Békés Megyei Hírlap, 1997. május (52. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-22 / 117. szám
6 2sarU 1997. május 22., csütörtök Négy alapfordulat, hét póz, kilenc bíró Testépítő bajnok a gyulai kapitányságon Szép sikereket ért el a napokban a Gyulai Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályának gépkocsizó járőrvezetője, Barna Róbert, aki nem töltötte be még 23. életévét. Nőtlen — ezt a fontos információt egy kollégája megjegyzéséből tudjuk. (Róbertnek edzője a testépítő bajnokságok előtt speciális diétát állított össze. A sótlan, fűszer nélküli csirkemellre mondta e kolléga, hogy a barátnő kezdő szakácsnő lehet...) Barna Róbert 1992. szeptember elseje óta teljesít szolgálatot a kapitányságon. A testépítő sportot éppen hét éve, 1990 májusa óta gyakorolja. Mindig sportoltam — mondja magáról, atlétizált, karatézott, ám úgy gondolta ekkor, hogy a súlyok hozzák rendbe igazán a testét. Először 1995-ben indult a junior magyar bajnokságon, ahol harmadik lett. Az idén pedig, május 10-én Tatabányán, a sportcsarnokban megtartott II. osztályú magyar testépítő bajnokságon első lett, sőt a bajnokok bajnoka. A Magyar Testépítő és Fitness Szövetség főrendezésében zajló versenyen 53-an indultak, csoportjában, a férfiak 90 kilogramm feletti nehézsúlyú kategóriájában 11 -en. A bírák pontozták a négy alapfordulatot, a szimmetriát, az izmok arányosságát, felépítését és kidolgozottságát. A négy alapfordulat után hét kötelező pózt kellett bemutatni, melyeket szintén kilenc bíró értékelt. A délutáni döntőbe már csak hatan juthattak be. Itt másfél perces zenére szabadon választott gyakorlatot vártak, amely különböző pózokból áll össze. Barna Róbert egy Belmondo-film zenéjét választotta, A profiét... Nyert, nem csak kategóriájában, hanem a súlycsoportonkénti győztesek versenyében is első lett, a hat kategória legjobbja. AII. osztályú bajnokok között az élen végzett. A verseny folytatásaként május 18-án, Budapesten, a lőrinci sport- csarnokban tartották a felnőtt magyar bajnokságot 46 induló részvételével. Itt nehézsúlyban hatan vetélkedtek, az ifjú gyulai rendőr a második helyet érte el. Néhány kulisszatitokba is beavatott bennünket. Például, hogy edzéskor minden izomcsoportot külön-külön megdolgoztat. Ha a szolgálat engedi, edz délelőtt és délután, három napon át és egyet pihen. A Gyulai Atlas Klubba jár, súlyzókkal, gépekkel gyakorol. Havonta egyszer Budapestre utazik, ahol edzője, Pinter Ferenc „felméri”. Edzéstervet, étrendet állít össze számára. A felkészüléshez tartozott az említett speciális étrend is. Március elsejétől számára a menü natúr csirkemell fűszer, só nélkül lehetett, rizs, durum- tészta, főtt krumpli és párolt zöldborsó. Közvetlenül a versenyek előtt pedig párolt hal. Minderre azért volt szükség, hogy súlya 110 kilogrammról 95-re csökkenjen és az izmokból a felesleges zsír és víz távozzon. Most már megint mindent ehet, kedvencét, a rántott csirkemellet is. Azért az alapozó edzéseket folytatja, hisz jövőre is szeretne versenyezni. Szőke Margit Egy kis gyakorlás a szabadban Virággal akar hódítani A FŐKAPITÁNY (Folytatás az 5. oldalról) A három igazgató környezetében ugyancsak találhatók az ő döntéseiket előkészítő személyek, velük természetesen folyamatosan érintkezünk. * Dr. Virág Sándorrendőrezredes 48 éves. A rendőri pályára 28 éve lépett, 1975-től Békés megyében teljesít szolgálatot. Tizenöt éven át különféle közrend- védelmi beosztásokat töltött be, a rendszerváltást megelőző három évben a megyei főkapitány első helyettese volt. Hozzá tartoztak az állambiztonsági ügyek is. Ezután a megyében megszervezte és vezette az új alapokon Gyermekbalesetek Kétegyházán május 3-án, 19.15-kor egy 13 éves kislány kerékpárjával úgy hajtott ki a Móra Ferenc utcából a Csabai útra, hogy az „Elsőbbségadás kötelező!” tábla ellenére nem adta meg az elsőbbséget egy me- zőhegyesi lakos vezette személygépkocsinak. Az ütközés következtében a kislány a motorháztetőre, egészen a szélvéfelépülo nemzetbiztonsági szervezetet. A rendőrséghez 1993- ban, saját kérésére került vissza. A Kossuth Lajos Katonai Főiskola belügyi szakán 1973- ban, főhadnagyként végzett, majd 1982 és 1985 között Moszkvában, a Társadalomtudományi Akadémia filozófia szakán tanult. A JATE állam- és jogtudományi karán 1995-ben jogászi végzettséget szerzett. Szeptembertől jogtanácsosi vizsgára készül. Oroszul beszél, s jelenleg az angol nyelv elsajátításával foglalkozik. Felesége büntetőbíró, lánya főiskolai felvételire készül. K. A. J. FIGYELMETLENSÉGBŐL dőig csúszott, az autó megállása után az úttestre esett. Személyi sérülés szerencsére nem történt. Eleken május 11-én, 14 órakor egy ház portájáról, az épület takarásából egy hatéves kisfiú figyelmetlenül szaladt ki az úttestre, ahol elütötte egy helybeli segédmotor-kerékpáros. A kisfiú könnyű sérülést szenvedett. Csavaros észjárás „Sínbandita” Még el sem felejtettük a vonat- dobálókat, ismét valami hasonlóra figyeltek fel az orosházi rendőrök. Az Orosháza és Mezőtúr közötti vonalszakaszon ismeretlen tettes csavarokat helyezett el a sínpályán, ezzel alaposan megrongálódott a mozdony hajtóműve. A „sínbandita” ellen a közlekedés veszélyeztetése miatt indítanak eljárást. (cs) Tárt karokkal várjuk családjával együtt, május 24-25-én a PeUgCOt nyílt napokon. Tárt karokkal várjuk családjával együtt május 24-25-én a Peugeot nyílt hétvégén. Ismerkedjen meg most testközelből legújabb modellünkkel, a biztonságos és elegáns új Peugeot 306-tal, melyben a legjobb kezekbe kerülhet Ön és az egész családja. Most nemcsak egy kitűnő autóval lehet gazdagabb, de ha helyesen válaszol mellékelt tesztkérdéseinkre és a részvételi szelvényt bedobja az Ön Peugeot márkakereskedőjénél a sorsolási dobozba, nyerhet is. Ha szerencsés, családjával egy hétvégét tölthet Párizsban és ellátogathat Euro Disney-be*, vagy megnyerheti a 306 Peugeot esernyő egyikét. Kezébe adjuk a lehetőséget, éljen vele! * maximum 4 fő részére A Peugeot Hungária Kft., az Automobiles Peugeot kizárólagos magyarországi importőrének márkakereskedői: Balatonboglár: B & M MÉRNÖKI Kft. 8630 Klapka u. 1.7. 85/353-521, Békéscsaba: GALUON Kft. 5600 Gyóni G. u. 17. 66/454-149. Budapest: CENTRAL AUTÓ Kft. 1097 Könyves K. krt. 1/a. 455-1010, CITY 1136 Dózsa Gy. út 61. 270-6204, FÁBIÁN Kft. 1118 Jászóvár u. 1. 371-0559, GABLINI Kft. 1141 Fogarasi út 195. 222-1210, KOVÁCS & KOVÁCS Kft. 1039 Szentendrei út 255. 436-0580, SÁRKÁNY AUTÓCENTER 1107 Szállás u. 4. 262-4252, Érd: PÉ-TA Kft. 2030 Iparos u. 28. 23/373-123, Győr: LUX Bt. 9028 Fehérvári u. 75. 96/418-031, Kaposvár: KAMPF & TSA. Kft. 7400 Toponári út 2/b. 82/424-850, Miskolc: INTERMOTOR Kft. 3525 Mátyás király u. 102. 46/353-643, Nyíregyháza: XEVIKO Kft. 4400 Debreceni út 274. 42/461-474, Pécs: AUTÓSZIGET Kft. 7632 Siklósi út 122. 72/450-505. Szeged: KOVÁCS & TSA. Kft. 6723 Makkoserdősor 38. 62/498-274, Szekszárd: AUTÓSZIGET Kft. 7100 Tartsay u. 8. 74/315-008, Székesfehérvár: FARKAS & TSA. Bt. 8000 Sárkeresztúri út 14. 22/340-224. Szolnok: QUALITÉ ‘96 Kft. 5000 Verseghy út 3- 56/421-127. Szombathely: LEONIS Kft. 9700 Körmendi út 98. 94/331-364. Vác: P-M VÁC Kft. 2600 Derecske dűlő 6. 27/313-583, Veszprém: VEKTOR-CAR Kft. 8200 Vilonyai u. 1. 88/402-300, PEUGEOT ASSISTANCE Ü,16: FRÉDI‘BÉNI AUTÓCENTRUM 2225 I------------1 Pesti út 197. 29/321-215, Zalaegerszeg: | 660-024J SZABÓ & FIA Kft. 8900 Balatoni út 75. 92/330-882 zöld szám: 06-80 Részvételi szelvény Név: ..................................................................................................... Cím: ..................................................................................................... Telefonszám: .................................................................................... Jelenlegi gépkocsijának típusa?............................... Évjárat: .. Nevezzen meg az új Peugeot 306 alapfelszereléseiből négyet: J___________________________________________________________________________________________________________________________________>.Á MEGRENDELŐLAP a Békés Megyei Hírlap előfizetésére 1997. .......................................................-tói. Előfizetési időszak: Ü egy hónap (695 Ft) □ negyed év (2085 Ft) □ fél év (4170 Ft) | BESZERVEZŐ ELŐFIZETŐ: BESZERVEZETT ELŐFIZE TŐ: Ön, kedves előfizetőnk, régóta tudja, hogy a Békés Megyei Hírlap fontos az Ön számára. Nélküle kevesebbet tudna a világ és szűkebb környezete történéseiről, hiányozna a mindennapjaiból. Mindig hiányérzete támadt, amikor közeli ismerőseivel — mivel nekik nem járt a lapunk — nem tudott beszélni arról, amiről a Békés Megyei Hírlapban olvasott, ami Önt érdekelte. Szeretnénk, ha nem csak olvasója, hanem ajánlója is lenne a Békés Megyei Hírlapnak. Ha meggyőzi ismerőseit, barátait arról, hogy lapunkat érdemes megrendelni, hiszen nem csak egy újságot, hanem az Ön számára is kedves családtagot ajánl, fotóalbumot, 1 tekercs színes filmet kap ajándékba, s havonta különnyereményt is kisorsulunk az ajánlók között. Amennyiben Önnek sikerült megnyerni valakit a Békés Megyei Hírlap előfizetőjének, akkor töltse ki az alábbi szelvényt. Terjesztő kollégáink hamarosan felkeresik az Ön ajánlottját, s ha megtörténik az előfizetés, elküldik Önnek a Hírlap ajándékát. Az új előfizetők között negyedévente értékes ajándékokat sorsolunk ki. Név: Név: Lakcím: ................................................... Lakcím:................................................. A z áruspéldányhoz képest havi 192 Ft megtakarítás! Ne feledje! Minden eló'fizetó'nk automatikusan tagja lesz az Eló'fizetó'i Klubnak, s egyre több helyen kedvezményesen vásárolhat az eló'fizetó'i számla felmutatásával. A megrendelőlapot a Népújság Kft. címére — 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. sz. — kérjük visszaküldeni. Kislány a szélvédőn