetem laboratóriumában több személy jelenlétében került sor a kísérletre. Gerard nem volt bent az épületben, hanem odahaza aludt. A professzor intenzíven azt a gondolatot sugározta a médiumnak, hogy jöjjön be a laborba. Pár percnyi erőfeszítés után megcsörrent a telefon, és a vonal túlsó végén Gerard álmosan affelől érdeklődött, hogy minden rendben van-e a laborban. Egy másik alkalommal a professzor azt a képességét vizsgálta, hogy vajon mennyire megbízhatóak a jövőbe látó képességei. Ezért itt is egy próbát tett. Elmondta, hogy egy előadást fog tartani, és arra kérte Gerardot, hogy állítsa össze látomásai alapján a résztvevők ülésrendjét. Amikor ez megtörtént, a leírt adatokat borítékba tették, és egy olyan páncélszekrénybe zárták, amelyet csak akkor lehetett kinyitni, amikor a beprogramozott idő letelt. A kérdéses napon mindenki oda ülhetett, ahová csak akart, de ha már helyet foglalt, azon nem változtathatott. Mindenki meg volt lepődve azon, hogy a valóság és a látomás kb. 80%-ban fedte egymást. Ezután az eset után kérték fel dr. Tenhaeffet a hatóságok arra, hogy egy gyermekgyilkosság kapcsán egyik médiumának segítségét vegyék igénybe. A professzor választása Croziet-ra esett, aki vonakodva bár, de elfogadta a megbízatást. Gerard teljesen éber állapotban diktálta le a hatóságoknak egy olyan bűn- cselekmény részleteit, amelyről szinte semmit sem tudott, hogy mindenki elképedt. Pontos személyleírást adott még magáról az elkövetőről is, de a későbbiekben a bíróság az általa nyújtott információkat nem vette figyelembe, és a gyanúsítottat, akire a személyleírás pontosan illett, felmentette. Ettől a pillanattól kezdve Croziet elég gyakran fordul meg a rendőrség épületében. Szívesen vállal el olyan eseteket, amikor eltűnt személyeket kell megtalálnia, de gyilkossági ügyeket továbbra sem vállal el szívesen. Mint elmondta, nyomasztóan hat rá az, hogy végig kell néznie a gyilkosságot, és fél attól, hogy esetleg tévedhet. Pedig igen ritkán tévedett. Módszere abból állt, hogy a keresett személy tulajdonát képező tárgyat vett a kezébe, pl. egy sálat vagy kendőt, és azt lehunyt szemmel morzsolgatta, a homlokához szorította stb. Ilyenkor, mint elmondta, képek villannak fel a fejében, amelyek időnként folyamatos cselekménnyé állnak össze, amit lediktál. Eredményességi indexe ebben az időben jóval felette van a 80%-nak és ezzel a legjobb képességű látnokokat is lekörözte. Elmondása szerint ha látomása van, a fejében megnyílik egy ablak, amelyen keresztül látja azokat a dolgokat, amire kíváncsiak. Ez az ablak nyílhat a múltba, de nyílhat a jövőbe is. Megállapította még azt is, hogy ha olyan eset fordul elő, amikor valamilyen eltűnésen dolgozik, a keresett személy ha életben van, színesben jelenik meg előtte, ha pedig már halott, akkor fekete-fehér a kép. További megfigyelése volt Gerardnak az is, hogy csak olyan dolgokat volt képes meglátni, amelyet képek formájában is meg lehet jeleníteni. Elvont fogalmak, illetve számok számára nem voltak értelmezhetőek. Ez alól csak egy eset volt kivétel, amikor heteken keresztül az 1980-as számot látta maga előtt fekete-fehérben, amikor aludt. Az esetről beszámolt Tenhaeffnek is, és elmondta, hogy szerinte ez a halálát jelenti. Croziet-et most sem hagyta cserben fantasztikus képessége, hiszen öt évvel a halála előtt megálmodta annak dátumát, majd később kénytelen volt végignézni saját haláltusáját is. 1979-ben minden idejét arra fordította, hogy ügyes-bajos dolgait rendezni tudja, és nyugodt lélekkel léphessen az 1980-as évbe, és várhassa azt a napot, amikor számára minden fekete és fehér lesz. Összeállította: Miki Ottó Fekete fehéren Búcsú a lázadótól Diana. Természetesen Ő, így nagy Ő-vel. Róla beszél a világ, érte zokog az emberiség érzelmesebb fele, érte szól a harang. A millió virágnak, a soha nem tapasztalt szeretetnek, a rajongásnak, a kicsorduló könnynek oka van. Mégis, ami történik, az talány. Évek, évtizedek, lehet, egy század kell ahhoz, hogy megfejtsék: miért bódult szinte vezényszóra fájdalmas őrjöngésbe a Föld? Miért verték tízmilliók a „balhét” az imádott hercegnő halála miatt egy másodperc alatt a médiára, a sajtóra, a paparazzókra, a „firkászokra”? Miért vettek meg ennek ellenére az ötmii 1 k>példányos bulvárlapból másnap másfél millióval többet? Miért feledtek el és bocsátottak meg mindent Dianának egyetlen pillanat alatt? Szakítását Károly trónörökössel, elképesztő kitárulkozását a televízió nyilvánossága előtt, méltatlan viszonyait, az utolsó napok szerelmi ámokfutását a britek által rangon alulinak tekintett egyiptomi play boy Dodival, felemás kapcsolatát a rámenős fotósokkal, végül élete ily könnyelmű elvesztését. Ne szépítsük a dolgokat! A konzervatív Anglia másnak negyedennyit nem nézett volna el. A jelek szerint Diana más. Miatta, érte térdre ereszkedett a Brit Birodalom, mindenki, aki számít a nagy Angliában. Miért? Mi az a nagy titok, amiért az angolók milliói ezt megtették? Talán benne, általa látták ki nem teljesedett vágyaikat megtestesülni. Amihez nekik nem volt bátorságuk, ahhoz Dianának igen. Ki merte mondani, amit korábban senki: elege van az udvarból, a szemfényvesztő prüdériából, a „kívül fényes, belül rohadt” monarchiából, elege abból, hogy rangért, címért, asszonynévért jó feleség legyen. O „csak” NO akart lenni és érvényesülni a saját nevén, az ősei jussán, a maga tehetségével. Nem jól nevelt beosztott lenni egy rosszul berendezett házban. Diana lázadó volt, életével bátorított és példát adott. Ma ezt a lázadót búcsúztatja a világ. A többségében nem lázadó, akaratában visszafojtott, önmaga sorsával megbékélő,, jól nevelt” gyászoló sokaság. Árpási Zoltán 'Búzát az ibén is octní kell. Vessen ILLIII magét! A Telekgerendási Földművelők Szövetkezetében termelt Teleki mag előnyei: □ a legjobb szegedi (GKI) fajtákat ajánljuk Cthalcni, Pinka, Zugoly, Csűrös □ egészséges, gondosan szelektált állományból származó, tökéletesen tisztított vetőmagot készítünk □ különleges csávázási eljárással biztosítjuk a mag erőteljes csírázását, fokozott télállóságát. Fémzártolt, csávázott, II. szap. fokú vetőmag előszezoni ára 450€ft + áfa/l€Ckg. Információ telefonon: (66) 482-377, 06 (60) 306-712, 06 (60) 384-103. s Személyesen: Telekgerendás, Aradi major | ! 47-es út 143-as km-jel. Telekgerendási Földművelők Szövetkezete, Telekgerendás Ötszáz kilométer — jó autóval — nem olyan hosszú út. Ám ha három országhatáron kell átkelni, már valóságos kaland. Hát persze csak amolyan keleteurópai kalandocska. Az ember mindenesetre kiteszi a kocsi ablakába az útleveleket, s mutatja a közegeknek: magyarnak, szlováknak, csehnek, lengyelnek. Ha nincs szerencséje, nemcsak a határőröknek meg a vámosoknak, hanem a közlekedési rendőröknek is. Akik —jó, ha az utazó tudja — húsz dollárnál alább nemigen adják. E tekintetben teljesen egységes már Európának ez a fertálya. Nem így az egyenruhák! Egy háborús kalandfilmben nem lát az ember annyi uniformist, mintha Miskolctól Katowicéig utazik. — Mondd már, engem most a szlovákok vagy a csehek büntettek meg? — kérdi tőlem a volán mellől Gyuri barátom. A kérdés persze viccesnek vagyon szánva, de van benne — ahogyan mondani szokás — valami mély realizmus. Mert nagyon is szembetűnő az a törekvés, hogy az utas felejtse el Csehszlovákiát, s vegye tudomásul, hogy Szlovákia és Csehország két önálló állam- alakulat. Ennek érdekében aztán nem számít költség és fáradság. A két ország között olyan monumentális határ- átkelőhelyek épülnek, melyek a pesz- szimistákat akár a berlini falra is emlékeztethetik. Persze az túlzás, meg különben se politizáljunk... Útközben botcsinálta navigátorunk utasításokat ad a pilótának. Ilyesmiket: „Csak mindig Banská Bystrica irányában haladj.” Aztán engem is megszólít: „Mi is volt ennek a városnak a neve?” Talán Besztercebánya, mondom bizonytalanul, hogy ne tűnjek olyan okosnak útitársaim szemében, akik jóval fiatalabbak nálam, így hát kevés besztefcebányai asszociációjuk lehet. A következő generáció már semmit nem tud majd a Zólyom vármegyei bányavárosról, ahol hajdan a magyar bányamérnököket képezték, mígnem evakuálni kellett az egyetemet... Mindez történelem, aminek a kerekei visszafordíthatatlanok. Éppen ezért semmi szükség illuzórikus képzelgésekre. De a bányaváros nevét, meg Balassi szülőhelyét, s a hajdani magyar országgyűlés székhelyét talán említhetnénk magyar nevén? Ha az osztrákok nem neheztelnek, hogy Wien helyett Bécset mondunk — talán Bratislava is lehet nekünk Pozsony... Na, most fordul meg a sírjában M. tanár úr, aki 1945-ben arra ösztönzött bennünket Békéscsabán, hogy Tótkomlós helyett mondjunk, írjunk Szlo- vákkomlóst. A pánszláv eszme megszállottja kicsit túllőtt a célon. Mint földrajztanár különösen. Már gyermekkoromban sem szerettem a megszállottakat! Viszont nagyon szerettem sokszoknyás tót dajkámat, s később az intemátus szakácsnőjét, akihez bejártam — mint afféle kis konyhamalac —, s tótul tanultam tőle. Nem is ment olyan nehezen, hiszen a családi emlékezet szerint, déd- és szépapám még tótul beszélt, s magam is lapozgattam a família szlovák nyelvű imakönyveit. Szlovákkomlós azonban mégis baromság! Kati néni is annak tartotta. Még néhány mondat a drága, testes szakácsnőről... Sírt szegény, mikor szomszédai fellobogózott teherautókkal (a kitelepülések időszaka volt ez) elhagyták a várost. — Kati néni is mehetne, minden szlovák mehet — mondta szeniorunk, a tizennyolc éves nagydiák. — Csakhogy én csabai tót vagyok, fiam! S ezen már nem is akarok változtatni. Örülnék, ha korunk bölcsei is magától értetődőnek tartanák, hogy vannak csabai tótok és kassai magyarok. Na, végre itt vagyunk Zoryban — ebben a szép felső-sziléziai városban —, nem messze Katowicétől. Este már a nemzetközi folklórfesztivál tábortüze mellett sütöm a kolbászt, miközben hallgatom a szicíliai csoport muzsikáját. Még soha nem láttam élő dél-olaszokat. Derűs, szívélyes társaság. Nem hangosak, nem hangoskodók. Hiába keresem közöttük a maffiózó külsejű alakokat. De nem látom a szemekben lappangó vérbosszú indulatát sem. Persze, a szép kreol bőrű lányokat nem volna tanácsos elcsábítani. De hát ezzel nem is próbálkozik senki. Hatvannyolc náció (legalább három nemzedéke) a legteljesebb egyetértésben örül itt egymásnak. Semmi különcködés, semmi deviancia. Mennyivel tisztábbak, különbek ezek, mint a diszkóból hazatántorgó fiatalok. Sajnos, ezek is egyformák egész Kelet-Közép-Európában. Láthattuk hazafelé jövet az éjszakában... A lengyelek testvéri barátságán most is meghatódom. Egy molett képzőművész asszonykával többször is megcsókoljuk egymást — első látásra. A pusztító árvízről nem esik szó, hisz mindnyájan tudjuk, amit tudunk. Például, hogy nemcsak az élők lakóhelyét, hanem a holtak nyughelyét is elárasztotta, megbolygatta a víz. Erről a borzalomról nem akarok írni. Talán csak annyit, hogy szó sincs kétségbeesésről, s én biztató jelnek tekintettem a Lengyelország felé haladó kamionkonvojokat is. Nos, Zoryhoz nincsenek is olyan na- gyon-nagyon messze a hömpölygő vizek. Ennek ellenére megünneplik a város 750. évfordulóját. Erre készülnek most, na meg szeptemberre várják testvérvárosuk, Mezőkövesd küldötteit — a 180—200 matyóországit —, akik tudományos és művészeti programokkal viszonozzák a zoryak Kövesden tett tavalyi látogatását és műsorát. Búcsúzóul gálaest lesz majd (én éppen emiatt vagyok itt).- Az esemény színhelye az újjávarázsolt főtér. Késztető közeg, de csaknem akkora, mint a szegedi Dóm tér. Hogy lehet ezt bejátszani? Mindegy. Azért élünk — beszéljünk bármely nyelvet •—, hogy be- játsszuk, ki töltsük életünk tereit. Gyarmati Béla Kelet-európai kalandozás Ha látomása van, a fejében megnyílik egy ablak, amelyen keresztül látja azokat a dolgokat, amire kíváncsiak
