Békés Megyei Hírlap, 1997. szeptember (52. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-09 / 210. szám
1997. szeptember 9., kedd SZOLGÁLTATÁS BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Kalendárium Napkelte: 6.13 — Napnyugta: 19.09 órakor Holdkelte: 13.23 — Holdnyugta: 23.05 órakor Névnap: ADAM. Ádám: bibliai név. Jelentése: földből való (népies etimológia). Védőszentje: az első ember, aki a hagyomány szerint az ősbűn után bűnbánatot tartott, megigazull és a megváltás után a szentek galériájába került. A katolikus liturgikus naptárban Kláver Szent Péter áldozópap napja. Spanyol jezsuita volt, aki 40 évig tevékenykedett néger rabszolgák között. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Joakim és Anna istenősök (Szűz Mária szülei) napja. Horoszkóp SZŰZ (VIII. 24—IX. 23.). Ma olyan feladatot kap, amihez kedvet érez ugyan, de nincs hozzá egyéb felkészültsége. Ha ennek ellenére is elvállalja, igencsak beleizzad, mire teljesíti. A Szűz céljai elérésében szívós, kitartó. MÉRLEG (IX. 24— X. 23.). Elsősorban a partnere miatt lesz nehéz a mai napja: többször is olyan vita keveredik kettejük közt, amelyet társa provokál. Munkatársaiban most viszont kellemesen csalódik. Segítőkészségük meglepi, az új helyzet új reményekkel tölti el. SKORPIÓ (X. 24— XI. 22.). Az utóbbi időben túlhajtja magát. Ennek nagyon megvolt az anyagi haszna, de ki fog merülni. Társára is kevesebb időt tud szakítani, talán ez is oka annak, hogy nem nagy a megértés most Önök között. NYILAS (XI. 23— XII. 21.). Hiába is próbál meg új színt vinni kapcsolatába, partnerét most egészen más gondok nyomasztják. Elsősorban szellemi munkára alkalmas nap következik, a fizikai tevékenység egyébként sem Önnek való. BAK (XII. 22—1. 20.). A mai napja igen kellemesnek ígérkezik. A társaság középpontjában van, kegyeit keresik. Villámgyorsan reagál az eseményekre. Párkapcsolata harmonikus. VÍZÖNTŐ (I. 21— II. 20.). Szakmailag jól mennek dolgai, kitűnő eredményeket ér el. Szerelmi élete is ragyogóan alakul, nem tudnak Önnek ellenállni. Jobban megbecsülik, mint várná. HALAK (II. 21—III. 20.). -Kiváló esélyei vannak, mivel a Jupiter és a Szaturnusz az Ön oldalán áll. Ahol megjelenik, ott egyből jó hangulat uralkodik. Partnerének minden kérését teljesíti. KOS (III. 21—IV. 20.). A munkában I kezdeményező szerepet vállal. Megragad minden alkalmat, hogy ügyei jól haladjanak. Tele van ötletekkel és a megvalósításukhoz szükséges energiákkal is rendelkezik. BIKA (IV. 21—V. 20. ). Egy kicsit jobban meg kell fognia a pénzt, mert váratlan kiadások várhatók, és eléggé nagyvonalú volt a költekezésben. Engedje, hogy partnere vegye kezébe az irányítást. IKREK (V. 21—VI. 21. ). Környezetében túlságosan feszült a légkör. Irigylik, hogy Ön ismét a csúcson van. Elismerik munkavégzését, értékelik töretlen lelkesedését, amit a lusták nem néznek jó szemmel. RÁK (VI. 22—VII. 22. ). Anyagi helyzete egy váratlan esemény miatt igencsak meginog. Családja azonban ezt nem veszi tudomásul, és továbbra is költekezik. Nem sok kedve van már régi partnerével együtt maradni, a szakítás sem törvény- szerű. Új kapcsolatát még sokáig titokban tudja tartani. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.). Az utóbbi időben mind gyakrabban gondol arra, hogy családot kellene alapítania. Ha már túl van egy váláson, alaposan fontolja meg, hogy belevág-e újra. Ha igen, most itt van a kedvező alkalom. Telefondoktor A rovarcsípésekről kaphatnak tanácsokat a telefondoktortól szeptember 14- éig a 441-308-as telefonszámon, amely éjjel-nappal hívható. PfíLWZmi Gyula Város Polgármesteri Hivatalának megbízásából a Thermál-BER Kft. pályázatot hirdet a Gyula, Dobozi úti kerékpárúi és zári csapadékvíz-csatorna kivitelezést munkáira. Főbb műszaki paraméterek: A kerékpárút hossza: 2422,00 fm burkolatszélessége: 1,60 m (belterületen), 2,00 m (külterületen), min. padkaszélessége: 0,50 m Zárt csapadékvíz-csatorna hossza: 820,00 fm. Az engedélyszintű terv és részletes pályázati kiírás 1997. szeptember 15-étg átvehető a Thermál-BER Kft.-nél (Békéscsaba, Dr. Becsey Oszkár u. 10—12., telefon: 452-452., ügyintéző: Vándor Györgyné) 20 000 Ft + áfa — vissza nem térítendő — összegnek a helyszínen történő befizetésével. Az ajánlatok beadásának és felbontásának időpontja: 1997. szeptember 19-én 9 óra, helye: Gyula Város Polgármesteri Hivatala. Cikkünk nyomán (gh) Szabó Sándor Battonyáról örömmel közölte, hogy a szeptember 3-ai, szerdai lapban megjelent írásunkra a Hun- garotel Rt. a lehető legkorrektebb választ adta: az rt. dolgozói vasárnapig leállítottak 23 telefonoszlopot, kifeszítették a vezetéket, s délután 3 órakor megszólalt Szabó úr tanyáján a telefon. Olvasónk elmondta: tudja, hogy a hálózat kiépítése nem kevés pénzébe került a szolgáltatónak, ezért -— no, meg a gyors intézkedésért — örömmel lemond az őt megillető kötbérről. A magunk részéről mindkét félnek gratulálunk. Szabó úrnak a három hónap késéssel megkapott telefonvonalhoz, a Hungarotelnek pedig ahhoz, hogy illetékesei belátták: nincs jobb reklám az elégedett ügyfélnél. Nagycsaládos egyesületek Nagybánhegyesi olvasónk nagycsaládos. Sokat hallott már a nagycsaládosok egyesületéről, de nem tudja, hogyan lehet csatlakozni az egyesülethez, illetve helyben hogyan alakítható nagycsaládos egyesület? A Nagycsaládosok Országos Egyesülete elsősorban egy érdekképviseleti szerveződés, mely a nagycsaládosok érdekeinek képviseletét és szolgálatát látja el. Feladatuknak tartják az élet és az anyaság tiszteletére való nevelést, a nagycsaládosok egymással való megismertetését és segítő közösséggé formálását. az országban — és Békés megyében is — több helyi szervezetük van. A tagdíj egy évre ezer forint, de ez helyenként változhat, minden szervezet maga határozza meg a tagdíját. Az egyesület budapesti központjában kérdésünkre elmondták, tapasztalataik szerint, érdemes először egy közeli vagy a lakóhelyen már működő nagy- családos egyesületbe belépni, és úgy megismerkedni az egyesület működésével. Lehetőség van helyi csoport alakítására, mely önálló ugyan, de szervezetileg vagy egy már működő egyesülethez, vagy a budapesti egyesülethez tartozik. A lehetőségek megismerése után javasolják — mivel annak már jogi, gazdasági következményei is vannak — az önálló egyesület megalakítását. A Nagycsaládosok Országos Egyesületének címe: 1056 Budapest, Március 15-e tér 8., telefonszám: 06 (1) 117-4909, 117-4563. Az egyesület munkatársai akár a csatlakozás feltételeiről, akár az egyesületalapításról részletes tájékoztatást adnak. Mit fizet a MABISZ? Kilenclakásos társasházban él olvasónk. A házban négy lakásra kötöttek biztosítást, ötre nem. Úgy tudja, hogy ha a házat kár éri, a biztosító nem fizet, mivel nem mindenkinek van biztosítása. Az Ablak című televíziós műsorban viszont úgy hallotta, hogy ilyen esetben a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) kártalanítja a biztosítással nem rendelkező lakásokat is. — A Magyar Biztosítók Szövetségének csak a kötelező gépjármű-biztosításoknál, a biztosítatlan gépjármű által okozott és elismert kár tekintetében, valamint a személyi sérüléssel járó, cserbenhagyásos balesetnél van fizetési kötelezettsége —: válaszolta kérdésünkre Sze- kulesz Judit, a MABISZ ügyvezetője, főtanácsos. — Más károk esetében nem fizet a szövetség. Amennyiben biztosítási esemény történik, a leírt esetben a négy biztosított lakás tulajdonosa részére a közös épületrészekben történt kárt — a tulajdonrész arányában — megtéríti a biztosító. Azoknak akiknek nincs biztosítása viszont nem. A vita általában a társasház lakói között akkor keletkezik, mikor a közös épületrészek helyreállításának költségeiben nem tudnak megegyezni. Ha a társasházban nincs mindenkinek épület- és lakásbiztosítása, úgy célszerű külön épületbiztosítást kötni, mely a közös részekre — lépcsőház, tető, pince stb.— vonatkozik.Gyors segítség Békéscsabai mozgássérült hölgy olvasónknak Budapestre kellett mennie kórházi kezelésre. Ehhez azonban szüksége volt egy cipőre, melyet a Príma Protetika Gyógyászati Segédeszközöket Gyártó Kft.-nél rendelt meg. Mikor ott megtudták, hogy a cipő mihez kell, nagyon gyorsan, nem egészen egy hét alatt elkészítették a cipőt. Gyorsaságukat és lelkiismeretes munkájukat ezúton is köszöni. Lottónyeremény A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 36. játékéten az 5/90-es lottónyeremények a következők: Otta- lálatos szelvény nem volt. Négytalá- latos 13 darab, nyereménye egyenként 1676 672 forint. Háromtalála- tos szelvény 2597 darab volt, ezekre egyenként 8393 forintot fizetnek. A kéttalálatos szelvények száma 91 462 darab, nyereményük egyenként 417 forint. A következő' hétre átvitt — nettó — halmozódó nyeremény- összeg öttalálatos: 347 238 009 forint. Joker telitalálatos egy darab, nyereménye 21 618 981 forint. * 6/45-ös lottónyeremények: Hatos, illetve 5 plusz 1 találatos szelvény nem volt. Öt találata 19 fogadónak volt. Nyereményük egyenként 249 332forint. A négytalálatos szelvények száma 1760 darab, nyereményük egyenként 2692 forint. A há- romtalálatos szelvények száma 36 439 darab, nyereményük egyenként 455 forint. A következő' hétre átvitt — nettó — halmozódó nyereményösszeg: 6 találatos: 81 021 011 forint. 5 plusz 1 találatosd: 4 737 299 forint. Időjárás A napos időt többször zavarja majd felhősödés, ám számottevő csapadék sehol sem valószínű. Többnyire mérsékelt lesz az északi, északnyugati szél. A korábbiaknál hűvösebb idő várható, délután 23, 25 fok körüli értékre melegszik a levegő, ez megfelel az ilyenkor szokásosnak. Várható legmagasabb hó'mérséklet (°C) Békéscsaba: 24 Szarvas: 24 Gyula: 24 Szeghalom: 23 Orosháza: 25 Sarkad: 24 Várható legnagyobb széllökések 20—35 (km/ó) Békéscsabai jógások tanítanak 1991-ben alakult a megye- székhelyen a Jóga a mindennapi életben egyesület, amelynek tagjai rendszeresen találkoznak és képezik az érdeklődő fiatalokat és idősebbeket. Ismét szervezik a legújabb képzéseket Param- hans Swami Maheshwa- rananda rendszere alapján. A részleteket szeptember 15-én 18 órától beszélhetik meg a jelentkezők a békéscsabai belvárosi óvodában (Wlassich sétány 4.). Az igények alapján lesz kezdő és középhaladó, haladó és gyermekjoga tanfolyam. B. Zs. Közúti információ A Békés Megyei Állami Közútkezelő Kht. tájékoztatása szerint Békéscsaba belterületén az Andrássy—Jókai—Petőfi utak kereszteződésében 1997. szeptember 8—9-én 16 óra 30 perctől 18 óráig, 10-én 10 és 11 óra 30 perc között országos rendőrségi forgalomirányító versenyre való felkészülés miatt a jelzőlámpák sárga,_ villogó üzemmódban fognak működni. Továbbá: Békéscsaba belterületén a Bartók Béla—Temető sori csomópontban az Újkígyós felől érkezők — a csomópont átalakítási munkái miatt— előreláthatólag 5 napig nem használhatják a központ felé kanyarodó külső sávot. Ez idő alatt a javasolt terelőút: Tessedik utca—Vozárik utca—Bartók Béla út. Kérik az érintett helyszínekén haladókat, fokozott figyelemmel közlekedjenek! Anyakönyvi hírek BÉKÉS Házasságkötések: Szilágyi Erika Erzsébet (Békés) és Szota Róbert (Szécsény), Domokos Anikó Tímea (Békés) és Balog Ákos László (Békés). Haláleset: Tamás László (1964). SARKAD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, munkatársaknak s mindazoknak, akik WAGNER SÁNDOR temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban együttéreztek velünk. Külön köszönetét mondunk az OTP vezetőinek és dolgozóinak, a polgármesteri hivatal pénzügyi iroda vezetőinek és dolgozóinak, az oktatási iroda vezetőinek és dolgozóinak, a kisebbségi önkormányzatoknak, a belvárosi Iskola vezetőinek és dolgozóinak és a Kazinczy-ltp. 8/B szám alatti lakótársaknak. Köszönjük a gyulai tüdőkórház igazgatójának, dr. Vincze Árpád főorvos úrnak áldozatos, segítő munkáját. _ 5 A gyászoló család g KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik ID. DOMOKOS GÁBORNÉ temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. CM A gyászoló család | KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét a gyulai kórház kardiológiai rehabilitációs osztályának, dr. Orosz István főorvos úrnak, dr. Nagy Erika orvos asszonynak, főnővérnek, nővéreknek és dolgozóknak, akik SÁNDOR PÁL gyógyításában részt vettek. Köszönetét mondunk a II. belgyógyászat intenzív osztályának, dr. Katona András főorvos úrnak, a nővéreknek, akik az életmentésben részt vettek. Soha el nem múló tisztelettel: a gyászoló család Köszönetét mondunk a Gyulai Büntetésvégrehajtó Intézet vezetőjének, dr. Huszágh József alezredes úrnak és munkatársainak, akik részt vettek a temetésen Kiskunhalason. Sándor Pálné és § Sándor István £ Házasságkötés: Sólyom Erika (Geszt) és MóroCz László (Okány). Halálesetek: Fekete Gábor (1929, Sarkadkeresz- túr), Tóth Ferencné Kelemen Erzsébet (1903, Sarkadkeresztúr). GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ID. KOVARSZKI JÁNOS (MÁV-nyugdíjas) Békéscsaba, Északi sor 52. szám alatti lakos 1997. szeptember 8- án, 75 éves korában elhunyt. Temetése 1997. szeptember lián 15 órakor lesz a békéscsabai Felsővégi (Berényi úti) temetőben. s <o A gyászoló család p GYASZHIR Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. ZAHORÁN MIHÁLY Békéscsaba, Lugosi u. 10. sz. alatti lakos 69 éves korában elhunyt. Temetése 1997. szeptember 10-én 11 órakor lesz a békéscsabai Tompa utcai evangélikus temetőben. A gyászoló család s Vonalban vagyunk... ^ Hívja a (66) 441-704-et! Hétfőtől csütörtökig 14—17 óráig, pénteken 14—16 óráig