Békés Megyei Hírlap, 1997. július (52. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-17 / 165. szám
KjSika Erdélyi testvérek, (i) Szeghalom testvértelepüléséről, az erdélyi Kalotaszent- királyról járt küldöttség tegnap a sárréti városban. A vendégek Szeghalom nevezetességeivel ismerkedtek, valamint a városházán fogadta őket Kosaras Béla polgármester is. Véradás, (i) A Magyar Vöröskereszt községi alapszervezete július 18-án, pénteken 8 és 12 óra között a füzesgyarmati művelődési házban véradást tart. Rockzenész-találkozó. (1) Dombegyházon július 19- én, a művelődési házban rendezik meg a helyi amatőr rockzenészek 30 éves találkozóját. Az együttesek bemutatkozása után a napot vidám bállal zárják. Rejtélyes haláleset, (y) Férfiholttestet találtak hétfőn az esti órákban Újkígyóson, a szigetelőlemez-üzlet közelében. Információink szerint bűncselekmény nem történt, bár a halál pontos okát és időpontját nem sikerült megtudnunk sem a rendőrségi, sem a mentőügyelettől. A helybeliek elmondása szerint az áldozat horgásztúráról tartott hazafelé motorkerékpárral. A motor valamiért leállt, és szerelés közben érte a halál a feltehetően szívbeteg férfit. Kis tüzek, (t) Három helyre riasztották tegnap a tűzoltókat, de szerencsére csak apró, kár nélküli tűzesetekről volt szó. így Békéscsabán, a gyulai út mentén istállótrágya gyulladt meg, a sarkad-feketeéri területen több száz négyzetméteren száraz fű égett, és Nagyszénás—Gádoros között is a száraz fű lobbant lángra. Egyik tűzeset sem járt anyagi kárral. / Lopott libák Újkígyóson Igencsak meglepődött néhány újkígyósi libatömő, mikor tegnap reggel teherautóval állítottak be hozzájuk a tömésre kihelyezett libákért. Mint kiderült, a szerencsétlen szárnyasok lopottak voltak, és a jogos tulajdonos jött értük. A gúnárok valahol Jász- Nagykun-Szolnok megyében kerültek idegen kézre, majd az élelmes tolvajok szabályos szerződéssel adták tovább egy kft.-nek, ahonnan azután a libatömőkhöz kerültek a jószágok. Se a libákat megvevő kft., sem a tömők nem tudták, hogy lopott állatokat etetnek, egészen hétfőig, mikor is rendőrök tartottak „házkutatást” a libaólakban. Akkor ugyan úgy tűnt, a ludak maradnak, de tegnapra a tulajdonosok mégis úgy döntöttek, viszik az állatokat. Szerencse a bajban, hogy a libákba ölt költséget kifizetik, és az ólak nem sokáig maradnak szárnyasok nélkül. K. A. „A KÖNYV AZ EMBERISÉG ÚTJÁN AZ EGYIK LEGNAGYOBB AJÁNDÉK.” (Ferenczy Béni) MEGYEI KÖRKÉP 1997. július 17., csütörtök Bocskay készíti Apor szobrát A felszentelés napja: 1998 nagypénteke (Folytatás az 1. oldalról) Az Apor-szobor felszentelésének napjául 1998 nagypéntekét jelölték meg, amely Mindszenti József bíboros-prímás gyulai látogatásának is az 50. évfordulója. Több ezer résztvevőre számítanak, világi vezetőkre, egyházi méltóságokra, zarándokok sokaságára. Apor Vilmost ez év november 9-én avatják boldoggá a Vatikánban, Gyulán egy héttel később, ünnepi szentmisén tartják főpapi kihirdetését — tudtuk meg Csákabonyi Györgytől, a gyulai Apor-bizottság tagjától, aki kérdésünkre elmondta még, hogy 308-an szavaztak a templomban kiállított pályamunkákra, 46 százalékuk a 3-as, a harcra készséget megfogalmazó portrét javasolta megvalósításra, a többi elosztó szavazat volt a további művek között. A 3-as portrét azonban a szakmai zsűrinek csupán egy tagja emelte az első helyre. Szűke Margit Harsányi határnyitás: folynak az egyeztetések (Folytatás az 1. oldalról) Ugyanezen a testületi ülésen elhangzott: az októberi egynapos határnyitás teendőinek megbeszélése végett — Máté Pál polgármester vezetésével — még ebben a hónapban harsányi delegáció utazik az erdélyi Körösgyéresre. A megbeszélésen jelent volt dr. Pelcsinszki Boleszláv, a megyegyűlés alelnöke is. A tanácskozás résztvevői — akik a magyar—román országhatárt is megtekintették — az ideiglenes határnyitással járó lokális teendőket beszélték meg. Mind a körösgyéresi, mind a körösnagyharsányi vezetők támogatják a határnyitást, ami közelebb hozná egymáshoz a két település polgárait. Az első egynapos harsányi határnyitást október közepén tartják majd, kulturális és sporttalálkozókkal egybekötve. Jövőre már két hasonló határnyitást terveznek. Az állandó határátkelő kiépítését pedig a sarkadi és a nagyszalontai kistérségi társulások fogják szorgalmazni. Munkájukhoz segítséget ígért a Békés Megyei Önkormányzat és a Bihar Megyei Prefektúra is. Magyart Barna Címerezési bemutató a PIONEER-nél Jövőre 30 százalékkal szeretnék bővíteni a kapacitást (Folytatás az 1. oldalról) Tervezik az üzem továbbfejlesztését —erről, továbbá a partneri kapcsolatok bővítéséről beszélt Boncok Lajos termelési igazgató. Az üzem kapacitását 30 százalékkal bővítik az előzetes elképzelések szerint. Ez azt is jelenti, hogy a jelenlegi 3900 hektár kukoricavetőmagelőállító területet mintegy 1000 hektárral kívánják növelni 1998-ban. A határban folytatódott a szakmai program: az öcsödi Szabadság Szövetkezet területén szemrevételezhették a résztvevők PIONEER előállításban a HAGIE típusú, amerikai címerező gépet. Ez a munkagép 12 dolgozóval apasorkivágásban műszakonként 30-35 hektárt, cí- merezésben 20-25 hektárt, utócí- merezésben 50-70 hektárt képes teljesíteni. Jelenleg a cég több helyen teszteli a gépet, amelynek alapgépe egy hidas traktor. Házi fejlesztésnek köszönhetően hordkosaras rendszerrel is bír a munkagép. (tóth) A bemutatón a HAGIE—204 hidas traktorra szerelhető háromféle adapterrel ismerkedhettek meg munka közben a meghívott szakemberek. Képünkön: a kosaras adaptert személyesen is kipróbálhatták az érdeklődők fotó: kovács Erzsébet A belváros új plébánosa Békéscsabán A szeged-csanádi megyés püspök, Gyulay Endre által augusztus 1-jei hatállyal kinevezett békéscsaba-belvá- rosi új plébános: Kovács Péter. A fiatal katolikus papot tegnap délután kértük rövid bemutatkozásra. Kovács Péter elmondta: megyénkbeli, 1962-ben Medgyesegyházán született, és Kunágotán, gazdálkodó családban nevelkedett, szülei ma is ott élnek. Két nővére van és egy bátyja, aki jelenleg Gyulán plébános. Kovács Péter a győri bencéseknél ■ érettségizett, majd teológiát végzett a Szegedi Hittudományi Főiskolán. Tíz éve, 1987. június 19-én szentelték pappá Szegeden. Első állomáshelye a Debreceni Belvárosi Plébánia volt, ahol öt évet töltött, majd egy esztendőt szolgált Szegeden. Kistelek a következő állomás, innen helyezte a szeged-csanádi megyés püspök Békéscsabára, ahol augusztus 1-jétől ő a belvárosi plébános. A megye- székhelyen rokonai is élnek, így ismeri a várost—a 11 és fél ezer lelket számláló belvárosi egyházközséget kevéssé. Ám Kisteleken és környékén húszezer katolikus hívőt szolgált plébánosként, a feladat nagysága így nem ismeretlen. Kovács Péter Kistelekről érkezik a megyeszékhelyre FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Kovács Péter papi pályájának kezdetén választotta az újkor egyik legnagyobb misztikusa, Avillai Nagy Szent Teréz — egyébként egyetlen — versét, és ez azóta is meghatározza az életét. E verssel a tarsolyában érkezik augusztusban Békéscsabára: Semmi ne zavarjon, Semmi ne rémítsen, Minden elmúlik, Isten nem változik. A türelem mindent elér, Annak, aki Istené Semmi sem hiányzik, Isten egymaga elég. T. I. Élésker ABC nyílt Mezőhegyesen Megújulva és vendégcsalogató kínálattal nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt tegnap reggel Mezőhegyes központjában a régi-új Róna ABC. A külsőségeket mellőző megnyitó után a bolt új tulajdonosaival, az Élésker Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatójával, Hild Györgynével és Novák Ernő kereskedelmi ügyvezetővel beszélgettünk. — Tavasszal a Mezőko- vácsháza és Vidéke ÁFÉSZ felszámolójától versenytárgyaláson vettük meg az üzletet, amely július 1-jével került a birtokunkba — vág a téma közepébe az ügyvezető. — Alig két hét alatt végeztük el a legszükségesebb felújításokat, a belső átalakítást és töltöttük fel áruval az eladóteret. Az épületből — a város nagyságrendjéhez igazodva — mi csak az ABC-t kívánjuk üzemeltetni. Az épület másik két 80 négyzetméteres önálló részét szívesen bérbe adnánk olyan vállalkozás céljára, amivel egymást erősíthetjük. Mindezt, ami most itt látható, az Élésker Kft. hozta. Az eszközök döntően új vagy újszerű állapotúak, a választék pedig mindenben megegyezik a többi Élésker üzletben levő kínálattal. Elmondták, hogy a „Róna” nevet hagyománytiszteletből tartották meg. Mezőhegyes a hetedik város, ahol boltot nyitottak, ám a dél-békési területen ez az első. Vidéki kisváros lévén még a tulajdonosoknak is tanulni kell a helyi szokásokat, de igyekeztek a nagyvároséhoz hasonló, kulturált, tiszta — a máshol már megszokott sajátos éléskeres — arculatot kialakítani. Nagy reményekkel jöttek és szeretnék elnyerni a vevőkör tetszését, illetve a környező települések vonzására is számítanak. Figyelemre érdemes, hogy az épület klimatizált, valamint ebben az üzletben bankkártyával is lehet fizetni, amelyért — akár 20 vagy 2000 forintos vásárlás esetén — semmilyen kezelési költséget nem számolnak fel. Szintén újdonságnak számítanak a német pékség helyben készített friss süteményei. Egyébként 13 helyi kereskedelmi szakember dolgozik a bolban. H. M. Délibábos költségvetési tervek 1998-ra Építészkamarai etikai eljárás a gimnáziumépítés ügyében Léptek a „lábas házzal” Szabó Iván, a Magyar Demokrata Néppárt elnöke tartott tegnap sajtótájékoztatót Békéscsabán aktuálpolitikai kérdésekről. A néppárt elnöke ezt megelőzően Szarvason, az öntözési kutatóintézetben tartott előadást a vízgazdálkodási társulásokról. Szabó Iván Békéscsaba után Szegeden, az MDNP tagjaival és szimpatizánsaival találkozott. Szabó Iván hangsúlyozta, az európai kereszténydemokrácia eszmeiségéhez áll közel az MDNP. A Kereszténydemokrata Néppárt válságáról szólva elmondta, egy politikai erő tűnik el éppen, és szeptemberben szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a parlamentben hét párt helyett csak hat kezdi meg az új ülésszakot. A KDNP válsága miatt azonban nem tűnik el a kereszténydemokrata gondolkodás, még ha az MDNP nem is úgy fogja képviselni azt, mint ahogy egyesek azt eddig gondolták. A néppárt elnöke szólt a magyarországi birtokviszonyok rendezetlenségéről. Kiemelte, az MDNP-nek nincs elvi kifogása a külföldiek földtulajdona ellen, a földpiac megnyitása előtt azonban a hazai tőkeerős középbirtokok, egyéni és családi vállalkozások létrejöttét kell támogatni. Az 1998-as költségvetés irányelveit délibábos elképzelésnek nevezte a pártelnök, hangsúlyozva, ha a következő ülésszakban elfogadják, a választások után hivatalba lépő új kormány első feladata lesz egy pótköltségvetés elkészítése. (y) Etikai eljárás folyik a gyulai Erkel gimnázium bővítésének tervezője ellen — erősítette meg a hírt tegnap a Békés Megyei Építészkamara elnöke, Kmetykó János. — Tárnái László, a már nyugállományú, gyulai származású, Ybl-díjas építész két panaszt is eljuttatott hozzánk — mondta Kmetykó János. — Az egyik, március tizedikéi keltezésű beadványa azt kifogásolta, hogy a bővítés, felújítás tervezője a tervezés során nem egyeztetett vele a „lábas ház” lebontása ügyében, s megítélése szerint ezzel etikai vétséget követett el. Az étikéi eljárást időben jelentősen befolyásolta, hogy a gimnáziumbővítés tervezője a Békés Megyei Építészkamara Etikai Bizottságának elnöke, így az országos kamarának a Jász- Nagykun-Szolnok megyei etikai bizottság kijelölésével kellett feloldania az összeférhetetlenséget. Az eljáró etikai bizottság július máSodikai ülésén megállapította, hogy az etikai vétség valóban fennáll, ám mivel a tervező e cselekménye az országos kamara megalakulása — így az etikai szabályzat életbe lépése — előtt történt, az eset elbírálására a bizottság nem jogosult. Tárnái László e döntés ellen az országos etikai bizottsághoz fordult, a tervező eddig nem fellebbezett. Hozzá kell tenni: abban, hogy Tarbai László Ybl-díjat kapott, többek között a „lábas ház” tervezése is szerepet játszott. Hivatkozik is szerzői jogainak sérülésére. Csütörtökön a Békés megyei kamara elnöksége is tárgyal az ügy lehetséges következményeiről. — Ha egy ügyben jogerős etikai döntés születik, milyen szankciókkal kell számolni? — E hónap hatodik napjától csak az tervezhet, aki felvételét kérte a köztestületként működő kamarába, így aki ezt nem teszi vagy kizárták, nyilvánvalóan nem rendelkezhet tervezői jogosítvánnyal. A gyulai gimnázium tervezőjének magatartása harmadik személyre, kamarán kívüli csoportra is kihatott, így az ilyesfajta etikai vétség súlyosnak minősül. A szankcionálási lehetőségek: figyelmeztetés, megrovás, kizárás és végleges kizárás. — Mi a másik panasz tárgya? — Tulajdonképpen a gyulai Karácsonyi gimnázium építési engedélyezés elleni fellebbezésben megfogalmazott építészeti, építési kifogásokat jelenítette meg Tárnái László is. Ezt a panaszt július tizenegyedikén kaptuk kézhez. K. A. J.