Békés Megyei Hírlap, 1997. július (52. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-19-20 / 167. szám
A HÉT TÉMÁJA 1997. július 19-20., szombat-vasárnap A pásztortáskától a Széchenyi-díjig A pontosság tisztelete és az önálló gondolatok fontossága összegződött Jakucs Pálban Debrecen (HBN) — A magyarországi ökológiai kutatás, továbbá a természet- és környezetvédelem terén végzett, több mint három évtizeden át elért és nemzetközileg széles körben elismert magas színvonalú eredményeiért, kiemelkedő oktatómunkájáért, iskolateremtő munkásságáért nemrég Széchenyi-díjat kapott dr. Jakucs Pál, a Kossuth Lajos Tudományegyetem tanára, akadémikus. A kitüntetés alkalmából kértünk tőle interjút. —-Mi volt az első gondolata, az első érzése, amikor megtudta, hogy Széchenyi-díjat kap ? — Őszintén örültem. Ugyanis a nyolcvanas évek végétől ez volt a hetedik felterjesztésem, először Állami Díjra, azután Kossuth-díjra és többször Szé- chenyi-díjra. Különböző helyekről történt már ajánlás, az Akadémiáról, a környezetvédelmi minisztériumtól, most pedig az egyetemről jutott fel a legfelsőbb fórumhoz. Szorgalom és becsvágy — Ha jól tudom, ifjú korában lelkes ásványgyűjtő volt. Büszkélkedhetett is egy szép gyűjteménnyel, egészen addig, míg harmadikos református gimnazista korában a testvérbátyja az idősebb jogán elvette a gyűjteményt. Akkor ön sírva kivonult a kertbe, és egy kis növényhatározó segítségével meghatározta a pásztortáskát. Ettől a sikerélménytől kezdve készült a mostani pályájára. Törteden volt ez az életút? — Az ásványok végleg odamaradtak a bátyámnál, akiből később geológus lett. Én meg maradtam a növényeknél, és hihetetlen szorgalommal és becsvággyal küzdöttem azért, hogy. minden növényt megismerjek. Ez a kezdet, ami elvitt az ökológiához. Olyan tanáraim voltak a gimnáziumtól kezdve, akik méltányolták a törekvésemet és segítettek. Középiskolás koromban már kijártam az egyetem növénytani intézetébe, mert a középiskolás tanárom itt is adott órákat, itt is volt szobája, én pedig gyűjtöttem képeket, és kértem, mondja meg a latin nevüket. Mert a növényeket csak latinul érdemes megtanulni, magyar nevük ugyanis attól függ, hogy hol vannak, Göcsejben vagy például Szatmárban. Latinul viszont ugyanaz a neve Amerikában és Japánban is ugyanannak a növénynek. Egyetem után botanikusként kezdtem a pályámat, a növénytani tanszéken maradtam Soó Rezső mellett gyakornoknak. Aztán megházasodtam, s mivel a feleségem Budapesten tanult, én is odaköltöztem; a Természettudományi Múzeum növénytárában kaptam segédmuzeológusi állást. Ott ismertem meg másik mesteremet, Zólyomi Bálintot. Soó Rezsőtől a pontosság tiszteletét tanultam, Zólyomi Bálinttól az önálló gondolatok fontosságát kaptam. Ez a kettő aztán összegződött bennem, s ez tett azzá, ami vagyok. 1970-ben Kádár László földrajzos professzor Debrecenbe hívott a növénytani tanszékre. Nagy ambícióval kezdtem az oktatást, és volt egy olyan tárgyunk is, hogy növényökológia. Akkor megszerveztem a tanszékkel egy kutatási bázist Eger mellett, Síkfőkúton, majd az ottani munkán keresztül értettem meg igazán, hogy mi az ökológia. Az ökológia ugyanis az élőkkel foglalkozik, az élőkből indul ki — élőkből pedig hihetetlen sok van, s nagyon keveset ismerünk belőlük. Egy marék földben ötször-hatszor annyi élőlény van, mint ahány ember a Földön létezik. Később javasoltam egy ökológiai tanszék felállítását, ami az országban először 1980-ban itt, Debrecenben alakult meg. A 90-es években önálló épületet is kapott. —1976 óta folyik Debrecenben ökológusképzés, azóta sokan végeztek. Professzor úr említette Soó Rezsőt és Zólyomi Bálintot, mint tanítómestereit. A legifjabb generációból nőttek-e ki olyan tehetségek, akik majd— állami elismerésükkor—Jakucs Pállal dicsekedhetnek, hiszen professzor úr az iskolateremtő munkássága okán is kapta a Széchenyi-díjat? —Hála istennek, van ilyen. A vegetációkutatással, vegetáció- térképezéssel foglalkozó korszakomban volt két tehetséges tanítványom, sajnos, mindkettő meghalt. Az egyik a Kilimandzsáróra ment fel és a levegőhiány végzett vele, ő volt Budai Gábor, a másik Afrikában a Nagy-tavaknál kapott halálos szúnyogcsípést, ő volt Less Nándor. De van ma élő kiváló tanítványom is, Molnár Attila, aki az oroszlánkörmeit most nyújtogatja. Meg nem hallgatott vélemény — Bár az utóbbi években, talán évtizedben jobban odafigyelünk a környezetre, az élőlények egymásra hatására és az ökológiai kutatások eredményeire, mégis mintha nem eléggé vennénk figyelembe döntéseinknél a hozzáértők javaslatait. Így van ez? — Én is így látom. Az ember a tudásával a műszaki-technikai vonalon nagyon előreszaladt, s ezt részesíti előnyben. Még ma Jakucs Pál 1928. június 23-án született a Békés megyei Sarkadon. Szülei tanítók voltak. Egy testvére van, László bátyja, aki a szegedi József Attila Tudományegyetem nyugdíjas földrajzprofesszora. A család 1936-ban került Debrecenbe. Jakucs Pál az érettségi előtt még orvos vagy természetrajz (biológia) szakos tanár szeretett volna lenni. 1947-ben aztán beiratkozott az egyetem természetrajz szakára, majd fölvette a földrajz szakot is. 1971 ótaaKLTE- n tanít. 1976-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották, 1987 óta az MTA rendes tagja. Természetszeretetét otthonról kapta, édesapjával sokat kirándultak, s a szülők megengedték, hogy testvérével ásványokat, bogarakat, növényeket gyűjtsenek, a lakásban sündisznót, - ürgét, kígyót tartsanak. Felesége Szabó Erzsébet, történelem—angol szakos tanár. Két lányuk és négy unokájuk van. Jakucs Pál ez idáig megkapta az Akadémiai Díjat, a Pro Natúra Díjat, a Jávorka Sándor-díjat, a Környezetünk Védelméért Díjat. Magyarország első Széchenyi-díjas ökológus tudósa. is nagyobb teljesítménynek számít (különösen az állami vezetők körében), ha valaki megtervez egy hidat vagy egy épületet, mintha más megkongatja a vészharangot: vigyázzunk, mert az emberiség bajt csinál magának! Pedig a bajcsiná- lás már itt van —; mi is végzünk erre vonatkozó kutatásokat. Ezelőtt négy évvel figyeltem fel arra, hogy tavasszal kihajt minden, szép zölden, június közepén pedig úgy el van száradva, hogy zörög, mintha leforrázták volna; mint ősszel. Kerestem az okokat. A savas esők hatására az elmúlt években faelhalási folyamat indult meg, s a vizsgált erdőben is mára 70 százalékban elpusztultak, kidőltek a fák. S azon a helyen több fény és eső Tanítványainak ajánlja 1. PONTOSSÁG! Az időpontok percre való betartása! 2. Bárkinek történő bármilyen ígéret teljesítése (kis dolgokban is csak teljesíthetőt szabad ígérni!) 3. Becsületesség és tisztesség! 4. Semmitől sem szabad félni, a merészség és a bátorság már fél siker! 5. Humor és jókedv (nevess és mosolyogj sokat)! 6. Semmiféle munkától nem szabad félni! A feladatokat azonnal végre kell hajtani (nem szabad halogatni)! 7. Magabiztosság és szerénység, de nem túlzott öntudat! 8. Sokat gondolkodni és ÁLMODOZNI! Egyedül leülve, valahol elengedni a fantáziát, és bármilyen témáról elképzelni a miértet és a hogyant, sőt a „hogy lenne, ha”-t is mindig! 9. A fantáziát soha nem korlátozni, sőt szabadon engedni és csapongani hagyni! Időnként nem árt azonban a gondolatokat megpróbálni valamilyen elv szerint sorba rakni és leírni! A gondolatok papírra vetése már egyfajta rendezés! INKÁBB ÍRNI, MINT BESZÉLNI! 10. Sokat OLVASNI! Nem csak a szűk szakmát, hanem MINDENT! A más által leírtak elindíthatnak olyan új gondolatokat, amik előrevihetik a saját cél elérése felé. 11. Meg kell tanulni az ALKOTÁS ÖRÖMÉT (gyönyörét), és törekedni kell aminél gyakoribb örömszerzésre! Jakucs Pál: „Az ökológia az élőkkel foglalkozik, élőkből pedig hihetetlen sok van, s nagyon keveset ismerünk belőlük” kerül a talajra. Végeredményben kiderült, hogy az ultraibolya-sugárzás okozza akiszáradást. Egy területen összeszámoltunk 754 élő egyedet. Az UV-sugárzási kísérletet követően pedig maradt összesen négy darab. De az UV-sugárzás a talajban élő baktériumokra és gombákra is ugyanígy hat. Kísérletek igazolják, hogy a mezőgazdasági haszonnövényeinknél is hasonló az eredmény. Az ember föltehet magának egy napszemüveget, és bekenheti magát védő krémekkel, de a növényekkel mit kezdjünk? Tiltakozhatunk az ózonpajzsot pusztító káros anyagok kibocsátása ellen, és keresni kell olyan növényeket, amelyek helyettesíthetik az UV- sugárzást nehezen tűrő egyede- ket; Reméljük, hogy a Hortobágyon jócskán akad ilyen. Ezért lehetséges, hogy a Hortobágy nem is a világörökség része, hanem a „világjövő” része lesz. —Ezek a kutatási eredmények mindig eljutnak a megfelelő helyekre? Ön és a tudós társai megfelelő alkalommal és helyen jutnak szóhoz? Mert az az érzésem, hogy például a politikusok jóval gyakrabban kapnak megszólalási lehetőséget. Például a debreceni Nagyerdő ügyében a döntéshozók megkérdezték-e az ökológusok véleményét? — Nem kérdezték, mi beszélünk mindig bele. De nem hallgatnak meg, csak azt mondják, ne rémisszetek már, ti nem tudtok csak károgni, mint a holló! Tudom, egyszer, akkoriban a kitüntetési listáról Aczél György azért húzta ki az ökológus Jakucs Pált, mert az olyat mond, amire nincs pénze az államnak, hogy megcsinálja. —Mi az oka ennek a vakságnak vagy süketségnek? — Egyrészt a pénztelenség, másrészt azt gondolják, odébb van még a baj. És a tudósvilág sem áll mindig kellően minden témához. Utazás és filmezés —Milyen Debrecenben és a környékén a környezetvédelem? — Rossz. Debrecen megtartó ereje az elhelyezkedésében volt. Se folyónk, se hegyünk nincs, csupán az erdőség találkozott a pusztasággal. Tehát az erdeinkre kellene vigyázni, erre a szegény Nagyerdőre, amibe betelepítünk olyan tájidegen fákat, mint az akác. A levele nem tud lebomla- ni, mert nincsenek meg a talajban azok a mikroszervezetek, amelyek a leveleit bontanák, ezért a talajban nitrogénvegyületek halmozódnak fel, és az gyomtengert hoz létre. — A tócóskerti veszélyeshulladék-égető telepítése kapcsán megkérdezték-e a véleményét? — Soha senki. Egyszer én tiltakoztam egy MTESZ-ülésen, de nem lett folytatása. —Jelenleg milyen kutatásokkal foglalkozik? —Az U V-b sugárzás hatásaival. Nagy bajok vannak itt, de megvannak a műszereim és lehetőségem a munkához. —A Széchenyi-díj indoklásában benne volt a környezetvédelem terén kifejtett munkája is. Egy ökológus-biológus professzor hogyan él otthon, mivel védi a környezetet? — Azzal semmi esetre sem, hogy nem cigarettázom. De nem hajigálom ki az ablakon a csikket, és tudatosan nem csinálok káros dolgokat. —Köztudott önről, hogy szeret utazni és filmezni. Legutóbb merre járt? — Ez a nagy hobbim. Legutóbbi fdmem Dachsteintől Velencéig címmel már el is készült, szöveggel, zenével. Tavaly nyáron kint voltam Ausztriában, az Alpoknál és az Adriánál, két kedvenc helyemen. De a filmben nem csak tájak és növények láthatók, hanem a városok is. Mert azok is érdekelnek. Barna Attila
