Békés Megyei Hírlap, 1997. augusztus (52. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-07 / 183. szám
8 ZsarU 1997. augusztus 7., csütörtök Egymillió forint a döckútban? — A HOLTTESTET NÉGYEN SZÁLLÍTOTTÁK EL Fiúk, akik fiúra vadásztak Nem lehettek büszkék a zsákmányukra 104 IGEN, 99 MAJDNEM... Az ország egyik legszebb és legvonzóbb ternálvizesfürdőjét mindig is jó célpontnak tekintették a bűnözök. Persze többnyire rá isfizettek... archív felvétel Történetünk főhősei valamennyien hímneműek, ahogy arra a címben is utalunk, ám a támadók emberek, míg az áldozat egy szerencsétlen erdei állat volt. Az elkövetéssel alaposan gyanúsított A. P. monorí és O. Cs. biharugraí vadászok az ugrai vadásztársaság területén tartózkodtak, amikor megpillantották a gyönyörű szarvasbikát. Ösztöneiket nem bírván leküzdeni, mindkettőjük fegyvere emelkedni kezdett. A nagy izgalomban a monori vadász fegyvere elsült, a halálra sebzett szarvasbika megtántorodott. és össze- csuklott. Amikor a vadászok megpróbálták elhúzni az állatot, akkor döbbentek rá igazán tettük súlyára. Rövid eszmecsere után úgy döntöttek, segítséget kérnek, hiszen ketten képtelenek lettek volna elszállítani a mázsán felüli állatot. Sikerült beszerezniük egy Zetort, igaz, hogy így osztozniuk kellett a zetorossal és egy negyedik bűnA közlekedési balesetek terén tapasztalt „erős kezdés" mélyen elgondolkodtatta a szakembereket: vajon hol a határ, mennyire szaporodnak el az utakon az ütközések, a tragédiák? A következő hónapok sem kecsegtettek reménnyel, legutóbb azonban némileg megnyugtató híreket hallottunk a balesetek csökkenéséről. A napokban Batiz Gyula őrnagy, a megyei főkapitányság közlekedési osztályának vezetőhelyettese bevezetésként három számot említett: a májusi csúcs 36 százalék, június végén 29, július 31 -én pedig 23 százalék volt az arány, azaz ennyivel emelkedett a balesetek száma az előző év azonos időszakához képest. A tévedések elkerülése érdekében jegyezzük meg: a rendőrök korántsem elégedettek ezekkel az adatokkal. Néhány kedvező jelenségnek azonban kifejezetten örülnek a rendőrök. Míg májusban a balesetet okozók 20,1 százaléka volt ittas — ekkor biztonságosan tartottuk helyünket országosan az utolsó helyen, legfeljebb néha léptünk előrébb egyet- kettőt —. júniusban már 18,8, júliusban pedig 16,5 százalékra társsal, de még így is bőven jutott hús valamennyiüknek. (A kilőtt szarvasbikát ugyanis feldolgozták, és a húst elosztották.) A szarvas agancsát, amelynek értéke a szakértők szerint általában 200 ezer forinttól egymillió forintig terjedhet, gondosan bedobták a biharugrai dögkútba. Hús a hűtőben, agancs eltüntetve... Az elkövető hímnéműek joggal gondolhatták, tettükre sosem derül fény. Tévedtek. A biharugraí vadásztársaság még aznap jelezte a Sarkadí Rendőrkapitányság illetékes irodáján, hogy területükön szarvaskilövésre utaló nyomokat találtak. A nyomozók már másnap eljutottak a tett elkövetőihez, ahol a feldolgozott húst is hiánytalanul megtalálták. Mindezt elkobozták, s visszaszolgáltatták a vadásztársaságnak. Ezzel párhuzamosan —az eljárás idejére—bevonták a két vadász fegyvertartási engedélyét. —ria csökkent az arány. Ez a folyamat bizakodással tölti el a szakembereket. akik esélyt látnak arra. hogy az országos statisztikában a jó középmezőnyben megkapaszkodhassanak. Persze, a mostani helyzettel sem elégedettek! A baleseti okok sorában a gyorshajtás 30 százalékkal .húzott el” (erőteljesebb az emelkedés. mint általában a balesetek számában), és sokan vétenek a kanyarodási szabályok, illetve az elsőbbség megadása ellen. A korábbi évekre nem jellemző jelenségre is felfigyeltek a rendőrök. Az idei első hét hónapban 28-ról 41-re emelkedett az éjszakai ütközések száma (22 és hajnali 4 óra között), s főleg a nagyobb városokban, Békéscsabán. Gyulán, Orosházán. Szeghalmon, a főútvonalakon történnek a balesetek. ..Elaltatott bennünket az előző néhány év — mondta Batiz Gyula —, nem volt szükség ilyen típusú közlekedési szolgálatra.” A rendőrök elhatározták, ha a következő hónapokban gyakoriak lesznek az éjszakai balesetek, speciális közlekedési feladatra is terveznek szolgálatot. L. E. A Gyulai Várfürdőbe nem csak strandolni járnak az emberek, főleg nem hajnal 3 óra tájban, amikor még csak napozni sem lehet, s a csinos fürdőző lányok és asszonyok helyett mindössze a biztonsági őrrel talál(hat)ja szembe magát az illetéktelen behatoló. Nem volt ez másképp augusztus 1 -jén sem — az említett időben —, amikor a fürdő biztonsági őre éppen bejárását végezte. A 99-es számú büfé fele közeledve ismeretlen egyénre lett figyelmes, aki látván az őrt, azonnal futásba kezdett. Ekkor már nyilvánvalóvá vált, nem egy eltévedt emberről van szó. A gyanúsan viselkedő egyén az Elővíz-csatoma irányába távozott szélsebesen. A pillanatra hoppon maradt őr azonnal értesítette a rendőrséget. A helyszínelők a csatorna partján találták meg emberüket, akinek társa is volt. Az elköművelődési házban megszervezett ferbli-játék a jogszabályok értelmében tiltott, így a játékban résztvevők a tiltott szerencsejáték szabálysértését követték el, a játék szervezőjének cselekedete pedig a tiltott szerencsejáték szervezésének vétsége alá esik, vagyis bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható. A kártyapartik szervezője jelen esetben a méhkeréki A. M„ aki meghallgatásakor elmondta, nem volt tudomása arról, hogy ez a dolog jogszabályba ütközik. Egyúttal ígéretet tett rá, hogy ez irányú tevékenységét beszünteti. Kardos százados elmondta, hogy aznap este, amikor a méhkeréki .Jcártyásokat” megcsípték, még egy kártyaügybe keveredtek Méhkeréken. Nem messze vetéssel alaposan gyanúsított M. L. gyulai és S. B. budapesti lakos a helyszínen elismerte tettét, a betöréses lopást, melynek lefoglalt zsákmányára nem lehettek nagyon büszkék: rágógumik, dohányáruk, valamint egy- egy pakli magyar és francia kártya, melyet a 104-es számú üzletből emeltek el. A 99-es büfénél csak a zár feltöréséig jutottak — köszönhetően az éber őrnek. M.J. a művelődési háztól, a posta egyik nyilvános fülkéjében valaki gyanúsan sokáig beszélt telefonkártyájával. Olyan sokáig, hogy annyi egység már nem is létezik egyetlen kártyán sem. A rendőrök gyanúja beigazolódott: a telefonkártya végtelen beszélgetésekre volt átalakítva. B. Cs. méhkeréki fiatalember — a rendőrök közeledtét látva — megpróbálta a kártyáját a nadrágjába rejteni, ám annak a vége kilógott, így nem úszta meg az elszámoltatást. Kiderült, egy 1995-ös kiadású MATÁV-kártyát használtak fel az átalakításra. A fiatalember ellen számítógépes csalás alapos gyanúja miatt indítottak eljárást. Az anyagi kárt—vagyis hogy mennyi telefonszámlát csinált az átalakított kártyával — még vizsgálják. m.M. Lebilincselő „Leléceltek”.(c) Békéscsabán, a Xilán Kft. Berényi úti telepén jártak hívatlan vendégek július 28-ára virradóan. Az ismeretlen elkövetők fenyőfűrészárut zsákmányoltak 60 ezer forint értékben. Bárdolatlan tettes, (r) A dévaványai községi vágóit ídról ismeretlen tettesek ötvenezer forint értékben loptak márkás eszközöket: bár- dot, bontókést és fenőacélt. „Elfüstöltek”, (c) A Csíki utcai vegyesboltba törtek be Békéscsabán ismeretlen elkövetők augusztus 2-ára virradóan. Az üzletből cigarettát és kávét tulajdonítottak el 60 ezer forint értékben. Megismerte. (1) Mezőko- vácsházán a Kossuth utca egyik lakójától még júniusban ellopták a kerékpárját, amelyet a napokban a város belterületén felismert. Ezután szólt a rendőrségnek, így a kerékpár szerencsésen újra gazdájára talált, miután lefoglalták azt egy helyi lakos lakásán. „Elkötötték”. (1) Kaszaperen történt az eset, hogy egy júliusi délelőttön a Zrínyi utca egyik lakásának udvaráról ismeretlen személy ellopta a tulajdonos Barkas típusú tehergépkocsiját. A szemérmetlenül „elkötött” gép értéke 180 ezer forint volt. A rendőrség lopás vétségének alapos gyanúja miatt kezdett nyomozásba. Bográcsba valót. (1) Mező- kovácsházán a Rózsa utca egyik lakója hiába tervezte a későbbiekben egy finom birkapörkölt elfogyasztását, mert a napokban ismeretlen tolvaj a lakás melletti drótkerítéssel elkerített területre bejutva, eltulajdonította a bográcsos céljára „nevelkedő” 25 kg-os juhot. Az állat értéke mintegy 13 ezer forint volt. Tört-zúzott (1) Kunágotán a Jókai utca egyik lakója tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, mivel augusztus 1- jére virradóan Rákóczi utcai ruházati üzletének kirakatüvegét betörték. A kár 20 ezer forint. A rendőrség rongálás vétségének alapos gyanúja miatt kezdett nyomozásba. A RENDŐRÖKET „ELALTATTA” AZ ELŐZŐ NÉHÁNY ÉV Éjszakára speciális SZOLGÁLAT? A FIATALEMBER NADRÁGJÁBÓL KILÓGOTT A BIZONYÍTÉK Kártyabarlang” Méhkeréken? •n A méhkeréki művelődési házban működő iljúsági klubon belül évek óta szerveznek kártyapartikat az „érdeklődők” számára. A kártyával „fertőzőn” egyének aztán rendszeresen visszajártak, hogy a magyar kártya ilyen-olyan játékaiban szerencsét próbáljanak. A dolog annál is inkább csábító, mert az olykor több ezer forintos tétek egy-egy alkalommal jelentős nyereséghez (és természetesen veszteséghez is!) juttathatták a résztvevőket. — A jogszabály egyértelműen meghatározza, mi számít tiltott szerencsejátéknak—mondta Kardos József rendőr százados, a sarkadi kapitányság vezetőhelyettese, aki aktív részese volt a méhkeréki kártya- ügy felgöngyölítésének. — A Dézsmáuák a perselyeket Ne adjunk kulcsot A BETÖRŐ kezébe! A bűnügyi toplistákon továbbra is igen előkelő helyet foglalnak el a kerékpárlopások. Kucsera Lajos rendőr őrnagy, bűnügyi osztályvezető elmondta: a Szeghalmi Rendőrkapitányság illetékességi területén hetente négyöt kerékpárt tulajdonítanak el. Manapság már egyre gyakrabban a „drótszamarak” lezárt állapota sem jelent gondot a tolvajoknak. Könnyedén levágják a zárakat, s már viszik is a kétkerekű járgányt. Ezért, ha csak tehetjük. ne hagyjuk őrizetlenül kerékpárjainkat. A kerékpárlopások mellett a lakásbetörések kezdenek „divatos” bűncselekményekké válni. Az utóbbiakat főleg idős személyek sérelmére követik el. Készpénzt, ékszert, műszaki cikkeket visznek el. Sajnos ezeknél a bűncselekményeknél sokszor jelentős szerepe van az emberi gondatlanságnak is. Gyakran előfordul, hogy a betörő csak leemeli a felakasztott kapukulcsot, s már bent is van az udvarban. Ott pedig már a lakásajtót „nyugodtabban” feszegeti. Nyilvános telefonkészülék- rongálások is gyakran adnak munkát a rendőröknek. A legtöbb hasonló eset a térségben Szeghalmon. Vésztőn és Okányban történik. A rongálok főleg a perselyeket szeretnék kiüríteni, de az ma már szinte teljességgel lehetetlen. Ezen feldühödve viszont a „telefonbetyárok” törnek, zúznak. Mivel nyilvános telefonfülkékről van szó, a rongálási kárnál sokkal jelentősebb a készülékek működőképtelensége. Hiszen megrongált készülékkel még a segélyhívó számok sem elérhetők. M. B. Lécplskázó gyerekek a komi.ósi lőtéren Lövészpiknik IPA módra A kondérban birka- és pacalpörkölt főtt, az asztaloknál virslit kínáltak, de a finomságok között a dinnye, az őszibarack, a banán sem volt ritkaság. Színhely: a tótkomlósi lőtér. A szereplők: rendőrök és családjaik, szimpatizánsaik. Egyik támogatójuk meghívásának tettek eleget a Nemzetközi Rendőrszervezet Orosházi Csoportjának tagjai a múlt hét végén. A tótkomlósi Citroen márka- szerviz tulajdonosa, Kiss Tibor invitálta a megye legfiatalabb városába az ipásokat, akik örömmel fogadták a meghívást. A hely „varázsa” — a Tótkomlósi M 1'1‘SZ lőtere—azonnal megihlette a szervezőket, és lövészpiknikre csábították tagjaikat. pártolóikat. Légpuskával a kezükben vetélkedtek a 10 éven aluli gyerekek, akik közül Jóra Szabolcs bizonyult a legügyesebbnek. A 10 és 14 év közöttiek kategóriájábanö<7/a Katalin nyert. A felnőttek már sportpuskát és sportpisztolyt szegeztek a céltábláknak, ez a legjobban Balogh Jánosnak sikerült, míg a családi megmérettetésen Kiss Tiboréknak kedvezett a szerencse és az éles látás. A jó hangulatú rendezvény sikeréhez az Arpási Bt., a Kőbányai Sör Értékesítő Kft., a Tropica Kft., a Tóth és Tóth Kft., a Nóbik és Társa Kft., a Cyanamid Hungary Kft., Balogh János, Kabódi Ferenc, Gulyás István és Gombkötő László is hozzájárult értékes ajándékaival, amiket a résztvevők között osztottak szét. Az IPA népszerűségét tükrözi, hogy jelenlétével megtisztelte a családi programot Juhász Pál tótkomlósi polgár- mester és szlovák vendége, de Orosházáról egy finn házaspár is csatlakozott a szimpatizánsok táborába. Csete Ilona Mire feleszmélt, 80 ezer eorintot sikkasztott Pétisóra tette fel az életét A sarkadi Sz. J. felelős beosztást tölt be a szintén sarkadi Meviko Kft.-nél: éjjeliőr. Az a feladata, hogy a mező- gazdasági tevékenységgel foglalkozó kft. raktárán lévő dolgokat őrizze. Sz. J. sokáig komolyan vette a megbízását, aztán egyszer csak megeny- vesedett a keze. Tavasztól egy-két zsákonként folyamatosan vitt haza az őrzésére bízott pétisóból. Mivel a kft. vezetői nem számolgatták mindennap az értékeiket, így senki sem tette szóvá a fogyatkozást. Sz. J. vérszemet kapott. Szinte az élete részévé vált időnként elcsómi egy kis pétisót. Persze mit ér az a pétisó, amit otthonában halmoz fel az ember!? A választ mindannyian tudjuk. Sz. J. is tudta, ezért örült annyira, amikor találkozott a közeli tanyán élő K. J.-vel. Utóbbi ugyanis egy lehetséges vevő képében csillant meg előtte. Volt már kinek hordani a pétisót és a kukoricára való drága Titusz vegyszert! Értelmet kapott az élete... Az eredmény: 15 mázsa pétisó és 200 gramm Titusz. A kft.-nek okozott összes anyagi kár eléri a 80 ezer forintot. Sz. J. ellen a sarkadi rendőrök sikkasztás vétségének alapos gyanúja miatt indított eljárást, ám ami a legszömyűbb: megrendült benne a kft. bizalma. (m)