Békés Megyei Hírlap, 1997. szeptember (52. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-30 / 228. szám

1997. szeptember 30., kedd Családi magazin 7 _______Franciaországban többnyire előételként fogyasztják ______ A FELEDÉSBE MERÜLT PÁSTÉTOMOK A farmerpástétom különlegessége, hogy tésztában készül A pástétomok Magyarorszá­gon szinte feledésbe merültek az utóbbi évtizedekben, pedig már a középkorban is ismer­ték és rendszeresen készítet­ték ezeket. A pástétom hazá­jának Franciaországot tart­ják, ahol többnyire előétel­ként fogyasztják. Csirkemájpástétom Hozzávalók: 30 dkg csirkemáj, 10 dkg csiperkegomba, 7 dkg vaj, 2 evőkanál konyak, 1 kis fej hagyma, só, bors, majorán­na, margarin. Margarinon hirtelen átsütjük a csirkemájakat úgy, hogy a kö­zepe rózsaszínű maradjon. Só­val, borssal és majoránnával ízesítjük, majd húsdarálón leda­ráljuk. A visszamaradt pecse­nyelevet felöntjük a konyakkal, majd a májhoz keverjük. Mar­garinon üvegesre pároljuk a kockára vágott hagymát, majd hozzáaadjuk a megtisztított, vé­konyra szelt gombát is. Zsírjára sütjük, majd kihűtjük és a máj­hoz adjuk. Végül kikeverjük a puha vajjal és ha szükséges, utánaízesítjük. Cseréptálba ka­nalazzuk, a tetejét elsimítjuk és egy éjszakán át hideg helyen állni hagyjuk. Ha akkora meny­nyiségben készítjük, ami nem fogy el egyszerre, ajánlatos a tetejét aszpikkal lefényezni. Farmerpástétom Hozzávalók. A tésztához: 30 dkg liszt, 15 dkg margarin, 1 to­jás, só. A töltelékhez: 50 dkg darált sertéshús, 20 dkg főtt, füstölt sonka, 20 dkg sertésmáj, 2 tojás, 1,5 dl tejszín, 1 fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál liszt, 2—3 evőkanál konyak, 1 csokor petrezselyem, só, bors, majoránna, kakukkfű. A lisztet a sóval együtt tálba szitáljuk és összegyúrjuk a puha margarinnal, majd a tojással. Felöntjük 0,7 dl hideg vízzel, si­ma tésztává dolgozzuk, majd hi­deg helyen egy órát pihentetjük. A májat és a főtt sonkát ki­sebb darabokra vágjuk, majd összekeverjük a darált hússal. Hozzáadjuk a felvert tojást, az apró kockára vágott hagymát, a zúzott fokhagymát, a tejszínt, lisztet, konyakot, a fűszereket és jól összedolgozzuk. A tésztát kinyújtjuk és kétharmadával ki­bélelünk egy hosszúkás pásté­tomformát. Belesimítjuk a hú­sos tölteléket és befedjük a ma- . radék tésztalappal. Három-négy lyukat szúrunk ki a tetején, hogy a keletkező gőz távozhas­son. majd megkenjük tojássár­gájával. Előmelegített sütőbe toljuk és 175 fokon kb. 1 és ne­gyed órát sütjük. A formában hagyjuk kihűlni. Halpásté tóm Hozzávalók: 40 dkg halfiié, 3 dl tejszín, 3 tojásfehérje, 1 evő­kanál kukoricaliszt, só, őrölt fe­hér bors, vaj. A halszeleteket kisebb dara­bokra vágjuk, majd húsdarálón kétszer ledaráljuk. Hozzáadjuk a tojásfehérjét, sót, borsot, majd a tejszínben csomómentesre ke­vert kukoricalisztet. Jól össze­dolgozzuk, majd vajjal kikent pástétomformába simítjuk. Le­fedjük és vízzel félig teli tepsi­be helyezzük. A vízfürdőben 200 fokon, 40—50 percig süt­jük. Hidegen és melegen egy­aránt fogyasztható. Természetes, növényi anyagból készülnek a termékek Hajkozmetika fodrászoknak Ma már természetesnek tartjuk a bőrápolás különféle módjait, a kozmetikai szalonok szolgálta­tásait, és igényeljük is azokat. Figyelmünk azonban nem ter­jed ki a teljes bőrfelületre. A fodrászatban hajlamosak va­gyunk megfeledkezni arról, hogy hajunk alatt is szakértő di­agnózist, gondozást igénylő bőr található, amely a festés, dauer és más fodrászati beavat­kozások révén fokozott igény- bevételnek van kitéve. Haj- és fejbőrproblémáink megoldásá­hoz, kondíciójának megóvásá­hoz nyújt segítséget a hajkoz­metikai kezelés, mely Békés megyében is elérhető. A kezelés alapja a legkorsze­rűbb technikai háttérre épülő hajdiagnosztika, melynek segít­ségével a szakember pontos in­formációt kaphat (800-szoros nagyításban) a haj- és fejbőr­problémákról. A monitoros megjelenítés lehetőséget bizto­sít a vendég számára is, hogy meggyőződhessen az esetleges zsíros, korpás, tápanyag- vagy vízhiányos állapotról, a kezelé­sek hatékonyságáról. A pontos diagnózis felállítását követően kezdődnek el a kezelések, me­lyek a Palomba Bt. által forgal­mazott, az olasz Rising cég ter­mészetes, növényi anyagokból készülő hajkozmetikai terméke­ivel történnek. A hatékonyságra jellemző, hogy a kopaszság bi­zonyos esetei jó eredménnyel korrigálhatok! A hajkozmetikai ismereteket a fodrászok a cég tanfolyamain sajátíthatják el, több lépcsőben. Az oktatásban bőrgyógyász is részt vesz, aki a termékekkel évek óta dolgozik és a fejleszté­sükben is közreműködik. A tanfolyammal kapcsolatos infor­máció: Paloma Bt. területi képviselet, 6000 Kecskemét, Deák F. tér 2. (76) 476-337. Petri Ákos képviselő, 5700 Gyula, Epreskert u. 8. (66) 463-679 és (30) 381-347. Hajdiagnosztikával foglalkozó fod­rászaink: Bobvos Istvánná, Szarvas, Szabadság út 17. (33) 313-673, Far- kasné Papp Andrea, Magyarbán hegyes, Hunyadi u. 20. (68) 480-064, Nánási Ferencné, Szarvas, Kossuth u. 60. (66) 313-522, Pap Lászlóné, Bé­kés, Cseresznye u. 1/1. (66) 413-051, Juhászné Á. Katalin, Gyomaendrőd, Árpád u. 11. (66) 284-842, Püspöki Sándomé, Gyula, Temesvári út 194. (66) 469-623, Nővé Noémi Békéscsaba, Vécsey u., garázssor (30) 255-262, Sajti Sándomé,Sarkad,Lejáróu.3.(66)271- A hajdiagnosztika segítségével 800-szoros nagyításban 050. PR látható a hajszál LELKI POSTA * Gyógyító szavak - Angelika rovata 14 „Még nem vagyok 40 éves sem" — mondja egy férfi —, de már sok éve le kell mondanom a szexről. Tudom, sokan bo­londnak néznek, de én nem tudok és nem is akarok hazud­ni, bujkálni, mélyen vallásos vagyok, nem akarom meg­csalni a feleségem. A harmadik gyerek után elköttette ma­gát, néha arra gondolok, hogy emiatt nem akar vetem len­ni, ugyanakkor érdekes, hogy nagyon ad magára: csinosan jár el otthonról. A gyerekek miatt nem akarok válni, de ha tudnám, hogy megcsal, elzavarnám. Vajon miért nem akar velem lenni?” A petevezeték elkötése nem jelent élettani változást, hi­szen a petefészkek továbbra is termelik a szexuális élethez szükséges hormonokat, továbbra is nő marad a nő. Más kérdés, hogy tudati változást jelenthet: a nő genetikai ren­deltetése az utódok szülése, elveheti egy nő kedvét az a té­nyező, hogy már nem szülhet. Ez azoknál a nőknél valószí­nű, akik nagyon gondoskodó, gyermekeiket szárnyuk alatt tartani akaró anyák, akik mozdulni sem akarnak alvó cse­csemőjük mellől, hanem elnézik az álmában mosolygó pi­cit akármeddig, akik később is „együtt rezdülnek” a gye­rekkel. Ilyen nő a felesége? Három gyermek után ezt Ön is mérlegelni tudja. Valóban érdekes, hogy neje Önt ugyan elutasítja, de nőiességére nagyon ad, elképzelhető, hogy van barátja. Mégis megkérdezném, hogy megpróbálta elcsábítani a feleségét annyi év után is vagy egyfajta „fogmosás- aktusról” lenne szó, mikor mondta neki utoljára, hogy szép, csinos, kívánatos, mikor vett neki spontán egy szál virágot, csokit, egyebet? Ha ezekre pozitív válaszokat tud adni, akkor vagy egy elhúzódó, rendezetlen probléma rej­lik Önök között vagy a végső eset: felesége az a típus, aki­nek már más kell, nem monogám természetű, mint Ön. Hangsúlyoznom kell, hogy a ilyen fiatalon gyakorolt ön­megtartóztatás nem marad következmények nélkül, hiszen az élet egy fontos része marad ki, pszichoszomatikus be­tegségek sora fog előbb-utóbb bekövetkezni. Javasolnám, hogy tegyen lépéseket azért, hogy meggyő­ződjön felesége esetleges félrelépéséről vagy kizárja azt, és egy komoly, nyugodt beszélgetést kell sürgősen eszkö­zölni, ha kiderülne, hogy mindketten szex nélkül élnek évek óta. Elsősorban gyermekeik közérzetének használna, ha ezen változtatnának, gondoljanak erre is: gyermekeik biztos, hogy érzik a feszültséget, és az nyomot hagy éle­tükben. Nem a késői étkezés hizlal Szeret ön későn este is nassol­ni, vagy este 8 után alaposan bevacsorázni? Egyen nyugod­tan, s ne nézze az óráját. Nem tesz semmit, hány óra van, mert mindig a kalória mennyi­sége a döntő, nem pedig az evés ideje. Ezzel a tudományos tétellel most egy amerikai táp­lálkozási szakértő, a New York-i Queens College pro­fesszora, Ashima Kant állt elő. Az amerikai kutatónő meg­vizsgált 1500 különböző, 18 és 50 közötti nőt és férfit. 41 szá­zalékuk este rendszeresen eszik, és még sem nehezebbek azoknál, akik késő délutántól már egy falatot sem nyelnek le. A két csoportba tartozó nők és férfiak napi kalóriafogyasztása megegyező volt. Kiderült, hogy egy dekát sem híztak azok, akik este 8 után is fala­toztak, ha a napi kalóriameny- nyiségük ugyanakkora volt, mint a többieké. Vagyis nem arra kell első­sorban ügyelni, mikor eszik az ember, hanem arra, hogy mit. Az éjszakai baglyok ugyanis nem azért kövérebbek, mert késői órákban esznek, hanem mert életmódjuk következté­ben bizonyíthatóan zsírosab­ban étkeznek másoknál és bő­vebben öntik le a vacsorát. Jó tanács: aki szeret a tévé előtt is majszolni, ne csokolá­dét tömjön magába, hanem ka­lóriaszegény joghurtot vagy almát eszegessen! Általában felejtsük el a csülköt és a ne­héz szeszes italokat, helyette érjük be párolt zöldségfélével, hallal és egy deci fehérborral! Függetlenül attól, hány óra van. Vizoivtőkok Önismeret vagy szerepzavarok? „Játssz velem most egy olyan játékot, amit eddig talán még nem játszottál” — kezdi Aranyló jég című kis könyvét Nadzsal Ida, a diádiskola, a megismerés iskolájának egyik vezetője, majd így folytatja: „Új dolgokat ismerhetsz meg, amelyek önmagad megismeré­sének folyamatát támogatják. Akkor van vége ennek a játék­nak, ha tudatára ébredsz, hogy ki vagy te. Ez az élet legszebb játéka, de a legnehezebb is.” Az ókori görögök óta tud­juk, hogy a legalapvetőbb is­meret az önismeret. Számtalan könyv jelent meg ennek a tu­dásnak a jelentőségéről, napja­inkban már egyre több helyen lehet önismereti tréningre je­lentkezni, mégsem lehet róla eleget beszélni, mert bármelyik úton indulunk is el önmagunk felé, önismeretünk csak a leg­ritkább esetben válhat tökéle­tessé, hiszen megszerzésének rengeteg buktatója, akadálya van. Mégis érdemes vele fog­lalkozni, s csak javunkra szol­gálhat az újabb és újabb mód­szerek megismerése, kipróbá­lása. Nadzsal Ida útmutatása egyszerű, mindenki számára érthető, követhető. Okfejtése abból indul ki, hogy gyakran válunk félreérté­sek áldozataivá. Szerinte ennek az leginkább az oka, hogy sze­repeket játszunk, ráadásul rosszul, mert nem ismerjük eléggé önmagunkat. Mi nem a szerepeink vagyunk, hanem a szerepek mögött rejtőzünk akarva vagy akaratlanul. Ezért bizonytalanok a megnyilvánu­lásaink és a másokhoz való al­kalmazkodásunk is. Mindig lesznek, akik dicsérnek, s lesz­nek, akik szidnak — gyakran ugyanazért a tettünkért. A rea­gálásunk mások ilyetén való megnyilvánulására legtöbbször személy- vagy helyzetfüggő. Önmagunkra és a saját utunkra rátalálva azonban már nem lesz zavaró, hogy ugyanarról kü­lönböző emberek másként gon­dolkodnak és vélekednek. A szerző szerint a tudatos önismeret megszerzésének kezdetén még nem sikerül fo­lyamatosan abban a tudatálla­potban léteznünk, akik valójá­ban vagyunk. Felvillanásnyi időre kaphatunk csak betekin­tést igazi énünk titkaiba, mert a teljességhez vezető út hosszú és akadályokkal teli. Az ön- megismerés folyamatának kez­detén azonnal szemben találjuk magunkat a külsőnkkel, a rajta megjelenő öltözékkel, mint za­varó körülménnyel. Mi is gyakran esünk abba a hibába, hogy öltözéke alapján minősí­tünk másokat, ezért tudván tudjuk, hogy saját megjelené­sünk sem következmények nél­küli. Nehéz valójában azono­sulni azzal a közmondással, hogy nem a ruha teszi az em­bert. Az önismeret megszerzésé­nek másik ilyen súlyos akadá­lya a saját elterelő viselkedé­sünk, amelyet azért alkalma­zunk — sokszor nem is tudato­san —, hogy elkerüljünk vala­mit, amit szégyellünk megten­ni, vagy félünk kimondani. Ugyanilyen akadály lehet má­sok elfogadott véleménye, ho­lott nincs mögötte saját tapasz­talat, vagy a kőkemény előíté­letek alkalmazása a legkülön­bözőbb helyzetekben és embe­rekkel kapcsolatban. Az akadá­lyok sorában komoly helyet foglalnak el érzelmeink, azok kuszasága, összetettsége is. Például a bűntudat érzése egész komolyan visszatarthat attól, hogy megismerjük önma­gunkat. A szerelemben az a legszebb — vallja a szerző —, hogy eggyé válhatunk egy másik emberrel, megtapasztalhatjuk az összeolvadás mámorát. Ön­ként vetődik fel a kérdés: nem önmagunkkal kellene először azonosulnunk? Természetesen önelfogadás nélkül ez nem megy, önmagunk elfogadásá­hoz azonban nagy bátorság kell, s így az önismeret útján való elinduláshoz is. Már önmagában az ismerte­tett könyv is jó kalauz, segítség lehet ezen az úton, ám akit mé­lyebben érdekel a kérdés és megteheti, jelentkezhet a szer­ző diádiskolájába (46/432- 808), ahol Yogeshwar Charles Bemer gyakorlatai segítségé­vel mély, minőségi megértés jöhet létre mások és önmagunk iránt. —garami—

Next

/
Thumbnails
Contents