Békés Megyei Hírlap, 1997. július (52. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-23 / 170. szám

j&HÉKÉS MEGYEI HÍRLAP­in SZOLGÁLTATÁS 1997. július 23., szerda / íl © Rendőrségi felhívás Ajánljuk figyelmükbe! Rádió- és tévéműsor B. J. Békéscsaba, Degré utcai lakos elmondása szerint, 1997. július 21-én, hétfőn 13—14 óra körüli időben Békéscsaba lakott területén, a Degré utcában közlekedett gyalogosan, amikor ismeretlen körülmények között őt egy kék színű, ismeretlen forgalmi rendszámú IPA típusú tehergépkocsi elütötte. A baleset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük azon személyek jelentkezését, akik a sértettet a megjelölt időpontban látták vagy a balesettel kapcsolatban információval tudnak szolgálni. Jelentkezni lehet személyesen a Békésécsabai Rendőrkapitányságon, Békéscsaba, Bartók Béla út 1—3. vagy tegyenek bejelentést a (66) 444-833-as telefon 22—21-es mellékén. Dobozba zárt szerelem Tv3, 21.00 Nick kiváló sebész. Gyermekkorában súlyos lelki megrázkódta­tás érte, és ezért képtelen kapcsolatot teremteni a nőkkel. Leg­alábbis eddig így volt. Most azonban beleszeret a szexis szom­szédasszonyba. Felejthetetlen éjszakát tölt vele, ám a nő nem akarja folytatni a viszonyt. A tragikus baleset Nick kezére játssza a szépséges Helénát. Moziműsor BÉKÉSCSABA, PHAEDRA NAGY­TEREM: 17.45, 20.00-kor: Beverly Hills-i ninja (sz., am.). KISTEREM: 17.00-kor: Hatalmas aranyos (m. b., sz., am.); 19.00,21.00-kor: A változá­sok kora (sz., am.). KAMARATE­REM: 18.30,20.30-kor: Seven (Hete­dik). GYULA, PETŐFI NAGYTE­REM: 17.45-kor: Zűrangyalok (m. b„ sz., fr.); 20.00-kor: Államérdek (sz., am.). KISTEREM: 17.30, 19.30-kor: Michael (sz.,am.). OROSHÁZA, SZIVÁRVÁNY: 17.45,20.00-kor: Az angyal (sz., am.). PÓSTELEKI AUTOS MO-ZI: 21.30-kor: Az ördög maga (sz.,am.). Játékosok Tvl, 22.20 A fehér sportnak nevezett tenisz varázslatos világában él Chris. Kétségtelenül rendkívül tehetséges, ám túlságosan nagyképű. Azt hiszi, hogy övé a világ, mindenki hasra esik előtte. A fiúra fölfigyel Nicol, a nála idősebb, rendkívül vonzó nő, és a pártfogásába veszi. Chris azt hiszi, hogy az asszony könnyű préda lesz. Nicol szerelme azonban, úgy tűnik, elérhetetlen számára. fi Hagema-Hungária k(t. azonnali belépéssel (elvesz lemelésitángílói és iizemfenn- lariási ggakotlallal rendelkező QmmmÖKÖJvagg mmmöKöj. Telefon: (68) 381-344, Mengyán Andrásnál. BÚZÁT bizományosi szerződéssel- békéscsabai, mezőkovácsházi, sarkadi és szenfesi tárházainknál ­vásárolunk. TRADEX Kft., Békéscsaba. Télefon: (66) 322-003, 06 (30) 631-853, g 06 (30) 634-007, 06 (30) 358-660. S Szerelmes biciklisták DTV, 18.20 Három budapesti fiatalember balatoni kerékpártúrára indul a szabadsága idején. András, a friss diplomás tanár, öccse Bence és a művész Albert gondtalan kikapcsolódást remél. András megismerkedik Eszterrel, amikor azonban látja, hogy a lány komolyan veszi, meghátrál. Rádöbben agyávasá- gára, közeledni próbál, de most már a lány kosarazza ki. Dilis bagázs HBO, 15.35 Jon Aldrich a sikeres üzletember mintaképe. Mindene megvan, amit ember kívánhat: pénze, csodálatos lakása, gyönyörű felesége és nem kevésbé gyönyörű gyermekei. Egyszer aztán minden a feje tetejére áll. Az apja, Harry Aldrich egyre szenilisebb lesz. Jón kénytelen magához venni az öreget. . Most személyesen találkozhat Spaten Henrikkel, a kedélyes sörbaráttal, aki országjáró útján az Önhöz közeli boltba is ellátogathat. Sőt, a Spaten vásárlóinak apró ajándékokat is tartogat. Legyen része a különleges bajor fogadtatásban, keresse és kérdezze Spaten Henriket a boltokban! KOSSUTH RÁDIÓ 4.30 Hírek 4.30—9.00 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül 5.38 Falurádió 9.00 Hírek 9.05—10.59 Napközben 11.00 Hí­rek 11.05 Lemezbemutató 1137 Vará- zsos évek 12.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 1230 Törvénykönyv 13.00 Hí­rek 13.05 Vendég a háznál 13.20 Gyüle­kezeti énekek tára 1330 Dicsérjétek az Urat! 14.00 Hírek 14.05 Klasszikusok mindenkinek 1435 Irodalmi figyelő 14.55 Első közlés 15.00 Hírek 15.06 Be­széljük meg! 15.55 ’97. Magyarország 16.00 Délutáni krónika 16.10 Mindenna­pi gazdaság 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Kapcsoljuk a stúdiót 17.00 Hírek 17.05 „Magyarországról jövök...” 18.00— 19.00 Esti krónika 19.00 Hírek 19.06 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gye­rekek! 19.40 Kínai védelem 20.00 Hírek 20.05 Népdalkörök és citerazenekarok felvételeiből 2030 Határok nélkül — a gazdaságban 21.00 Hírek 21.05 Az East együttes „Játékok” című albumáról 21.25 Kossuth-klub 22.00 Késő esti kró­nika 22.30 Mérleg 23.00 Hírek. Kenó 23.05 Nagy mesterek — világhírű előadóművészek 24.00Hírek PETŐFI RÁDIÓ 430 Hírek 433 Hajnali dallamok 6.00 Hírek 6.03 Reggeli csúcs 7.46 Sportreg­gel 8.00 Petőfi délelőtt 9.00 Hírek 9.54 Manapság... 10.00 Hírek 11.00 Hírek 11.20 Dixieland 11.47 Apró-cseprő — gyerekekről 12.00 Nóták 13.00 Hírek 13.03 Manapság... (ism.) 13.15 Egy arc (ism.) 14.00 Keringő — délután 16.47 Korhatár nélkül 17.00 Hírek 17.03 Köz­vetítés a Coca-Cola tour de Hongrie ke­rékpáros versenyről 17.15 Petőfi délután 18.54 Gordiusz plusz 19.00 Hírek 19.03 Kölyökóra 19.58 Kulturális kalauz — gyerekeknek 20.00 Tojáshéj 2030 Jazz- portré: Gyulai Gál János 21.00 Hírek 21.03 Rádiószínház. Nagyapa leszáll a tóba 22.02 Balassa P. Tamás szerzeményeiből 22.20 Infrahang 23.00 Hírek 23.03 Sporthíradó 23.10 Korzó BARTÓK RÁDIÓ 6.00— 6.03 Hírek 6.00—7.58 Muzsikáló reggel 8.00 Hírek 8.10 Pódium 9.00 Zene­kari muzsika 10.00 Hírek 10.05 Kétely 10.32 Fúvószenekarok felvételeiből 11.00 Operaslágerek 11.40 Országok, tájak ze­néje, II/l. (ism.) 12.00 Hírek 12.05 Hang­verseny délidőben 14.00 Hírek 14.05 Macskakő 15.05 Robert Devereux. Rész­letek Donizetti operájából 16.00 Hírek 16.05 Muzsikáról versben, prózában 16.40 Hitélet és történelem 17.00 Roman­tikus zene 17.50 Ezvan! 18.00Hírek 18.05 A magyar zene évszázadai 19.15 Barokk muzsika 19.55 Hírek 20.00 Kapcsoljuk a londoni Royal Albert Hallt 22.05 Hírek 22.10 Operaáriák 22.28 Zenei panoráma 22.25 Éjszakai jazzklub24.00 Hírek TV 1 5.40 Gazdatévé 6.00—9.00 Nap-kelte 9.05 Marienhof 935 Hírek 9.40 Linda (ism.) 10.45 Cigánykerék (ism.) 11.10 Három a doktor (ism.) 12.00 Déli ha­rangszó 13.55 Üzlet 14.15 Szlovén nyelvű magazin 14.40 Román nyelvű magazin 15.05—1530 Szünidőre! Cápali és Cápeti 15.30 Hírek 15.35—16.20 Szünidőre! Kaliforniai álom (ism.) 16.30 A homok titkai 17.05 A körülmények hatalma 1735—18.00 Kapcsolj be! Kölyökidő 18.00 Gyorssegély 18.10 Élet­jel 18.15 Alfa szolgálat 1830 Kép-játék 19.00 Esti mese 19.15 MC 1930 Híradó 1935 Sporthírek 20.10 Show-bálvány 22.10 Vers mindenkinek (ism.) 22.20 Já­tékosok. Amerikai film 0.20 Üzlet 030 Híradó TV 2 16.00 Egy kis Dél 16.25 Palotai Boris: A szürkezakós és a mama. Tévéjáték (ism.) 17.20 Csízió 17.25 Családorvos 18.00 Körzeti híradók 18.15 Magyarországról jövök—kamerával (ism.) 19.05 Repülni könnyebb (ism.) 20.05 Mindent vagy semmit! 20.30 Telesport 21.15 Híradó 2235 Aktuális 23.00 Kenó 23.05 Hívó­számunk 107 23.10 A vándor (ism.) 23.55 MC (ism.) DUNA TV 7.30 A BBC Rádió adása 7.45 A Vatikáni Rádió adása 8.00 Segítség! Tanulok?! Távoktatás 8.15 Párok és házaspárok tízezer év mesterművein (ism.) 8.30 MVA Vállalkozói Akadémia (ism.) 9.00 Képes krónika 10.50 Héthatár (ism.) 11.25 Gazdakör (ism.) 12.00 Déli ha­rangszó. Vers. Lapozó 12.25 Esti kérdés (ism.) 12.40 Popeye, a tengerész 13.05 Hegyi gorillák erdeje 1335 A fekete arany — a kőolaj története 14.10 Tudo­mányos show 14.35 Fehér éjszakák (ism.) 15.45 Győztesnek születtek (ism.) 16.00 Kicsoda a micsoda? (ism.) 16.30 Váratlan utazás 17.20 Babar 17.45 Mű­sorismertetés 18.00 Híradó 18.20 Szerel­mes biciklisták (magyar film) 20.05 Ré­giók 20.40 Esti kérdés 20.55 Műsoraján­lat 21.00 H íradó 21.20 Sportpercek 21.35 A szerelem nyara (lengyel film) 23.05 Lélek vesztő2335 Híradó HBO 10.00 A négyek jele 11.00 A fehér ruhás hölgy 12.50 A nagy ugrás 14.40 Állati élet 15.35 Dilis bagázs 17.30 Animánia 18.00 Egyről a kettőre 1835 Ápolandó ápolók 20.00 Természetes ellenség 21.35 Sztárközeiben: Samuel L. Jackson 22.00 Bérgyilkosok 0.10 Flört 1.30 Killer — Egy sorozatgyilkos naplója TV 3 1535 Műsorajánlat 16.00 Negyedóra (ism.) 16.15 Gillette World Sport Special (ism.) 16.45 Sztár-bár — könnyűzene itthonról (ism.) 17.20 A ring királya (amerikai film) 19.00 Híradó. Sporthí­rek 19.15 Kisasszony 19.45 Sportvonal — játék 20.25 Cinema 21.00 Dobozba zárt szerelem (amerikai film) 23.00 Napi profit 23.15 Negyedóra az infosztrádán 2330 Valami (ism.) MSAT 0.45 Music Box 7.00 Vekker — Rádió a tévében! 9.00 Music Box 1330 Buli vonal (ism.) 14.00 Parti sétány, Ausztrália (ism.) 1430 Játszd újra! 15.00 Ernest kereket old (amerikai vígjáték) 16.30 Music Box Top Ten 17.00 Nap Tv 1930 Cops 20.00 Mit les, Mr. Beadle’s? 2030 Ma esti Muppet! 21.00 Elképesztő övezet (ism.) 22.00 Parti sétány, Ausztrália 2230 Tűzoltók (ism.)2330Electric Blue (Lsm.) Helyi rádiók és televíziók műsora ALFÖLD RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (FM 104,0 MHz; 4.00—12.00) BEACH RÁDIÓ, BÉKÉS (FM 94,4 MHz; 00.00—12.00) CERVINUS RÁDIÓ, SZARVAS (FM 95,2 MHz;00.00—24.00) GYULA RÁDIÓ, GYULA (FM 96,0 MHz; 02.00—14.00) RÁDIÓ 47, OROSHÁZA (FM 88,6 MHz, 11.00—05.00) SÁRRÉT RÁDIÓ, SZEGHALOM (FM99,4MHz; 10.00—19.00) START RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (FM 88,9 MHz; 19.45—13.45) TORONY RÁDIÓ, BÉKÉS (FM 94,4MHz; 12.00—24.00) CSABA TV 6.00 Képújság 9.00 ATV 20.00 Mű­sorismertetés 20.05 Híradó 20.15 Kisasszony 20.45 ATV 22.10 Hír­adó 22.20 Képújság KÖRÖS TELEVÍZIÓ 18.00 Sláger-shop 18.30 Műsoris­mertetés 18.45 Éiataloknak 19.30 Esti mese 20.00 Körös Híradó 20.25 Négyszög (ism.) 21.35 Achtung, baby! 22.30 Körös Híradó (ism.) 22.50 Záróra SAT-ELEKTRONIK STÚDIÓ Stúdiócsatornán 14.00 Csaba Tv TNT-csatornán 16.00— 24.00 Szív Tv GYULA TELEVÍZIÓ 9.00— 13.00 Napfény — délelőtti magazinműsor 20.00 Műsorismer­tetés 20.02 Játékfilm 21.30 Játék­film — porszívózás — vizes takarítás — gőzös takarítás — atkátlanítás —1200W 14 000 Ft-tól 36 000 Ft-ig. Megújult árukészlettel várjuk kedves vásárlóinkat. — 55 cm képátmérő — sarkított — sztereó — OSD — ASP — TXT — TOP TEX — elalváskapcsoló MIKROSÜTŐK / "^Most 14 000 Fr _SZEPSEGHIBAS MŰSZAKI KÉSZÜLÉKE^ AKCIÓI) MÉG OLCSÓBBAN ^AKaÓi) IF>Lt Áruház emeletén, Békéscsaba, Békési út 46-48. II.: (66) 449-107. TELEVÍZIÓK GARANCIÁVAL: GRUNDIG TV PALLADIUM 47 000 Ft — 51 cm képátmérő — TXT — OSD — ASP — elalváskapcsoló

Next

/
Thumbnails
Contents