Békés Megyei Hírlap, 1997. május (52. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-28 / 122. szám
1997. május 28., szerda Azt mondják az autósoknak, mindenki állja a maga kárát Bakot lőttek a vadászok? Nagy Sándor, a Békés Megyei Vadászszövetség elnökhelyettese — a fővadász — levelet küldött a vadásztársaságoknak. „Az új vadászati törvény értelmében 1997. március 1-jén 0.00 órától kezdődően a vad- és gépjárműütközés vonatkozásában megváltozott a két fél egymáshoz való »jogállása«, és a törvény, valamint a PTK ide vonatkozó rendelkezése értelmében két veszélyes üzem találkozásakor egyik fél vétkessége sem bizonyítható, úgy mindenki maga viseli a kárát! (Megjegyzésül ez alól kivétel az amikor a vadászatra jogosult vétkességét meg lehet állapítani, pl. ha közút mellett hajtóvadászat alkalmával a megzavart vaddal közvetlenül történik az ütközés.)”—áll a levélben, sőt hozzáteszik azt is, hogy „... az ütközéssel kapcsolatban rendszeresített kárbejelentési lapokat NE ADJÁK KI!” AKTUÁLIS Akárhogy is nézzük, a leírtak azt jelentik, hogy a megye vadász- társaságai gyakorlatilag nem hajlandók megfizetni azt a kárt sem, mely a közúton, a vezetője által valamennyi szabálynak eleget téve haladó gépkocsi és a vad ütközése miatt következik be. Gondolhatnánk, azért nem, mert valamely biztosító helyt áll helyettük. De nem így van. Egyetlen kivétellel erre az évre megyebeli vadásztársaság nem kötött biztosítást ezekre az eseményekre. Ahogy hallottuk, maguk a biztosítók sem könnyen álltak volna kötélnek, mert az évek során hol ehhez, hol ahhoz a biztosítóhoz (volt hogy olyasmihoz) csapódó vadászok nem tűntek túl kívánatosnak. Ám a döntő az volt, hogy erre az évre a Békés Megyei Vadászszövetség már nem is óhajtotta a biztosítókkal való együttműködést. Nagy Sándor egy idén január 7-én, a vadásztársaságoknak írt levelében gyakorlatilag egy „házi biztosító” felállítását jelentette be, s úgy tudjuk, hogy ez a szervezet — a biztosításfelügyeleti engedély megszerzése nélkül—egy ideig üzemelt is. A levél amolyan kis álhatósági szabályzat: az adott vadásztársasági megbízottak helyszíni szemléje után a károsultnak meg kellett jelennie a megyei vadászszövetség — amint írják — biztosítási egyesületénél, Békéscsabán. Tényként közli a levél:, A sérült gépkocsi szakértői vizsgálatát a biztosítási egyesület kárszakértője végzi el, míg a gépkocsi javítását a biztosítási egyesület a békéscsabai Autószerviz Kft. (...) telepén fogják elvégezni. A bizottságilag megállapított, illetve elfogadott kárösszeg kifizetésére á gépkocsi kijavítását követően kerül sor, a közgyűlésen elfogadottak alapján". Arról már nem is szólnánk, hogy a minden — akármilyen kis súlyú — káreset helyszínére a rendőrség kihívását írták elő, nyilván a rendőrök költségére. Észérvek „Hol élnek ezek?!” — hangzik rendre az ügyet megismerők első megnyilvánulása. Azt kell mondanunk, nem csupán Békés megyében, mert bizony úgy tűnik, hogy a vadászok országos akciójáról van szó. Alapvetésként még annyit: a vad mindaddig a magyar állam tulajdonában van, míg azt a vadászatra jogosult a szabályok megtartásával be nem fogja, el nem ejti. Mondhatnánk, akkor az ütközéses károkozások az autós és az állam magánügyét képezik. Csakhogy az (állítólag) a földtulajdonhoz kötődő vadászati jog gyakorlását megszerzők nem fizetnek az államnak a vadért. (Ugyanakkor például a vadak által a mező- gazdaságnak okozott kár 95 százalékát az érintett vadászatra jogosultnak kell megtérítenie.) Igaz, az állam ettől az érdekeltségi mozzanattól remélheti, hogy valakik gondoskodnak a természet e szeletkéjének jó állapotban való megőrzéséről. De miért kellene egyedül elvinnie a A megoldás? balhét annak az autósnak, aki a szabályokat betartva ütközik a váratlanul elé kerülő vaddal, s a csattanást már képtelen elkerülni? Nyilván valamilyen társadalmi rendeltetésű közmegállapo- dásféle segíthet a dolgon: például az, hogy a vadásztársaságok — a gépjárművezetők felelősségbiztosításához hasonlóan — a másnak okozott kár feltétlen és viszonylag gyors megtérülése érdekében kötelesek legyenek biztosítást kötni. Manapság nem nagyon akad pénzünk arra, hogy a vad által okozott, olykor több- százeres károkat saját zsebből kiegyenlítsük, vagy évekig várjunk egy-egy bírósági ítéletre. Másrészt alighanem halálra van ítélve az a vadásztársaság is, mely egy-két ilyen összegű kárt — esetleg annak évek során felgyülemlett kamatait is — kénytelen a kasszájából rendezni. De ezek csak észérvek... Rosszal reagáltak —Nem új találmány, hogy a vad is veszélyes üzem — mondta Nemes Gyula,a Hungária Biztosító Békés Megyei Igazgatóságának vezetője és Lehoczkyné dr. Farkas Judit, az igazgatóság jogtanácsosa. — Az eddigi szabályozások éppen ezzel magyarázták a vad által okozott ilyen károkért való felelősséget. Kétségtelen, hogy korábban sokkal szigorúbb volt a vadászati jogok gyakorlásáért viselendő felelősség megállapítása. Az ilyen ütközéseket követően eddig sem fizettünk, ha a kár a gépkocsivezetőnek felróható magatartás miatt következett be. A vadász- társaságok mindig kiadták a kárbejelentőt, amíg a károkozás a biztosítási jogviszonyuk alapján megtérült. Ä megyei szövetségük legutóbb — tavaly, más biztosítók után — velünk köttetett biztosítást a vadásztársaságokkal. Januártól egy ideig valamilyen tisztázatlan helyzetű „magánbiztosítót” alapítottak. A vadásztársaságok az elmúlt évben összesen húszmillió forint biztosítási díjat fizettek részünkre, mi viszont harmincmilliót adtunk a károsultaknak. Az idei évre vonatkozóan is tárgyaltunk a megyei szövetséggel, a tavalyi díjtételeket ajánlottuk ismét, de a vadászok képviseletében tárgyalók kitértek a válasz elől. A nem nyereséges területen azért kívántunk megmaradni, mert a gépkocsitulajdonosok hatvan százaléka a mi biztosítónknál kötötte meg felelősségbiztosítását, s szeretnénk, ha minden olyan gépjárműkárügyüket rövid úton itt rendezhetnék, mely előfordul életükben. Jelenleg sorra jönnek a vaddal ütközött ügyfelek, s tanácstalanok. S mi sem örülünk, ha azt kell mondanunk, hogy sajnos ebben nem segíthetünk. A casco révén megtérülhet a kár, igaz, az önrész levonásával, ráadásul a dolog bónuszvesztést is eredményez. Sajnos ma egyre kevesebben vállalkozhatnak a cascodíj megfizetésére. Azt sem kívánjuk eltitkolni, hogy amennyiben a cascóra térítést fizetünk, s az eset mögött van egy károkozó, érvényesíteni kívánjuk vele szemben a követelésünket — végsősoron bírósági úton is. Már előfordult, hogy fizetésre hívtunk fel egy vadásztársaságot, mert mi nem a szövetséget, az egyes társaságokat pereljük. Mit mondjunk, rosszul reagáltak... Egy néma „ha” — Mennyi éves díjat fizettek a vadásztársaságok ? — Hektáronként mindössze negyven-ötven forintot. El tudjuk képzelni, hogy a témát a Magyar Biztosítók Országos Szövetsége elé tárjuk. A márciusig hatályos jogi szabályozás azt írta elő, hogy annak a vadászatára jogosultnak kellett megtérítenie a kárt, melynek területén a károsodás történt. A vadászati törvény valóban azt mondja, hogy a vadászatra jogosult a Polgári Törvénykönyvnek a fokozott veszéllyel járó tevékenységre vonatkozó szabályai szerint köteles megtéríteni a károsultnak a például ilyen ütközésekkel okozott kárt. Ám a megyei szövetség levele egyetlen alakzatot ragad ki. Márpedig adott esetekben előfordul, hogy csak az egyik fél fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében bekövetkezett rendellenesség okozza a kárt. A szövetség által leírtak csak arra az esetre vonatkoznak, ha mindkét fél felelőssége kimutatható, illetve egyiké sem. S bizony a mondatból hiányzik egy „ha” szócska. Azaz: ha egyik fél vétkessége sem bizonyítható. Dr. Horváth Ferenc a Magyar Autóklub alelnöke. — Félreértésről lehet szó — jelentette ki, amikor az idézett levélről kértük véleményét. — Az a mondatot a törvény szövegkörnyezetéből kiragadták, ráadásul pontatlanul. Szó sincs a levélben említett jogállásváltozásról. A közlekedési törvény azt mondja: az út a gyalogosok és a járművek közlekedésére szolgáló közterület vagy magánterület. Amely ugye nem a vadak közlekedésére szolgál. Ha ott vad található, akkor rendellenesen van ott. Jelenlétének veszélyét egyébként figyelmeztető táblákkal kell jelezni. (Ezek elhelyezése a vadászatra jogosult kérelmére és költségére történik — a szerk.) Ha a megengedettnél gyorsabban hajt az autós, vagy erdőben lemegy az említett útról, akkor felmerülhet az ő vétkessége is. Az idézett levél legnagyobb veszélyének azt tartom, hogy megbéníthatja a kialakultjoggyakorlatot is. Az autóklub megvárja a Földművelés- ügyi Minisztérium e témát is várhatóan érintő, mostanában kiadandó rendeletét, s kíváncsian várjuk a bírói gyakorlat alakulását is. Arról egyelőre nem tudok, hogy más megyékben is hasonló probléma merült volna fel. Ugyancsak eljutottunk a levél — levelek — írójához. Nagy Sándor mutatja, hogy szó szerint másoltatta ki a vitatott részletet a Magyar Vadászok Országos Védegyletének főtitkára által írt levélből. (A?ahhoz mellékelt tájékoztatóból viszont lényegesen árnyaltabb kép bontakozik ki, de ez már nem nagyon érdekelte a megyei szövetséget.) Itteni jogászokkal nem tanácskozott. — Erre az évre valóban nem kötöttünk biztosításokat — ismerte el Nagy Sándor. — A vadásztársaságokat már nagyon bántották a vadásztársadalomra nehezedő terhek. Úgy gondoljuk, a vad és az autó ütközése nem a vadászterületen történik (Az új vadászati törvény szerint a közút nem minősül vadászterületnek — a szerk.): a kárt az állam is vállalhatná. A biztosítók évente hektáronként 40-45 forintot kértek, bizonyára már ennél nagyobb lenne a biztosítási díj, hatvan forint is. A biztosító akkor is fizetett, ha a gépkocsivezető volt a vétkes. —Lehet, hogy nem volt módja bizonyítani ezt. — Ráadásul öt-tíz százaléknyi önrészesedést is meg kellett fizetnünk. Évtizedek óta harcoltunk, hogy a biztosítási díj ne terhelje a vadásztársadalmat. Igen, ha a hasznosító vétkessége megállapítható, akkor a vadász- társaság köteles fizetni. De ha egyik fél vétkessége sem állapítható meg, mindenki maga viseli a kárt. Az autós az őt értet, mi a vad nevelési és más értékét. —De hát a vad még az államé olyankor... — A vadászati jog hasznosítója viseli a kárt. Egy fácántyúk értéke tizenötezer, egy közepes őzbaké háromszázezer forint. Társaságonként húsz—száz forint bérleti díjat fizetünk a föld- tulajdonosoknak a vadászati jogért. Ha például vadászat alkalmával a vad nyugalmát megzavarjuk, s emiatt ütközik a gépkocsival, akkor elismerjük a felelősségünket. De ha valaki azért ütközik, mert a megengedettnél gyorsabban haladt, akkor nem. Sőt, az autós köteles megtéríteni a vad árát. Gyorshajtó, mert fiatal? —Kinek? — Az államnak kellene. Idén január elseje és március elseje között huszonhét kárbejelentést bíráltunk el. Mindre fizettünk valamennyit, a két hónap alatt összesen egymilliót, de szerintünk a kárigénnyel fellépők fele gyorshajtó volt. — Honnan tudják? S ha azok voltak, miért fizettek nekik? — Egyetlen ladás volt köztük, a többi gyors, nyugati kocsival közlekedett. Ráadásul csaknem valamennyien fiatalok voltak. De nem tudtuk volna bebizonyítani, hogy gyorsan mentek. Szerintünk olyan is akadt köztük, aki szándékosan akarta elütni a vadat. S azt sem tudhattuk bizonyítani, ha nem is vadelütésből eredt a kár. A szakértőnk által megállapított kárösszeget mindig le tudtuk alkudni vagy tíz százalékkal... — Ha perre kerül sor valakivel, önök vagy az adott vadász- társaság kerül bíróság elé? — A vadásztársaság. Mi csak koordinálunk. De a védegylet jogi segítséget kíván nyújtani. —Jól értjük: a szakértőt önök fizették, s annak a szerviznek a dolgozói közül kerültek ki, ahol kizárólagosan javíthatták a sérült kocsikat? — Hozhatott másik szakértőt az autós is. Januártól a javítási számlával, az észrevételekkel háromtagú bizottságunk elé kerültek az autósok, ebben volt jogász és műszaki szakember is. Kértük a bizonyítékokat, de leginkább megegyezésre jutottunk. Ötvenhárom vadásztársaság tízmillió forintos alapot hozott létre, a fel nem használt összeget visszautaljuk a társaságoknak. A társaságok a kár harminc százalékát fizették, a szövetség a képzett alapból a további hetvenet. Papír aztán nincs — Működtethettek-e ilyen mini biztosító társaságot? — Mi csak egy kis biztosító céget, önsegélyező csoportot akartunk létrehozni. Már az alapszabálya is készen volt, s be akartuk szerezni az engedélyt. De később már nem volt szükség erre a megoldásra. — Mi történik ma, ha valaki vaddal ütközik? — Van aki tudomásul veszi a helyzetet, van aki mondja a magáét. Március elseje óta senkinek nem fizettünk károkozásért. Arról nem tudunk, hogy bárki is bírósághoz fordult volna. Arról viszont tudunk, hogy értékes trófeájú vadat elütöttek. — Mi történik az ütközést követően? — Vadásztársaságonként két-három hatósági közeg van kijelölve helyszínelésre, ők hivatásos vadászok. (Hozzá kell tennünk, hogy amit ilyenkor tesznek ezek az emberek, nem hatósági tevékenység... — a szerk.) Beírják az eseményt a szolgálati naplóba. — De csak adnak valami papírt az autós kezébe, hogy később bizonyítani tudja, mi történt? — Semmilyen papírt nem adunk. — A megyei szövetség határozta meg a vadásztársaságok számára, hogy ne kössenek biztosítást? — Mi csak ajánlottuk az új vadászati törvény alapján. — S mi lesz, ha a bíróságok rendre magas kártérítésekre, kamatfizetésekre kötelezik a vadásztársaságokat? Tönkremennek? — Lehet, de az országos védegyletnél jogászunk van, s minden bíróság, ügyészség megkapta a védegylet levelét. —De ha mégis fizetniük kell? — Ha nem tudnak fizetni, becsukják a boltot. De maga állandóan csak az autósok oldaláról kérdez. Ebben van valami. Ugyanis ők kerültek kiszolgáltatott helyzetbe. Ha ma valakinek az autója komoly kárt szenved, könnyen lehet, életében sem tudja kijavíttatni, nem képes helyette újat vásárolni. Ha innen — és a va- dásztársadalom(?) szemszögéből — nézzük a dolgokat, az autózás valóban úri passziónak tűnik... Kiss A. János ARHÍV FOTÓ Borsodi. Az élet habos oldala.
