Békés Megyei Hírlap, 1997. május (52. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-30 / 124. szám
1997- június havában Csabai Csillagok 9 Mulder ügynök feleségének vallomásai X-akták Détár Enikőről Vágya, egy igazi avantgárd őrület Né mk, ki ment el mellettünk... Helló Csaba! Szóváltás Somáról; egy jó fejről s az általa gerjesztett gondolatokról Szolnokon találkoztunk Vasvári Csabával, színházi időszámítás szerint hajnali tízkor. Előző este játszottak utoljára egy darabot, sokáig siratták. — Mi változott az életében a Helló doki! című tévésorozat bemutatása óta? — Többen ismernek meg az utcán. — Ez jó vagy rossz? — Ahelyzettől függ. Jó, amikor jól jön ki a dolog. Például ha egy tehertaxis kihajol a kocsiból: helló, doki! Amikor viszont megyek az utcán, tinilányok állják el az utat, igyekszem őket kikerülni árkon-bokron át, s megszólal egyikük: Né má, ki ment el mellettünk! —akkor nem annyira jó. — Hol a pipája? — Az öltözőben. De már csak nagyon ritkán pipázom, aligcigarettázom. — Lesz-e folytatása a sorozatnak? — Bacsó Péter azt mondta, tárgyal a tévé vezetőivel. — A következő szezonra is Szolnokon marad? — Ügy volt, hogy nem, aztán csak ideszerződtem. De nem sokat dolgozom majd. — Vonzó program. — Ügy értem, dolgozom majd a Nagymamában, amit Iglódi István újrarendez itt, a Nemzeti Színházból Tolnay Klári, s több más színész is vele jön. A Hair „átmegy” a következő évadra is. S remélem, hogy Anatolij Va- sziljev rendező kiválaszt egy — akármilyen kicsi — szerepre. Egy Osztrovszkij-darabot rendez Szolnokon. Izgalmas lenne vele dolgozni. — Ha nem Szolnokon, akkor hol terheli túl magát? — Iglódi István azt mondta, kellek neki valamilyen szerepre a Nemzetiben. S ha megy tovább Pesten a Gatsper, abban játszom. Meg aztán tanulnom is kell. — Ez a beszélgetés a feleségével készült interjúval egy oldalon jelenik meg. Ezt vegye figyelembe, ha a következő kérdésre válaszol! Mivel tölti az idejét Szolnokon? — Napközben próbálok, délután szusszanok, mozgok egy kicsit. Este játszom, ha nem, akkor ismét próbára kell mennem. Utána örülök, ha alhatok. Amennyiben van rá módom, tanulok, olvasgatok. I la meg Kinga itthon van, hazamegyek. —S mivel töltik az időt olyankor? — Amikor egy héten nem is tudom h ányszor — egyszer — találkozunk, akkor legszívesebben... —Jó, elismerem, rossz és fölösleges kérdést tettem fel. — Nem csinálunk külön programokat, el-elmegyünk valahová. — Akkor most következzék egy fogós kérdés: mikor járt utoljára Békéscsabán? — Utoljára? A múlt szerdán. — Oda a poénom. — Azt azért hozzá kell tennem, hogy úgy három órát töltöttem ott — leszámítva, hogy a nővéremnél, Adriennél aludtam. Ugyanis szüleimnek vendégeik voltak. Később kimentünk Szanazugba. Tényleg nagyritkán jutok haza. Ok viszont eljönnek időnként előadást nézni, meg telefonon tartjuk a kapcsolatot. — Mit. szól Somához, az imokaöccséhez? — A, nagyon jó fej! Már jár. — Semmi gondolata nem támad, ha talákozikvele? — Nem lenne új a gondolat, csak hát idő kellene rá. Anyukám azt mondta: majd mi felneveljük, ti csak csináljátok meg... Erre még tényleg akadna idő, de utána lerakjuk a gyereket Bécs és Szolnok között?! — Mivel lépnek fel a csabai gálán? — Énekelünk. Kinga a Cigányszerelemből a Messze a nagy erdőt adja elő, én egy sanzont. S lesz egy duettünk a Porggy és Bessből. „Tulajdonképpen űrhajós, gyerekorvos, vagy legalább világhírű zenész szerettem volna lenni gyermekkoromban. De aztán kiderült, hogy már a körhintán is hányingerem van, nem vagyok elég okos és összeszedett az orvosi pályához, Amerika pedig nagyon messze van...” — vallja pályája kezdeteiről Détár Enikő, a Madách Színház művésznője, aki az elmúlt hónapokban Békéscsabán nagy sikerrel alakította Irmát, „az édest”. — Egerben biológia tagozatra jártam, latint tanultam egy nagyon erős osztályban, osztálytársaim nagy része ma már befutott orvosként vagy ügyvédként dolgozik. Innen jelentkeztem a szín- művészeti főiskolára, ahova nem vettek fel, sőt nem jött össze az a házasság sem, amit akkor terveztem. így aztán eldöntöttem: életem végéig beteg gyerekekkel foglalkozom, és el is mentem egy ilyen intézetbe nevelőnek. Aztán mégiscsak felvettek a színművészetire, zenés osztályba. Nem éreztem magam különösebben sikeresnek, hiszen teljesen civilként kerültem oda. Sok mindent elbaltáztam, dinamikus magánéletet éltem, azt hiszem nem éreztem át a súlyát annak, amit csináltam. Mindemellett játszottam a Vígszínházban, a Madáchiban, a Radnótiban, majd a Vidám Színpadra kerültem, ahol a második főszerep után szültem. Innen nehéz volt visszakerülni a pályára — kapóra jött a Rockszínház ajánlata. Itt azt hiszem egyszerűen boldog voltam, hiszen jó barátok között lehettem, jó feladatokat kaptam például a Nyomorultakban, a Sztárcsiná- lókban, a Sakkban, a Légy jó mindhaláligban és még eljátszhattam az Evitát is. Ügy gondolom, ha az ember boldog, nem hajtja a külső munkát: boldogan mentem be reggel dolgozni, és tértem haza, miközben észre sem vettem, hogy egy füstös, komor, levegőtlen helyen töltöm az óráimat. Nagyon fontos az életemben, hogy van családom, hiszen ez egy olyan hátteret biztosít számomra, amely egyben szabadságol is ad. Férjem is szakmabéli, Rékasi Károlynak hívják, a Nemzeti Színház művésze, de inkább úgy ismerik, hogy ő az X-akták- ban a Mulder ügynök (magyar hangja). Vágyaim? A szakmában a próza, és egy olyan igazi avantgárd őrület. Szeretnék repülőt vezetni, venni egy házat a tengerparton — igen tengert, nap sütést, nagy hegyeket. Es imádom a kis plüssbabákat, meg a nyáron elvégeztem egy motorcsónak-vezető tanfolyamot, így akár 12 személyes jachtot is vezethetek. És most a nagy ajándék az élettől: a gálát megelőző napokban Tirolban forgatok egy olyan filmben, amit majdan a SATl-en mutatnak be Berg doktor címen. Széles Kinga az intrikus Budapest helyett a bécsi megmérettetést választotta Megbotlott/ aztán férjhez ment Szereti/ hogy édesapja, tud gyermeteg is lenni Széles Kingát Vasvári Csaba hites feleségeként is be kell mutatnunk. Alig tudtuk utolérni — nem mintha fejébe vette volna, hogy elfut előlünk. Bécsben tanul, csak a hétvégéket tölti idehaza, ami ez esetben Budapestet jelenti. Míg ő a császárvárosban köp tatja az iskolapadot, férjeura a szolnoki színházban lép fel, vagy a fővárosban tesz eleget a felkéréseknek. Joggal kezdtük hát a beszélgetést egy udvarias kérdéssel. — On tehát annak idején úgy dön tött, hogy szabadidejében Vasvári Csaba felesége lesz... — Egyáltalán nem hétvégi házasságnak szántuk a mienket, s ami azt illeti, egyáltalán nem is az — mondta Széles Kinga hangjában piciny méltatlankodással. — Tudtuk, hogy lesznek nehézségeink is, sok ide-odautazgatással telik majd az életünk. 0 is hol erre, hol arra megy, hiszen jelenleg Szolnokon dolgozik. Tudtuk és vállaltuk mindezt. Főleg a távoliét, a másik hiánya jelent gondot mindkettőnk számára. Tehát nem valamiféle hétközi ügyintézési nehézségekről van szó. Ügy érezzük, egyre jobban szeretjük egymást, a távolság ellenére, meg talán azért is mind mélyebb a kapcsolatunk. Muszáj tanulnom, ennek tudatában mentem feleségül Csabához, ő meg így vett feleségül. *- Olvasóink már tudják, hogy Bécsben operaénekesnek tanul. — Drámai szoprán leszek, ám e karaktert ilyen fiatalon egyelőre nem lehet erősíteni. Marton Éva férje egyszer azt mondta: aki drámaian kezdi, úgy is végzi... — Ha egyszer megszerzi a „mesterlevelet”, hol szeretne énekelni? A budapesti Operaházban vagy külföldön? — A mi pályánkon az igazi elismerést az jelenti, ha sokfelé hívják énekelni az embert. Eleinte magánúton tanultam, aztán konzervatóriumba kerültem, illetve elvégeztem egy évet a budapesti Zeneakadémián is. Aztán Bécsbe mentem. Ügy ítéltem meg, hogy ott több lehetőséget kap az ember, s objektívebb megítélésre számíthat. Budapesten sok kicsinyeskedéssel, egyéni furakodással, szubjektivitással találkozhattam. — Ezek a rossz tapasztalatok összefügghettek azzal is, hogy édesapja közismert nagyvállalkozó, a Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke? — Azt hiszem, igen. Budapesten nem csupán a zenei tudás számít, sok múlik az érdekkap csolatokon is — nálam a dolog rossz irányban alakult. A bécsi zeneakadémián elsős vagyok, most felvételizem egy olyan szakra, melyre bekerülve egyből három évet előrébb ugorhatok. Most már a német tudásom is sokkal jobb, mint kikerülésemkor volt. Sokat köszönhetek Lantos Istvánnak, aki Budapesten rektorom volt a zeneakadémián. Átlátta a helyzetemet, felismertette velem, hogy nem lenne jó itthon tanulnom. — Az illendőség határain belül kérdezem: mikor és hol ismerkedtek meg a férjével? — Harmadikos gimnazista voltam akkoriban, Csaba meg ugyancsak harmadik évfolyamos a főiskolán. Tulajdonképpen a barátnőm révén kerültünk egymás közelébe, ő bejártatos volt a színművészeti főiskolára. Be-be- mentünk megnézni cgy-cgy vizsgaelőadást. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy először tulajdonképpen Csaba vett észre engem egy koncerten. Mégpedig azért, mert magas sarkú cipőben próbáltam tipegni — s ez akkoriban még komoly nehézségekkel járt számomra —, csetlettem, botlottam, sőt meg is botlottam. S ez megtetszett neki. — Mennyi idő telt el egybekelésükig? — Öt-hat év. —A férje főiskolás időszaka óta keresett és foglalkoztatott színész. Az idén viszont országosan nagyon ismert és népszerű lett: a Helló, doki! főszerepében egyesével megdobogtatta a nőtársadalom szívét. — Mi tagadás, az utcán észreveszik Csabát, a fiatal lányok akkor is megnézegetik, ha együtt megyünk. Hát, ezek után nekem is muszáj reprezentálnom... — Tényleg, milyennek találja önmagát? — Külsőleg? Az a baj, hogy ez nem is nagyon lényeges dolog számomra. Ezek után akár azt is hihetnék, hogy nyilván nem is vagyok olyan szép. De ha már elvett Csaba, gondolom, azért csak van bennem valami... Szóval, csúnyának nem tartom magam. Inkább elegánsan szeretek öltözni. A szemem, az orrom' — ahogy mondani szokás — édesapámé. (Vasvári Csaba a maga voksát ebben a kérdésben akként tette le, hogy felesége mindkét szülejéből visel magán jegyeket.) — S melyikükkel van bizalmasabb kapcsolatban? — Édesapám odahaza számunkra — mármint a húgom szemében és az enyémben — mindig valamiféle piedesztán állt. Nyilvánvaló volt számunkra, hogy ő nagyon sokra képes. Nagyon szeretjük mindkettőjüket, de édesanyánkhoz közelebb kerülhettünk. Édesapám mégolyán, hogy nagyon gyermeteg tud lenni: mindig kitalál mindenféle kedvességeket. — Mit gondol, barátai, ismerősei milyennek láthatják önt: komoly hölgynek vagy amolyan szélvészkisasszonynak? — Azt hiszem, inkább komoly vagyok, s talán fegyelemre szoktatott a zene is. De a jó előadókészséghez vidámság is szükségeltetik, s ez sem idegen tőlem. — Miben érzi magát jobbnak: ének- vagy színpadi tudásban? — Egyelőre jobb az énektudásom. A színpadi tudás belső érettség kérdése is. — Mi akadálya van annak, hogy a férje „korrepetálja ”? — Én már kértem, hajlik is rá, de mindig abban maradunk, hogy majd... Mi is maradhatunk abban: Széles Kingát hamarosan személyesen láthatjuk, hallhatjuk Békéscsabán.
