Békés Megyei Hírlap, 1997. szeptember (52. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-04 / 206. szám

«j&REKES MEGYEI H1RLAP­in SZOLGÁLTATÁS 1997. szeptember 4., csütörtök £ u \ Horgászhíradó Csapatbajnokságok Az országos versenyrendszer­hez igazodva került megrende­zésre a megyei csapatbajnok­ság. Az erőviszonyok alapján két osztályba sorolták a csapa­tokat. Az új lebonyolítás lénye­ge az, hogy az öt fő felnőtt ver­senyző mellett egy női, egy if­júsági és egy gyermek verseny­ző is köteles indulni. A megyei csapatbajnokság II. osztályának versenyére a tel­jesen megújult környezetű, sarkadi Éden-tavon került sor, augusztus 17-én. A helyiek gondos munkája nyomán a ne­vezett öt csapat jó körülmények között küzdhetett a dobogós he­lyekért. A fogások döntő részét — általános meglepetésre — nem a keszegfélék, hanem a jó ívás eredményeként jelentkező pontyivadékok adták. Termé­szetesen az ilyen típusú verse­nyeken kötelező a halak élve tartása és azok mérlegelése utá­ni visszahelyezése életterükbe. A csapatbajnokság II. osztályát Szeghalom csapata nyerte, má­sodik Gyula, harmadik Doboz lett. Az I. osztály versenyére au­gusztus 30-án, Szeghalmon, a Sebes-Körös kijelölt verseny- pályáján került sor. Az időjárás nem fogadta kegyeibe az indu­lókat. A szakadó eső és viharos szél miatt a kétfordulósra terve­zett versenyt csak egy forduló­ban, délelőtt lehetett megtarta­ni. így ennek alapján került sor az eredményhirdetésre. A női, ifjúsági és gyermek kategóriá­ban egyben az egyéni megyei bajnoki címért is zajlott a ver­seny, mivel külön bajnokság számukra nem lesz rendezve. Végeredmény: I. Békés- szentandrás, II. Körösvidéke H. E., III. Gyoma. Női bajnokság: I. Közüs Albertné (Sarkad), II. Jenei Ka­talin (Gyoma), III. Kovács An­na (Békéscsaba) és Lovas Zsoltné (Békéscsaba). Ifjúsági bajnokság: I. Ste- fanik Péter (Békéscsaba), II. Bagi Ákos (Szarvas), III. Kiss Tamás (Békésszentandrás). Gyermekbajnokság: I. Tóth Endre (Békéscsaba), II. Molnár Gergely (Békéscsaba), III. Fe­hérvári Roland (Orosháza). A fogások döntő részét bodorkák, küszök és apróbb ke­szegek adták. A felnőtt egyéni bajnokság megrendezésére szeptember közepén kerül sor, több fordu­lóban, melyről külön is tájékoz­tatjuk a horgásztársakat. Krattinger Márton A Békés Megyei Hírlap és a Kurázsi című havilap együttműködése keretében rendszeresen jelentkezik a Kurázsi sarok, melyben a civil szervezetek infor­mációi, pályázati felhívásai szerepelnek. Most aktuális A Martin György Néptánc­szövetség pályázatot hirdet a Néptáncantológia ‘97. című rendezvényen történő részvétel­re. A pályázat célja, hogy az amatőr néptáncmozgalom és néptáncművészet újonnan szü­letett értékeit összegyűjtse és felmutassa, lehetőséget biztosít­va a legszínvonalasabb művek színházi körülmények között történő bemutatásához. Pályázni lehet minden olyan, maximum 10 perc időtartamú koreográfiával, amely 1996— 97-ben amatőr néptáncegyüttes előadásában került bemutatásra és a Néptáncantológia műsorán még nem szerepelt. (Szakmai­lag különlegesen indokolt eset­ben a zsűri 10 percnél hosszabb — de maximum 15 perc időtar­tamú — művet is figyelembe vehet.) A pályázati felhívás a hagyományőrző, illetve a gyer­mek táncegyüttesekre nem vo­natkozik, ezek bemutatkozásá­ról — a korábbi évekhez hason­lóan — a Muharay Elemér Nép- művészeti Szövetség, illetve az Örökség Gyermek Népművé­szeti Egyesület dönt. Pályázatot az előadó együttes vagy az alkotó nyújthat be. A pályázatnak tartalmaznia kell a műre, az alkotóra és az elő­adókra vonatkozó alapvető ada­tokat és az előadáshoz szüksé­ges technikai igényeket. A pályázat feltétele: a pályá­zatokat az erre a célra rendsze­resített pályázati űrlapon, 2 pél­dányban kell beküldeni a Mar­tin György Néptáncszövet­séghez. A pályázathoz mellé­kelni kell egy, a műről készült jó minőségű videofelvételt, amelyet a pályázó az elbírálást követően visszakap. Pályázati űrlap igényelhető: Martin György Néptáncszö­vetség, 1072 Budapest, Akácfa u. 32. Telefon: 322-2893. (A pályázat fénymásolt űrlapon is benyújtható.) Beküldési határidő: 1997. október 31. A pályázatokat szakértői testület bírálja el 1997. december 7-ig. Országos rajz- és kerámia­kiállítás Az ercsi Kossuth Lajos Ál­talános Iskola országos rajz- és kerámiakiállítást rendez a ha­gyományostól eltérő tantervű általános iskolák tanulói szá­mára. Pályázni bármilyen té­mában, technikával és méret­ben lehet. A pályaműveket megfelelő paszpatúrával kér­jük ellátni. A kép hátoldalára a pályázó nevét, életkorát, isko­láját és felkészítő tanárának nevét is legyenek szívesek fel­tüntetni. A kerámiákat és egyéb alko­tásokat biztonságosan csoma­golják, mert a szállítás során sok alkotás megsérül, ezért ér­tékelhetetlenné válik. Ameny- nyiben szeretnék visszakapni a gyermekek munkáját, időben jelezzék. A jelentkezési határidő, a pá­lyamunkák beérkezési határide­je 1997. szeptember 29. Cím: Kossuth Lajos Általá­nos Iskola, 2451 Ercsi, Kossuth L. u. 17. Pf. 48. Telefon: (25) 491-230. Hírek Országos Civil Expo lesz szep­tember 24—26-a között Buda­pesten. A Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesülete kez­deményezi, hogy a megyében lévő civil szervezetek közös standon mutatkozzanak be. A csatlakozás díja várhatóan 2500 forint lesz. Érdeklődni lehet az egyesület címén: 5600 Békés­csaba, Luther u. 6., telefonszá­mán: (66) 442-122. Pocsajiné Fábián Magdolna Ajánljuk figyelmükbe! Dél-tengeri Mesék STV, 13.00 A mítosz és varázslat keverékéből sajátos életszemlélet alakult ki a Csendes-óceán déli részén. Mindezt hiába keresné az ember a nyugati civilizációban. A sorozat olyan vidékre kalauzolja az érdeklődőt, ahol a modem civilizáció mellett még elevenen él az ősi kultúra számos eleme, rituáléja. Néhány, tengerben élő állatról szóló legendát is fölidéz a film. Telikold giai HSAT, 15.00 Az ifjú rögbisztár, a Telihold gimi kedvence Romániába látogat az apjával. Meglepve tapasztalja, hogy fog rajta a farkasember átka. Megpróbál elmenekülni a rontás elől, de hiába. Húsz évvel később visszatér. A Telihold gimi azóta alaposan megváltozott. Tony azonban tudja, csakis itt képes megszabadulni a szörnyű átoktól. Szenvedélyek Tv2,17.30 Amikor a szenvedély magával ragadja az embert Az előző rész tartalmából: Az Eleonora asszony által elhozott kézelőgombot Russo felügyelő visszacsempészi Cavalcanti házába. Azt szeretné, hogy később úgy tűnjön, mintha ott találná meg. A helyszínre érkezik Alberto Boldani is. A felügyelővel együtt hallgatja meg a bizonyítékot képező magnókazettát. így sor kerülhet Cavalcanti és Ruggero letartóztatására. Kisváros Tvl, 20.00 Nyári kirándulásra indul a nagymama és kis unokája. A kocsijukat azonban leszorítja az útról a terepjáró, amelynek vezetője megállás nélkül továbbhajt. A gyerek súlyosan megsérül. Járai és a balatoni ellenőrzésre igyekvő Barna azonnal a cserbenhagyó gázoló után ered. Járai végül még a balatoni vízi rendőrségtől is segítséget kér, hogy elkaphassa a dzsip vezetőjét. Moziműsor BÉKÉSCSABA, PHAEDRA NAGYTEREM: 15.45, 17.45, 20.00, 22.00-kor: Anaconda (am. dzsungel-horror). KISTE­REM: 17.00, 19.00, 21.00-kor: Head lenyomja Amerikát (am. metakritikus kultuszrajzfilm). GYULA, PETŐFI NAGYTE­REM: 17.45, 20.00-kor: Utá­nunk a tűzözön (sz., am. akció­film). KISTEREM: 17.30, 19.30-kor: Ót is anya szülte (sz., ang.). OROSHÁZA, SZIVÁR­VÁNY: 17.45, 20.00-kor: Ne­kem 8 (m. b., sz., am. vígjáték). PÓSTELEKI AUTÓS MO­ZI: 20.30-kor: Bosszúálló An­gyal (sz., am. akcíőfilm). Az Univerzál Kereskedelmi Részvénytársaság ❖ az rt. hálózati egységei beszerzési és értékesítési munkájának szervezése ❖ közreműködés a marketingfeladatok végrehajtásában. Elvárások: ❖ szakirányai felsőfokú végzettség ❖ jó tárgyaló- és kommunikációs készség ❖ „B” kategóriás jogosítvány ❖ kereskedelemben szerzett tapasztalat, idegen nyelv ismerete előnyt jelent. Kérjük, fcaff pmlyá imlml (mztUcmai önélet­rajz, bizang/íttmnymmsalmt, fénykép) 1997. szeptember IS-éig nz alábbi címre küldje: Univerzál Rt., 5601 Békéscsaba, Pf. 73. Rádió- és tévéműsor KOSSUTH RÁDIÓ 430 9.00 Reggeli krónika 4.40 Ha­tárok néikiil 5.00 Krónika 530 Hírek 538 Falurádió 6.00 Krónika. Sport 630 Hírek 7.00 Krónika 737 Műsor- szemle 8.00 Krónika. Sport. lap­szemle 8.17 Mindennapi tudornál» 830 Hírek 835 Paragrafus — Jog­álom... 8.45 Gvorsfénvkép a kultúrá­ról 9.00 Hírek 9.05—1039 Napköz­ben 10.00 Hírek 11.06 A Szabó csa­lád 1135 Az elmés nemes Don Quijo­te de la Mancha 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nver ma? 1230 Törvénv- könyv 13.00 Hírek 13.05 Vendég'a háznál 13.20 Moldvai magvar szen­tes énekek és imádságok 1330 Tanú­im lesztek! 14.00 Hírek 14.05 Klasz- szikusok mindenkinek 1435 Irodal­mi figyelő 1435 Első közlés 15.00 Hí­rek 15.06 Beszéljük meg! Az MR műsora 5.16.00 Délutáni krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Hasznos tudnivalók 1635 Felhang 17.00 Hírek 17.05 „Magyarországról jövök_” 18.00—19.00 Esti krónika 19.00 Hírek 19.06 Sportvilág 1930 Jó éjszakát, gyerekek! 1934 Válo­gatta: Csalog Zsolt 20.00 Hírek 20.05 Hagyománv ápolók 2030 Határok nélkül 21.0Ó Hírek 21.05 „Ég és fold között” 21.25 Kossuth-klub 22.00 Késő esti krónika 2230 Törvény- könyv. Paragrafus 23.00 Hírek 23.05 Hallgassuk együtt! 24.00 Hírek PETŐFI RÁDIÓ 430 Hírek 433 Hajnali dallamok 5.00 Hírek 6.03 Reggeli csúcs 630 Hírek 633 Útközben 7.00 Hírek. Lapszemle. Időjárás 7.46 Sportreg­gel 8.00 Petőfi délelőtt 9.00 Hírek 9.54 Manapság... 1130 Örökzöld filmmel ód iák 12.00 Muzeális nótafel­vét elein kim) 1230 Korkérdés 13.00 Hírek 13.03 Manapság— 13.15 Derű­re is derű 13.40 Irodalmi műsoraján­lat 14.00 Kabarécsütörtök 15.00 Hí­rek 17.03 Petőfi délután 1834 Gordiusz plusz 19.00 Hírek 19.03 Kölyökóra 20.00 Az Uriah Heep együttes összes lemeze 21.00 Hírek 21.03 A Magyar Rádió Karinthy Színpada 22.00 Népdalok 22.20 Jazz­lista 23.00 Hírek 23.03 Sporthíradó 23.10 Korzó BARTÓK RÁDIÓ 6.00— 6.03 Hírek 6.00—8.00 Muzsi­káló reggel 6.40—6.43 Kulturális lapszemle 7.00—7.03 Hírek 730— 733 Rejtvény 8.00 Hírek 8.10 Pódi­um 9.06 Századunk zenéjéből 10.00 Hírek 10.05 Rádiószínház 1032 Fú­vószenekarok felvételeiből 11.17 Grétry: Panurge a Lámpák szigetén 12.00 Hírek 12.05 Hangverseny dél­időben 14.00 Hírek 14.05 Húsz óra 15.00 Alfonso és Estrella 15.42 Zene — kölcsön 16.00 Hírek 16.05 Kíván­csiskodó 1635 Ottó Klemperer vezé­nyel 1730 Poggyász 17.45 A zene üzenete 18.00 Hírek 18.05 Fiatal mű­vészek pódiuma 19.05 Jessye Nor­man operaáriákat énekel 1930 Kap­csoljuk a luzerni Von Moss Stahl hangversenytermet 20.10—20.15 Hí­rek 20.15—2030 Versek 21.25 Zon­goramuzsika 22.00 Hírek 22.05 A kó­rusirodalom mesterművei bői 2230 Napjaink zenéje 23.40 Barátságos bölcsességek 24.00 Hírek TV 1 6.00— 9.00 Napkelte 9.05 A Faller család (ism.) 935—11.05 Még egy­szer! 935 Körző 10.15 Siker (ism.) 11.05 Erdészház Falkenauban (ism.) 12.00 Déli harangszó 12.05 Amire a világ táncolL A húszas évek (ism.) 13.00 Híradó 14.00 Szívtipró gimi (ism.) 1430 NAT-tól tartok 15.20— 1535 Gyerekeknek! 16.00 Heidi és Érni (ism.) 1630 Sportakadémia (ism.) 17.00 Tv-doktor. Az alv ásza­var 17.10 Csellengők 17.15 Hogy is van ez? Társasjáték 17.45 Körzeti híradók 18.00 Hetven év — orgoná­val 18.20—1835 Gyerekeknek! 18.40 Váratlan utazás 1930 Híradó 20.00 Kisváros. Cserbenhagy ás 20.40 Magyarok cselekedetei 20.45 Anasz­tázia. Amerikai film (1956.) 2230 Sánta Ferenc 70 éves. Húsz óra. Ma­gyar film (1964.) 0.15 Híradó TV 2 15.00 Gyerekeknek 15.20 Váratlan utazás (ism.) 16.05 Fűben-fában 1630 Életmód 2000.17.00 Kormány- váró 1730 Szenvedélyek 1835 Csízió 1830 TOP 40. 19.00 Rajzolni jó 19.15 Gyerekeknek 19.25 Környeze­tünk hírei 1930 Az Onedin család 20.00 Játék határok nélkül. X/9. rész: Eger város filmje 20.15 Lyu­kasóra 21.00 Klip-mis 21.10 IT 2130 Mindent vagy semmit! 22.00 Aktuá­lis 2235 Híradó 2235 Kenő 22.40 Telesport 2335 Magyarok cseleke­detei (ism.) DUNA TV 730 A BBC Rádió adása 7.45 A Va­tikáni Rádió adása 8.00 Reggeli mu­zsika: Dél-alföldi tekerőmuzsika. Se­gítség! Tanulok?! Távoktatás (ism.) 8.15 Kerekek és lépések (ism.) 9.00 Képes krónika 11.10 Esti kérdés (ism.) 1135 Régiók (ism.) 12.00 Déli harangszó. Móricz Zsigmond: Iciri- picirL Előadja: a Kaláka együttes. Lapozó 1235 Esti kérdés (ism.) 12.40 Popeye: Cápaharcászat. Pegazus va­dászat 13.05 Expedíció. Netdina — Expedíció a felhőkön túlra 1335 Simor Erzsi filmjeiből. Garzonlakás kiadó (magyar film, ism.) 15.05 A ze­ne arcai (ism.) 1535 Szegletkő. Pro­testáns műsor 1630 Hubertus. Vadá­szati magazin 16.45 Barangoló. Tu­risztikai magazin 17.05 Frida 1735 Tom: A labda. Tóbiás és az oroszlán: A kolbász a tét. A három nyomozó: A néma tuba 1735 Műsorismertetés 18.00 Híradó 1830 Totó lakást keres (olasz vígjáték) 1935 Tizenkét olasz város, tizenkét olasz filmrendező. Cagliari, ahogy Carlo Lizzani látja 19.45 A magy ar dal ezer éve 1. 20.05 Váltó. Gazdasági magazin 20.40 Esti kérdés 2035 Műsorajánlat 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 2135 Jules és Jim (francia film) 23.15 A film évszázada 0.05 Híradó HBO 10.00 Óvó bácsi 1135 Mozimánia: Humphrey Bogart 1230 Miami rap­szódia 1335 Mr. Saturday Night 1530 Válaszd a befutót! 1730 Bolon­dos dallamok 18.00 Bír-lak 1835 Hó­kuszpókusz 20.10 Rainbow — Kilop­ták a szivárványt 22.00 Melrose Place 22.45 Romero 030 Szerelmi csatározások 2.05 Jelige: Vörös ci­pellők TV3 15.45 Műsorajánlat 1530 Negyedóra (ism.) 16.05 Cream21 — könnyűze­nei toplista (ism.) 1635 Havi fix 17.10 Úvegárnyék (amerikai sci-G) 19.00 Híradó. Sporthírek 19.15 Aloha Sport 1930 Arany 2030 Já­ték: Zenefon 21.00 Megáll az idő (magyar film) 2235 Napi profil 23.10 Negyedóra gazdaság 2335 Aloha Sport (ism.) 2335 Tér-hatás — építészeti magazin (ism.) 24.00 In­gatlanpiac (ism.) MSAT 2.10 Music Box 7.00 Vekker — Rá­dió a tévében! 1330 Budo magazin (ism.) 14.00 Parti sétány, Ausztrália (ism.) 1430 Játszd újra... 15.00 Teli- hoid gimi (amerikai vígjáték) 1630 Music Box Top Ten 17.00 A Szépség és a Szörnyeteg (ism.) 18.00 Tűzoltók (ism.) 19.00 Cops (ism.) 1930 Parti sétány, Ausztrália 20.00 Dzsigoló (svéd Him) 22.00 Cops 2230 Murder One 2330 Dempsey és Makepeace (ism.) 030 Nehéz fiúk (ism.) Helyi rádiók és televíziók műsora ALFÖLD RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (KM 104,0 MHz; 4.00—12.00) BEACH RÁDIÓ, BÉKÉS (KM 94.4 MHz; 00.00—12.00) CKKVTM S RÁDIÓ, SZARVAS (KM 953 MHz; 004)0—244)0) GYULA RÁDIÓ, GYULA (FM 96fi MHz; 02.00—14.00) RÁDIÓ 47, OROSHÁZA (FM 88^ MHz, 114)0—05.00) SÁRRÉT RÁDIÓ, SZEGHALOM (FM 99,4 MHz; 104)0—19.00) START RÁDIÓ. BÉKÉSCSABA (FM 88,9 MHz; 19.45—1335) TORONY RÁDIÓ, BÉKÉS (FM 94,4 MHz; 12.00 24.00) CSABA TV HM Képújság 14.10 A TV 17.00 20.00 Képújság SAT-ELEKTRONIK STÚDIÓ Stúdiócsatornán 14.00 Csaba Tv TNT-csatornán 16.00—24.00 Szív Tv KÖRÖS TELEVÍZIÓ 18.00 Slágershop 1830 Műsoris­mertetés 1835 Itt és most! 1930 Grimm: A mól és a sün 204)0 Kóros Híradó 2030 Műsorajánlat 2030 Színkör (ism.) 2130 Gyöngyvirágtól lombhullásig (magyar természet­film) 2235 Körös Híradó (ism.) 23.00 Záróra GYULA TELEVÍZIÓ 7.00—9.00 Ma reggel — zenés in­formációs műsor 18.00 Műsoris­mertetés 18.05 Napfény 18.45 Út, igazság, élet — vallási műsor (ism.) 19.00 Híradó 22 1930 Mit ér az ember, ha nyugdíjas? 19.40 Sport- krónika 20.00 Mesterségeink 2035 Felel a kormány (ism.) 20.50 Sztároló 21.10 Fókusz (ism.) 21.40 Klippercek 22.10 Híradó 22.30 Műsorzárás

Next

/
Thumbnails
Contents