Békés Megyei Hírlap, 1997. június (52. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-07-08 / 131. szám

Százötven éve alapították a megye első nyomdáját „Alólírt egész bizalommal ajánlja...” A napokban volt százötven éve, hogy Szarvason 1847. május 31 -én megnyi­tották Békés megye első nyomdáját. Az első tulajdonos, Réthy Lipót ősei Né­metországból származtak. A családot alapító Schlotterbech Kristóf 1775-ben született a Stuttgart melletti Stetten községben, ahol szabómesterséget ta­nult. Innen Bécsbe került egy posztó­kereskedőhöz, majd vaskereskedőnél nyert alkalmazást. Bécsben megismerkedett Scarski Rozália lengyel származású, brünni szülésznővel, akivel házasságot kötött. Bécsből Szarvasra jöttek, ahol ebben az időben még nem volt nyilvános keres­kedés. 1805-ben megnyitotta első üzle­tét. Később földet bérelt, és a postain­tézményt is kezelte; Schlotterbech Kristóf és felesége korán elhunytak. Házasságukból hét gyermek született, de csak öten nőttek fel. Harmadik gyer­mekük, Lipót Ferenc (1817—1903) alapította a nyomdát. A fiú a mezőberényi gimnáziumba járt. tudományos pályára készült, de szülei korai halála miatt abba kellett hagynia tanulmányait. 1833-ban Pál bátyja segítségével Pestre ment, ahol Biemel József jóhírű nyomdásztól négy évig nyomdászipart tanult. Biemel a budai egyetemi nyomdában tanulta mesterségét. Ügyességével, gyors fel­fogóképességével hamar kitűnt. A ta­nulóévek végeztével külföldre ment, és Strasbourgtól Koppenhágáig minden jelentékenyebb helyet bejárt. Réthy Lipót, a Békés megyei nyom­dászat atyja Weimarban két évet dolgozott, ott akar­ták tartani, de a honvágy hazahozta, és Békéscsabán, Pál bátyja házánál szállt meg. Majd ismét Pestre utazott Länderer és Heckenast könyvnyomdá­jába, ahol a hazai első gyorssajtón Kos­suth Pesti Hírlapját nyomták. 1844 jú­niusában a Magyar Királyi Helytartóta­nácstól Pál és Lipót egy Szarvason fel­állítandó nyomda engedélyezését kér­ték, mivel a nyomdaállítást csak királyi szabadalomlevél engedélyezhette. Ezt 1846. november 21-én V. Ferdinánd megadta. Ezzel egy időben a három fiú (Pál, Lipót és Vilmos) kérte vezetékne­vük Réthyre történő megváltoztatását, amelyet engedélyeztek. A szarvasi nyomda új öntésű, szép metszésű magyar, német, szlovák, szerb betűkkel rendelkezett, így ma­gyar, német, szlovák, szerb és latin nyelven nyomtattak. Minden munkát jó minőségben készítettek el. A terméke­ket cenzúrázták, a Helytartótanács Lonovics Ferenc szarvasi római katoli­kus plébánost nevezte ki ideiglenes cenzornak. Réthy Lipót a szabadságharc kitöré­sekor a békési nemzetőrökkel Arad me­gyében több hónapot szolgált, majd visszatért békés nyomdai foglalkozásá­hoz. A szabadságharc alatt a cenzúra szünetelt, ezért hazafias nyomtatvá­nyokkal szabadon eláraszthatták az Al­földet. Itt nyomták ki a Függetlenségi Nyilatkozatot magyar, szlovák, német és szerb nyelven, de több haladó szelle­mű szarvasi szerző munkáit is kiadták. A szabadságharc bukása után 1848/ 49-es kiadói tevékenységéért Réthy Li- pótot letartóztatták és féléves börtönre ítélték Nagyváradon. Fogsága alatt Vil­mos öccse vezette a nyomdát. 1850. május 2-án szabadult. Ebben az esztendőben megházasodott, a gyulai származású Hoschke Jozefát (1835— 1876) vette el. Három gyermekük szü­letett. Feleségét 41 évesen elvesztette. Szarvason gyanakvásnak és zaklatás­nak volt kitéve, ezért nyomdáját 1856. június végén áthelyezte Gyulára. Szarvason 1847—1856 között 112 db nyomdai terméket, kötetet állított elő. Gyulán a széles tömegek nyelvén nyomott történeteket és egyházi köny­veket. Kiadta Mogyoróssy János „Gyula hajdan és most” című művét is. Hetilapot is szándékozott indítani, a va­sárnap reggelenként megjelenő „Gyu­lai Hetilap”-ot. A lap helyi hirdetmé­nyeket, vegyes híreket és napi esemé­nyeket tartalmazott volna, valamint adomákat és apró elbeszéléseket — a kérelem szerint. Réthy az engedélyké­relmet benyújtotta, a főszolgabíró párt­fogolta is elképzelését, a lap mégsem jelent meg. 1858 szeptemberében nyomdájával átköltözött Aradra. Munkásságának legjelentősebb része itt bontakozott ki 1858—1901 között, ahol mintegy 200 kötetet nyomtatott ki. 1860-ban Aradon a Bettelheim Vilmos és testvére megyei könyvkiadóval megegyezett, hogy „Alföld” címmel indítanak egy magyar nyelvű napilapot, amely 1861—1898- ig állt fenn. A lapnak mindvégig Réthy maradt a nyomdásza, sőt egy ideig a szerkesztője is. Halála előtt néhány hét­tel ünnepelte nyomdászi munkásságá­nak 70. évfordulóját szerettei és tisztelői körében. Egy szorgalmas munkásélet ért vé­get a rózsáskertű Batthyány utca 19. számú házban 1903. július 23-án. Réthy Lipót az aradi Felső temetőben nyugszik. Fejfáján igazmondás áll: „Élt a munkának és a közjónak”. D. Nagy András lé ;> Réthy Lipót értesítése nyomdája megnyitásáról (MjSjjhéren Egy fekete zongora Él Békéscsabán egy kisfiú. Helyesebb lenne talán azt írni: Mester. De az embernek nehezére esik egy 13 éves, istenál­dotta tehetségű gyereket mesterezni. Pedig a szakma uj­jong érte, a közönség pedig szűnni nem akaró vastapssal üdvözli fellépéseit. Ez a fiú zongorázik. Nagy fekete zon­gorán kalapálja a billentyűket, úgy, olyan szenvedéllyel és átéléssel, mint annak idején Liszt Ferenc tette. Ezt nem egy habókos lapszerkesztő állítja róla, hanem német kritiku­sok. A közelmúltban egy nemzetközi versenyen, Deutschlandban is fellépett a kislegény és sikert sikerre halmozott. Produkcióját, tehetségét a helyi lapok a nagy Lisztéhez hasonlították. Korai lenne persze még ennek ellenére is azt mondani, hogy a huszonegyedik század legnagyobb magyar zongoravirtuóza nő fel a szemünk előtt. De van rá esély! Pontosabban lenne, mert a gyereknek pillanatnyilag nincs hol gyakorolnia. A zeneiskolában ■— ahova jár — van ugyan egy minőségében tehetségéhez illő zongora, de egy iskolányi gyerek vár arra, hogy mögé ülhessen. A mi zongoraművészünk napi két órát nyúzná a zongorát, ha hozzáférne. Kézenfekvő a megoldás: venni kell egy zongo­rát. Az ember azt hinné, azok a nagy fekete Bösendorferek, amelyek az utóbbi évtizedekben bagóért vándorolnak csa­ládtól családig, lakótelepi lakásból családi házba, épp jók lennének a mi Mesterünknek. Ám a szakmabeliek hamar helyrerakják a laikust: egy igazi zongora 2—3 millió fo­rint, a menőért pedig húszat is elkérnek, szintén millióban. Könnyű belátni, szülőknek, iskolának nincs kétmilliója zongorára. Ha pedig nincs, Liszt sem lesz. Elsüllyed a pénztelenség mocsarában. Ha felnő, majd fellép bárokban, szalonokban, jómódúak partijain mint házizongorista. S közben két szelet lazac között, amit — köszönetből vagy szánalomból — majd elétesznek, arról ábrándozhat, ha nem itt élt volna ezen az istenverte, nincstelen vidéken, akkor talán minden másként alakul. Kellenek-e ennek az országnak a tehetségek? Kell-e ennek a vidéknek a hírnév? Kell-e nekünk az érték? Van-e valakinek, városnak, megyének, országnak pénze egy fe­kete zongorára? Arpási Zoltán iumvbíRzáil; KERESKEDELMI . részvénytársaság^ ÁGYNÉMŰVÁSÁR! JUNIUS 9-ETOL14-EIG Ágyneműgarnitúrák Lepedők 1800 Ft 2250 Ft 720 Ft Megvásárolhatók: BÉKÉSCSABÁN: 1. sz. Cipő-Lakástextil Kisáruház, Andrássy út 20. OROSHÁZÁN: 10. sz. Ruházati Bolt, Győri V. tér 1. GYULÁN: 22. sz. Méterárubolt, Városház u. 16—24. 22/1. sz. Lakástextilbolt, Béke sgt. 12. jól jót ha nálunk jár Vniverzál a: ön stabil partnere! Megszólalt a nyertesek, a felülre kerültek csapata Nagy Imre nem ködösít. Világosan, egyértelműen, tisztességesen és — le­het mondani — igen jó stílusban ír. Tudja mit akar. Mint a KISZ utolsó első titkára, hozzáértéssel, munkával és nem kevés szerencsével lett a hazai nagytőke egyik reprezentánsa, a Caola Rt. vezérigazgatója. Annak a „képződ­ménynek” a tagja, amelyről — bár sok szó esik — mégis keveset tudunk róla. A szerző tehát — felvilágosító céllal — fontosnak tartja legalább megvilágítani csoportja lényegesebb társadalmi for­rásait. Érdekes információkat közöl. Ám az egész oldalas, egyik napilapunk­ban közölt cikknek nem ez a lényege. Hanem az — miként néhány éve Széles Gábor, a GYOSZ mai elnöke az MDF kormánynak üzent híres, „kézfogóra” felszólító írásában —, hogy most Nagy Imre teszi ugyanezt vélhetően az MSZP-nek címezve mondanivalóját. A gondolatgazdag Nagy Imre-cikk- nek itt csupán az alapvetéseire szeret­nénk ráirányítani a figyelmet, mert azok minden kétséget kizáróan közér­dekűek vagy legalábbis közérdeklő­désre tarthatnak számot. Nagy Imre első tézise, hogy már léte­zik magyar nagytőke, amely szerves tartozéka, attribútuma, elválaszthatat­lan része a piacgazdasági pályára tért hazai gazdaságnak és társadalomnak. Ez az alakulat — szól a második tézis — ugyan még nem eléggé szervezett és polgári, de súlyánál fogva magától értetődően formál jogot arra, hogy érvé­nyesítse befolyását a politika irányban tartására a törvényhozásban, valamint a kormányzatban. Közben igényli ez utóbbi aktív szerepvállalását a nálunk most végbemenő bonyolult folyamatok mederben tartására. Továbbá nélkülöz­hetetlen ez a partnerség — hangzik a harmadik tézis—ahhoz is, hogy a hazai nagytőke képes legyen betölteni nem­zeti, valamint emelkedett erkölcsi érte­lemben vett polgári küldetését a moder­nizációban. Akként, hogy egyenrangú részese legyen, lehessen az erő­fölényénél fogva fölé magasodó inter- nacionális tőkének, s hogy idehaza vál­lalni tudja a társadalmat stabilizáló, felelős polgári funkcióit, például a szo­ciális, valamint a jogállami viszonyok erősítése terén. Ha szerencsésen alakul a csillagzat felettünk, unokáink még meglátják mit végez, mire jut, milyen Magyarorszá­got „formáz” ez a „különös raj”, képes lesz-e jól, eredményt hozóan kiaknázni azt az egyedülálló esélyt, amit a rend­szerváltás nyitott előtte. S meghallják - e, jól értik-e üzenetét azok, akik a politi­kai felszín csobogását tartják a termé­szetes állapotnak, s azt, ha hallgat a mély. Szokatlan ez a tárgyilagos, racioná­lis, kendőzetlen nyíltság; új és önérze­tes. Egy másfajta burzsoázia készül itt országolni, mint a dualizmuskori elődje volt. „Különös” abban, ahogyan s ahonnan jött, s ezzel, iskolázottságával, tapasztalataival érdemes számolni mindenkinek. Meg abban is, hogy — láthatóan — nincsenek komplexusai, amelyek fékezik, gátolják, függő­ségben, félelemben tartják, zsarolható- vá teszik, védekezésre késztetik, majd mindennek dacára „kiiktatják”, később pedig maradékait „mint osztályt” is fel­számolják, mielőtt betölthette volna „történelmi hivatását”, amelyre most másfajta vonásokkal, de csak részben másfajta természettel újra vállalkozik. Nagy Imre üzenetében megszólalt tehát a mai magyar társadalom egyik része, a nyertesek, a felülre kerültek csapata. Cáfolhatatlanná téve, hogy a piacgazdaságnak becézett kapitaliz­mus társadalma már ma is tagolt, mint tegnap volt, és holnap még inkább az lesz. Mert hogy ez a rendszer tipikus állapota. Aminek az alapja, az oka, a végső forrása ugyanaz, mint mindig és mindenütt volt, illetve maradt: a va­gyonból való részesedés nagysága. S ez idáig, mondjuk így, rendben is volna. Csak egy kicsit még féloldalas a dolog. Hallgatnak a vesztesek légiói, csöndes a kórus. Ideje volna tán megszólalnia, ugyanilyen tisztán, világosan és önér­zettel, miként most Nagy Imre tette. S akkor derül csak ki, milyen a társadalmi összhangzat, mi hallik, a harmónia-e vagy a zavar. R- L.

Next

/
Thumbnails
Contents