Békés Megyei Hírlap, 1997. augusztus (52. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-16-17 / 191. szám

1997. augusztus 16-17., szombat-vasárnap A pszi mesterei 5. Eva C. a materializációs fenomén Az 1800-as évek spiritiszta hulláma sok különleges képességgel megáldott embert helyezett a vizsgálódások középpontjába. Ezeknek a médiumoknak az egyike Eva C. a talán legismertebb olyan para- fenoménok egyike, aki mentális energiáit felhasználva képes volt arra, hogy a szeánszokon anyagot tudjon materializálni a résztvevők szeme láttára. .Eva C. Madame Bisson ismert dráma­író szalonjában kezdte pályafutását. Származására nézve gazdag családból érkezett, ezért teljes nevének elhallga­tására kínosan ügyelt. Különlegessége volt még az is, hogy magát tudatosan nem volt képes transzba vinni, ezért ehhez mindig egy hipnotizőr segítségét vette igénybe. Szeánszain az egyik jelenség, amely rendszeresen ismétlődött az volt, hogy a médium teste gyengébb, erősebb fényt volt képes kibocsátani. A másik jelenség pedig a szalonban megjelenő különböző méretű vattaszerű anyagcsomók megje­lenése volt. A jelenlévők beszámoltak róla, hogy a szokásos jelenségeken kívül (koppanások, reccsenések, különböző tárgyak mozgása, hideg szél észlelése) gyakran érezték úgy, hogy láthatatlan kezek beletúrnak a hajukba, megcibál- ják ruhájukat. A szeánsz fénypontja azonban minden kétséget kizáróan Éva testének megkettőződése volt, amit a szakirodalom bilokációnak nevez. A je­lenség nem volt ismeretlen a tudósok előtt, hiszen Marco Polo a korabeli Kíná­ban tett utazása után beszámolt az ott tapasztaltakról. Említést tesz olyan szer­zetesekről, akik hosszas meditációs tré­Szájából bolyhos, finom anyag kezdett kiáramlani tüllszerű ning után képesekké váltak arra, hogy testüket megkettőzzék, és az így materi­alizálódott én még arra is képes volt, hogy bizonyos egyszerűbb munkákat is elvégezzen. A velencei utazó beszámo­lóit azonban eddig a napig senki nem vette komolyan. Éva megkettőző­désekor a résztvevők arról számoltak be, hogy a médium mögött a jelenség beáll­takor valami füstszerű, gyengén világító anyagszerűség jelenik meg, amely lassan elkezd sűrűsöd­ni, és egy alak körvonalait veszi fel. Ha a médium jó formában volt, ez az alak világosan felismerhetően egy nő alakját vette fel, más alkalmakkor azonban, ha a médium például fáradt volt, csak egy gomolygó páraszerű szellem­alakot lehetett látni. Éva bemutatói olyan különlege­sek voltak, hogy két neves kutató is vizsgálni kezdte a jelenséget. Az egyik kutató, Sir William Crookes ebben az időben végezte vizsgála­tait D. D. Homme-val, a parafe- nomének királyával. A másik sze­mély pedig Dr. Albert Freiherr von Schrench-Notzig, a parapszicholó­gia-társaság megalapítója volt. Hogy a csalás lehetőségét kizárják, a szeánszok előtt a médiumot olyan alapos orvosi vizsgálatnak vetették alá, amely a szó szoros értelmé­ben testének minden nyílására kiterjedt. A szeánszokon a precizitásáról ismert Crookes vezette a jegyzőkönyvet, dr Notzig pedig fényképeket készített. Az első szeánszon a kutatók arra kérték a már hipnotizált médiumot, hogy materializáljon anyagot a szemük láttára. Ezt a tevékenységet ekto- plazma-kibocsátásnak nevezi a szakirodalom. William Crookes jegyzőkönyvéből tudjuk, hogy Éva teste görcsösen megfeszült, majd tátott szájából bolyhos, finom tüll­szerű anyag kezdett kiáramlani. A csalásra gyanakvó dr. Schrenk be­lenyúlt a médium szájába, de csak azt tudta megállapítani, hogy az anyag bár összeköttetésben van a médiummal, az pár centivel a száj előtt keletkezik. Éva ezt az anyag kibocsátást több percig volt képes fenntartani. Egy másik szeánsz al­kalmával a kutatók arra voltak kí­váncsiak, hogyan képes fényt kibo­csátani a médium teste. Éva vona­kodva ugyan, de beleegyezett abba, hogy oly módon hipnotizál­ják, hogy testét közben csak egy vékony lepel takarja. Amikor a je­lenséget a médium produkálni kezdte, Crookes lejegyezte, hogy a fény színe fehéres, váltakozó inten­zitású volt, miközben Éva teste szemmel láthatóan megfeszült. A lepel eltávolítá­sa után a kutatók megállapították, hogy a test legintenzívebben a jobb csípő és az ágyék környékén bocsátott ki fényt. To­vábbá azt is megállapították, hogy a keb­lek és a köldök tájéka intenzíven bocsát­ja ki a már fentebb említett ektoplazmát. Mire a kutatók ezeket a többszörö­Ajelenséget tudósok vizsgálták sen is kontrollált bemutatókat megtar­tották, szakmai körökben Évának olyan híre támadt, hogy még később Nobel- díjjal jutalmazott tudósok is megjelen­tek a szeánszokon. A bilokációs (a test megduplázása) vizsgálatra London­ban, szigorúan ellenőrzött körülmé­nyek között került sor. Itt a médiumot egy fekete lepelbe csavarták, de kezét és lábát előtte szorosan összekötözték. A bebugyolált testre apró csengők tu­catjait erősítették, majd a már hipnoti­zált Évát egy karosszékbe ültették, és odakötözték a székhez, amit egy karos­mérlegre helyeztek. Egy paravánnal pe­dig a médiumot takarták el a kíváncsi tekintetek elől. Rövid várakozás után a kutatók erős fénykibocsátásra lettek figyelmesek, és a paraván előtt megjelent egy fehér ru­hás női alak, aki egyáltalán nem hason­lított Évára. Crookes lejegyezte, hogy az alak feltűnésének pillanatában a mé­diumot tartó mérleg nyelve süllyedni kezdett, ami azt jelentette, hogy'Eva teste veszített súlyából. Crookes még azt is lejegyezte, hogy az egész jelenség időtartama alatt a csengők egyszer sem jelezték a médium mozgását. A kutatók a kísérletet többször is megismételték, és azok lényegében mindig egyformán zajlottak le, amik a jelenség valódiságát igazolták. Eva C. paranormális képességei, hála a két nagyszerű kutatónak, olyan jól doku­mentáltak, hogy a csalás lehetőségét teljes egészében kizárhatjuk. Dr. Schrenk fényképei és Crookes gondo­san vezetett lejegyzései az ember olyan rejtett képességeire világítanak rá, amely előtt még a mai tudományos is­mereteink is megtorpannak. Összeállította: Miki Ottó Fekete fehéren Munkácsy szeme Jaminában, itt Békéscsabán randalírozó fiatalok szétverték a padokat, éjjelente telecsikkezik, óvszerrel, bugyival, miegy­mással „feldíszítik” a közadakozásból épült, országcsodája- szép templomot. Gyulán, az elmúlt hetekben egyszerűen ketté­törték, s talán az Élővíz-csatornába dobták a Petőfiék forradalmi köréhez tartozó gyulai írónak, Pálffy Albertnek az emléktáblá­ját. Közel száz évet bírt ki, míg a dicső, huszadik századvégi, komputerizált világ teret nem kínált azoknak, akik vandál indu­latoktól elragadtatva helyben nem hagyták. Néhány száz méter­rel arrébb, a görögkeleti templom tövében Munkácsy kőszobrá­nak estek neki, s fújtak sprével nagy festőnknek színes szeme­ket. Sorolhatnám tovább az elkeserítőbbnél elkeserítőbb pusztí­tásokat, amikor valahol valakik — sajnos egyre gyakrabban és tömegesebben — belepiszkítanak életünkbe, harmonikusnak vélt környezetünkbe. De nem sorolom, felesleges, példából ennyi is elég. Radnótit idézem inkább: „Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, / s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;”. Ki tudja, hány vandálnak — szállt fölébe gépen vagy sem — térkép csupán e táj, s nem tudja, ki volt Munkácsy Mihály, Pálffy Albert, s mi végre épül az ország? Igazából rendőrért kellene kiáltanom. Nem teszem, mert tudom, kevesen vannak, alig megfizetve, fizikailag kifacsarva. De eszembe jut Olaszország, amely arról híresült el, hogy kirabolják a turistákat, feltörik a kocsikat. A tengermenti telepü­léseken ma már majd minden sarkon rendőrt látni, s úgy jönnek a zsarukocsik egymás után, mint a hatos villamosok a nagykör­úton, Pesten. Franciaországban sincs másként. S lássanak cso­dát, néhány év alatt Olaszország is, Franciaország is Európa legbiztonságosabb országai közé küzdötte fel magát. Illetékes „elvtársék” egyszer kiszámolhatnák, mi kerül töb­be: a hetente szétvert padokat, telefonfülkéket, a lesprézett falakat, épületeket, a letört szobrokat rendbe hozatni, vagy jól fizetett, létszámában is elegendő rendőrséget működtetni. Van egy jó zsebszámológépem, szívesen kölcsönadom, ki­számolni az eredményt. Arpási Zoltán ySl--------------------------------------------------------­j jjt-------i DIÁKOK, SZÜLŐK, FIGYELEM! f aümti Itmitmíi az Unitiénál Kereskedelmi X\. Papints? Kisáruházában! =©■ A/4-es középiskolás, A/5-ös általános iskolás füzetek, spirálfüzetek most 40%-os kedvezménnyel kaphatók. °®- A/1 ív füzetcsomagoló papírok most 50%-os áron kaphatók. Színesceruza-készletek, filckészletek és egyéb kiegé­szítő tanszerek most óriási engedménnyel megvá­sárolhatók — AMÍG A KÉSZLET TART. Papirusz Kisáruház, Békéscsaba, Szabadság tér 2. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7.30—17 óráig. I „Ha most káderlapot kellene kitölteni rólam, akkor azt imák be, hogy paraszt­családból származó munkásszülők gyereke. Valóban így van. Őseim Nagyvárad környéki földművesek vol­tak, apám és anyám pedig majd’ har­minc évig dolgozott ugyanabban a gyárban. Az egyetlen olyan nagyváradi magyar gimnáziumban végeztem, aho­vá nem jártak románok. A líceum után egyetemre akartam menni, .de termé­szetesen sem az iskolám, sem a ma­gyarságom nem volt jó ajánlólevél. így aztán tizennyolc éves koromban már a hadseregben találtam magam. Soha senki ne tudja meg, milyen volt akkoriban ez a két év. Hat hónap kikép­zés, aztán munkaszolgálat. Nagyvárad­tól eljutottunk egészen Fogarasig. La­pátolás, zsákolás, vegyianyag-rakodás, vagonrakás. Kemény segédmunka. Egyetlen példa csak. Vagont rakod­tunk, futószalagon jött a zsák, én lerak­tam egyet, a másik oldalról a következőt a társam, és vállon vittük a vagonba. De olyan gyorsan, hogy mire a következő érkezett, nekem már ott kellett állni. Húsz percig futólépésben, megállás nélkül. Akkor jött a következő pár, néha váltásnak a harmadik. Ez ment nyolc órán keresztül. Magyarul csak titokban beszélhettünk, hiszen a tisztek minket csak „bozgomak”, va­gyis hontalan magyarnak hívtak, gú­nyoltak. Mindezt ökölbe szorított kéz­zel kellett elviselni. Leszerelés után vettem el Piroskát, vagyis Babit, és három év múlva meg­született Katika. Ő már korábban is mondta, hogy valahogyan át kellene települni Magyarországra, mert a gyereknek jövő kell, az meg itt nincs. Én ellenkeztem, főképp akkor, ami­kor ’89 telén megtörtént a rendszer- változás. Azt hittem, hogy ezutáfi jobb lesz, és ez mégiscsak az én szülőföldem, meg itt élnek a szüleim is. Keserves volt a csalódás. Rosszabb lett, mint valaha. Ezentúl már szaba­don gyűlöltek bennünket. Ekkordön- töttem: innen el kell menni. Kőmű­vesként dolgoztam egy rövid ideig Magyarországon és láttam, hogy ná­lunk sohasem lesz ilyen világ. 1992-ben befogadó levéllel, hivata­losan áttelepültünk. Itt azonban csak én maradtam, a család anyósoméknál élt még két évig, én pedig Budapesten dolgoztam, mert azt mondtam, csak akkor jöhetnek utánam, ha már keres­tem annyit, hogy fedél legyen a fejünk fölött. Annyit dolgoztam, amennyit csak tudtam, mert akkor az állam már egy fillért sem adott az otthonterem­téshez. Amikor eljött az idő, nekivág­tunk az országnak, házat keresni. Ki­csit, ahol elférünk hárman, és amit később majd bővíteni tudok. Bejártuk a fél országot, de végül itt ragadtunk meg. így a szülők is közel vannak és az ő vágyuk is teljesül. Egykettőre munkát kaptam, Babi meg a hátán hordta át Nagyváradról a mozdítható holmikat, közben vitte ma­gával még Katikát is. Nagyon sok segít­séget kaptunk taxisoktól, egyszerű emberektől, ők megértették, hogy mi most mindent újrakezdünk. Csak egy példát mondok. A feleségem hátizsák­ban hozta át a televíziót. Egy idős taxis ingyen vitte el Berettyóújfaluban a vas­úttól a buszmegállóig. De kaptunk a szomszédoktól edényeket, gáztűzhelyt és még sok minden mást. Ami a házvá­sárlás után megmaradt, abból ágyat, hűtőszekrényt meg gázpalackot vettünk. Amikor már volt lakásunk, azonnal elmentem dolgozni. Babi a közelben kapott állást, ő hordta-vitte az óvodába a gyereket, és közben a piacon árulta a kertünk termékeit. Keményen dolgoz­tunk, csak egy baj volt, nekem télen nem volt munkám. Elkezdtem a hirde­téseket böngészni. Végül egy nagyon rendes ember azt mondta a munkaköz­vetítőben, hogy próbálkozzak a biztosí­tónál, ott ügynököt keresnek. Felvettek és az első hónapi tanulóidőért is adtak egy jelképes összeget. Nagyon meg­szenvedtem, de végül ottragadtam. Ma is ezt csinálom, és most már élvezem, pedig eleinte szégyenlősen csöngettem be a lakásokba. Néha még kőműves- kedtem is a szomszédoknál. Kis vako­latjavítás, néhány négyzetméter csem­pefelrakás, szóval így is esurrant, csep­pent. Javítgattam és bővítettem a há­zunkat. A régi tulajdonosa rá se ismer­ne. A kéthelyiséges házikóból kétszo- ba-fürdőszobás lakás lett. Most vezetik hozzánk a gázt. Az első részletet már befizettük. A legnagyobb nap életünkben 1997. július 10-e. Ékkor tettük le az állampol­gári esküt. Hogy mit éreztünk? Babi alig tudta kimondani a nevét, anyámnak csurgott a könnye, és nekem is össze­szorult a szívem. Amikor este lefeküd­tünk, eszembe jutott, mit mondanak odaát: jó magyarnak lenni, de nehéz. Igazuk van, itt sokkal könnyebb, és az is felvillant bennem, most már nem va­gyok „bozgor”, nem vagyok hontalan magyar.” Lejegyezte: Pallai János Hétköznapi történet

Next

/
Thumbnails
Contents