Békés Megyei Hírlap, 1997. szeptember (52. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-13-14 / 214. szám

A pszi mesterei (9.) Clairvoyance, avagy a hatodik érzék A nagy indulati töltés hozta felszínre lappangó képességét "'\^y—|||OT— t |j|5B3 fehéren A Knertől a Cofinecig Ugye néha szabad sikertörténetről is írni ezeken a hasábokon? Mert a Kner vezérkarának története idekívánkozik. Tegnap adtunk hírt arról, hogy Balog Miklóst, a nyomda volt vezérigazgatóját kine­vezték a párizsi székhelyű tulajdonos cég első emberévé. Nem semmi — mondaná erre a pesti. Különösen nem, ha felidézzük, mi minden történt a Kner privatizációja óta, s mi mindenről beszélt az utca embere — okkal, ok nélkül. Amikor az évtized elején a Cofinec csoport megvásárolta Ma­gyarország két vezető nyomdáját, a csabai Knert és a kecskeméti Petőfit, a menedzsment igyekezett megkapaszkodni, alkalmazkod­ni az új helyzethez. A vezérek jól kitapinthatóan külön utat jártak. A Kneré a szívós, céltudatos csapatmunkára tett fel minden lapot, a Petőfié — fél szemmel Békéscsabára tekintve — inkább a lát­ványra összpontosított. Idővel úgy tűnt, a kecskeméti adminisztrá­ció a nyerő, az ottani vezér a tornyosuló gazdasági gondok ellené­re is jobban élvezi a francia tulajdonos ügyvezető igazgatója, Frater úr kegyeit. Ráadásul a Petőfi első emberének súlyát növelte, hogy a hazai újságírók szavazata alapján elnyerte az Év menedzsere hí­met. Csak idő kérdése volt, mikor kebelezi be a Knert, amelynek vezérét — úgy hírlett — meneszteni készült a Cofinec. Többen még a végkielégítés összegét is tudni vélték. Aztán idén januárban robbant a bomba: a Cofinec bejelentette, útilaput kötött Frater úr talpa alá, összevonja a Knert és a Petőfit, s az új cég élére a csabai nyomda vezérét nevezi ki. A Petőfi vezető­jét a kelet-európai befektetések tanácsadójává tették meg — mint kiderült — a lassú szakítás jegyében, mert három hónap múlva ta­nácsadói állását egyszerűen megszüntették. Ami ezután történt, azt már olvashatták: a Kner, majd az össze­vont nyomdák vezérigazgatóját kinevezték ügyvezető igazgatónak, ha úgy tetszik Frater úr utódjává. Innen Békéscsabáról, Békés me­gyéből, az ezerszer átkozott világvégi Magyarországról, erről a ki­sebbségtudatos határmenti vidékről, a majdnem Balkánról. Tanulság? Vonják le belátásuk szerint! Arpási Zoltán Tamai László Utolsó leckém „A Pszi mesterei” sorozat egy ko­rábbi számában egy olyan külön­leges képességgel megáldott em­berről (Gerard Croziet) írtunk, akinek csodálatos képessége lehe­tővé tette számára azt, hogy infor­mációkhoz jusson olyan esemé­nyekkel kapcsolatban, amelyek még meg sem történtek, vagy az esemény valamikor a múltban kö­vetkezett be. Bármilyen hihetetlen is, de a paranormális képességek talán legtöbbet vizsgált és ellenőr­zött területe a hatodik érzék, de ettől a ténytől függetlenül még mindig sok titokzatosság lengi kö­rül a jelenséget. Az egyik legérdekesebb a hatodik ér­zékkel, idegen szóval extraszenzoros percepcióban, hogy a kutatások során arra a felismerésre jutottak a szakem­berek, hogy azzal a tulajdonsággal, amivel a látó emberek rendelkeznek, t.i. azzal, hogy dolgokat megérzünk, megálmodunk jó előre, szinte minden ember rendelkezik. Bizonyára min­denki volt már olyan helyzetben, hogy valakire gondolt, és az az illető valamilyen kapcsolatba lépett velünk még aznap. Édesanyáknál figyelhető meg elég gyakran az a jelenség, hogy szinte olvas gyermeke gondolataiban, és pl. már akkor felébred álmából, amikor a baba esetleg még azon tűnő­dik, hogy most miért is sírja fel a la­kást. Ismerősömmel esett meg, még érett­ségi tájékán, hogy egy olyan érzés buj­kált benne, hogy egy tételt, a 18-ast sokkal alaposabban ki kell dolgoznia, mint a többit. „Ez a késztetés aztán — mesélte — annyira felerősödött ben­nem, hogy a vizsga napján még a fo­lyosón is ezt a-tétéIt bifláztam. Monda­nom se kell, hogy a tétel, amit húztam, a 18-as volt.” Barátom ettől a megérzéstől még nem vált látnokká vagy jóssá, de meg­erősített engem egy olyan hitemben, hogy bizonyos körülmények hatására minden emberben beindulhat olyan lelki folyamatok egész sora, amely azt eredményezi, hogy bizonyos dolgokat képesek vagyunk megérezni. A jó látóemberek azonban nagyon ritkák, azok pedig akik irányítani is ké­pesek ezt a képességüket, még ritkáb­bak. Eredményességi mutatóik azon­ban akár egyformák is lehetnek. Amerika első számú látóasszonya Jane Dixon, aki több pontos jóslatával ejtette ámulatba a világot, pontosan megjósolta a Kennedy fivérek, Marylin Monroe, Martin Luther King vagy a Ronald Reagen elleni merény­letet, illetve gyilkosságokat. Ronald Reagen esetében jóslata nem volt pontos, mert az elnököt holtan lát­ta, de mivel jóslatát bizonyos körökben nagyra értékelik, az elnök védelmét megerősítették, így az életben maradt. Dixon asszony azonban jóstehetsé­gének nem teljesen ura. Mint azt egy vele készített interjú során elmondta, nem tud jósolni, mert egyszerűen nem lát semmit. Ám ha egy olyan nap jön el, amikor biztosan tudja, hogy kinyid latkozást fog kapni, akkor nincs szá­mára lehetetlen. Amikor látomása van az olyan, mintha egy másik szem nyíl­na ki a fejében, és látja az eseménye­ket, de soha nem színesben. A képek mindig fekete-fehérek — mondta. A másik véglethez tartozott az 50-es években elhunyt nagyszerű magyar látnok, Kele János, aki a rendőrség kö­telékén belül eltűnések kivizsgálásával foglalkozott. Kelét a társai csak lélek- látónak nevezték különös képességei folytán. Kele tökéletesen ura volt kü­lönleges képességeinek, és eredmé­nyességi mutatóit bár nem érték el Gerard Croziet-t, egy másik neves lát­nok értékeit, nem volt oka szégyenkez­ni. Módszerei hasonlóak voltak Croziet-hez, ő is akkor volt igazán ele­mében amikor az eltűnt személy hasz­nálati tárgyai közül valamelyiket a ke­zében tarthatta. A látnokok munkáját a rendőrség, mint már említettem, időn­ként igénybe veszi, hogy egy-egy bo­nyolultabb ügy kivizsgálásakor segít­sék a hatóságok munkáját. így tettek a rendőrök a Yorkshiri Hasfelmetsző esetében is, aki 1975—1980 között kö­vette el gaztetteit. Ennél az esetnél azonban a már jól bevált látnokok sor­ra csődöt jelentettek, amikor jelentke­zett egy Mrs. Nella Jones nevű házi­asszony a rendőrségen, és elmondta, hogy már napok óta a Flasfelmetszőről álmodik, és szerinte olyan adatok van­nak a birtokában, amelyeknek esetleg hasznát vehetnék a munkában. Mrs. Jons szerint a gyilkost Petemek hívják, Bradfordban feleségével él egy olyan házban, ami valami magaslaton áll. Gyakran jár egy hatalmas teherautóval, amelynek oldalán egy nagy „C” hetű látszik. Amikor aztán a rendőrök el­fogták a tettest, és összehasonlították a kapott adatokat, érdekes egybeeséseket tapasztaltak: A tettes neve Peter Sutcliff volt, aki valóban Bradfordban, egy magasan fekvő kerületben lakott a feleségével. Egy szállítócégnél volt al­kalmazásban, mint teherautó-sofőr. A cég emblémája pedig egy nagy „C” be­tű, minden, a cég tulajdonát képező au­tón rajta volt. Nella asszony tehát egy nagyszerű látnok lenne? Szó sincs róla. Látomá­sai azóta az eset óta sem voltak, és nem is igen vágyódik utánuk. A rend­őrségen azonban elmondta, hogy sze­rinte azért törtek rá ezek a látomások, mert a gyilkosságsorozal annyira fel­háborította, hogy amikor arról hallott, hogy a rendőrség látó emberek segít­ségével próbál a tettes nyomára buk­kanni, ő is segíteni akart. A nagy indu­lati töltés aztán végül beindította nála lappangó képességét, amely aztán ahogyan jött, úgy el is múlt, amikor a kiváltó ok megszűnt. A szakértők egyetértenek abban, hogy a látnoki, vagyis extraszenzorális képességet igenis vizsgálni kell. Ennek érdekében több módszert is kidolgoz­tak. A következő számunkban erről a vizsgálatról és annak eredményeiről tá­jékoztatjuk olvasóinkat. Összeállította: Miki Ottó Vagyok mindennapos vendég öreg tér szutykos szögletében Gubbasztok poros papírosaimtól púpos sarokasztalomnál Barokkmívű tartón kóstoltatja hóbabját áfánk Buborékos lágycukrot kínál mocskos medvemancs Reinhardt gyöngyöző félbarackkal locsolja tor­kom küld utána számtalan szorgoskorsót Füst nem enged gomolyogni nikotinnal tömött tüdőm tisztítja tépett erdő Szuvas ágra akasztott foszlott fehérballonom vállamra vetem Markolom koldusbotom indulok idegen utamon vissza örök remetelakomba Megvetem földlepedó's csillagdunyhás ágyam Vagyok mindennapos vendég magammal maradt magányomban Fetrengek álmatlan könnybe mártom ujjamat költözni készülök Errepesztő vérem hajszolja szívemet Remegő cserepes szám fölmondja utolsó leckém meggyötört életem. (Simonyi Imre író, költő — aki Gyulán élt és alkotott — szeptember 14-én lenne 77 esztendős.) 230 évvel ezelőtt egy fiatal evangéli­kus lelkész kezdte meg szolgálatát Szarvason. Aligha gondolt arra, hogy ez lesz élete utolsó szolgálati helye. Önéletírásában a kezdeti időkről így számol be: „Itt vizsgáló szemmel tekintettem magam körül, kerestem a költők által oly elragadó színekkel festett falusi élet egyszerűségét és találtam egy- ügyűséget, bizalmatlanságot még a leghasznosabb javaslatok iránt is, ha­misságot, gonoszságot, rögzöttséget és hiányt még a legszükségesebb dolgok­ban is. Kerestem cselekvő kereszténységet, és találtam a vallás álcája alatt borzasz­tó zavart hamis néphitet, babonaságot, előítéletet, ferde vallásos nézeteket, amelyek a földművelő nép lelkében sö­tétséget, a szívében aggodalmat és az életben nyomort terjesztenek.” El tudjuk-e képzelni, hogy Tessedik Sámuel — mert róla van szó — a hitbenjáró, művelt, széles látókörű, 25 éves fiatalember e körülményeket lát­va, hogyan érezte magát? Tessedik egész életét az itteni nép szellemi és anyagi felemelkedésének szolgálatába állította. A hit, a fiatal nemzedék isko­láztatása és a nevelés, a tudományok művelése, az eredmények hasznosítása az agrárgazdaságban, az ipari tevé­kenység fellendítése, munkaalkalmak teremtése, egészségügyi felvilágosítás voltak azok az egymásra épülő kövek, melyekből építkezni akart. Munkáját és eredményeit- elismerték a koronás fők is, de még külföldön is figyelmet keltett. Szarvason azonban meg nem értés, gyűlölet, irigy­ség, gúny, üldözés és ármány jutott neki osztályrészül. Erről az utókor mintha elfe­ledkezett volna! Amikor napjainkban oly szívesen hi­vatkozunk Tessedikre, és ünnepeljük Ot — vagy magunkat, mint szellemi örököseid?) — nem ártana tudatosíta­ni azt sem, hogy hálával tartozunk ne­ki, hogy vele szemben még mindig adósságaink vannak. Amúgy látszólag sok mindent meg­tettünk: több intézményt — mezőgaz­dasági szövetkezetét, tánccsoportot(!), múzeumot, oktatási-kutatási szövetsé­get, szakmunkásképző iskolát — ne­veztünk el róla. Évtizedekkel ezelőtt és ma is megemlékezünk a vele kapcsola­tos évfordulókról, rendezvényeket tar­tunk — úgymond — szellemi hagyaté­kának ápolására. Most éppen a hét végén azt ünnepel­jük, hogy Tessedik 230 évvel ezelőtt foglalta el Szarvason az evangélikus gyülekezet másodlelkészi állását. Ezzel kapcsolatban nem lehet szó nélkül hagyni, hogy az ünnepi rendez­vény olyan programot is tartalmaz, amely az evangélikus egyháztól, de még Tessedik szellemiségétől is ide- gen. Az evangélikus lelkész nevét viselő természetgyógyászati, életreform- és biogazdálkodási kurzusok szervezésére alakult magánvállalkozás ezt az alkal­mat a természetgyógyászat népszerűsí­tésére is fel kívánja használni. Hogy kétségünk a vállalkozás irányultságára ne legyen — igény esetén a jövőben még jógatanfolyamoknak, és még ki tudja minek? — a rendezését is vállalja. A természetgyógyászat, a jóga, a ke­leti gyógymódok, az agykontroll és más okkult tudományok ellentétesek a Biblia tanításával, de nem egyeztethe­tők össze a modem orvostudománnyal sem. Ezen „tudományok” gyakorlása a napjainkban oly divatossá váló New Age szellemiségének elterjesztését se­gíti elő. Ha valaki ebben talán bármely ok miatt kételkedik, annak ajánlani tudom dr. Erdélyi Ju­dit orvos Természetgyó­gyászat az ige mérlegén című könyvét. Az evangélikus lelkész munkásságát senki ne hozza összefüggésbe a természet- gyógyászattal, ezért több mint illene kihagyni a programból a természetgyógyászatra vonatkozó részt, továbbá fel kellene szólítani a vállalkozót, hogy a cég megnevezésé­ből törölje Tessedik Sámuel nevét! Ünnepség helyett jobb lenne, ha Szarvas polgárai — iskolások és fel­nőttek — jobban megismernék Tessedik hagyatékát és őszintén vala­mennyien feltennék a kérdést: — az elmúlt 200 év alatt hogyan sá­fárkodott Szarvas városa az evangéli­kus lelkész, agrárreformer, kiváló pe­dagógus szellemi hagyatékával? — melyek azok a nemkívánatos ha­gyományok, melyek Tessediknek is sok szenvedést okoztak, de 200 év után is továbbélnek közöttünk? Nem szeretnék ünneprontó lenni, de több jel mutat arra, hogy nem mennek rendben dolgaink: — építtetett nekünk Tessedik egy 3 ezer főt befogadó templomot, melynek üres padsorai jelzik, hogy töredékére csökkent a hívek száma. Gyülekezete­ink megosztottak, egyéni elképzelé­sek, törekvések akadályozzák az egy­ség és a fejlődés feltételeinek megte­remtését. Hogy ezért drága árat fizet az egyház, mutatja az is, hogy nincs — s ha így halad, nem is lesz — egyházi iskolánk; — a város veszített a tudomány és az oktatás terén kivívott korábbi rang­jából, társadalmi-gazdasági viszonyla­gos elmaradottságát adatok bizonyít­ják. Ebből csak egyet emelek ki: Szarvason ma kevesebben élnek, mint 130 évvel ezelőtt! Mindaddig, amíg szlogenekkel ál­tatjuk egymást: — Tessedik városa, az iskolaváros, az Alföld Velencéje, a Körös-parti Athén — változás nem lesz! Hogy ezek a szép jelzők ne csak szlogenek legyenek, azért tenni kell! Minél hamarabb és minél többet — an­nál jobb! Talán még ez a generáció megéli, hogy ünnepelni nemcsak alkal­munk, hanem okunk is lesz! Józsa Lajos Hittel és tudománnyal a haladásért Simonyi Imre emlékének

Next

/
Thumbnails
Contents