Békés Megyei Hírlap, 1997. május (52. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-24-25 / 119. szám

Húszéves a Bartók vegyes kar 20 éves születésnapját ünnepli a Bartók Béla Vegyes Kar. Vezetője, Rázga József karnagy húsz éve jött Budapestről Békéscsabára zeneisko­lát igazgatni, s rögtön megalakította az első gyermekkórust is, majd a vegyeskart, a szakkö­zépiskolát, a leánykart. A jubileum alkalmából szakmáról, hivatásról, iskoláról beszélgettünk a karnaggyal. (8. oldal) A hidak védőszentjének szobra Gyulán Nepomuki Szent János vértanú püspök 1350-ben született Csehországban. Szülőfalujáról, Pomukról (ma Nepomuk) kapta előnevét. Václav cseh király — alaptalanul — házasságtöréssel vádolta feleségét, és haragra lobbant, amikor János nem volt hajlandó megosztani vele felesége gyónási titkait. 1399-ben égő fáklyás kínzás után a Moldva folyóba vetették. A legenda szerint János halála előtti éjszakán, hét csillag lebegett a folyó vize felett. (9. oldal) Ennyi hülyeség egy emberben... Azt mondaná rá a nagymamám, hogy nem rendes ember. Hallom, ahogy érvel: még tisztességes szakmája sincs, amely mellett lehorgonyzott volna. Igaza lenne, s mégis: Fábry Sándor egész(ében) rendes ember. Idó'nként provokatív, intellektuális, profán és közönséges, de a közönség mégis szereti. Vagy éppen ezért. Egy kicsit színész, humorista, rádiós, tévés, író, újságíró. O mondta: „Egy ilyen semmihez sem értő, furcsa figura vagyok... És ez most már így marad.” Amint Sámsonnak az ereje a hajában leiedzett, az ő erénye az örök kívülállás. A nagy talány: hogyan fér meg egy emberben ennyi hülyeség? Nem megszokott a színházi világban, hogy dicsérik egymást a kollégák. Leg­alábbis a hátuk mögött nem. Fábry Sán­dorról mégis azt tartják, hogy remek kolléga, mi több, villámagyú, művelt fickó. Későn érő fajta a szó klasszikus értelmében. „Bizonyos szempontból úgy érzem, hogy az élet csak ezután fog következni — ebben az értelemben ab­szolút gyermeki lélek vagyok. Aztán, ha körbenézek, azt látom, hogy a kortár­saim sorra halnak meg. De ha arra gon­dolok, hogy már 16 éves koromban egy hónap alatt bejártam Lengyelországot autóstoppal, az már nem piskóta, ugye? Bizonyos dolgokban korán felnőttnek mutatkoztam, de vannak, amelyekben gyerekes maradtam a mai napig. Nem szoktam tépelődni azon, hogy ki va­gyok, mi vagyok, csinálom a dolgomat. Meggyőződésem, nem baj, ha az ember valamilyen szinten megmarad gyerek­nek. Olyan koravén óriásbébi vagyok.” Nagy mágus. Eszköztárában egy kosár- nyi hasznos haszontalanság, nosztalgi­kus tárgyak, nyakában fa nyakkendő. „A kapcsolat a közönség és köztem erotikus. Kitűnő dolog játszani a kö­zönséggel. mindig is nagyon szerettem csinálni. A vicc az benne, hogy ezért most fizetnek. Tizenéves koromban a házibulikon ugyanezt csináltam a konyhában, csak akkor tíz embernek. Ilyen típusú dumafranci, mint én va­gyok, minden osztályban és kocsmá­ban van. Attól pikáns az én ténykedé­sem, hogy ezt nem mindenki tudja szín­padon csinálni. Sajnos ez a nagy mese­mondás kezd kimenni a divatból. A gyerekek már nem tudnak mesélni, mert nekik sem mesélnek. Elterítette a világot a gépi kultúra, amely az élőszónak és a történetmesélésnek a folyamatosságát megszakítja. Ez nem jó. Időnként én is átkapcsolok adó üzemmódból vételbe. Nem árt néha az­zal foglalkozni, hogy mi történik a többi emberrel. Munka után jólesik egy kis- csajt vagy valakit bekapcsolni, hogy duruzsoljon valamit. Mindig dolgozom és sosem dolgozom. Ez nem munka. Nem mondom, hogy egy beebédelt kö­zönséggel nem kell megdolgozni. Arra is megvan az esély, hogy megbukom.” Most éppen Teri nénivel ünnepli a közönség, mely a „Húgyos Józsi” után a legnépszerűbb kabarészám. „Nem azért jó, mert mi csináljuk, hanem mert látom, hogy a magához hasonló böl­csész kékharisnyák is ugyanúgy röhög­nek rajta, mint a Teri nénik, meg a gyerekek. Van ebben valami népfron­tos jelleg.” Ha már a kékharisnyánál tartunk, beszélik róla, hogy sok nő kivemé rá a hálóját. „Hol vannak? Hálózzanak! Nem rejtem véka alá, hogy szeretem a nőket. Azért az túlzás, hogy olyan len­nék, mint a hajósok — minden város­ban egy —, de hát szeretem őket. így vagyunk sajnos családilag kódolva. A nőzés is egy szenvedély, ami idő- és fizikumigényes. Idővel le kell mondani bizonyos szenvedélyekről. Intenzíven inni, cigizni és nőzni egyszerre nem lehet. En négy éve letettem a cigit és igyekszem a sörrel is csínján bánni.” Hatodik éve űzi a Hócipőben másik szenvedélyét, a Dizájn Centert, mely kultikussá nemesedett műtörténeti pa­ródia. Lakása mégsem hasonlít a talált tárgyak osztályára. „Nem rejtem véka alá, hogy szeretem a nőket. Azért az túlzás, hogy olyan lennék, minta hajósok—minden városban egy —, de hát szeretem őket. ” „A torzszülötteket nem szeretem ott­hon, fontos a polgári tradíció ápolása. Szeretem a szép bútorokat, a szép mű­tárgyakat, a szép szőnyegeket. De csak annyit, amennyit látok. Nem vagyok gyűjtő, nem vonz, hogy feltekerve állja­nak otthon a szőnyegek, amiket időn­ként előveszek, megnézek és azokra gerjedek. A lakberendezés, a régiségek addig érdekelnek, amíg a szemem előtt vannak. Sokan gondolják, hogy műtör­ténész vagyok, pedig magyar—német szakos tanár a végzettségem és kész, passz. Csak szeretem a képzőművé­szetet, és kicsit értek hozzá.” Egy másik énje a filmírás és a „szere- pelgetés”. Ez utóbbit annak köszönheti, hogy másfél évtizedet „nyomott le” a filmgyárban mint dramaturg és elég sok rendezőt ismert. „Kvázi szem előtt vol­tam. Mégsem gondolnám, hogy nekem azt kellene mondanom, hogy óh Rómeó, miért vagy te Júlia? Nincsenek színészi ambícióim. Néha felmerül bennem nosz­talgiaszinten, hogy egy vidéki színház­ban lehetnék táncos komikus és lump. Sétapálcával közlekednék girardi kalap­ban. Ebben az lenne a fontos, hogy egy közösséghez tartozni jó. A filmszakmá­ban ez helyenként megvolt.” Úgy tűnt, hogy a vágyott közösséget Friderikusz Sándor stábjában leli meg. Főgegmenként volt a show legfonto­sabb háttérembere. Öt év után szállt ki. „Amikor öt évvel ezelőtt Fridi meghí­vott, megtiszteltetésnek vettem. Tehet­séges újságíró volt, az ország első öt, ha nem három legjobbja között. Olyan penge pali, aki már huszonkét évesen ki volt tiltva a magyar rádióból. Kőkemény és felkészült fickó, aki mel­lé örömmel csatlakoztam. Tudtam, hogy ezért cikizhetnek és az sem érde­kelt, hogy anonim maradok. Az örök harcunk abból állt, és ezért is szakítot­tunk, mert nem értette meg, nem min­den áll jól neki és nem engedhet meg magának mindent. Ami Amerikában elmegy, az nálunk sok. És ez nem mér­ték, hanem különbség. Kulturált kere­tek között váltunk el, amit bizonyít, hogy azóta már szerepeltem a show- ban. Nincs ebben semmi szenzáció. Sándort változatlanul bírom, nem bán­tam meg ezt az öt évet. Én is mást csinálok, ő is. Az is lehet, hogy fogunk még együtt dolgozni. Nem kell emiatt belém törölni a cipőt. Ahogy nekem is több arcom van, Sándornak is. Azt vi­szont nem szeretem, amikor nem mint show-t minősítik, hanem értelmiségi szöveggel fikázzák.” Werner Krisztina

Next

/
Thumbnails
Contents