Békés Megyei Hírlap, 1997. szeptember (52. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-23 / 222. szám
1997. szeptember 23., kedd Családi magazin 7 ______________Egytálétel a megszokott desszert helyett______________ S ÓS PALACSINTAVÁLTOZATOK Pórés palacsinta négyrét hajtva A gyerekek kedvence, a palacsinta többnyire lekvárral, dióval, mazsolás túrókrémmel kerül az asztalra. Pedig a semleges ízű tészta kiválóan alkalmas a sós változatok elkészítésére is. Gazdagon töltve, rántva vagy lerakva pedig laktató egytálételt kapunk. Pórés palacsinta Hozzávalók 4 személyre A tésztához: 2 tojás, 20 dkg liszt, 3 dl tej, 1 dl szódavíz, pici só, olaj. A töltelékhez: 2 szál póréhagyma, 0,5 dl fehérbor, 5 dkg vaj, 2 evőkanál liszt, 1 dl tejföl, 1 tojássárgája, 4 dkg reszelt sajt, só. A tojást csomómentesre keverjük a liszttel és 30 percig állni hagyjuk. Felöntjük a tejjel és a szódavízzel, megsózzuk és simára keverjük. Kiolajozott serpenyőben nyolc palacsintát sütünk a tésztából. A póréhagymát megtisztítjuk, alaposan megmossuk, és 1—2 centis darabokra vágjuk (a zöldjét is). Vajon megpároljuk, majd felöntjük a borral. Sóval, borssal ízesítjük, majd besűrítjük a liszttel és tojássárgájával elkevert tejföllel. Ä palacsintákat megtöltjük a pórés krémmel, majd négyrét hajtjuk. Kivajazott tűzálló tálba fektetjük, meghintjük a reszelt sajttal és forró sütőben kb. 20 percig sütjük. Charlie palacsintája Hozzávalók 4 személyre 2 tojás, 20 dkg liszt, 4 dl tej, 8 vékony szelet kolozsvári szalonna, 2 jonatánalma, 5 dkg márványsajt, só, bors, majoránna. A tojást kikeverjük a liszttel. Félórán át állni hagyjuk, majd felöntjük a tejjel és csomómentesre keverjük. Az almát meghámozzuk, és vékonyan felszeleteljük. Serpenyőben megolvasztunk 1 szelet vastagabb csíkokra vágott húsos szalonnát, majd mellédobunk néhány almagerezdet is. Sóval, borssal és morzsolt majoránnával meghintjük és 1—2 percig pirítjuk, majd ráöntünk 1 merőkanál palacsintatésztát. Mindkét oldalon ropogósra sütjük. Még forrón megszórjuk reszelt márványsajttal. Gombás palacsinta rántva Hozzávalók 4 személyre A tésztához: 2 tojás, 20 dkg liszt, 4 dl tej, só, olaj. A töltelékhez: 25 dkg csiperkegomba, 1 fej hagyma, 2 evőkanál liszt, 1 dl tej, só, bors, kakukkfű, vaj, a panírozáshoz liszt, tojás, zsemlemorzsa, a kisütéshez olaj. A tésztából a szokásos módon nyolc sós palacsintát sütünk. Vajon üvegesre pároljuk a megtisztított, kockára vágott hagymát, majd hozzáadjuk a megtisztított, felszeletelt gombát is. Sóval, borssal és kakukkfűvel ízesítjük. Megpároljuk, majd meghintjük liszttel. Egy perc pirítás után felöntjük a tejjel és összefőzzük. Ha szükséges, utánaízesítjük. A palacsintákat megkenjük a gombás töltelékkel és úgy hajtogatjuk össze, hogy a töltelék ne folyjon ki. A szokásos módon lisztbe, tojásba, zsemle- morzsába panírozzuk és bő forró olajban kisütjük. Tartármár- tással, joghurttal vagy kechuppal tálaljuk. ______________A SZILIKONKEBLEK VÉGNAPJAI___________________________ Id őzített bombák a női testben Az annak idején oly ártalmatlannak kikiálltott szilikon — mint kiderült, mégis okozhat egészségkárosodást A szép és dús kebel minden nő számára elérhető ékesség, ha van elég pénze a plasztikai sebész honoráriumára, aki beépíti a szilikonnal töltött implan- tátumokat. A szilikon — mondták sokáig — teljesen ártalmatlan, semmiféle panaszt nem okoz, nem deformálódik. Mára kiderült azonban, hogy ugyancsak átmeneti és korántsem veszélytelen. Sőt! Sokan ma már egyenesen azt állítják, hogy azoknak a testében, akik elvégeztették a beavatkozást, időzített bomba ketyeg. Idő kérdése ugyanis, mikor sérül meg az implantátum szilikon anyagát burkoló vékony fólia. Ha pedig ez bekövetkezik, a szilikon egyszerűen szétfolyik és komoly mérgezéses tüneteket vált ki. Károsítja a májszövetet, a vesét, az idegrendszert, összezavarja az immun- rendszert. Gyulladást és rengeteg fájdalmat okoz. Tény, hogy 440 ezer nő jelentkezett eddig csak az Egyesült Államokban kártérítési igénnyel a Dow Corning cégnél, a szilikon implantátumok első számú gyártójánál. A cég jogásza a hölgyek vádjait persze visszautasítja, de azért valami mégis lehet a vádakban, hiszen maga a vállalat immár hajlandó 2,4 milliárd dollárt elkülöníteni a megalapozott kártérítési igények kielégítésére. Szakértői véleményekben nincs hiány. Olyan tekintélyes intézetek, mint a Harvard Egyetem vagy a híres Mayo klinika adtak ki tanúsítványt a szilikon implantátumok teljes és feltétel nélküli ártalmatlanságáról. Ugyanakkor jócskán van ennek ellentmondó szak- vélemény is, amely kísérleti eredményekre hivatkozva támasztja alá az egészségkárosodást szenvedett nők panaszait. Az Egyesült Államokban nagy és kisebb sztárok, feltörekvő széplányok ezrei töltették fel keblüket a csodaanyaggal. Nemrég még Jane Fonda, Brigitte Nielsen és Demi Moore is büszkén feszített a kamerák előtt megújult domborulataival, ám ennek az időnek vége. Az Amerikai Élelmiszer és Droghatóság, a nagy hatalmú FDA ugyanis megálljt parancsolt: betiltotta a szilikon implantátumok kozmetikai célú alkalmazását. FEB LELKI POSTA Gyógyító szavak — Angelika rovata % #4 K. Anita írja: ,Három éve járunk együtt Góbival, az esküvő időpontja ki van tűzve. Sajnos, úgy néz ki, hogy egyre inkább nincs kedvem hozzámenni, mert van egy vitapont. Gabit egyedül nevelte az anyja, 3 szobás házban élnek, és mást el sem tud képzelni, mint hogy abban a házban fogjuk leélni az életünket. Az anyja főzne ránk is, együtt étkeznénk, együtt tévéznénk, hogy ez nála ennyire végleges, azon bukott ki, hogy lakáskasszás betétről kezdtem beszélni. Hallani sem akar róla, lesz hol laknunk, igaz, én ebbe beleegyeztem, de mindig úgy volt erről szó, hogy ideiglenesen, amíg nem lesz saját fészkünk. Szerintem ez nem normális így.” Jó lenne tudni, hogy milyen egyéb tapasztalata van a 3 év során, ami a Gabi és édesanyja közti kapcsolatot illeti. De anélkül is jó a megérzése: ez így tényleg nem normális dolog. Feltehetőleg lelkiismeret-furdalása lenne barátjának, ha egyedül hagyná az édesanyját, aki egyedül felnevelte, és talán eleget hallotta, hogy az anya mennyi áldozatot hozott ezért. Természetesen ezért egy gyermek sohasem lehet eléggé hálás, de az élet természetes menete, hogy ma már a fiatal pár önálló otthonra törekszik. Ez nem a megszabadulás, hanem a mai uralkodó gondolkodásmód, miszerint a fiatalabb generáció nemigen tűr beleszólást, irányítást, kontrollt az idősebbektől — ami nem feltétlen pozitívum, de tény. Sokan élnek kényszerűen egy fedél alatt szülőkkel, ez csak akkor jó megoldás, ha vagy a fiatalok beállítottságuk, személyiségük folytán elviselik az irányítást, vagy ki tudnak alakítani egy fedél alatt is teljesen önálló életvitelt, vagy kibírja az idősebb generáció, és nem szól bele a fiatalok életébe. Ha önnek nincs nagy kedve az esküvőhöz, valószínű, hogy tart Gabi édesanyjának irányításától, amit ön nem szívesen venne. Ezt haladéktalanul és határozottan közölnie kell vőlegényével, legjobb, ha azonnal elhalasztják az esküvőt, ne legyen ez kényszerítő körülmény egyikük lemondásához. Talán meg kellene próbálni előbb együtt élni, és megtapasztalni, hogy mit jelent egy fedél alatt élni az anyósjelölttel. Ha egyikük sem enged a negyvennyolcból, váljanak el barátsággal inkább, mint egy esküvő utáni megromlott kapcsolat után. Ne bízzon abban, hogy vagy ön megszokja, vagy Gabi belátja később — ezzel a konfliktussal kapcsolatuk gyakorlatilag halálra van ítélve. A fiúk anyához való ilyen erős ragaszkodása nem változtatható meg, feltételezem, hogy vőlegénye jóval 20 év feletti, tehát eléggé kiforrott személy már. Játszóterek karbantartása Orosházán Orosházán a Városgazdálkodási Kft. első félévi mérlege eredményes gazdálkodást mutat. A vállalkozási szerződésben meghatározott parkfenntartási feladatokon kívül számos közterületen végzendő feladatot teljesítettek a dolgozók (lakótelepekre új köztéri padok gyártása, kihelyezése, a piactéri gyógyszertár mellett pihenőhely kialakítása, Gyopároson a tópart gépi erővel történő karbantartása). Orosházán 27 játszótér működik, ezek állagát is a cég biztosítja. A kft. megkülönböztetett figyelmet fordít a köztéren elhelyezett lakossági hulladéktároló edények folyamatos tisztántartására — hangzott el azon a beszámolón, amit az orosházi képviselők hallgattak meg nemrégiben. A cég első félévben 91 konténert újított fel, a kézi hulladékgyűjtők karbantartása pedig folyamatos. (Júniusban, júliusban, augusztusban zárt technológiában történő konténermosást végeztek a dolgozók a lakótelepi konténerek tisztántartása érdekében. A mosások közötti időben pedig klórmeszes fertőtlenítést hajtottak végre.) A Városgazdálkodási Kft. üzemelteti a kutyamenhelyet. Ide az év első felében 159 négylábú került (124-et befogtak, 35 kutyát a gazdája vitt ki). Cs. I. \ l/OMOKOH Önmagunkra kimondott végítélet? A Biopajzs Pozitív Gondolkodók Egyesülete egyik tagjával, Nagy Irénnel kecskeméti lakásán arról beszélgettünk, ami egyre gyakrabban téma az ezoterikus gondolkodók körében: mi lesz az emberiséggel, ha ennyire az anyagba süllyedve folytatja életét, melyet csak pillanatnyi érdekei vezérelnek, s egyetlen célja van: a hatalom megszerzése saját életterében. — Te is úgy látod, hogy az emberiség fejlődése mára leszűkült a technikai fejlődés fogalmára, s ezzel mást sem teszünk, csak saját vesztünkbe rohanunk? — Sajnos a válaszom igen, mert az emberiség már azt is rombolja, amiből teremtődtünk: a földet, a vizet, a levegőt, s a tüzet, az energiát sem arra használjuk, amire kellene, s nem úgy, ahogyan az javunkra válna. Mai civilizációnk előtt is már sok magasan fejlett civilizáció élt a Földön. Gondoljunk csak a mu vagy atlantiszi civilizációkra, melyek különös módon pusztultak el. A fennmaradt tárgyi emlékek és írásos utalások arra engednek következtetni, hogy pusztulásuk valódi oka a szellemvilágtól való elszakadás következménye volt. Ok is egyre inkább az anyagvilág felé fordultak, s találmányaikkal már nem a jövőjüket szolgálták, hanem pusztulásukat alapozták meg. Mi emberek lélekkel, értelemmel rendelkezünk, ezeket harmóniába hozva kellene életünkkel a legmagasabb szellemiséghez, intelligenciához, Istenhez közeledve, a tőle kapott, bennünk lévő isteni szikrához méltóan élnünk. Sajnos gondolataink, cselekedeteink, megnyilvánulásaink mindennek éppen az ellenkezőjét szolgálják. Ahogy a test is megbetegszik a helytelen életvitel következtében, s betegségéből fájdalmak, szenvedések árán gyógyul ki, úgy a Föld sem bírja a végtelenségig elviselni az ellene elkövetett merényleteket, szennyezettségéből meg kell tisztulnia továbbéléséhez. Mu szigetét tűz- özön, Atlantiszt vízözön pusztította el, hogy a megtisztult Földön új lehetőségekkel indulhasson az emberi élet. — Az említett tisztulás csak pusztulás árán következhet be? — A szeretet fényével is meg r tudnánk tisztítani a földet, csak ahhoz először magunkat kellene tömegesen megtisztítani testben, lélekben, szellemben egyaránt. Sajnos az emberek még mindig nem alkalmazzák a szeretet törvényét, s ezért nincs sok remény az általunk való tisztításra. Az utánunk következő új korszakba való átlépés katasztrófák sorozatán keresztül történik majd. — Az ezredforduló közeledtével egyre több jóslat szól arról, hogy már megkezdődött ezeknek a katasztrófáknak a sorozata, ám aki arról mer beszélni, hogy mindezek figyelmeztetések, azt jobb esetben kinevetik, rosszabb esetben őrültnek tartják. — Háromféle ember él jelenleg a Földön: a teljesen hitetlenek, a sehova sem tartozók, s az Istenben hívők köre. Utóbbiak tudják, hogy az isteni kegyelem ember felé áradása nagyon erős. Például a természetgyógyászat utóbbi időben való felerősödése is arról szól, hogy feledkezzünk meg önmagunkról és tegyünk másokért. Az más kérdés, hogy az ember ezt is eltorzíthatja, és a lélekemelést szolgáló kegyelmet csak kevesen veszik észre. Sajnos mi anyagivá teszünk mindent, megfosztva lelki, szellemi tartalmától. Például Isten eredetileg az arany által a fény, a magasabb szellemiség ragyogását mutatta meg az embernek, s az emberek a lélek megnemesedésének szimbólumát látták benne. Mára ezt elfelejtettük, s csak anyagi értékét ismerjük. Nekünk egy fényutat kellene bejárnunk itt a földön, de mi annyira szürkévé, füstössé tettük, hogy már nem is látjuk. Kevesen képesek biztosan járni ezen az alig látható úton. — Az emberek felé áradó isteni kegyelem hogyan fér össze a végítélettel? — A természeti, technikai, társadalmi katasztrófákat mi idézzük elő. Mi hozzuk létre a háborúkat, tisztátalan cselekedeteinkkel a betegségeket, az erdők kiirtásával, a föld alatti atomrobbantásokkal a természet rendjének a felbomlását — azután értetlenkedve csodálkozunk mindazon, amivel szembesülnünk kell. Annyi bajt hoztunk már a saját fejünkre, hogy nem maradt időnk a helyrehozásukra. Azért vált törvényszerűvé egy nagyon intenzív tisztítás bekövetkezése, mert az embereknek még mindig nincs szemük a látásra és fülük a hallásra. Csak affelől kezdenek el gondolkozni, amit már drasztikusan éreznek a saját bőrükön. Mindezek ellenére bízzunk önmagunkban és mások megváltozásában, akkor biztosan megkapjuk Isten segítség gét a dolgok jóra fordításához. O a jövőnk alakulását ránk bízta... —garami—