Békés Megyei Hírlap, 1997. május (52. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-29 / 123. szám

1997. május 29., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP HPJ »BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Idegborzoló törvénytervezetek A társadalombiztosítás megyei kintlevősége 5 milliárd forint Egészségbiztosítási fórumra toborozta az érdeklődőket tegnap délelőtt Békéscsabán a megyei egészségbiztosítási pénztár (MEP) és a megyei területi egészségbiztosítási bizottság (TEB). Vágvölgyi Gábor, a TEB elnöke irányí­totta a beszélgetést, amelyen elsőként Kapás József MEP igazgató ismertette azt a hat törvénytervezet-javaslatot, amelyet a parlamentnek még az idén el kellene fogadnia és a társadalombiztosítás területe- itátfogja. A törvényeknek egymással összefüggésben kellene lenni­ük és a végrehajtó intézmé­nyeknek is jó lenne tudniuk, ki, miért felelős. Dr. Juhász László MEP egészségügyi igazgatóhelyettes azokról az alapgondolatokról szólt, ame­lyek a biztosítottak térítés- mentes egészségügyi ellátását jelentik. Megtudtuk, hogy a tervezet különböző fékeket építene az ellátásba, például a szakorvosi rendeléseket, a fekvőbetegellátást, a szülé­szeten és a szemészeten kívül csak a háziorvos (szakorvos) beutalója alapján lehetne igénybe venni. Bizonyos ese­tekben térítési díjat is fizetnie kell majd a betegnek, ha az ellátáson belül valami többet igényel a törvényben megha­tározottnál. Mikó Imre MEP-osztály- vezető a terhességi gyermek­ágyi segély, a táppénz és a baleseti ellátás részleteiről, esetleges változásairól szólt. Opauszki Éva, a járulékfizeté­si osztály vezetője a január 1- jét követő és a várható válto­zásokról szólt. Többek között megtudtuk, hogy a magán­nyugdíjpénztár tagja köte­lezően a pályakezdő és a 42. életévét be nem töltött dolgo­zó. Önkéntesen az léphet be, aki még nem múlt el 47 éves. A fórumon hallottuk, hogy a társadalombiztosítás orszá­gos kintlévősége 230 milliárd, a Békés megyei 5 milliárd fo­rint, melynek többsége már az előző tartozások kamata. Sem az előadókat, sem a jelenlé­vőket nem nyugtatta meg a törvénytervezetek vázlata, hi­szen nem eléggé nyilvánvaló mit is szeretne a törvényalko­tó. Hatalmas a zűrzavar, a tör­vények alkalmazásához nél­külözhetetlen a személyi jö­vedelemadó módosítások is­merete, hiszen sokféle eljárás­nak jelenti majd az alapját. Ezek a törvénytervezetek in­kább idegborzolóak, mint megnyugtatóak és jó, ha az egészségügy legalább valami­féle szinten tud maradni, s a tisztázatlan szerv vagy hiva­tal, amely végrehajtatja őket, boldogul az egymással talán beszélőviszonyban sem lévő elképzelésekkel. Nyitott kérdés volt a békés­csabai kórház orvosigazga­tójáé: „Ha életbe lép a beteg­jogi törvény, az egészségügy pedig egyre lejjebb csúszik, kit perel a beteg a nem telje­síthető, de előírt szolgáltatá­sok híján?” Tény, hogy a kér­déseket a törvényalkotóknak lett volna jó feltenni, de a meg­hívott országgyűlési képvi­selők közül senki nem tudott (vissza nem is jeleztek) el­menni erre a fórumra. B. Zs. Ápolni a hagyományokat Halászati tudományos tanácskozás Szarvason Kiállta az idők próbáját ÚJ szolgáltatás, (d) A Ke­mény Gábor Műszaki Szakközép- iskolában a szakképzési alapból nyert pályázati pénzből épületfej­lesztést hajtottak végre. A Gábor Áron utca felől megközelíthető új műhely komplett vizsgasorral rendelkezik, a fékpadot, lengés­csillapító-vizsgálót számítógép vezérli, ami az adatokat azonnal ki is értékeli. Június 5-étől zárt tech­nológiás rendszerben műszaki vizsgáztatási tevékenységet indít az iskola vállalkozási formában benzin és dízel üzemű személy- gépkocsik, autóbuszok és az álta­luk vontatott pótkocsik megvizs­gálására. További információ kérhető a 325-636 vagy a 324- 794-es telefonon Kelemen Mi­hály műszaki igazgatóhelyettestől vagy Fehér István gyakorlati okta­tási vezetőtől. Egyéves a rádió, (i) A szeghalmi székhelyű Sárrét Rá­dió immár egy esztendeje sugá­roz az FM 99,4 MHz hullám­hosszon. Az egyéves ünnepség alkalmából tegnap reggel 6-tól 22 óráig kibővített műsoridővel jelentkeztek a rádió munkatár­sai. A városháza előtt egy mozgó stúdiót állítottak fel, s onnan közvetítettek. A szokásos napi műsorokon kívül számtalan más érdekességgel bővítették a kíná­latot, többek között részletesen közvetítették a helyi Challenge Day rendezvényeit. Az egy év tapasztalatai alapján elmondhat­juk, hogy a Sárrét Rádió a régió megelégedésére működik. Bár a békéscsabai Haan Lajos honismereti szakkör összejöve­teleit minden hónap első szerdá­ján tartja a Munkácsy Mihály Múzeumban, tegnap ünnepi oka volt a találkozónak a Szlovák Kultúra Házában. Húsz eszten­deje alakult meg ugyanis a szak­kör, és vette fel a XIX. századi békéscsabai evangélikus lel­kész, helytörténetíró nevét. Hankó András szakkörvezető és Ando György elnök elmond­ta: a tagság — mely jelenleg öt­venes létszámú — lehe­tőségeihez mérten eddig is részt vállalt a város múltjának feltárá­sából, a hagyományok, a „csa- baiság” ápolásából. Ezt a tevé­kenységüket a jövőben is foly­tatják. Békéscsaba jeles szemé­lyiségei közül idén többek kö­zött Haan Antalról, Gyóni Gézá­ról és Stark Adolfról emlékez­nek meg. A tervek szerint a vá­rosháza árkádjai alatt felavatják Haan Antal festőművész emlék­tábláját. Ezenkívül továbbra is gyűjtik a visszaemlékezéseket, illetve helytörténeti, néprajzi előadásokat szerveznek, tarta­nak. Ny. L. „Az ország fönséges vizeinek partján megáll az ember. El­mondhatja, hogy régentén, a mohácsi vész előtt, volt hatal­mas halászata és hogy ma nin­csen. Az másokon múlott. De hogy legyen, az egyedül rajta áll”. A Hermann Ottótól köl­csönzött gondolat akár ars poe­ticája is lehetne annak a mun­kának, amelyet a halászat ügyét képviselő érdekszövet­ség az elmúlt negyven évben, és ebből is kimagaslóan az utóbbi tíz esztendőben jogal­kotási szerepet is vállalva tett — jelentette ki tegnap dr. Orosz Sándor, a parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke Szarvason, a halászati tudományos tanácskozás első napján tartott előadásában. A rendezvény szervezője és házi­gazdája a Haltenyésztési Kuta­tóintézet. Dr. Váradi László, a kutató- intézet igazgatója köszön­tőjében kiemelte, ez a 21. alka­lom, amikor vendégül látják Szarvason az ágazat szakem­bereit. Mindez azt bizonyítja, hogy az évtizedekkel ezelőtt útjára indított kezdeményezés kiállta az idők próbáját, s a ha­lászat rangos eseménye ma­radt. Az évről évre megtartott tanácskozás célja ma is válto­zatlan: az ágazat kutatási ered­ményeinek ismertetése, meg­vitatása, s a halászat területén dolgozók emberi és szakmai kapcsolatának erősítése. Tekintve, hogy a Halter­melők Országos Szövetsége idén ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját, a tanácskozás programján belül külön szekci­ót szerveztek a szövetség tevé­kenységének bemutatására. A tanácskozás csütörtökön folytatódik. Az elhangzott elő­adások anyagából külön kiad­ványt szerkeszt az intézet. Cs. R. tőbbek között zenés gyermek- műsor, aerobic-, tánc-, divat- és karatebemutató, fellépnek hu­moristák, színjátszó csoportok, könnyűzenei együttesek, nóta- és népdalénekesek, bűvészek. 10 órától véradásra kerül sor a sporttelep főépületében, és in­gyenes vérnyomásmérést is tar­tanak. Lesz főzőverseny hozott anyagból, Jamina- és egészség­totó, játszóház, aszfaltrajz­verseny, sportprogram, tűzoltó- és határvadász-bemutató, vala­mint tombola is. A rendezvényt 22 órakor zenés tűzijáték, majd utcabál zárja. (c) NYITÓNAP Május 30., péntek. ^ Napközben 9—20 óráig, Sony kamera print-show, Sony play­station házi bajnokság, nyereményekkel! SONY STAMINA kamera (CCD TRV 340E) ?2 a 1 í, B Este 20.30 órától a sörsátorban születésnapi Jazz Mine-koncert, 21.30-tól TŰZIJÁTÉK. SONY mini hifi (MHC 551) 4—5 órás felvételi idő 129 9Qp Ft helyett ■ VIDEO 8 — 10x-es zoom — 0,6 lux fényigény — AUTO fókusz — 3-féle felvételi mód 109 999 Ft-én 89 9QQ Ft helyett 74 999 Ft-ért. I II SONY mini hifi (CHCP 11) 72 990 ‘Vájárt áiím: —15 gyári, 5 saját — CD-lajátszó hangzás — kétkazettás magnó beállítása — rádió — fullkontroll — CD-lejátszó — kétkazettás magnó — rádió ELEKTROHAZ 1997. május 30—június 7. Békéscsaba, Baross u. 10. Nyitva tartás: mindennap 9-20 óráig. Thomson videomagnó (V1601) ■ 5 saját hangzás beállítása ■ fullkontroll SONY 55 cm-s televízió (KV21M1K) — Hi-black trinitron képcső — teljes távirányítás — egyszerű menü 84 990 Ft helyett 'Vá.táii áiaa: 69 999 Ft-ért. Thomson rádiós mag (TM 2000) Thomson 70 cm-es televízió (28 DG76DT)- AM/FM 5 990 Ft helyett c . D * — Extra Bass *t/ő4Á/U áfKX*t: Boost 4 999 Ft-ért.- beépített mikrofon — I. M. C. — Format Contrail (4:3—16:3) — TXT — kábeltuner — 59 programozhat csatorna 44 999 Ft helyettáioa: 39 999 FFérfl-----------­— 2 fejes — 99 csatorna- kábeltuner- 5x-ös sebességű képkeresés Thomson 36 cm-es televízió (36 MT 11) — 60 programozhat! csatorna — kábeltuner — interactive menü- kontroli Áruvásárlási fútdakciókl m előleg befizetésével, 6-12-18 havi részletre, valamennyi termékünk megvásárolható. Egyes, külön megjelölt termékekre m előleg befizetésével, 4 havi kamatmentes részletre. SONY videokazetta 899 Ft helyett *t/áaárU emut: 595 Ft-ért. auto stop Extra Bass Sound System 999 Ft helyett ádárc áraa.' F 9 ff a £f St. iH. fr vüi- ^ M 231 nap van hátra, hogy június 7-én megnyerje a Renault Twingót, vagy több értékes nyereménytárgy közül az egyiket. Jaminális ’97 Békéscsabán A békéscsabai Jamina Kerék­asztal Egyesület, az ifjúsági ház és a megyei művelődési központ a tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is meg­rendezi a Jaminálist június 1- jén, vasárnap a megyeszékhe­lyen, a Bessenyei úti sportte­lepen. A program 9.30 órakor majorette-felvonulással kezdő­dik a Madách utcától a sportte­lepig, a M A V-fúvósok kíséreté­vel. Ezt követően sokszínű kí­nálattal várják a szervezők a szórakozni vágyókat. Az egész napos programban szerepel

Next

/
Thumbnails
Contents