Békés Megyei Hírlap, 1997. május (52. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-17-19 / 114. szám

1997. május 17-19., szombat-hétfő VILÁGTÜKÖR «jtKRKFS MEGYEI HÍKIAP A cseh kormányválság mé­lyül. Vladimír Dlouhy cseh ipari és kereskedelmi miniszter lemondásra szólította fel saját kormányát, és javasolta, hogy a koalíció pártjai kezdjenek tár­gyalásokat új kormány összeál­lításáról. Vagyonbevallásra kötelezte Borisz Jelcin orosz elnök az or­szág vezető tisztségviselőit. In­tézkedését a korrupció elleni harcról pénteken elhangzott rá­dióbeszédében jelentette be, és közölte: rövidesen maga is nyilvánosságra hozza jövede­lem- és vagyonnyilatkozatát. Kitüntették Václav Havel cseh és Roman Herzog német elnököt a New York-i székhe­lyű Kelet-nyugati Tanulmá­nyok Intézete által a kiemel­kedő európai államférfiak szá­mára alapított díjjal. Ebből az alkalomból Madeleine Albright amerikai külügyminiszter mél­tatta a két politikus tevékeny­ségét, amellyel hozzájárultak a cseh-német megbékélési egyezmény megszületéséhez. Fegyvert csempésző volt orosz diplomatákról adott hírt pénteken az Izvesztyija című lap. Az újság értesülései szerint a helsinki orosz nagykövetség­nek a külügyi szolgálatból utóbb eltávolított négy diplo­matáját azzal vádolják, hogy az elmúlt három évben több mint 250 pisztolyt és hozzájuk való több tízezer lőszert csempész­tek Oroszországba. Titkos fegyverraktárakat létesített Ausztriában a hatva­nas évek elejétől kezdődően ügynökei számára a KGB, az egykori szovjet titkosszolgálat a Profil című osztrák hír­magazin beszámolója szerint. Az izraeli légierő péntek reggel két ízben is támadta a li­banoni síita milícia, az Irán-ba- rát Hezbollah állásait a szíriai ellenőrzés alatt lévő Bekaa- völgy keleti részében. A légi­csapásokra azt követően került sor, hogy péntekre virradóra Dél-Libanonban fegyveres ösz- szetűzés volt a Hezbollah geril­lái és az izraeli hadsereg egysé­gei között az Izrael által meg­szállva tartott dél-libanoni, úgy nevezett biztonsági övezetben. Elhagyta Kinshasát Mobutu zaire-i elnök, és az ország északi részében található szü­lővárosába érkezett — jelentette a CNN hírtelevízió, amely úgy tudja: a beteg politikus Marok­kóba készül száműzetésbe. Diáklázadás tört ki pénte­ken a dél-koreai Kvandgzsu vá­rosban, amikor a lakosság arra készült, hogy - első ízben hiva­talos támogatással - megemlé­kezzen egy 1980-ban történt katonai mészárlás áldozatairól. Jacques Chirac és Csiang C'ö-min kínai elnök találkozója. A francia ál­lamfő négynapos pekingi és sanghaji látogatásától a politikai kapcsolatokon kívül a gazdasági együttműködés ugrásszerű javulását remélik. fotó: feb/reuter Megszűnt az ellenségesség Részletek a NATO-orosz megállapodásból A Reuter hírügynökség megszerezte a NATO és az Oroszor­szági Föderáció kölcsönös kapcsolatai, együttműködése és biztonsága című, 16 oldalas dokumentum szövegét, amely­ben Moszkvában a NATO főtitkára és az orosz külügymi­niszter állapodott meg. Az okmány tulajdonképpen nem szerződések, hanem a felek jó szándékára épít. Az okmányt Brüsszel már jó­váhagyta, és május 27-én ír­nák alá Párizsban. A doku­mentum hangsúlyozza: „A NATO és Oroszország nem tekinti egymást ellenségnek.” A megállapodás értelmében a NATO és Oroszország kö­zös célja, hogy az euroatlanti térségben az összes ország ja­vát szolgálja, és választ adjon az olyan kihívásokra, mint amilyen az agresszív naciona­lizmus, a nukleáris, a biológiai és a vegyi fegyverek terjedése, a terrorizmus, az emberi jogok és a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak nem szűnő megsértése, a stabi­litást fenyegető területi viták. A NATO és Oroszország létrehozza a NATO-Orosz Ál­landó Közös Tanápsot, amely az euroatlanti térség nemzete­inek biztonságát szolgálja, de semmi szín alatt sem ruházzák föl a NATO-t vagy Oroszor­szágot vétójoggal a másik te­vékenysége fölött, és nem kor­látozzák a NATO vagy Oroszország jogát a független döntésekre és cselekedetekre. Hazánk csatlakozási szán­dékát is érinti, hogy a NATO nem telepít atomfegyvereket az új tagállamok területére. „A NATO-nak nem áll szándéká­ban, nem tervezi és nincs rá oka, hogy atomfegyver-táro­lóhelyeket létesítsen az új tag­államok területén” - áll a a Moszkvában még megerősí­tendő dokumentumban. Megérkezett Rómába Kalkutta! Teréz anya. Az albán születésű rendalapító Nobel-békedíjas apáca Újdelhiből érkezett az olasz fővárosba; a Vatikánban fogadja II. János Pál pápa. Útjának következő állomása Washington lesz. fotó: feb/reuter 890 millió dollár propagandára Észak-Korea becslések szerint nem­zeti terméke 4 százalékát, mintegy 890 millió dollárt fordít évente politi­kai propagandára. A dél-koreai Országegyesítési Tanács kalkuláció­ja tartalmazza a három évvel ezeló'tt elhunyt Kim ír Szén születésnapjá­nak megünneplésére, egyéb politikai eseményekre fordított költségeket Elhunyta óta összesen 2,68 milliárd dollárt emésztett fel a propaganda, ami a sport és kulturális célú kiadá­soknak mintegy háromnegyedét te­szi ki. 1994 óta 300 tömegmegmoz­dulást rendeztek évente az ország­ban és 38 olyan létesítményt építet­tek, ami a politikai propaganda cél­jait szolgálja NATO-Express Nemzetközi Repülőnap '97 A Manfred Wörner Alapítvány, a Honvédelmi Minisz­térium és a Magyar Honvédség Parancsnoksága 1997. május 24—25-én a kecskeméti katonai repülőtéren Nemzetközi Repülőnapot rendez. Ezzel kapcsolatos volt feladványunk is, NATO-Express címmel, melyre 112 helyes megfejtés érkezett. Közülük 25 szerencsés megfejtő nyert 4—4 belépőt a kecskeméti programra. (Egy belépő ára 300 Ft.) Helyes megfejtés: 1—c; 2—e; 3—a; 4—d; 5—b. Nyertesek: Kern József, Szabó Zsolt, Tóth Balázs, Tóth Károly, Zerinváry Boglárka, Békéscsaba, Ács Zsolt, Szeghalom, Adamik Györgyné, Csabacsűd, Balázs Zita, Sarkad, Bobor István, Kaszaper, Elekes Attiláné, Békés, Faragó Ildikó, Nagyszénás, Felföldi Attila, Dévaványa, Geszti Sándorné, Csárdaszállás, Gyebnár Péter, Tarhos, Gyurcsán László, Kondoros, Hankó Jennifer, Mezőkovácsháza, llyés Sándor, Gyula, Oláh Imréné, Medgyesbodzás, Ravasz Sándor, Gádoros, Szabó Imre, Kunágota, Szekeres József, Dombegy­ház, Szeles Éva, Csorvás, Tóth Ár­pád, Vésztő, Varjú József, Orosháza, Zagyi Gábor, Gyoma. Gratulálunk! A belépőjegyeket a szerkesztő­ségben vehetik át keddtől, naponta 9 és 16 óra között. Érszííkületes betegek fájdalommentes kezelése Új, az ország több helyén bevált, igen hatásos kezelé­si forma működik Békés­csabán is, elsősorban az ér- szűkületes betegek számá­ra. A kezelés azonban hatá­sos a fülzúgásban, szédü­lésben, szívkoszorúér-elme- szesedésben szenvedőknél is. Javasolt még elkékült, hideg, fázós végtagok ke­ringésének és fekélyes, gangraenás lábak gyógyhaj- lamának igen nagyfokú ja­vítására. A sonotherápiás kezelés során semmiféle kellemet­len, fájdalommal járó érzés nincs, a kezelés pihentető, nyugodt körülmények kö­zött történik. A kezelés nemcsak a problémás testrészre vagy tájékra hat, hanem az egész szervezetet regenerálja. A több éve végzett keze­lések igazolják, hogy a keze­lés hatására a legtöbb eset­ben csökken az elzáródás mértéke, a szívtáji fájdalom megszűnik vagy ritkábban fordul elő, a járástávolság fájdalom vagy görcs nélkül meghosszabbodik, jelentő­sen javul. A hideg kéz, láb kimelegszik, a koncentrá­ció, életkedv pozitívan ja­vul, a közérzet is jobb lesz. A terápiát 20—60 mun­kanapon keresztül naponta kell végezni, ez napi 15-20 perces kezelést jelent. Várjuk fenti problémák­kal küszködök jelentkezését bármikor a 06 (20) 294- 939-es telefonszámon, va­lamint munkanapokon a 06 (66) 443-288-as telefonszá­mon vagy személyesen Bé­késcsabán az Andrássy út 29—33. sz. alatt, a Magán­orvosi Centrumban. (PR) EXPRESS ________PALYAZAT________ A MUNKANÉLKÜLI PEDAGÓGUSOK ÁTKÉPZÉSÉRE Az Express Utazási és Szálloda Rt. pályázatot hirdet a Művelődési és Köz­oktatási Minisztériummal kötött megállapodás alapján munkanélküli peda­gógusok részére idegenforgalmi szakirányú képzésre. A PÁLYÁZAT FELTÉTELEI: — egyetemi vagy főiskolai végzettség — a területileg illetékes Munkaügyi Központ igazolása. A képzés kezdési időpontja 1997. június 2., illetve június 16., bentlakásos formá­ban, 2x5 napos időtartamban és sikeres elméleti vizsga után gyakorlati képzés a rt. hálózati irodáiban. A jelentkezés határideje: 1997. május 26-áig az alábbi címen: Express Utazási és Szálloda Rt., 1054 Budapest, Szabadság tér 16., vezérigazgatói titkárság, Nagy Vilmosné, telefon: 131-3712, 312-9887, telefax: 153-3172. A jelentkezőket a kezdés végleges időpontjáról, helyéről és az oktatás program­járól tájékoztatni fogjuk a jelentkezés sorrendjében. A 250 fő részére rendezendő átképzés teljesen térítésmentes. írassa) Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi müsormagazin A hét sztárja: Vámos Miklós Vinkó József több lapra szeret tenni Jim Carrey végre vállalja önmagát Heather kényezteti a férjét ÁLOMUTAT NYERHET a Tvr-hét X-aktáival! Tvr-hét - a műsorújság hm »etet tesnf jim Cetre* »éjre vállalja önmagái jjyjj'jjy/ iiki'WlM íi iái’jőí

Next

/
Thumbnails
Contents