Békés Megyei Hírlap, 1997. július (52. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-29 / 175. szám

Achilles-program Együtt vagy... Hazánkban a lakosság több, mint 10 százaléka szenved láb- gombafertó'zésben, akár tudomásul veszi, akár nem. (6. oldal) Sok családban felmerül a kérdés, hogy kedvencükkel mi történjen a nyaralás alatt. A döntésben igyekszünk segíteni. (6. oldal) Itt a befó'zések ideje. Bár az idei nyár nem kényeztetett el minket a bőséges gyümölcsterméssel, mégis — befó'zni kell! (7. oldal) A Békés Megyei Hírlap Melléklete A fokhagyma ősrégi fűszernö­vény. A világ minden táján meg­terem. Gerezdjeinek az ókori népek varázserőt tulajdonítot­tak. Fűszerként — nyersen, szá­rítva, porítva, pépesítve, olajjá sajtolva — levest, salátát, sültet, szószt ízesítenek vele. A fokhagyma azonban nem csupán a legnépszerűbb, de a legtöbbet kutatott gyógynövé­nyek egyike. Évek óta tudjuk, hogy rendszeres fogyasztása serkenti a vérkeringést, mege­lőzi az érelmeszesedést és jót tesz a szívnek. A legújabb kuta­tások szerint a rendszeres fok­hagymafogyasztók közel 15 év­vel fiatalabb testi és lelki álla­potban vannak, mint azon ha­sonló korú társaik, akik nem él­nek ezzel a tápszerrel. Ez a felismerés a mainzi Szív- és Keringés Kutató Intézetvezető professzorától, dr. Gustav G. Belz-től származik. Kutatásaihoz kétszáz, 50 és 80 év közötti személyt választott ki. Közülük százan három évig rendszeresen szedték a gyógy­szertárban megvásárolható fok­hagymadrazsét, az ő érszerkeze­tük sokkal elasztikusabb ma­radt. A vizsgálatok során azért használtak mindig fokhagyma tablettákat és nem friss növényt, mert a friss fokhagymában a ta­lajviszonyoktól és a napsütéses órák számától függően mindig eltérő a hatóanyag mennyisége. A tabletta azonban mindig azo­nos mennyiségű és minőségű • allicint tartalmaz. FEB _________„AZ ÉN GYERMEKEIM NEM LETTEK ÁLLAMI GONDOZOTTAK!” Sándor szembeszállt a sorssal Riportunk helyszínéről haza­felé jövet elgondolkozom. Mi­csoda felelősség áll az órányi lehetőséggel szemben, hogy egy család életét, az emberi kapcsolatok kuszaságát, a boldogságot, szenvedést, meg- alázottságot vagy egymás iránti szeretetet megragad­hassa, kifejezhesse a króni­kás. Örülök, hogy megismer­hettem a békéscsabai Orosz Sándort és három gyermekét, akik édesapjuknak köszönhe­tik, hogy talpon maradnak és családban élnek. A hosszú csabai utcában kétab- lakos nagy ház még befejezetle­nül az övék. Jöttünkről nem tud­tak, csak úgy éppen akkor beál­lítottunk. Az udvaron viruló muskátlis, apró virágos kertecs- ke, a hátsó telken mindenféle zöldségféle kapaszkodik az ég felé, a gazda gondoskodik a csa­ládnak valóról. Néhány tyú- kocska kapirgál, így tojás is akad a főzéshez, kecskék adják a tejet, a legszükségesebb így kerül a konyhára. Az előszobái széken béké­sen, összegabalyodva szuny- nyad egy csokibama kölyökku­tya, s a cirmos. Két szoba, kony­ha, étkező, fürdőszoba, ennyi készült el a saját erőből épített házból. Egyszerű, célszerű a be­rendezés és feltűnő rend. A legidősebb fiú, a 21 éves Róbert polgári szolgálatos kato­na, egy idősek otthonában dol­gozik, a 17 éves Sándor negye­dikes gimnazista, Emília 13 éves, rajztagozatos általános is­kolás. Az édesapa vékony test­alkatú, barázdált arcú rokkant- nyugdíjas. Orosz Sándor 48 éves, állami gondozott volt, élt nevelőszülőknél, sorsa a leg­többször keservesen alakult, deő nem akart lesüllyedni, saját csa­ládot szeretett volna, tisztessé­ges munkával kicsikét jobban megélni. A sors nem így hozta, lakatosként vagy más munka­körben dolgozott, de komoly műtété, betegsége miatt leszáza­lékolták. 1976-ban nősült, meg­született a három gyermek, 1989-ig volt velük az édesanya, majd elváltak. Miért, miért nem, bántani nem akarjuk, a válasz abban rejlik, hogy a gyerekek az édesapjuknál maradtak. — Az viszont igaz, hogy ha nem lettek volna körülöttem olyan segítő emberek, nem bol­dogulnék — mondja Orosz Sán­dor és elhomályosodik a tekinte­te. — Először is a békéscsabai családsegítő szolgálat, onnan Cserei Pálné, Anna törődik ve-.. lünk a legtöbbet. Azután az isko­lák, a 9-es számú, a 4-8-as általá­nos, a Rózsa Ferenc Gimnázium tanárai, a volt vezetőim, kollégá­im. Nincs mit szégyelljek a szár­mazásomon, cigányember va­gyok, a feleségem magyar volt. Kérem az embereket, ne ítélje­nek el senkit a hovátartozásáért! Azok, akik ismertek, sohasem sértettek, sőt segítettek. Fejen­ként tízezer sem jut a megélheté­sünkre. Nem minden a pénz , sokszor a jó szó többet segít, bár a boltban, a lakásért, ruházkodá­sért fizetni kell. Magas az OTP- kölcsön, drága a gáz, a villany, de ez mindenkit sújt, tudom. A gyerekeimre büszke vagyok, szeretik egymást és mi együtt maradtunk, ők nem lettek állami gondozottak. Igaz, az időseb­bikkel volt bajom, remélem, egyszer csak megérti, változnia kell. Tudom éria saját hibáimat is, féltem őket, lobbanékony va­gyok, könnyen fáradok, de ők jelentik számomra az életet. Időközben befut Róbert is a munkából. Egyetért a papával, elismeri fránya egy természete van, de a világ sem más. Emília most a szünidőben édesapja leg­nagyobb segítsége, főz, mos, ta­karít a fiúkra. Tehetséges, díjat is nyert rajzaival, tűzzománc szakkörbe jár, művészi pályát szeretne választani, sikerülnie kell. Sanyival nem találkoz­tunk, amint a többiek mesélik, komoly, színes érdeklődésű srác, rádiózik, diszkót vezet, igazi mai fiatal a jobbik fajtából. Reméli az édesapja, hogy to­vábbtanul, csak kérdés, miből futja a szegény ember gyereké­nek a tudományra. — Nagyon szeretek olvasni — meséli a családfő — főként klasszikusokat. Szórakozásra, drága öltözködésre lenne igé­nye a gyerekeknek, de majd ha maguk megteremtik, akkor le- heL Robi is szakmát tanult, bár nem jókedvéből (a fiatalember hamiskásan elmosolyodik és közbeszól: — Igaz, apám kül­detett, de ha nem tette volna, most a nullánál is kevesebb len­nék!). Nem vagyok elkesered­ve, de sokszor belefáradok. Egy férfi mellé asszony, a gyerekek­nek anya kell, a nők jobban bír­ják a napi munkát, a próbatétele­ket Vagy talán nincs igazam? Bede /.sóka A HÉT FOTOJA Jegyzet A világ minden tájáról Koppenhágába gyűltek össze a Mikulások, hogy égető problémáikat megbeszéljék. A konferencia szünetében a Koppenhága közeli Bellevue strandon húsölnek FEB-REUTERS Madarat tolláról, embert nyaralásról... Az ember hónapok óta készül! Minden vágya, hogy végre ki­kapcsolódhasson a mindennap­ok egyhangúságából, pihenjen, nyaraljon és persze erőt gyűjt­sön az újrakezdéshez. Mert olyan gyorsan elmúlik az az egy—két hét szabadság. Szóval az ember készül, tervez — idejétől és pénztárcájától függő­en persze—és már-már az tartja benne a lelket, hogy végre kitör­het kicsit a fogságból. Gondoltak már arra, milyen régi keletű ez a vágy?! Szabad­ságkutatók (ilyenek is működ­nek!) szerint az emberiséggel egyidős. A középkorban 365- ből 150 napot megünnepeltek, főleg egyházi évfordulókra em­lékeztek. Ünnepkor az emberek végre átadhatták magukat érzé­seiknek, ami hétköznap elkép­zelhetetlen volt. Aztán az idők, társadalmi rendszerek változá­sával az ünnepek átalakultak, a régiek kikoptak, újak jöttek, az ünnepelni vágyók pedig keres­ték az alkalmat... Nyaralás, szabadság az, ami­kora kötelezettségeket, korláto­kat kicsit le lehet rázni: nem kell rohanni, teljesíteni, felelősséget vállalni. A nyugalomra vágyó­nak jólesik lazítani, „visszavál­tozni” kisgyermekké, akiről gondoskodnak, akit körülugrál­nak. Nyári gyermekkor? Es ha az, hadd legyen! Mások viszont aktívan szeretnek pihenni, prog­ramokat szerveznek, utaznak, múzeumokat látogatnak sorba. Szeretnék mindazt bepótolni, amire év közben nem volt ide­jük, lehetőségük — ők alkotják az élményre, tudásra szomjazok csoportját. S állítólag létezik egy harmadik nyaraló típus, a kiskirályoké; akik kis birodal­mukban — házukban, nyaraló­jukban, vagy sátrukban — elég­gé el nem ítélhető módon azt csinálják, amihez éppen kedvük támad! S élvezik, hogy nem szólhat bele senki. Mielőtt pakolnak, utaznak. Kedves Olvasóim! — vagy ép­pen otthon kezdik meg szabad­ságukat —, nem árt, ha eldöntik, hogy (családtagjaikkal együtt) melyik nyaraló típushoz is tar­toznak. Talán nem csak az időjárás, a „teszt” is hozzájárul­hat ahhoz, hogy kellemesen tel­jen az a pár nap... Niedzielsky Katalin Emília most a szü­nidőben édesapja leg­nagyobb segítsége Milyen szerető ön? Ha szerelemről van szó, mindenki mást vár egy kapcsolattól. Ön szerint milyen az ideális szerelmes? Aki szenvedélyesen szeret, aki jópofa és imád partikra járni, vagy olyasvalaki, aki kitapétázza a szobát? A következő kérdések mindegyikére mondjon „igent” vagy „nemet”, és ezután értékelje az ered­ményt a magyarázatok alapján! 1. Partnerét becenevén szólítja? 2. Untatná, ha húsz évig csak ugyanazzal feküdne le? 3. Észreveszi, hogy élvezi a vitát a partnerével? 4. Volt valaha futó kalandja ál­landó kapcsolata mellett? 5. Ha szexuális élete romlana, de a kapcsolata egyébként jó, to­vább folytatná? 6. Ha távol vannak egymástól, előfordul, hogy annyira hiány­zik a partnere, hogy betegnek érzi magát? 7. Felizgatná, ha egy tükörben látná magát szeretkezni? 8. Hisz benne, hogy a világon csak egy embert teremtettek az ön számára? 9. Várja-e, hogy nagyszülő le­gyen? 10. Szórakoztatja, ha észreve­szi, hogy valaki kikezd a partne­rével? 11. Fontos, hogy szüleinek tes­sék ajrartnere? 12. Úgy gondolja, hogy ön és partnere együtt néztek szembe „az egész világgal”? 13. Szeret egyedül partikra men­ni? 14. Úgy érzi, partnere túlságo­san önre tapad? 15. Szeret kibékülni veszekedé­sek után? 16. Ha partnere elmegy valaho­vá, örül, hogy egyedül lehet? 17. Ha önön múlna, szeretne ál­landóan partnerével lenni? 18. Sajnálja azokat az embere­ket, akik egyedül vannak? (Folytatás a 6. oldalon) Fiatalodjunk fokhagymával!

Next

/
Thumbnails
Contents