Békés Megyei Hírlap, 1997. július (52. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-28 / 174. szám
1997. július 28., hétfő HAZAI TÜKÖR Nemzetközi Nyári Egyetem a nyugati széleken Nem akarunk végvár lenni Félgőzzel működnek a hivatalok Szabadságon a kormány, de a feladatait most is el kell látnia Elvileg „félgőzzel”, gyakorlatilag zökkenőmentesen működik a központi közigazgatás a nyári szabadságok ideje alatt - tudtuk meg Kiss Elemértől, a Miniszterelnöki Hivatal köz- igazgatási államtitkárától, aki szerint a távollévők szakszerű helyettesítése kötelező. Magyarország az utóbbi hét esztendőben komoly haladásról adott bizonyságot - hangoztatta Hans Beck, az Európai Unió budapesti nagykövete Szombathelyen, ahol szombaton Göncz Árpáddal közösen nyitotta meg a kőszegi Nemzetközi Nyári Egyetem idei egyhetes kurzusát.- Magyarország számára fontos, hogy minden szomszédunk belátható időn belül tagja legyen a NATO-nak és az Európai Uniónak - mutatott rá megnyitó beszédében a köztársasági elnök. A történelem során a mi nyugati határainknál húzódott az a gátrendszer, amely felfogta a tatár, a török, az orosz áradatot. Ma már nem pályázunk arra a szerepre, hogy Európa végvára legyünk - fejVéget ért vasárnap a Zánkai Ifjúsági és Szabadidős Centrumban a tíz napig tartó gyermek-világtalálkozó. A seregszemlén négy földrész 38 országából mintegy 3000 gyerek vett részt, a Nemzetközi Sólyom Mozgalom (IFM) rendezésében. Ilyen eseményre először került sor Kelet-Euró- pában. A találkozót a Magyar- országi Gyermekbarátok Mozgalma szervezte - tudtuk meg Hanti Vilmostól, a mozgalom elnökétől. Hanti Vilmos elmondta azt is, hogy a tíz napig tartó összejövetelen elsősorban a játék, a sport, valamint a kézművesfoglalkozások álltak a programok középpontjában, de a Szombaton este palotással nyitották meg a 172. balatonfüredi Anna-bált, amelynek elnevezését a város önkormányzata védetté szeretné nyilváníttatni. Gergely Valéria 17 éves bajai gimnazistát választották az Anna-bál szépségkirálynőjévé. A bájos diáklány vasárnap hajnali 2 órakor már megkoroná- zottan, aranyalmával ékesítet- ten fogadta a gratulációkat. Az ifjú hölgy egyébként jogásznak készül, érettségi után Pécsett szeretne továbbtanulni. A szépségkirálynő udvarhölgyei: a második helyezett Molnár Anikó 20 éves balatonfüredi tanuló és Harsányi Orsolya 17 tegette az államfő, s kiemelte: belépésünk az Észak-atlanti Szövetségbe hazánk hosszú távú biztonságát szolgálja. Nehéz megbecsülni, hogy az a fejlődés, amit fölmutatunk, elegendő-e ahhoz, hogy az Európai Unióval szembeni lemaradásunkat pótoljuk, már csak azért is, mert Európa is állandóan változik. Annyi azonban vitathatatlan - szögezte le Göncz Árpád hogy a visszafordíthatatlan európai integrációs folyamat részesei lettünk. A köztársasági elnök egy hallgatói kérdésre válaszolva kijelentette: identitásunkat nem veszíthetjük el a csatlakozással, mert az éppen egy határoktól ' mentes Európában teljesedhet ki igazán, mégpedig úgy, hogy nemzeti tudatunk az európaiság tudatával egészül ki. résztvevők bemutatták egymásnak saját kultúrájukat, népszokásaikat is a nemzetiségi napokon. Az esemény zárónapján elültették a világ öt földrészét jelképező facsemetéket, és felhívást fogalmaztak meg „A 2000. év gyerekkönnyek nélkül” címmel. Szeremének a világban mindenkit arra ösztönözni, hogy a jövő évezredet már a felnőttek és a gyerekek is egyaránt a tolerancia jegyében kezdjék el. A tábor idején jelent meg a gyermekbarát-mozgalom 80 éves tevékenységét bemutató könyv is. A Nemzetközi Sólyom Mozgalom főtitkárát a rendezvény alkalmából gyermekbarátdíjjal tüntették ki. éves nyíregyházi diáklány, aki a harmadik lett. A báli szépségek vasárnap délelőtt többezres tömeg sorfala között balatonfüredi sétakocsikázáson vettek részt két lipicai négyesfogattal, délután pedig balatoni sétahajózásra invitálták őket. Az Anna-bálon egyébként 300 vendég ropta a táncot, s a korábbi évekkel szemben nyolcvan százalékuk hazai hálózó volt. Körükben a legnagyobb sikert a menüsor aratta: meggyborban pácolt szarvasge- rinc szedermártással, galamb erőleves erdei gombákkal, libamájjal töltött hátszín tejszínes rózsabor-mártással, zöld körettel és Anna-desszert. Az államtitkár elmondta: a 12 tárcánál a vezetők vakációja esetén vagy a politikai államtitkároknak vagy a közigazgatási államtitkároknak kell gondoskodniuk a zavartalan munka feltételeiről. Be kell tartani az egyes ügyek intézésére előírt határidőket az országos hatáskörű szerveknél, közöttük a KSH- nál, az OTSH-nál, az Etnikai Kisebbségi Hivatalban és másutt, mint ahogy át kell vállalniuk a szabadságon lévők feladatait az önkormányzatoknál dolgozó hivatalnokoknak is. Kiss Elemér hangsúlyozta: mivel a többnyire júliusban és augusztusban esedékes pihenőt a munkáltatók előre ütemezik, nem lehet fennakadás az ügyfelek kiszolgálásában. A szabadságra vonuló dolgozó nemcsak átadni köteles a folyó ügyek aktáit helyettesítőjének, hanem szükség esetén fel. is kell készítenie őt a rá váró teendőkre. Mint megtudtuk, csak a kisebb önkormányzatoknál fordulhat elő, hogy hozzáértés híján elküldik a hivatalba bekopogtató polgárt. Bár július 24-étől augusztus 21-éig a kormánytagok is vakációra vonulnak, a szabályok szerint halaszthatatlan, rendkívüli fontosságú ügyekben a kabinet ez idő alatt is tanácskozhat. A telefonon vagy faxon összegyűjtött álláspontok összegzése után a miniszterelnök aláírhatja a határozatot. A kormány legutóbbi ülésén 51 előterjesztést tárgyalt meg, így valamennyi terítéken lévő ügyben döntött. Két-há- rom hetes pihenő jár a minisztereknek, ám tartózkodási helyük címét, s telefonszámaikat le kellett adniuk a Miniszter- elnöki Hivatalba, ahol éjszakánként és hétvégén is ügyeletet tartanak. Szombat-vasárnap valamelyik helyettes államtitkár kormányügyeletet lát el, az ő dolga, hogy ha kell, mozgósítsa a tárcák vezetőit mondjuk a Balatonnál vagy akár külföldön. Információink szerint a többség határainkon belül élvezi a pihenés nyújtotta örömöket, csak 3-4 miniszter utazik egy-egy hétre messzebb. Az utóbbi két évben egyszer sem kellett telefonos kormányülést rendezni, de rendkívüli esetben - természeti csapás idején - erre is sor kerülhet. Súlyosabb helyzetben a miniszterelnök Budapestre rendelheti a kormány tagjait. Mint megtudtuk: Horn Gyula teniszezéssel, úszással igyekszik pótolni energiáit, s ha lehet, egyelőre nem vesz a kezébe hivatalos aktát. T. M. Levonult az árhullám. A dunai árhullám szombatról vasárnapra virradó éjszaka tetőzött Mohácsnál, majd a déli országhatárnál levonult. Ezzel megszűnt az árvízi veszély- helyzet hazánkban. Erről az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki ügyeletese tájékoztatott vasárnap. Polgárőrnap. A Magyar Polgárőrség ezer egyesületének 40 ezer tagja képviseletében négyezren vettek részt szombaton a Balatonfűzfőn megtartott országos polgárőmapon. Túrós András, a Magyar Polgárőr Szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a polgárőrség kizárólagosan civil szervezet. Nem afféle önkéntes rendőrségként működik, hanem csakis a bűnmegelőzés a feladata. A kormány egyébként a múlt héten döntött arról, hogy még az idén 10 millió forintos támogatást nyújt a szövetségnek. A németek Tatán. A kisebbségi önkormányzatoknak nem szakszervezetekként kell működniük, hanem úgy, hogy a törvényben biztosított jogaikat folyamatosan gyakorolják - jelentette ki Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata szombati közgyűlésén. A testületi ülésen a jelenlévők tárgyaltak a kisebbségi törvény módosításáról is. MDF-keresőszolgálat. Díjtalan adatszolgáltató tevékenységet indít augusztus 1-jétől a Magyar Demokrata Fórum. Az ellenzéki párt adatbázisa segítséget nyújt majd mindazoknak, akiknek rokona, hozzátartozója, ismerőse eltűnt a második világháborúban. Ezt Lezsák Sándor, az MDF elnöke jelentette be szombaton. A több mint 650 ezer személyi karton adatait szeretnék hamarosan CD- ROM-on is megjelentetni. Fogolyszökés. A miskolci rendőrkapitányság körözést rendelt el fogolyszökés miatt Tóth János, Anda István és Gaál Tibor miskolci lakosok ellen. A három férfi szombaton este 10 óra körül a miskolci rendőrkapitányság fogdája 18- as zárkájának rácsát kifeszítve az épület tetejére felmászott, majd onnan az utcai fronton lévő villámhárítón leereszkedve megszökött. Megvadult dobberman. Továbbra is súlyos az állapota annak a kétéves kisfiúnak, akit pénteken támadott meg egy dobberman Csepelen. K. Norbertét megoperálták, és jelenleg géppel lélegeztetik - közölte újságírókkal az Országos Traumatológiai Intézet ügyeletvezető főorvosa szombaton. Egyedülálló felfedezéssel rukkolt elő egy magyar orvos Veszélyes „kokárdák” a bőrön Dr. Bózsik Béla megtalálta a Lyme-kór okozóját fotó: feb A világon elsőként egy magyar orvosnak sikerült a betegek vérében fénymikroszkóphoz kapcsolt videokamera segítségével láthatóvá tenni a kullancsok által terjesztett, Lyme-kórt okozó, „kígyószerü” baktériumokat. Mindezen túl kidolgozta a rendkívül súlyos betegséget okozó kór megbízható diagnosztizálásának és gyógyításának módszereit is. Dr. Bózsik Béla főorvos a Johan Béla Országos Közegészségügyi Intézet laboratóriumában már több mint egy évtizede a Lyme-kór kutatásán dolgozik:- Az a legfőbb gond, hogy Magyarországon még csak nagyon kevés orvos alkalmazza a kutatások által bizonyított, eredményes terápiát a Lyme borreliosis ellen - mondja. - Pedig nagyon sok beteg emberen, sőt állaton lehetne segíteni az időben adagolt antibiotikum „koktéllal”.- Valójában mi is ez a betegség?-A Lyme-kór kullancsok által terjesztett bakteriális fertőzés. Álnok, mert sokáig „arctalan” ez a betegség. Elsődleges tünete a csípés körül kialakuló „kokárdaszerű” bőrgyulladás, azaz a Lyme-folt, amelyhez az influenzához hasonló tünetek, később súlyos ízületi gyulladás és idegrendszeri zavarok is társulhatnak.- Sokakat érhet el a fertőzés?- A Lyme-kór világszerte a leggyakoribb állatról emberre terjedő betegség. A statisztikai adatok szerint hazánkban évente legalább húszezren fertőződnek meg. A betegek száma évről évre növekszik, s ma már szinte népbetegség.-Ez ellen nem véd a kullancsoltás?- Még nincs hatékony ellenszere, a kullancsoltás egyelőre csak az agyvelőgyulla- dás ellen ad védelmet. Az Amerikai Egyesült Államokban már a kísérleti vakcina klinikai kipróbálásán dolgoznak. A legfőbb problémát az jelenti, hogy - a kullancs-en- kefalitisz (vírusos agyvelő- gyulladás) ellen alkalmazott védőoltással szemben - ennek a Lyme-kór elleni vakcinának számos, nemkívánatos mellékhatása lehet.- Miből áll a gyógyítás?- A kórokozó rendkívüli alkalmazkodóképessége miatt rendszerint két, esetleg több antibiotikumot kell együttesen alkalmazni a gyógykezelés során. Ez mindig egyénre szabott kombináció. N. Zs. Sólyomtalálkozó Zánkán Ezredforduló - gyerekkönnyek nélkül Szabadalmaztatni szeretnék a bált Füreden Megvan a legszebb lány Csak a Dima veszélyes piszkosul Igazi nyár, valódi strandidő, tiszta vizek országszerte Az elmúlt hetek csapadékos és meglehetősen hideg időjárása után július utolsó napjaiban végre elkezdődhet az igazi nyaralás. Aminek elengedhetetlen kelléke az úszás és a fürdés is. Már ahol lehet. A strandokon kívül szerencsére kitűnő vízminőség várja az üdülőket a Balaton partján, s legalábbis fürdőzésre megfelelő a vize a többi hazai tónak is (kivéve egy-két bányatavat). A legsúlyosabb a helyzet az éppen most apadó Duna mentén: a víz minősége a legtöbb dunai strandon rossz, úszásra, fürdésre alkalmatlan. Talán majd a jövő héten... Az Országos Közegészségügyi Intézet jelentése szerint a Balaton vízminősége a múlt héten kiváló volt, kivéve néhány strandon (Balatonfűzfő, Csopak, Balatonudvard-Fövenyes, Balatonszepezd, Fonyód-Sán- dortelep, Balatonföldvár-Kvas- say sétány), ahol csupán megfelelőnek ítélték a víz minőségét a mikrobiológiai laboratórium szakemberei. A Velencei-tó vize a legtöbb helyen megfelelő volt, de néhány strandon kiváló minősítést kapott. Kiváló vízminőséget mértek a Tisza-tónál és a Fertő tónál is. A tatai tó vize kiváló minőségű volt, megfelelő minősítést csak egyetlen ponton, a Déli homokosnál kapott. A Pest megyei bányatavak közül a tak- sonyi Rukkel-tó vizét kiváló, a veresegyházi tóét fürdésre nem megfelelő minőségűnek ítélték a szakemberek. Az áradó Duna vize szeny- nyezett, kivéve a ráckevei ágat Tassnál, ahol a víz kiváló minősítést kapott. A Kamarás- Dunán is kiváló eredményeket mértek. A Tisza vize az elmúlt héten kiváló minőségű volt Tivadar, Gergelyiugomya, és Tiszatelek körzetében, valamint Tiszafürednél, de szennyezett Csong- rád, Szentes, Mindszent, Al- győ, Tápé, Szeged-Lapos és Szeged-Sárga térségében. A Kettős-Körös vize Doboz-Sza- nazugnál nem megfelelő, Bé- kés-Dánfoknál kiváló volt. A Maros vizét Makónál szennyezettnek minősítették a szakemberek. Bajai halászlé Halászoknak. A szombati szélvihar ugyan elriasztott néhány jelentkezőt a halászléfőző versenyen való indulástól a budapesti Pólus Centerben, ám az 1200 Halász vezetéknevű meghívott közül egy sem maradt éhen. fotó: feb/stefler balázs